Hatodik Ének – Az emberiség előírt kötelessége (19 fejezet).
Ebben az énekben
különböző bölcsek és
szentek életéről van szó, majd az istenek
és démonok közti háborúról,
amibe a legfelsőbb Isten is beavatkozik.A 4. fejezet 32. versének magyarázatában a szerző az Abszolút Igazság formájáról beszél, az ákára-ról, ami magyarul: a-ká-ra, vagyis az Atya Isten hullámtere. Ami ebben létezik, annak formája, térbeli kiterjedése, fizikai struktúrája van. Az Abszolút ugyanakkor nem rendelkezik formával, mivel ez alatt valójában a jelenpontot értik a szövegek, ami nulla dimenziós önmagában, tehát fizikailag forma nélküli.
A 33. vers magyarázatában a szerző megemlíti, hogy a Krsna szó jelentése mindenkit vonzó. A későbbi énekekben pedig sötétet, feketéset jelent, Krsna bőrszíne és transzcendens tulajdonsága miatt. A krsna magyarul: kör-ős-nap vagy körös-nap. A nap szavunk nem csak csillagot jelent, hanem időegységet is (egy fordulat a kitekintő szemlélő számára). Vagyis Krsna az első rangú időhurok körkörösen körbeforgó, időegységet generáló rendszere, aki azért sötét vagy feketés, mivel forrásrendszere az őskáoszban van (az idősemmi éjsötétjében). Ő a rejtett fény a zsidó misztikában, vagyis egy olyan fénykvantum, ami nem látható fényként nyilvánul meg. Ennek ellenére mégis fénylő pontként világítja be maga körül a téridőt a kibocsátott másolataival, amiket ő kelt magából.
A 34. vers magyarázatában az Isten különféle megnyilvánulási formáinak elképzelését, látását nevezik pancopásanának. Ez magyarul: apa-án-kóp-ász-anya, vagyis az égi Atya isteni másolata az Anyában (kóp: kép, kópia: másolat).
A 35-39. versben további érdekes szavak találhatók, mély jelentést hordozva.
Aghamarsana: ág-há-ma-rs-anya: a Nagy Anya jelenpontjából a hullámterében leágazott dolog.
Kaustubha drágakő (az Isten mellkasán): ká-usz-tuba: a forráspont tölcsér alakú hullámtere (tachion).
Purusottama (a legkiválóbb személyiség): piros-ott-a-ma: tachion tűz ott a jelenpontból áradó idő szerkezete. Ennek megfelelően a purusa (pirosa) szó minden esetben tachiont jelent, méghozzá jobbos csavarodású időkúpot, mivel hímnek, Úrnak fordítják a szövegben.
A 8. fejezet 12. verse: „A Legfelsőbb Úr, aki Garuda madár hátán ül, s lótuszlábával érinti őt, nyolc fegyvert tart kezében: kagylókürtöt, korongot, pajzsot, kardot, buzogányt, nyilakat, íjat és köteleket. Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége védelmezzen mindig a nyolc karjával! Ő végtelenül hatalmas, mert teljes mértékben rendelkezik a nyolc misztikus képességgel [animá, laghimá stb].”
A nyolc karú Isten, akinek tíz végtagja van a két lábával együtt a diász szerinó szimbóluma. A diász szerinó azért gyakori az ősi leírásokban, mert a jelenlegi ismereteink szerint a lélek és anyagi részecskék keletkezéséhez minimálisan 5D-s diásztérre van szükség. Vagyis amíg monász volt a Mindenható, nem jöhettek létre a hullámterében komplex időrendszerek (fizikai okokból). Ezért volt szükség egy hipertéri térhatos generálására térszorzással (ami egyben térprodukcióval is járt).
A nyolc fegyver az időhullámtér nyolc fizikai tulajdonságát jelképezi, értelemszerűen a formai hasonlóságokra építve. A kagylókürt a becsavarodó tachion szimbóluma. A korong az időhurok ciklikussága. A pajzs a téresszenciák által közrefogott, elzárt téresszenciák térfogatára utal, valamint a különféle időfelszínekre, mint a THZ is. A kard, mint vágóeszköz a térszeparátor, de éles vonalként az élvonal jelképe is. A buzogány a taszítási vektorok erősen elsodró, ütésszerű hatása az elért időrendszerekre. A nyíl maga a taszítási vektor, aminek talpa, hegye, iránya és nagysága van (ezekkel jellemezhető). Az íj az időhurok és az időszálak megfeszítettségének, belső összehúzó erejének, vagyis a behúzási tartománynak a szimbóluma. A kötelek pedig maguk a leágazó időszálak, amik összekötik a leszármazott teremtményeket. Ezen fizikai tulajdonságokon keresztül hat és uralkodik az Isten a teremtésén.
A 12. fejezet 25. versében szó esik Indra Sataparvan nevű villámáról, egy isteni fegyverről. A szó szerinti fordítása (teljesen hibásan): ami száz részből áll. Magyarul viszont: ős-atya-pár-van, vagyis két ősatya, pontosabban okforrás van a minden létezőben, amik részt vettek az Isten létrehozásában (az Atya és az Anya).
A 35. vers: „Óh, Paríksit király, ellenség legyőzője! Ekkor az élő szikra kilépett Vrtrásura testéből, és hazatért, vissza Istenhez. A félistenek szeme láttára a transzcendens világba került, hogy ott az Úr Sankarsana társa legyen.”
Itt egy konkrét leírást kapunk a halál pillanatában a fizikai testet elhagyó lélek részecskéről. Pontosan úgy, ahogy máig elmondják azok a beavatott sámánok, akik láttak már ilyesmit.
A 13. fejezet 10. verse: „Srí Sukadeva Gosvámí így szólt: A bölcsek szavaitól felbátorodva Indra megölte Vrtrásurát. Ezek után a bráhmana megöléséért [a brahma-hatyáért] járó bűnös visszahatás valóban Indránál keresett menedéket.”
A brahma-hatya magyarul: bá-rá-ma-hatja (hat atyja), vagyis az isteni lélek hat forrása. A szanszkrit hate: meghalt szó valójában hatást jelent, ami értelmezhető ölésként is (bár csak nagy nehezen).
Következő ének
Vissza a tartalomhoz