Érdekes eljárás, mert sehol egy írás, sehol magyarázat, sehol egy szó a képről, a szaklapban. Egyedül a fénykép szerzője, Hajtós Béla jelzett, de még, azt se könnyű megtalálni utolsó oldal lap alján. Jó, jó szemmel láthatóan tetszetős a kép. A szemlélő feltételezheti, hogy dicséretre, követésre méltó dologról van szó. Úgy is vehető, mint egy olyan plasztik- műlépes, monolitikus keret, amely lerombolhatatlan és örök életű ! Minden esetre, nem véletlenül került a címlapra. Feltehető az is, hogy a szaklap e címképpel a hírnevét szeretné növelni , avagy a keretek gyártója fizetett a leközlésért ? Nem tudni, ki a feltaláló, ki a gyártó, hol lehet ilyeneket vásárolni ? Talán, pontosító értesülések majd egy következő alkalommal fog megjelenni, a szaklap vezércikkében.
Avagy történt ez így, kizárólag azért, mert a szerkesztőség kíváncsi az olvasok visszahatására, véleményére. Azt se lehet tudni! Nos, erre az esetre, bátorítva érzem magam néhány, méhészet gyakorlati kérdés fölvetésére. Mint műkedvelő 43 éve, ma már, 80 évesen csak 12 családdal, közel se tartom magam tévedhetetlen szakértőnek, csak éppen gyakornoknak. Már csak hozzá nem értő, műkedvelő minősítésem, és sok más okokból is valószínűtlen, hogy az alábbi megjegyzéseim megjelenjenek a szaklapban. A szerkesztői régóta tudják, mi a jó a magyar méhészeknek, mint például a fekete plasztikkeretek ? Lehet hogy a megújult szervezeti vezetőség most már “megenged” más véleményt is. De még nincs hol, saját szaklap hiján.
Két keret látható teljes egészében. Az egyik a sejtek építése közben a másik nagyon szép, hatalmas fiasítással. Tökéletes keretek, tökéletes sejtek, semmi hely, esetleges heresejteknek. Mint látható, úgy a keretek mint a mintázott plasztik alap-műléplap is fekete plasztikból készült. A keret szegélye, körbe dupla falú, nyilván a szükséges merevség biztosítására. Jól látható a dupla falak közötti hézag, amely minden bizonnyal megvan, a másik oldalon is. Ugyancsak, jól látható a méhek eljárása is amennyiben igyekeznek a dupla falak hézagjait méhgyantával következetesen beragasztani. Mindez persze a család részére, igen jelentős többletmunka, tekintettel a hézagok nagyságára, szélességére még inkább a hosszúságára, no és persze a keretek mindkét oldalán. A szükséges természetes gyanta mennyiséget, előbb meg kell találni kint a természetben, majd behordani, szükséges méhadalékkal átalakítani, átdolgozni, méhgyantává, és nem utolsó sorban, azt beépíteni . Na persze a plasztik keretgyártóknak ez nem gond, az kérem a méhcsalád gondja.
Idővel azonban adódik egy másik sokkal súlyosabb valóságos gond. Két három éves használat után ugyanis megöregszenek, megfeketednek a viaszsejtek is. Azokban fölgyülemlik, időközben, több olyan káros kémiai szermaradvány, rovar irtók, atkairtók nyomai, amelyek káros hatása egyre nyomasztóbb a családra. Ilyenkor, a keretek leváltása, fölújítása, ésszerű eljárásnak bizonyul. Egy idővel, lecsökkenek a sejtek méretei is, lecsökkenek a lárvák az újabb nemzedékek testméretei is. Azzal arányosan természetesen lecsökken a várható hozam is. Valójában nem is annyira ez utóbbi a lényeges hanem bekövetkezett egészségi zavarok. Éppen ezért, előbb utóbb , minden keret, legyen az plasztikból készült, legyen az örök életű, lecserélésre vár.
