Visegrádi források
A
túranaptár megjelenésével rögtön a bőség zavarával
kerültünk szembe:
sok hétvégén kell döntenünk, hogy melyiket is válasszuk? Ez
volt a problémám a tavasz első napjával is, azaz március
21-ével. Részemről csak kettő közül kellett választanom:
„Téry 50”, amely annak idején első 50 km-es túrám volt
és lehetőleg mindig elmegyek rá; illetve érdekelne az
első rendezésű „Forrás Túra a Visegrádi-hegységben”. A
megelőző túrákon már érdeklődtem társaimtól, hogy ki
melyikre teszi a voksát? A „Gyermekvasút nyomában” túra
során billent a mérleg nyelve a források irányába,
köszönhetően a társaknak és a rendezésben részt
vevőknek.
Erikával és Attilával megbeszéltek alapján a 635
-kor induló buszra szálltam
fel Újpest-Városkapunál, ők pedig Leányfaluig autóval jöttek
Békásmegyerről, így csatlakoztak hozzám. A buszon több
túrázó között Gábor is utazott, aki a rajt után hozzánk
csapódva négy főssé tette csapatunkat.
Visegrád-hajóállomásnál rajtoltattak minket – nem
irígyeltem a rendezőket
mivel az árnyékos, szeles időben kellemetlen lehetett
üldögélni. Nekünk bezzeg a Görgey-lépcsőn a Salamon
torony felé vezető emelkedőn hamarosan beindult
fűtésünk! Nemsokára kis kitérővel elértük a gótikus
felirattal ellátott első ellenőrző pontunkat, a
Mátyás-forrást. Miután válaszoltunk a feltett kérdésre,
visszatérve a kerékpárútra hamarosan elértük a
Boglárka-forrást, ahol pontőröktől kaptuk az ellenörző
pecsétet. Alig folytattuk utunkat, máris megérkeztünk
következő pontunkhoz a Dorottya-forráshoz, ahol kettős
igazolással bizonyítottuk ottjártunkat: felírtuk a kért
évszámot és pecsétet is kaptunk a pontőrtől. Két
kilométeren belül három forrás – ez gyors volt! Ezután
már többet kellett gyalogolni a következő pontig: 7
km-t. Addig viszont szép kilátásokban gyönyörködhettünk:
alattunk a Dunakanyar, szemben a Börzsöny a Szent
Mihály-heggyel és távolabb Nagy-Hideg-hegy hófödte
csúcsával, majd a Nagy-Villám alatt a napsütötte
Visegrádi várra szép panoráma. Társaim nem is tudtak
ellenállni a látványnak: sokszor álltak meg egy-egy
pillanatra, előkapva fényképezőgépüket.
Gáborral felelevenítettük az egy héttel korábbi
„Dél-Börzsönyi kilátások” túrát: jól látható volt a
Juliánus-kilátó – Kövesmező – Gubacsi hálás útvonal
hullámzása Kismaros irányába.
Másfél
kilométert haladtunk az Országos Kék jelzésen, amikor
áttértünk a
következő pontunkat megközelítő K+ jelzésre. Az eligazító
tábla szerint 45 perc menetidő alatt érhető el a
Khüllenberg-forrás. Sajnos elkotyogtam – mivel Éváéktól,
az itteni pontőröktől tudtam – etetőpont következik:
Erika már nagyon várta, hosszúnak találta az időt. A
ponthoz közeledve erdészeti munka zaját hallottuk
először, majd a benzin „illatot” végül gépek által
átgyúrt turistautat. Ez utóbbi óvatos menésre
figyelmeztetett minket a lejtőn. A későbbi
visszajelzések alapján nem bántuk meg, hogy hallgattunk
az itiner jótanácsára és az új nyomvonalon követtük a
jelzést, ami hosszabb volt ugyan, de járhatóbb. Érdekes
módon többen elvétették a balra leágazó KO
forrás-jelzést, pedig jól volt látható. Így többen
utánunk értek a pontra pedig korábban már elhagytak
minket.
Alaposan meghazudtolta magát a Rendezőség ezen az
etetőponton! A túra
kiírása szerint: „A kevés szolgáltatással az első
teljesítménytúrák hagyományaihoz szeretnénk
visszanyúlni.” Ehhez képest Éva és Egon olyan
terülj-terülj asztalt varázsoltak az erdőbe, hogy szánk
is tátva maradt
J
Szerencsére volt mivel teletömni, így hamarosan
falatozni kezdtünk: párizsi szelet került az első
kenyeremre, kenőmájas a másodikra, kísérőként lila- és
fokhagyma. Engedve a kedves unszolásra – ne kelljen
visszacipelni Dunabogdányba a maradékot! – megkostóltam
Éva eper- és őszibarack-lekvárját is, fínom volt! A
forrás megtekintése után még egy kevéske repeta is
belefért. Milyen lehet egy nem kevés szolgáltatás…
Megköszönve a szíveslátást, elbucsúztunk kedves
túratárs-pontőreinktől,
hogy még szintidőn belül érjünk célba, behozva a ponton
eltöltött kellemes perceket. Visszatérve a K+ jelzésre,
igen durva sártengerrel kellett megbirkóznunk helyenként
bokáig süllyedve benne. 250 m dagonyázás után végre a Z
jelzésen már kellemesebb útviszonyok fogadtak minket,
ami ránk is fért, mivel hosszan gyalogoltunk rajta. A
József-forrásnál újból kettős regisztrációval lett
gazdagabb itinerünk: a válaszadás mellett Ervintől
kaptunk bélyegzést is. A Sajgó-kapu kőhídját elhagyva
nemsokára a Kalicsa-patak medrébe kellett óvatosan
leereszkednünk, hogy patakátkelés után a meredek
partfalon felkapaszkodva , hosszan emelkedjünk
Vértes-mező felé. Rövid ideig a becsatlakozó P jelzéssel
együtt haladva Lőrinc laposán találkoztunk a S
jelzéssel, melyre balra rátérve rögtön nekiláttunk, hogy
az eddig szerzett szintekből jócskán leadjunk.
