Kilencedik Ének – Felszabadulás (24 fejezet).
Az ének
különféle dinasztiák
felsorolásával és nevezetes képviselőik
bemutatásával kezdődik, majd az Úr
Rámacandra és a Parasuráma
inkarnáció tetteinek leírása
következik. Végül különféle
nemzetségeket sorol fel a könyv.Az 5. fejezet 3-11. verseiben Ambarísa Mahárája imádkozik a Sudarsana cakrához, ami Durvásá Munit támadja, hogy az Ambarísával szemben elkövetett bűne miatt elpusztítsa őt. Ebből az imából egyértelműen kiderülnek a térfegyver legfontosabb működési paraméterei, amik röviden összefoglalva a következők.: Tűzből van: tachion. Mestere (ura) az égitesteknek (Nap, Hold): helytartó térszerán. Vízből, földből, égből, levegőből van: időforrás, elemi részecske, téridő alkotja, vagyis nem egyszerű szerinóról van szó, hanem anyagi hordozóval (foglalattal) is rendelkezik. Az öt érzéktárgyból van: öt tachion. Az érzékekből van: érzékeli a környezetét, vagyis élőlény. Ezer és ezer küllője van: rengeteg időszál vezet ki belőle a gyártott másolati időhurkokhoz. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége eredeti látása: az időhurok, mint élőlény közvetlenül érzékeli a rajta áthaladó időhullámokat, ezt nevezzük igazlátásnak. A cakra a vallás, az igazság, minden bátorító kijelentés, az áldozat, az áldozat gyümölcsének élvezője, az egész univerzum fenntartója, a legfelsőbb (az Életfán) transzcendentális erő az Isten kezében, mindent átható, kerékagy. A három világ fenntartója (térhatos, első hipertéri térhatos, második hipertéri térhatos), transzcendentális ragyogás tölti el. Sebes, mint az elme (emanációs sebességgel tud mozogni az eseménytérben) és csodákat tud tenni (megvalósító hatalommal rendelkezik). Mindenható fegyver (tehát nem csak teremteni, de pusztítani is tud).
Az 5. fejezet 25. versének magyarázatában szó van arról, hogy az Abszolút Igazságot három arculatban lehet megvalósítani: 1. Brahman (a teremtő hatású isteni erő). 2. Paramátmá (felsőbb rangú lélek részecske az Életfán, akiből a teremtmény leszármazott). 3. Bhagaván (a teremtésben lévő összes lélek, hardveres és szoftveres értelemben egyaránt).
A 10. fejezet 20. versének magyarázatában szó van kétféle erőről: daiva és purusákára. A daiva az az erő, amit az ember a transzcendenstől kap (Istentől), a purusákára pedig az, amire a saját eszével és hatalmából tesz szert. A daiva magyarul: da-i-van, vagyis rész Isten van, másként megfogalmazva: az Istentől kapott rész erő. A purusákára magyarul: pirosa-ká-ra, vagyis isteni tachion hullámtere, másként megfogalmazva az adott teremtmény saját időhurkának tachionjaiból áradó erő.
A 26. vers magyarázatában szerepel a Rávana szó jelentése: aki másokat sírva fakaszt. Magyarul: rá-van-a, vagyis Isten az Atya.
A 11. fejezet 23. versének szanszkrit szavai közt az első mindjárt a purusah, amit félreérthetően fordítanak bárkinek. Eredetileg pirosat, vagyis tüzet, tachiont jelent. Bárki értelmében viszont: bá-ár-ki, a lélek részecske kiáradása. Hogy melyiket használjuk a fordításban, az csak a fordítótól függ, mert mindkettő jó lehet ide.
A 14. fejezet 2. verse: „Az Úr Visnut [Garbhodakasáyí Visnut] Sahasra-sírsá Purusának is hívják. Köldökének tavából egy lótusz sarjadt, amelyen világra jött az Úr Brahmá.”