Itt adódik egy megoldhatatlan nehézség a plasztik keretek alkalmazásának esetében. Míg a fakeretben épült természetes viaszlépeket könnyű kiolvasztani pl. forróvízben mártva tartani. Nem így, ugyanezen eljárás alkalmazásával a fekete plasztik keretekre esetében. A jelentős hőemelkedés hatására, az ilyen keret, könnyen eltorzul, alkalmatlanná válhat? Még inkább benne a vékony plasztik műlép, akár ki is szakadhat . Mindezek folytán és következtetés képpen lehetetlen az ilyen plasztikból készült keretek újra fölhasználása . (Ezelőtt kb. 10 évvel, láttam fényképeket is ilyen vetemedett keretekről, olvastam a hozzá csatolt szöveget is egy francia szaklapban)
Ugyanakkor, egy egészségvédelmi biztonsági eljárás alkalmazása is melegen ajánlatos a fekete plasztikkeretek alkalmazása esetében is. Indoklásához legyen elegendő tudni, és állandóan szem előtt tartani a ragályos betegségek, mint az amerikai költésrothadás hatalmas terjedését az Országban. (2012 októberében több mint 300 zárlat?)Ezen halálos betegség, de mások is , pontosan a higéniai elővigyázatosságok elhanyagolása következtében fordulnak elő . Mint ismeretes, egyre jobban terjeszkednek. Lásd többek között, a Méhészet 13/06 oldal 10-11 oldal írás a fényképet. Így jár az aki nem elővigyázatos a méhei egészségének megőrzésében.
Miután jelen esetben csak keretekről van szó, legyen szabad, egy ez idáig hatásosnak bizonyul elővigyázatosságról értekezni röviden. Köztudott a tény: a költésrothadás mint betegség a spóráin keresztül terjeszkedik. Ezek “vastagon” megtalálhatók a fertőzött kaptárokban. A kutatások azonban már régen kimutatták azt is, hogy ezek a spórák valójában kisebb nagyobb mennyiségben minden mézben megtalálhatók, az egészséges család mézében is. Ugyancsak bőven azokból, a kaptár falain, a kereteken, legyenek azok plasztikból, méhészeti kellékeken, a szerszámokon, akár a füstölőkön, mi több azokkal akár közvetlenül a családba is juttathatunk ilyen spórákat.
A magam részéről, gyanús esetekben , kaptárbontás alkalmával, többszörösen bele bökdösöm a keret emelő vasamat a kaptár mögött a földbe, pontosan azért, hogy elkerüljem az esetleges fertőzést egyik kaptárról a másikra. Az egyéb szerszámaimat esetenként és időnként forrasztó lámpával leégetem, de legalábbis, jó erős hypós vízzel fújom le. A kiöregedett kereteim, napolvasztóval szabadulnak a viasztól, majd a fából készült kereteket, mielőbb forrasztó lámpával barnára égetve fertőtlenítek. No persze akinek 600 családja van, az így nem járhat el, de teheti azokat akár százasával olyan fűthető kemence térbe, amelyben a hőmérséklet meghaladja a 130 C° fokot. Ily módon minden fertőző elem, spóra, elpusztul. Feltehetően ilyen eljárás nem tanácsos a plasztik keretek esetében. Se barnára égetni azokat, forrasztó lámpával .
No persze lehet választani is: elhanyagolni a higéniai feltételeket, avagy elfogadni a lebetegedett család teljes elégetésének kényszerű kockázatát. A statisztikai adatok szerint, egyre többen ez utóbbi kockázatot vállalják. Na igen, akad még más fertőzési kockázatból is bőven. Amikor egy kis méhlegelő területre rátelepít a méhész egyszerre több száz családot, akkor a legkisebb nektárképződés hiányával beáll a rablásveszély. A betegek nem tudnak hatásosan ellent állni a támadásnak, így a támadó erősek is elfertőződnek. A 2013 as méhészeti naptáron is látható egy végeláthatatlan kaptársor. Talán száznál is több egymáshoz szorított kaptár. Lehet, hogy a kép is követendő példának szolgál, mint a szóban forgó címlap? Máshonnan ne is említsük a 80 családos konténereket, többet is egymás mellett.
Francia földön minden bizonnyal ilyen okokból nem terjedt el a konténeres méhészkedés. Az ott divatos palettás méhészet egészségvédelmi előnye többek között abból is adódik, hogy egy egy palettán négy kaptár, négy irányba helyezve. Nincs eltájékozódás! Míg a paletták már csak ezért is, nem egymás mellé szorítva, hanem sugarasan szétszórva lesznek elhelyezve.
joseph.bencsik@free.fr 2013 Június 14