Szerpentinezve ereszkedtünk a SO jelzésig, amin jobbra
indulva a Hétvályús-forrás ellenőrző ponton kaptunk
újabb pecsétes igazolást. A jelzésen tovább folytatva
utunkat, a túra utolsó – igen kemény – emelkedőjét
másztuk meg. Egy kidőlt fa leküzdése során még sérülést
is szereztem: belefejeltem egy vaskos ágba – hiába, ha
az ember a lába alá néz…
Vörös-kő ellenőrző pontját azért sikerült elvérzés
nélkül elérni, ahol Pétertől
kaptunk igazoló pecsétet és kék szalagot: megkért, hogy ha
szükséges tegyek jelzést a Csaba-kút felé, mert többen
elvétették az irányt. Amíg az emlékműnél társaim
fotóztak – itt is szép panoráma volt a Dunára és a
Naszályra, alatta Váccal – egy kedves túratársnő
elsősegélyben részesített, leragasztva sebemet. Ismét
szerpentinezés következett a P+ jelzésig, amelyen
Csaba-kúthoz mentünk, miután a kért pótjelzéseket
kiakasztottam. Nem tudtunk választ adni a kérdésre:
lévén, hogy a táblának csak hűlt helye volt. Viszont
kárpótlásul az utolsó ponton ismét duplán erősítettük
meg ottjártunk tényét: válaszoltunk a kérdésre és a
pontőr kedves gyermeke nyomott pecsétet. A
Rekettyés-forrás után már csak egy kis séta volt hátra
Leányfaluig. Közben még kitértünk Vörös Meteor-forráshoz
is, ha már „forrástúrán” vagyunk. Leányfalun Attila még
egy háznál tartott megtermett vaddisznót is lencsevégre
kapott.
Egy
szép vonalvezetésű, jól rendezett túra végeztével bőven
szintidőn belül
sikerült átvennünk az egyei díjazást. Várjuk a folytatást:
ugyanis ez a „Magyarországi Forrás Túrák” több éves
teljesítménytúra mozgalom indító túrája volt.
Reménytkeltő kezdet, gratulálunk az ötlethez és a
végrehajtás módjához!
Törék István ( Döme )
Fotók:
Massár Erika ( Maserka )
Massár Attila ( Ati 928 )
CSERHÁTI
TÚRÁK A DUNÁNTÚLON 1.: Visegrádi-hegység
(Forrástúra)
Ezt a túrát választottam, mert kompakt, közeli és
hazaérhettem időre a családi programra. A rendező
Cserháti Laci sporttárs volt, aki így a hétvégi
sorozat névadója a CSBT-vel együtt; társa pedig
Tamics Gábor, aki egyébként az igazi cserháti
túrák kiváló rendezője. Ez az a kivételes eset,
amikor a magamfajta helyesírás-mániást csak
akadályozza a helyesírás a poénkodásban, mert ez
igazából élőszóban jön ki.
Mivel a Volánsuxx észlénytársaság azzal
büntette a harmadik kerület teljes lakosságát
(is, mások mellett), hogy a dunakanyari járatait
a korábbi kiépített buszvégállomás helyett a Megyeri
hídon át egy újpesti izébe terelte, megszűnt az itt
élő túrázók közvetlen összeköttetése ezzel a fontos
környékkel, ezért természetes gondolat volt az
autókázás. Annyira se gazdag, se időmilliomos nem
vagyok, hogy a HÉV és a busz kombinálásával
közlekedjem ide-oda. Szerencsére jó volt a
logisztika, Leányfalun a cél előtt
parkolhattam, ahol Maserkával és Ati928-cal vacogva
vártuk a buszt. A busz pedig késett, mert már
korábban ellepték a ttúrázók. De ha hoztam volna
kabát, akkor is az autóban akartam volna hagyni,
ezért nem is hoztam. Volt viszont két síbotom,
aminek sokszor örültem, valamint majom a farkának.
Na mikor megjött a busz, akkor már jó meleg lett, és
Visegrádig Jámbor társaságában utazhattam.
A rajt mégsem a toronynál volt, hanem lent a
parton, igen kemény hidegben. Mit mondjak, ritkán
örülök ennyire, ha ilyen meredeken indul egy túra.
Felérve a kerékpárútra, a Sibrik-domb
közelében már kezdett elviselhető lenni a helyzet.
Persze nincs rossz idő, csak rosszul öltözött
túrázó, csak egyrészt nem számítottam ilyen szigorú
helyzetre, másrészt futós hátizsákkal nem ugrálhat
az ember, mert aztán nincs hova pakolni a levetett
ruhákat, ha melegebb lesz.
A Boglárka-forrás keresése közben
ismerkedtem meg Végre kék túratárssal (aki persze
megint csak felismert engem ismeretlenül is, de ezt
már kezdem megszokni). Innentől nemcsak kedvem, de
ürügyem is volt hozzá, hogy ne fussak, egy-két
erőtlen próbálkozást leszámítva.
Telt-múlt az idő, és már a kék kereszten
harcoltunk a sárral (itt a kerítés mellett van olyan
szakasz, amely a legnagyobb aszályban is mocsaras),
és A Pilisi Parkerdő útjain mozgalom különböző
évszakokbani teljesítésével kapcsolatos élményeinket
hasonlítottuk össze, amikor a völgyfő táján
csúfondárosan elvesztettük a jelet. Pedig mindketten
emlékeztünk a Kecske Jankó-völgy kidőlt-bedőlt
fáira, csak nem tudtuk pontos helyhez kötni. Lehet
próbálkozni, hogy a favágókra kenjük, akik több
jelzést padlóra ösvény mellé küldtek, de
igazából nincs mit szépíteni rajta. Valószínűleg
eldumáltuk. Csak azt vettük észre, hogy a völgyön
túl egy Y-elágazásban nincs jel, és ekkor jöttünk
rá, hogy már eddig sem volt. Mentünk visszafele,
amíg más keresőkkel nem találkoztunk szembe, de jel
nem lett, és mivel nem hittük, hogy már annál is
régebben veszett el (csak az volt a furcsa, hogy nem
jöttek a többiek), megint beálltunk az eredeti
irányba azzal a csatakiáltással, hogy akármelyik
ágon megyünk, a zöld jelzést mindenképpen
keresztezni fogjunk, és majd onnan visszatalálunk.