A szanszkrit versben sahasra-sirasah szerepel, amit tévesen fordítanak: „akinek sok ezer feje van”-nak. Magyarul ez: szál-ász-ra-sz-ír-ász-ha, vagyis az Isten időszála az Úr Isten által csinált hullámtérben. Mivel pedig utána a pumso szó szerepel (pont szó), a fordított szövegben pedig purusa, könnyű kitalálni, hogy itt az okforrás tachionban vezető primer időszálról (tűzvonalról) van szó, ami a Teremtő Atyát kapcsolja össze a Mindenható Isten időhurkával.
A 15. fejezet 24. versének magyarázatában szerepel, hogy a Goloka Vrndávana bolygó tele van surabhi tehenekkel, amiket kámadhenu-nak is neveznek. Ezek a kívánságteljesítő fákhoz hasonlóan mindent megadnak a tulajdonosuknak, amit csak kíván (innen ered a magyarban a fejőstehén kifejezés). A surabhi magyarul: szu-ra-bhi, vagyis kettős isteni forrás. A kámadhenu pedig: ká-ma-ad-én-úr, vagyis a jelenpont hullámtere által adott dolog az én uramtól. A kettős isteni forrás ez esetben nem más, mint a saját múltterébe belépő tachion előtt felvillanó tachionkép, ami a törésvonalon kettéhasad. Ez a virtuális felhasadás minden teremtés lényege és alapja, ami által az időhurkok (teremtmények) születnek. Vagyis ennek a fejőstehénnek semmi köze a szarvasmarha nevű állathoz.
Ebben a fejezetben és a következőben lényegében arról van szó, hogy Parasuráma egymás után huszonegyszer kiírtja a Föld uralkodó osztályát (a ksatriyákat), azok bűnei miatt. Itt nyilvánvalóan nem ismétlődő tömeggyilkosságokról van szó, hanem valami más, ezoterikusabb titkot próbál közvetíteni a szerző az időfraktálok keletkezéséről és pusztulásáról, például egy elemi részecske belsejében. De hogy konkrétan miről van szó, azt egyelőre nem tudtuk visszafejteni a szöveg alapján. Így az utánunk jövő kutatókra bízzuk a titok megfejtését.
A 20. fejezet 21. verse: „A hang így szólt: Óh, Dusmanta Mahárája! A fiú valójában az apáé, míg az anya csupán egy tartály, mint a fújtató bőre. A védikus parancsolatok szerint az apa születik meg fiaként. Gondoskodj hát saját fiadról, s ne sértsd meg Sakuntalát!”
A magyarázatban szerepel még, hogy az Úr azt mondja: Én vagyok minden élőlény magja. Ebből egyértelműen kiderül, hogy nem a biológiai testek származásáról van szó, hanem az időhurkok keletkezéséről. Mivel a biológiai testek DNS-e az apától és az anyától származik normálisan, tehát a gyerek a kettejüké. Ellenben az időhurkok mind a Teremtő Atyától származnak, aki az Anyában, mint időtartályban (hullámtérben) csinálta meg az első időhurkot, akiből az összes többi származik.
A 22. fejezet 34. verse: „Miután a Kuru-dinasztia megsemmisült a kuruksetrai csatában, téged is majdnem elpusztított Dronácárya fiának brahmástra atomfegyvere, de az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Krsna kegyéből megmenekültél a haláltól.”
A magyarázatok közt több helyen az olvasható, hogy a brahmástra egy atomfegyver. Mivel akik ezt kitalálták magukban, nem ismertek ennél pusztítóbb és szörnyűbb fegyvert a XX. században, az igazságról viszont fogalmuk sem volt. Ha viszont megnézzük a szó jelentését, rögtön kiderül, hogy teljesen melléfogtak, mivel ez valami egészen másfajta fegyver. Bá-rá-ma-ász-tár, vagyis az isteni lélek forrása és az isteni téridő szavak összevonásából: isteni térfegyver. A szanszkrit szavak közt szerepel a következő: brahmástra-tejasá, vagyis tér-jó-ász-á (jobbos csavarodású isteni tér). Ez egészen máshogy működik, mint a primitív földi atomfegyverek és sokkal veszélyesebb azoknál. Ezt az is bizonyítja, hogy ha elolvassuk a fegyver működéséről szóló beszámolókat, abból egyáltalán nem következtethetünk egy atombomba működésére. Ez nem robban, hanem csak éget, nem csinál gombafelhőt az égre, és képes rá, hogy célzottan mérjen csapást a kijelölt ellenségre (mint egy cirkálórakéta), bárhová bújjon is az (akár az anyja méhébe).
