summer is gone, leaving no epitaph
bizonyság. bizonyságot nyerni, hogy megint véget ért a nyár, és újra itt az ősz. nem mintha ez bármit is számítana úgy igazából, mert mindig így van ez, tavasz, nyár, ősz, tél… aztán megint tavasz. legfeljebb emberi mértékkel mérve, de az ilyesféle emberi mértékeket azt hiszem, sosem értettem igazán. nem is ezért írom tehát most mindezt, csupán szeretem a közelgő ősz hangulatát, amint fokozatosan belopózik az augusztusvégi éjjelekbe és reggelekbe, a kávéspoharakba és a falevelekbe. ilyenkor megmozdul bennem valami, fokozatosan szüntetve meg a nyárvégi stagnálást (az utóbbi hetek kényszeredett punnyadását), ami csak jó, elvégre a monotonitás magában hordozza a megsemmisülés lehetőségét:
mindenben megnyilvánul egy bizonyos rend, amely része a mi világegyetemünknek. ez a rend szimmetrikus, elegáns, kecses — ugyanazok a tulajdonságok vannak meg benne, mint azokban a dolgokban, amelyeket az igazi művész megörökít. látni lehet az évszakok egymásra következésében, abban, ahogy a homok fodrozódik, látni lehet a karbolcserje ágaiban-bogaiban, levelei mintázatában. utánozni igyekszünk ezt a rendet életünkben és társadalmunkban, keressük a vigaszt és erőt adó ritmusokat, táncokat, formákat. érezni lehet azonban azt is, hogy a végső tökély megtalálása veszélyt hordoz. nyilvánvaló, hogy a végső rend belemerevedik önmagába. az ilyen tökéletességben minden a halál felé tart.
mindenben megnyilvánul egy bizonyos rend, amely része a mi világegyetemünknek. ez a rend szimmetrikus, elegáns, kecses — ugyanazok a tulajdonságok vannak meg benne, mint azokban a dolgokban, amelyeket az igazi művész megörökít. látni lehet az évszakok egymásra következésében, abban, ahogy a homok fodrozódik, látni lehet a karbolcserje ágaiban-bogaiban, levelei mintázatában. utánozni igyekszünk ezt a rendet életünkben és társadalmunkban, keressük a vigaszt és erőt adó ritmusokat, táncokat, formákat. érezni lehet azonban azt is, hogy a végső tökély megtalálása veszélyt hordoz. nyilvánvaló, hogy a végső rend belemerevedik önmagába. az ilyen tökéletességben minden a halál felé tart.
mostanában vegyül ebbe az egészbe valami az al-fatiha megannyi apró rezdüléséből is. iyyāka na’budu wa iyyāka nasta’īn, ihdinā ṣ-ṣirāṭ al-mustaqīm
jó kis katyvasz kezd itt kialakulni, de mindegy, maradok, és csendben figyelem, hova is lyukad ki mindez.
20090826/751
én azt szeretném ha mindig nyár lenne :P legalábbis ami az időjárást illeti. az ősz addig még oké, hogy szépek a falvelek, de mikor nedves lesz, és hideg, és jön az elmúlást fíling, azt nagyon utálom… amúgy persze szép dolog a ciklikusság, de akkor is.
20090827/221
nekem valahol pont ez az elmúlásérzet az, ami részben idegenül hat. nem mondom, hogy nincs alapja, de időnként kicsit túlzottnak érzem.
20090827/1633
Hehe, Orsieról eszembe jutott, mint nő, nem feltétlenül szeretem a ciklikusságot, de ez lényegtelen, undorítómány OFF.
Mi van itt hogy mindenki az ősz csudagyönyörű festői esős ködös katyvaszáról áradozik? Nincs baj az ősszel, de az egyetem még ne kezdődjön wazze, maradjon inkább a 40 fok.