Így oda-vissza-megint oda mentünk egy olyan
szakaszon, ahol nem is kellett volna lennünk, de
hamarosan csakugyan kereszteztük a zöld jelzést a
sorompónál, ahol egy arra járó túrázó tanácsára
mégsem jobbra, hanem balra fordultunk. Mondjuk ha
elcipeltem volna a Pilis-atlaszomat, nem csak az
öreg térképet, ami helyett úgyis Végre kék térképét
néztem, akkor megtaláltam volna rajta a korábban
kézzel bejelölt sorompót (mint ahogy utólag itthon
meg is találtam), és rögtön tudtam volna, hol
vagyunk.
Balra fordulva előbb elhaladtunk a lukas kerítés
mellett, ahonnan rögtön kirontott ránk egy kutya (de
aztán messziről mögénk is került, és ebből már
tudtam, hogy nem akar bántani), majd a méhesnél,
amire már emlékeztem, és kisvártatva meg is találtuk
a kék keresztet. Itt visszafelé haladtunk, egyre
nagyobb sárban. Még hogy a turisták okoznak károkat
az erdőben… A fenét, az erdészet, amely a törvénnyel
ellentétben járhatatlanná teszi a gépeivel a jelzett
turistautat. A sár hatalmas volt, az út pereme is
csak szakaszosan járható, és a két bot nélkül igen
nehéz dolgom lett volna (így viszont csak nagyon
nehéz volt).
Ati928 képe
csak részben adja vissza ennek a szakasznak a
hangulatát (azt hiszem, itt készülhetett). Így
jutottunk el a Kühlenberg-forráshoz, amelynek
a nevét a legtöbb ember egyetlen dokumentumon belül,
néhány sornyi távolságra sem képes kétszer egyformán
leírni. (Mellékhatásként szinte
megállapíthatatlannak látszik a név hiteles alakja,
mert még a térképek és útikönyvek is összevissza
írnak mindenféle pszeudorandom változatot. A
Pilis-útikalauzban pl. a névmutatóban Külenberg,
a főszövegben meg Külemberg van, de láttam
már Khüllenberget is.)
Ennél a forrásnál két meglepetés is várt: az
egyik, hogy emlékeimmel ellentétben széles
turistaországút vezetett a kék kereszttől a forrásig
(sehol a keskeny, küzdős susnyás, ami a
képzeletemben élt, s amit a Cartographia
útikönyvszerzője lusta lévén megkeresni, inkább
odaírta, hogy nem létezik); a másik a sok kaja, amit
a rendezők előzetes ígéretük dacára ezen a helyen
feltálaltak. A hidegben valahogy mértéken felül
csúsztak a kenyerek, ilyenkor nem annyira érzékelem
az elfogyasztott mennyiséget. De egyszer aztán
eljött az idő (ha a jóllakottság nem is), amikor
tovább kellett indulni, és másodszor is
végigmehettünk a dagonyás szakaszon a zöldig.
Hozzáteszem, hogy végül az elfogyasztott
sármennyiséghez képest meglepően jól nézett ki a
nadrágom a túra után.
A József-forrás után hamarosan a
Kalicsa-völgybe érkeztünk, ahol kissé keresni
kellett az utat, de – hála a két botomnak is –
ezúttal jóval könnyebben haladtam át ezen a nehéz
terepen, mint legutóbbi ittjártamkor. Hanem az
Édeslyuk-kunyhó romjai nevű helyen ezúttal még
annyi romot sem találtam, mint pár éve – egy árva
szál deszkát sem! Vagy rossz helyen kerestem, vagy
végleg az emlékezésé lett a házikó utolsó roncsa is.
Ez esetben a térképeken inkább az Édeslyuk-kunyhó
romjainak hűlt helye nevet kellene feltüntetni.
Szomorú, hogy múlik el az a hajdan dicső és gazdag
turisztikai infrastruktúra, melyet az elődeink egy
másik világban felépítettek. Nem mintha a roncsokat
kellene őrizgetnünk az emlékezés kedvéért… A
mellékelt képen a velem egyidőben, 42 évvel ezelőtt
kiadott Pilis-útikalauz fényképoldala látható a még
álló Édeslyuk-kunyhóval.
A völgyet elhagyva a műútkanyarban, ahol az
esőház mellett emelkedni kezdünk a Vértes-mező
felé, megismertem a helyet, hol legutóbb egy gyíkot
láttam napozni. Már ő sem volt ott, és az ő képe még
az útikalauzban sincs benne. :-)
A Hétvályús-forrás környékén a kellemesebb
útirányt választották a rendezők: lefelé a
szerpentinen mentünk (kivéve a pistázókat, akik a
szerpentinre merőlegesen romboltak vigyorogva), ahol
lehetett gyorsulni, felfelé pedig a meredeken, ahol
lefelé veszélyesebb lett volna, és alig valamivel
gyorsabb, mint fel. Legutóbb Vadmalaccal jártam
erre, de akkor visszafelé mentünk. A ponton a Járosi
család fogadott, örömömre. El is töltöttem itt egy
kis időt, és benyomtam egy csomag Szezamkit a
közelgő emelkedésre való tekintettel. Magából a
forrásból pohár híján nem ihattam, mert eléggé
talajközelben van. Ez máshol is előfordult, tanulság
lesz a következő forrástúrán. A hidegben nem is
annyira hiányzott, de megalkudnék, hogy inkább
viszek poharat, és legyen melegebb.
A Vörös-kőtől féltem egy kicsit, mert
tavaly a Görgeyn (azt hiszem, akkor jártam erre) még
az esőházat is majdnem elfújta a szél, de ezúttal
szerencsénk volt, csak azért kellett hamar
abbahagyni a kilátás élvezetét, mert egy túrázó
ragaszkodott hozzá, hogy a csúcson, az orrom előtt
bagózzon rá. Lefelé a szerpentinen csak a lábam elé
néztem – ekkor már nagyon hajtott az idő, késésben
voltam, hogy odaérjek a családi programra. Pedig még
hátra volt egy megpróbáltatás: a szerpentintől a
Csaba-kúthoz vezető szalagozás elejét kedves
kirándulók lebontották. A P+ jelzéstől fordultam
vissza az előttem haladó sporttárs intésére (ő
legalább tudta, mit keresünk és hol), és újabb pár
száz métert túráztam ingyen, mert ez sem volt benne
a nevezési díjban. De ezután már csak egy kitérő
volt hátra a Rekettyés-forráshoz egy kis
erdei tó mellett, majd a Vörös Meteor-forrás
érintése az út mellett, Kutya-futtában.
