Idézetek
Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.George Orwell *** Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.*** Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.Lk 6,43-44 *** Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.Deák Ferenc *** A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.2011. évi CLXXXIX. törvény *** Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!Pio atya *** Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.Kárpátia *** ...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.Wass Albert
Időjárásunk
Közhasznú oldalak
Napi evangélium
Bejelentkezés
Polgármesteri üzenet a közmunkásoknak: mind alkalmatlanok vagytok!
Ez a véleménye Hejőszalonta első emberének. Anderkó József egy tavaly decemberi képviselő-testületi ülésen azt mondta, ha saját vállalkozása lenne, a településen foglalkoztatott 97 közmunkásból – ez a szavazóképes lakosság 17 százaléka – nem alkalmazna egyet sem, mert vagy alkoholista, vagy buta, vagy lusta.
A polgármester azt is elmondta: ha következetes lenne, és az alapvető munkahelyi normákat várná el, akkor a 97 ember helyett nem dolgozna közmunkán csak tíz, akikkel megcsinálná azt, amit kell. Véleménye szerint akkor lenne embertelen, ha azt mondaná a munkaügyi központnak, hogy nem kell neki csak az a tíz ember, aki tényleges munkát végez – adja tudtul Szabó Gergely hejőszalontai önkormányzati képviselő, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke.
Ez a hozzáállás az önkormányzati választásokon plusz szavazatot jelenthet a településvezetőknek. A “kampányt támogató” közmunkarendszer abban teszi érdekelté ugyanis a polgármestereket, hogy minél több közmunkás legyen, akiket konzerválhatnak ebben a reményvesztett helyzetben, létrehozva egy, a közmunkával zsarolható csoportot.
Lukács Attila, a Jobbik választókerületi elnöke szerint nem kihasználni és konzerválni kell a közmunkára szorulókat, hanem értékteremtő munkát kell végeztetni megfelelő fizetésért. Az adófizetők pénzén fenntartott közmunkaprogram a társadalom számára értéket, hasznot kell, hogy felmutasson. Jó lehetőség erre például saját gazdaság üzemeltetése. A közmunkaprogram fő célkitűzése a munka világába való visszavezetés, amit jelen formájában nem valósít meg.
(Forrás: borsvezer.info)

Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. April 08. 21:40:28
- 2016. April 09. 11:41:51