A 23. fejezet 20-21. versének magyarázatában szerepel egy idézet a Bhagavad-gítából (7.3): „Sok ezer ember közül talán egy törekszik a tökéletességre, s a tökéletességet elértek közül igazán alig ismer Engem egy is.” Ez nagyon találó megfogalmazása a helyzetnek, ami nyugodtan lehetne akár a mottója is ezen cikkünknek.
A 23. fejezet 30-31. verse: „A végtelenül szerencsés Sasabindu, aki nagy misztikus volt, tizennégy különféle kinccsel rendelkezett, és tizennégy értékes drágakő tulajdonosa volt. Így lett az egész világ uralkodója.”
A tizennégyféle kincs (a magyarázatban): elefánt (nyers erő), ló (gyorsaság), szekér (teherbírás, hordozóeszköz), feleség (gyönyörtárs), nyílvesszők (fegyver), kincstár (teremtőképesség), virágfüzér (időszálak uralása), értékes ruhák (beburkoló térrétegek), fák (időfraktálok, Életfa), lándzsa (átütőerő), lasszó (időhurok), ékszerek (elemi részecskék időtartályai), ernyő (THZ védőpajzsok), szabályozó elvek (az időrendszereket irányító fizikai törvények). Ahhoz, hogy valaki uralkodó legyen, ezek mindegyikét birtokolnia kell.
Sasabindu magyarul: szál-szál-bin-du, vagyis az időszálon szaladó Bindu (kettő csinálta) időforrás. Itt tehát lényegében a Teremtő Atya leírásáról van szó, a teremtésének uralásához szükséges fizikai tulajdonságok összefoglalásával együtt.
A 32. vers: „A híres Sasabindunak tízezer felesége volt, és mindegyiknek egy lakhnyi fiút nemzett. Fiainak száma így tízezer lakh volt.”
Egy lakh százezerrel egyenlő, tehát egymilliárd fiút nemzett (nagyon sokat) a Teremtő. Ezt persze nem szó szerint kell érteni, vagyis nem az okforrás csinált magából ennyi Istent, hanem valójában csak egy fiút csinált, akiből az összes többi, sok milliárd fiú másolódott, akik hardveresen és szoftveresen egyaránt azonosak az elsővel, tehát amolyan klónok (avatárok).
A 33. vers: „Tengernyi fia közül hatan voltak a legkiválóbbak, köztük Prthusravá és Prthukírti. Prthusravá fiát Dharmának hívták, az ő fia pedig Usaná volt. Usaná száz lóáldozatot mutatott be.”
A legkiválóbbak az első rangú időhurok tachionjai (a hatodik a szívpont középen, de ő lány). A Prthusravá magyarul: pár-t-usz-ra-van, vagyis páros isteni forráspont (a virtuális felhasadás miatt). A Prthukírti magyarul: pár-t-hun-ki-r-ti, vagyis kettős helyű kiáradások (kettős idősűrűségű közeg a tachion kúpjában). Innen ered a későbbi párthus nemzetség neve, valamint a pártos szavunk is.
A 24. fejezet 34-35. versében arról van szó, hogy Prthá (más néven Kunti) megidézi egy misztikus erő birtokában a napistent, aki megtermékenyíti őt, és hogy a szüzességét megőrizze, tesz róla, hogy a gyermeke a füléből jöjjön a világra. Ezért hívják a gyermeket Karnának, aki olyan volt, akár egy második napisten. Amint az látható, a szűznemzés leírása ebben a kultúrkörben is megjelenik, sok ezer évvel ezelőtt, nem csak a suméreknél, egyiptomiaknál és magyaroknál (Emesétől Álmos, a párthus Máriától Jézus). Főként azért, mert ugyanarról a kultúrkörről van szó.
Következő ének
Vissza a tartalomhoz