Az egyik síbotom tányérja valahol a Fruska Gora
(alias Tarcal-hegy, Siményi Miki kedvéért)
mély sarában alussza örök álmát; csak a
világosságnál vettem észre, hogy áldozatul esett az
esős éjszakai szakasznak. A másik eddig bírta, bár
egy gerezdnek már híja volt, mióta a BükkiKiről
hazatértem, de most már csak a fele maradt. Egy
pontot ismét szépített a sár az örök küzdelemben, de
a győzelem az enyém. Jó lesz az a két bot csupaszon
is, bár néha tényleg hasznos a tányér. Így meg
kisebb helyet foglalnak a sarokban.
Vizes
túra!
2009.
szeptember 5.
2009.09.05.-én rendezték meg az első Magyarországi Forrástúrákat
30 és 70 km-es távon a Pilis-Visegrádi-hegységben.
Izgalmasnak ígérkezett, főként a hosszú táv, így
nekivágtunk.
Éjszaka szakadt az eső, még hajnalban is, sőt még 6 órakor is
amikor elrajtoltunk Pomázon. Amellett még erős szél is
fújt, úgyhogy csak az vidámított minket, hogy néhány
ismerőssel találkoztunk. Ők meg, hogy hova készültek
rövid nadrágban?
A zóld -, majd háromszög jelzésen egy óra alatt elértük a Janda
Vilmos kulcsosházat, ahol megkaptuk az első pecsétet. Az
eső csitult, így vidámabban haladtunk a zöld kör
jelzésen Gyopáros-forráshoz, melyet 1912-ben építettek
ki. Itt egy feladatot kellett megoldani és felírni az
igazolólapra. Ezután a zöld négyzet jelzést választva
elértük a zöld kört és haladtunk a szépséges
Holdvilág-árok felé. Útközben az eső is elállt és jó
kilátásunk lett Békásmegyerre és a legújabb hidunkra, a
Megyeri hídra melyen reggel is átjöttünk. A
Domoni-forrásnál volt a következő ellenőrző pont. Néhány
száz méter múlva, a Holdvilág-árokban sokan a fölmenő
lépcsőket használták, de én a Meteor-létrát ki nem
hagynám, így azon keresztül másztunk ki az árokból. A
piros+ és a négyzet jelzés vezetett minket
Lajos-forráshoz. Hát a piros négyzet már rózsaszínnek is
kevésbé volt nevezhető, itt jó lett volna szalagozás is.
Lajos-forrás sok-sok évvel ezelőtt, mondjuk úgy a
gyerekkoromban, nagyon kedvelt túrista központ volt, jól
működő túrista házzal, étteremmel. Nagy rétje zsongott
az emberektől. A forrás kis tavában apró halak
úszkáltak. Mára ehhez képest csak a jóízű forrás maradt,
meg most egy pecsét az igazoló lapra. Innen a kék+
jelzésen a Kármán-forráshoz gyalogoltunk, ahol egy
kérdés volt, a választ a lapra írtuk. A szél még mindig
erős volt, az eső is hol szemerkélt, hol nem, de a
felhőtakaró vékonyodni látszott, ez vígasztalóan hatott
ránk. Tovább a kék+ és a kék- jelzésen haladtunk és fél
óra múlva már a Kárpát-forrás feladatát írtuk. E "nagy
munka" közepette utolértek minket rövid nadrágos
ismerőseink, kikkel az egész túrán kerülgettük egymást,
majd a célba egyszerre érkeztünk. A kék- jelzés a
Szilágyi Bernát-forráshoz is jó volt. Ez volt a
következő ellenőrző pont. Itt almát is kaptunk.
A Sikárosi Erdészház igen kellemes meglepetés volt! Régen a
házőrzők üldözték a turistákat, a réten a jelzést is
alig lehetett megtalálni. Ehhez képest, rendezett terep,
murvás út vezet a házig amely szépen be van kerítve, és
a jelzések is jók. A rét pedig egyértelműen őszt
mutatott, telis-tele volt virágzó őszi kikericcsel. A
következő réten nagy munka folyt, jurtákat építettek.
Hát ez is érdekes volt.
Könnyedén elértük a piros- jelzésen a Kolacsovszky-forrást, ahol
újabb kérdés várt megválaszolásra. Innen a piros
háromszögön a Prédikálószékre másztunk fel a
folyamatosan emelkedő úton. Mire felértünk, a nap kezdte
szemecskéjét nyitogatni, így csodásan tárult elénk a
Dunakanyar. Láttuk sokszor, minden létező szögből, de az
ország egyik legszebb része, sosem tudok betelni vele.
Bámészkodásunkat a pontőrök "zavarták" meg, mivel őket
eddig méltatlanul mellőztük. Újabb pecsétet és süteményt
kaptunk. Hamar beszélgetés kerekedett a sörről, mivel
ugye vizet kaptunk fenntről is, lenntről is e napon.
Éppen az izomlazító hatását taglaltuk és azt, hogy úgy
fél táv körül, a hígabb fajtájából szoktunk egyet
fogyasztani, amikor az egyik kedves pontőr elővett egy
dobozzal és a kezembe nyomta, hogy igyuk meg. Nem
akartuk elfogadni, de ragaszkodott hozzá. Őszíntén
szólva mindkettőnknek nagyon jól esett. Ezek után
vidáman indultunk a Vadálló-kövek mellett le a
Kainz-forráshoz, a 10.ponthoz. A kövektől gyönyörűen
látszott Dobogókő, a Pilis és a Szőke-forrás-völgye.
A rövid táv véget ért a forrásnál, de mindenki számára evés
következett. Pontosan délre érkeztünk a terített
asztalhoz. A forrás és környéke szépen rendbe lett
hozva, virágokat ültettek, faragott padokat, táblákat
helyeztek el. Ezeket nézegettük miközben falatoztunk a
bő választékból.Volt itt vajas- és zsíros kenyér,
májkrém, párizsi, csalamádé, hagyma, házi lekvárok és
mogyoró. Nagy örömünkre itt a rendezők megmutatták a fém
jelvényt. "Hát ez gyönyörű, nekem ilyen kell"-mondtam,
miközben nagy szemeket meresztgettem a jelvényre.
Az egyik fiú azt mondta:" Nem ezért csináljuk".
Persze, nem elsődlegesen ezért túrázik az ember, de azért az
mindig egy plusz töltést ad, ha egy szép oklevelet vagy
jelvényt kapunk a célban. Minden ember a lelke mélyén
gyerek, van aki jobban, van aki kevésbé, így örül, ha a
sikeresen teljesített feladatát elismerik. Kár ezt
tagadni, nincs ebben semmi rossz. Azt csak úgy
mellékesen jegyzem meg, hogy a fiú is átvette a célban,
ő sem utasította vissza, hogy ez neki nem kell, mert nem
ezért jött.
Lelkesen indultunk tovább a Rám-szakadékba, ahol most feladatként
az első létra fokainak számát kellett feljegyeznünk.
Lassan haladtunk felfelé, mert nagy volt a szembejövő
forgalom. Egy nemzetközi fiúcsapat egyensúlyozott
lefelé. A Rámból kiérve zöld, sárga jelzés, majd
szalagozás következett a Lukács-árok felső részén
keresztül a Fényes-forrásig, a következő ellenőrző
pontig. Innen a piros kör jelzésen kimásztunk a műútra,
majd a zöld- jelzésen felbaktattunk a jóízű
Júlia-forráshoz. A feladatot megoldván, követtük a
zöldet felfelé a Szakó-nyereghez, majd innen a +-en
lefelé a Hoffmann-forráshoz. Az újabb kérdés
megválaszolása után a lábápolás következett, mert a
térdem nem volt az igazi, mondhatni fájdogált, pedig nem
engedtem meg ez neki.
Műúton baktattunk be Pilisszentlélekre. Éppen azt ecseteltem,
hogy "elég rossz" kis falu, mert csak Esztergom felé
lehet síkon kijutni, az összes többi irányba erős
emelkedővel kell megküzdeni, amikor újabb ellenőrzést
kaptunk, ez volt a 15.pont. Hát így délutánra
kifejezetten jó idő lett, kisütött a nap, elállt a szél,
úgyhogy liheghettünk ki a faluból a Szent
László-forráshoz, majd a Két-Bükkfa-nyereghez. Na itt
nem ültünk buszra, mint ahogy a turisták már így délután
szokták, hanem betértünk a Római útra. Éppen azt
latolgattuk, hogy mi történhetett, mert se előttünk, se
utánnunk sehol senki sem volt, vagy 1,5 órája nem
találkoztunk túrázóval. Nemsokára azt gondoltuk, hogy
elértük a pontot. Hát el is, csak nem a mi túránkét,
hanem a Pilisi Trappét. Így nem volt mit tenni,
trappoltunk tovább. Most meg aztán annyira, hogy a
Trézsi-kútnál jártunk és megkaptuk a pecsétet. Itt már
volt egy tanakodó csoport, ugyanis mi is most jöttünk
rá, hogy a Klastrom-kút többünknek kimaradt. Akik
megtalálták, azok is véletlenül, mert a földön volt a
szalagozás, és az sem egyértelmű. Mivel a pontőr sem
tudott semmitsem mondani nekünk, így felhívtam a
szervezőt, hogy most mit tegyünk. Azt mondta, hogy
menjünk tovább, nem lesz ebből probléma, ott mentünk el
mellette. Hát sehogyse értettük, hogy hogyan sikerült ez
így, de tovább mentünk csapatostól. A zöld- jelzésen
haladtunk a Szántói-nyeregig, majd rátértünk a
Hosszú-hegy alatti murvás útra. Ez hosszú, egyenes út
volt, így gyorsítottunk. Úgy 1 óra múlva elértük a zöld
és kék- jelzéseket, majd néhány perc múlva a Csobánkai
Szent-kútat. Búcsújáróhely és a vizét is szívesen isszák
otthon is az emberek. Nagyon jóízű víz, nekem ez ízlett
a legjobban. Pecsételés után csak 3-an mentünk tovább, a
többiek nagyon lemaradtak. A Kálváriánál haladtunk
lefelé, Csobánka főterére. Az erdőből kiérve megláttuk
az Oszoly szikláit, mely rangos sziklamászóhely. Szépen
csillogtak a lemenő nap fényében. A sárga+-en jutottunk
fel az Oszolyra. A gondot csak a KIMSZ emlékoszlop
megtalálása jelentett, ahol az utolsó feladatunk volt. A
leírás nem volt egyértelmű, jelzés meg volt bőven, így
vagy 3 kört mentünk a szélrózsa minden irányába, de az
oszlop mégsem volt meg. Megint felhívtam a szervezőt, de
még így sem találtuk meg. Közben besötétedett és úgy
20-an kerestük már az oszlopot, mire egy srác telefonált
egy ismerősének aki pontosan útbaigazította. Végre meg
lett oldva a feladat. Igen vendégmarasztaló volt az
Oszoly, hármunknak egy örájába tellett, de a többieknek
sem volt sokkal kevesebb.Mit is mondjak, itt már nem
éppen imába foglaltuk a rendezőket. Kár volt ezt a jó
túrát a végén elrontani. Ha nem tudták egyértelműen
leírni, hogy merre menjünk, néhány nyilat ki lehetett
volna tenni, és ráírni, hogy Forrás-túra. Ez az oszlop
olyan rejtőzködő, hogy szerintem még nappal is elég
lehet megtalálni, nemhogy sötétben! Nagy fa és bokrok
takarják.
E élmény után a sárga- jelzésen baktattunk le Pomázra. Itt már
mindenki együtt ment, világítva, mint a Szentjános
bogarak. A falu vége itt sem vidám, igyekeztünk leérni
mielőbb a főútra, majd a célba.
Bőven színtidőn belül érkeztünk, így átvehettük a szépséges fém
jelvényt és az oklevelet.
A túra útvonala nagyon jó volt, a feladatokkal és az ellátással
sem volt gond, a jelvény gyönyörű. Amin javítani
érdemes, az a leírás pontossága és az útvonal pontosabb
kijelölése, főként, ha másik túra is megy helyenként
ugyanazon az útvonalon.
Miután ez a túra még csak az első rendezést érte meg, kívánom a
szervezőknek, hogy tanuljanak a problémákból és ne vegye
el a kedvüket. Alaposabb, precízebb felkészüléssel
nagyon jó túra lehet belőle.
Találkozzunk jövőre az erdőben: Mezeiné Klári
Egy kis statisztika: |
táv |
indulók |
célba érkezõk |
nök aránya |
30 km |
26 fõ |
24 fõ |
50 % |
70 km |
61 fõ |
55 fõ |
16 % |
Forrástúrák-
Visegrádi hegység
A visegrádi
hajóállomásnál gyakorlatilag kiürül a busz- szinte csak
túrázók jönnek és jönnek. Beállok a méretes sorba miután
sikerül felderíteni a végét. 8:01kor itiner kézben,
immár semmi sem tarthat vissza:) Hideg van, jól jön hogy
picit felfelé kezdünk. A Salamon - toronyig egymást
érjük, majd megállapítom, hogy mások se szokták
végigolvasni a mondatokat: " A K+ jobbra felvág az
erdőbe..." - de Te maradj a műúton. Ott maradok, és
nemsokára látom, hogy jókora csapat jön le fentről. Alig
egy km és a Mátyás - forrásnál is vagyok. Ceruza elő,
bevezető gyakorlatként egykezes számolás:) Tovább a
dózerúton s pár száz méter után ismét forrás: A Boglárka
forrás. Szalagozás Tescos szatyorból ezen mosolygunk:)
Itt pecsét megint 500 méter és a Dorottya- forrásnál
vagyunk. Válaszolok a kérdésre, nagyon sűrű az eleje
pont-ügyileg. Innen Kaiser's-es szatyros szalagozáson
elhaladunk a mogyoróhegyi étterem mellett majd a Nagy-
Villám alatt tovább a Pap-rét irányába. Még itt is
tömegesen vagyunk alig várom, hogy kicsit ritkuljunk,
szeretek magam lenni, úgy hogy látóhatáron belül max 1-2
ember vagy annyi se.. na azért nem vagyok embergyűlölő
csak magányos oroszlán:)) . A K+ jön és vele együtt a
sár -keményre fagyott keréknyomok kombináció is amit
nagyon nem díjazok a tegnap elcseszett bokámmal. Eleinte
még kerülgetem, próbálok tiszta maradni de 1-2 km után
leteszek róla. Ezt nagyon nem élveztem: vagy 4-5 km
földúton csupa sárban. Eshetne már a hó vagy fagyhatna
meg, elegem van a sárból az idei évre. Addig gyúrom amíg
vagy 100 méterrel a KO után szembe jön velem egy pontőr,
aki majd a József- forráshoz megy. Kérdezi voltam e a
forrásnál, ja ott még nem, elbambultam.. vissza le a
Khüllenberg-forráshoz. Itt pecsét, tea, kaja aztán
vissza a K+-ra saraskodni. A Z-re érve kicsit kilépek, s
nézek egyet mikor könnyedén vagy 8al elhúz mellettem két
túrázó nagy pakkal egyikük alig tizenéves lehetett
ránézésre..pár száz méter múlva már jól járható erdei
ösvényen haladhatok. A József- forrás közvetlen az út
mellett van, firkantok egy választ. Nemsokára átmegyek
egy kőhídon ami az itt V-alakban menő Z széle. Aztán jön
a túra számomra legparásabb része: átkelés a Kalicsa-
patakon. Le hozzá még hagyján, de fel.. Ketten vannak
itt és csodálkozva nézem h hol kéne felmenni, elég
húzósnak tűnik lentről. Egy kötél van kifeszítve ami
igazából csak dísz ott mivel nem tart semmit. Hát
feltotojázok, közben a lenti köveket meg patakot nézem.
Ez izgi volt.. majd az esőbeálló után sokáig egyenesen
fel. Jó messzire ellátni, vki megy előttem s ahogy
közeledek a tetejéhez egyre közelebb kerülök hozzá is,
szinte húz magával. Felérve át a PZ-re Vörös- kő
irányába. A S -Z-P elágazás környékén egy régi nagyrészt
olvashatatlan útjelző tábla van itt több a S mint kéne,
hiába a pilisben nem szokás a régi jelzéseket
leszürkézni.. némi filózás után meglelem ami nekem kell
és leszerpentinezek rajta. Nem akaródzik futkározni,
inkább gyorsabban sétálgatok. Feltűnő rózsaszín
szalagozás az alján a SO felé. Ezt se most festették,
kb. annyi idősek lehetnek a néha- néha feltünedező jelek
mint én.A Hétvályús- forrásnál két pecsétet is kapok egy
bárányosat meg egy rendeset:) Iszok és ahogy a leírás
szól : " vegyél nagy levegőt és helyenként a
négykézlábas módszert sem szégyellve mássz föl a
Vörös-kő alá". Vagyis gyakorlatilag toronyiránt 200
szintet kaptunk az arcunkba. A 200 nem sok de elég
meredek hozzá a dombocska. Néha látok pár árva SO jelet
is, út igazából nincs csak fel- fel magyarok a csúcsra..
Magánakcióim során szoktam ilyen bolondságokat csinálni
hogy pataktól- csúcsig igy nem ismeretlen a műfaj:)
Felérve páran szépen ballagnak a S-n, nem tudják mit
hagytak ki.. pár méterrel odébb találkozok ismét
néhányakkal, ők már tudják mit hagytak ki: a Hétvályús
forrást.. A Vörös-kőnél pecsét és már csak le kell
spurizni Leányfaluba 4,5 km-t, az 1000 szint megvan már
itt a maradék 30 meg nem számít ezek után csak kibírható
valahogy:) A P-on kacskaringózva nemsokára szalag, majd
összefutok a mozgó pontőrrel. A Csaba - forrás után még
egy kis kitérő a Rekettyés- forráshoz a PO-n . Innen
levezető sár, már kezdtem hiányolni;) Lassan
feltünedezik Leányfalu széle, majd a 11es főúton át és
izé.. hol is van a cél? A leírásban annyi van, hogy a
főutat elérve a fürdőnél találod. Cetli, tábla sehol
ezért a környék összes kocsmáját- éttermét akármijét
megnézzük mire megtaláljuk. 4:45 lett a vége a 27nek,
ami olyan 5,7es átlag.. ha a pataknál meg itt- ott nem
tetvészkedek meglehetett volna a 6os . Viszont ismét
sikerült térdig sarosnak lennem, összességében jó móka
volt:D
Bibor
Forrástúra a Visegrádi-hegységben
(A kiírásban szereplő pontos táv: 26,5 km / 1000 m)
Nagyon jó ötlet ez az alig ismert és alig látogatott
forrásokat bemutató túrasorozat, mert még a rendszeresen
túrázókat is olyan helyekre viszi el, amik még nekik is
tartogatnak meglepetéseket és újdonságokat, ráadásul
ezen a téli változaton még a táv sem olyan nagyon
megerőltető, a teljesítésért fellőtt, dátumozott, egyedi
fémjelvény pedig egész egyszerűen már több, mint vonzó
jutalmazás, úgyhogy nem is igazán lehetett kérdés, hogy
a hétvégén hol fogom dagasztani a sarat!
Na, merthogy sárból azért volt bőven! Sajnos a
hőmérséklet pont a fagypont körül ingadozott, ami mint
tudjuk, annyiból nem túl szerencsés ilyenkor, hogy
hidegnek már hideg van, de a föld még nem fagy meg, így
a sár is megmarad, meg a hideg is… De sebaj! Igazából a
sár is csak Khüllenberg forrás felé lépte túl egy kicsit
a jó ízlés határát, az út többi részére panaszunk nem
igazán lehet.
A Hétvályus forrástól felfelé vezető kaptatót eddig nem
ismertem, de most volt alkalmam összefutni vele, s nálam
máris bekerült a „best of” útvonalak közé, amolyan
Ágasvár, Oroszlánvár feeling, ezeket biztos sokan
ismerik… Ez is alig 320 méter, de közben van benne 117
méter fölfelé, s ja, út az igazából nincs… Jó kis móka!
:-)
A túra szervezői egyébként tökéletes munkát végeztek, az
út néhol ugyan jelzetlen helyeken haladt, de a
szalagozás szó szerint elvéthetetlen volt, a Hétvályus
forrás felé letéréskor félméteres élénk pink színű
szalagok lobogtak a szélben, aki ezek mellett el tudott
menni, annak gratula… :-) A Csaba kútnál szintén
hatalmas szalagerdő várt a kanyarban, egyedül a célból
hiányoltam egy pár szalagot, ott a „fürdő melletti
pizzéria” megfogalmazás talán nem volt annyira
egyértelmű, hogy akkor hol is, de azért ez nem okozott
megoldhatatlan problémát… Ahogy láttam, néhányan azért
elmentek mellette, szóval ide valamilyen jelzés talán
még jó lett volna…de soha nagyobb mulasztást!
Egyébként köszönet a túra rendezőinek a sok munkáért,
amit a szervezésbe és a megvalósításba belefektettek,
köszönet a patakmeder menti kötélért, köszönet az
átlagon felüli ellátásáért a Khüllenberg forrásnál, a jó
szalagokért, s persze köszönet a valóban impozáns és
exklúzív dátumozott fémjelvényért!
Klassz túra volt, még ha olyan sárosan is értem vissza a
célba, mint egy disznó! :-)
Táj/útvonal/feeling (szerintem): 4,5
(mivel ez egy tematikus túra volt, ez meghatározta az
útvonalat is egyben, így az tulajdonképpen adva volt…A
túrán érdekes helyekre jutottam el, olyanokra, ahol még
sohasem jártam, úgyhogy végülis tetszett)
Szervezés (szerintem): 5
(nagyon jó volt a szervezés)
Itiner/útleírás (szerintem): 4,5
(én az itinerben még egy térképvázlatnak örültem volna,
de tény, hogy csak a leírás alapján is kitűnően el
lehetett navigálni)
Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 4,5
(a célban talán még jól esett volna egy meleg tea, de a
Khüllenberg forrás full extrás választéka minden igényt
kielégített - köszönjük)
mz/x
Magyarországi
Forrástúrák a Pilis- Visegrádi-hegységben 45
2010.03.27 – Pilisszentkereszt,
Dobogókő „alatt”.
A
hagyomány szerint a Föld szív-csakrája Magyarország
területén, pontosabban a Pilisben van.
Egy
nap zarándoklat a Pilisben
- Hová
mész? Merre tartasz?
- A
Forráshoz.
A
meteorológusok kifejezetten rossz időt jósoltak e napra,
de elindulva a rajtból, találkozva a reggeli
napsugarakkal, mintha megéreztem volna, hogy csodálatos
nap lesz!
A falu
központjából irány a Szent-kút, ahova széles
környékről járnak forrás vízért, akik közül többen
mesélnek itt tapasztalt csodás élményekről vízvétel
közben! A forrás tisztelői kis kápolnafélét is
emeltettek ide. Utánanéztem, a forrást, annak gyógyító
erejét 1860-as években fedezték fel. Ami számomra
vitathatatlan, a helynek kisugárzása van – szent hely,
semmi kétségem- és a forrásnak is ritka finom, Tiszta
víz íze van, jómagam is megragadva az alkalmat nagyot
ittam belőle! Tovább indultam a forrástól balra fel egy,
a túrát szervezők által szalagozott ösvényen, mely a
falu felső szélén tért vissza a P jelzésre, amin
Dobogókő felé fordulva haladtam. Nemsoká a Kanyargós-forráskövetkezett,
melynél csak egy kis csövön folydogált a víz, itt
pontőrök pecsételtek. Kicsit odébb rátértünk a K+
jelzésre, ami a Kanyargós-patak hangulatos völgyében
vezetett felfelé. A műutat elérve visszanéztem a völgybe
és a fák ágai finoman csillogtak a napfényben. A Hármas-forrás mocsarasodó
környéke jött, itt kódot kellett felírni, aztán a
szalagozást követve a Kamilla-forrás, pecsételő
sporttárs várta az érkezőket. Itt újra kóstolót vettem,
élvezve a természet-adta italt. Határozottan éreztem a
Tiszta víz ízét! Irány Dobogókő, pecsételni a
Matyi büfében, összefutok pécsi ismerőssel, kisebb
társaságukkal, aztán jöjjön a kilátás! Fényképeket
készítek a látványról - sokadszor.
Szalagozott úton Nagyboldogasszony-forrás (Déri-f.),
amit állítólag nemrég kereszteltek át és egy kőkunyhó is
fellelhető itt. Szalagozáson tovább szintén finom vizű Miklós-forráshoz pecsételni,
majd a műúton tovább haladva és Z jelzésen balra a
Szakó-nyereg felé Júlia-forrás, Szakó-nyereg,
majd Z jelzésen (szép kilátás) helyenként viszont, ahol
rejtett források vize folyik a szekérúton, mély talajúvá
válik az út. Le Pilismarótra, itt kedves segítők
várnak bennünket az ell. ponton pecséttel és háromféle
szendviccsel! A rövidebb táv (15 km) itt ér véget a
középtáv (30 km) viszont innen indul. Táplálkozás,
viccelődés után a P jelzésen a Miklós deák-völgyben
folytatjuk utunk – immáron néhányan összeverődve – a Kádár-kúthoz,
mely inkább csak nevében kút, ugyanis vizet már nemigen
ad. Tovább a P jelzésen Aranka-forrás, amit a
tábla szerint 1895. Június 1.-vel hozhattak létre,
ivásra viszont nem alkalmas, mert inkább már állóvíz ez
a forrás. Innen nincs messze a Hamvas-kői vadászház
forrásházai nevű ell. pont sem, ami nem a kiépített
és szépen folydogáló kútnál van a hangulatos völgyben,
hanem feljebb a vadász háznál. Itt pogácsával kínálnak
pecsételés közben. Elhagyva a szépen gondozott vadász
ház környékét, kb 1 km múlva az eldugott, zegzugos
fiatalosban egy völgy bejáratában a Péntek-forrásnál várnak
bennünket pecsételésre. A völgyben felfelé haladva
állati koponyát és odébb -talán szarvas- maradványt
lehet felfedezni, de ami ennél sokkal szebb az az
eldugott völgy, amiben járunk, és amiből meredeken kell
kimásznunk, hogy megkezdjük a hosszan emelkedő utat a
Maróti-hegyek gerincére. Nemsoká becsatlakozunk újra a Z
jelzésre (ezen a szakaszon néhol újra szép kilátás tárul
elénk), haladva a Savó-kúti tisztás felé P+-en, majd P
háromszögön a Sas-hegy érintésével ( alábbi kép) itt van
ám panoráma újra! A kép közepén, a kis domb tetőn a
Hideglelõs-kereszt látszik.
Térdet
igencsak próbára tevő meredek lejtőn leereszkedünk a
Hideglelõs-kereszthez közvetlenül felvezető
ösvényre, majd felkapaszkodunk az ellenőrző ponthoz.
Utánanéztem a wikipediában a kereszt történetének íme:
„A keresztet 1784-ben emeltette Nagy Mihály esztergomi
gazda a Hosszú-hegy tetején, a Duna fölé nyúló szakadék
sziklájára. Ugyanez a Nagy Mihály állította a szentgyörgymezei
Hunyadi utca kőkeresztjét egy évvel korábban. Nagy a
keresztet azért készítette, mert családját elkerülte a
dühöngő járvány. Az eredeti fakeresztet az időjárás
tönkretette, helyébe Simor János esztergomi érsek
Bécsben vaskeresztet készíttetett, amit 1871. május
3-án szentelt fel személyesen. Minden év májusában
körmenet indult a kereszthez. A hideglelős nevet onnan
kapta a szentgyörgymezeiektől, hogy mire a körmenet
felért a hegycsúcsra, az emberek megizzadtak, és az erős
Duna menti szélben megfáztak, „hideglelést” kaptak. Itt
végtelen gyönyörködés részemről, több tucat fénykép
elkészítése, evés és pecsételés. Nehéz volt innen az
ámulatból tovább indulni, de vissza volt még 13 km a
célig. Leereszkedtem a ponttól, csúcsról, kereszttől P
háromszögön és következett a Hideg-forrás, majd
le a főútig, aztán be a Búbánatvölgybe, azon végig a
tavak mentén kanyargó úton P+, majd P jelzésen a Fári-kútig.
Itt az egyik főrendező, jó ismerős fogadott,
viccelődött, pecsételt, fényképeszkedett és
tájékoztatott a hátralévő szakaszról! Hosszú, komoly
emelkedő után, le a Holop-kút finom, bőséges
vizéhez és az ott üldögélő pontőrökhöz. Innen már csak
egy kisebb emelkedő az Esztergom feletti dombtetőre,
ahonnan szép panoráma tárul elénk körbe, a Burda, Gete,
Gerecse, a város és a bazilika kupolájának látványával!
Egy
ösvényen leérünk a pincesor utcájába, ahol látok egy
szép fából készült emlék keresztet, közben útba ejtve
utolsó ell. pontot a Cigány-kutat. Beérek a
buszmegállóhoz, majd a célba a Grill teraszra ,
ám egy gyors cél pecsét után (17h van ekkor) nekem irány
a városnézés! Egy órás város nézés után vissza megyek
célba, hiszen a csomagjaim is még ott vannak és
szállingóznak az ismerősök is, akikkel jól esik pár szót
váltani erről az élményekben, látnivalóban bővelkedő
tökéletes napról!
Jómagam, valószínűleg a Pilis kisugárzásának, Békéjének
szétáradása hatására, a Bensőm Forrása felé is haladtam
ezen a napon. Köszönöm a szervezőknek a lehetőséget!
BendusL
Csodálatos túra
volt, ötletes nyomvonalvezetés, kifogástalan szalagozás,
jól követhető, áttekinthető itiner, szimpatikus
pontőrök! Az már hab a tortán, hogy remek idő volt és
régi kedves ismerősökkel találkoztam, úgyhogy nagyon jól
éreztem magam, köszönet érte!
magyarpityu
Tisztelt Rendező!
Én is köszönöm ezt a túrát.
Csak legekben tudok beszélni. Az alapanyag fantasztikus
volt (a táj), de amit ti hozzátettetek azért tényleg
gratuláció. Érdemes volt elmennem az ország legnyugatibb
városából ide, nem kis költséggel, Megérte, Köszönöm, a
jelvény gyönyörü, Összel megyek, További sok sikert,
KCS.
|