Louis Dauprat: MÉTHODE
Előszó
Paris 1824

A párizsi Conservatoire de Musique, melyet 1795-ben alapítottak, olyan lendítőerőt adott a zene művészetének, mely elterjedt egész Franciaországban, és határain túl is. A legkiválóbb zeneszerzők, hangszeres és énekes előadóművészek gyűltek itt össze növendékeik tanítására, saját metódusuk alapján terelgetve őket a művészetek számos megjelenési formájában. A mindenkori kormányok védelme és bátorítása, valamint a megbecsülés, melyet hírneves növendékei szereztek az intézménynek, büszke versenytársakká tették a franciákat a két szomszédos országgal szemben, ahonnét zenei nevelésük eredetileg érkezett.
A francia énekeseknek, akik a párizsi színházak díszeivé váltak, nincs szégyenkezni valójuk olasz kollégáikkal szemben, a német hangszeres zene gyöngyszemei pedig, hazánkba hozva kiteljesedtek teljes mélységükben és zsenialitásukban. Franciaországban a hegedű- és cselló- tanítás régen bevált, alapos repertoárral és struktúrával bír, melynek fontos részét képezik korunk nagyszerű komponistái, pl. Viotti, Kreutzer, Boccherini, Romberg. A fúvós hangszerekre írott zeneművek azonban gyengék, és a tanításra szánt darabok gyermekjátéknak tűnnek. A művészek, akik játszottak és tanítottak ezeken a hangszereken, nagyrészt külföldiek, akik német hercegeknél töltött katonai vagy privát szolgálatból jöttek, feláldozták az összhangzat- és a zeneszerzés tanát – olyan tudást, melyet joggal várhatunk el minden jobb tanártól manapság – a technikai tudás oltárán.
Néhány zeneszerző, sikertelenül ugyan de próbálkozott az előadás művészetével foglalkozni, de a rutin, a rossz beidegződések, régi hagyományok, és a kor megszokott stílusa erősebbnek bizonyultak, s e kísérletek felhagyására kényszeríttették az újítani vágyókat. Ilyenek voltak pl. a frazeálás uniformizálása, a megszokott futamok, a kötelező együttes kadenciák (melyek kizárták a kadencia improvizáció jellegét), a kürtök vadász rondói, melyeket visszhangként szordinálni kell, és egyéb megszentelt antikvitások.
A Conservatoire megalapításának köszönhetően az ízlés kifinomultabbá vált. A fúvós hangszerek stílusát és zenéjét is meg lehetett reformálni a vonós hangszerek és énekesek modellje alapján. Megtanultunk felismerni olyan fontos dolgokat, mint a zenei érzés, melegség, lendület, és az eredetiséget Gossec, Méhul, Catel, Cherubini, Berton műveiben, valamint, előzőek érdemeit nem csorbítva külföldi szerzők, pl. Haydn, Mozart, Leo, Jommelli, Gluck, Cimarosa remekműveit, melyek létezéséről és isteni szépségéről korábban fogalmunk sem volt.
Élve a lehetőséggel, hogy abban az intézményben váltunk tanárrá, ahol annak idején magunk is diákok voltunk, fontosnak érezzük a tökéletességre törekvést, amennyire tőlünk telik, a kürt tanításában, lehetőségeinek kiterjesztésében. E hangszer, legnagyobb sajnálatunkra az utóbbi időben hanyatlásnak indult a „mixte” stílus tragikus elterjedésének köszönhetően – ez az irányzat, mely a növendéket felkészíti a szólózásra, de alkalmatlanná teszi a zenekari játékra, régóta érezhetően hátrányosan hat a kürt játékra.
A Conservatoire célja azonban az, hogy olyan művészeket képezzen, akik alkalmasak a brilliánsan előadott szólók mellett színházi és templomi kíséretekre, koncertekre is. Egyszóval, azt reméljük, össze tudjuk kapcsolni a kellemeset a hasznossal, míg a „mixte” feláldozta egyiket a másikért. A fiatalok, elbájolva e stílus könnyűségétől, nem több mint egy befúvócsövet ismertek, éspedig az F-et, és egy féle zenét, melyet alig másfél oktávnyi hangterjedelembe sűrítettek. A mély és magas befúvócsöveket nem használták, még zenekarban sem, ahol ezek helyett inkább áttranszponálták a kíséreteket e középső regiszterbe. Említeni sem szükséges, micsoda monoton hangzást, tónus szegénységet, a harmónia elcsökevényesedését eredményezte mindez. Röviden, így behatárolva a zeneszerzők forrásait és a játékosok képességeit, a kürt elveszítette majdnem minden előnyös tulajdonságát.
Azt gondolták, egy jó énekesi modell meg fog felelni azok számára, akik a hangszeren az énekhanggal akartak versenyre kelni, de ennek a módszernek hamar jelentkeztek a korlátai. A hangszerek hangterjedelme általában szélesebb az énekhangénál, előadási lehetőségei is számosabban, technikájuk bonyolultabb, változékonyabb a különféle skálák, trillák, díszítések során, míg az énekhang ugyanolyan marad a hangnemtől, skálától függetlenül. A natúr kürt természetes és mesterséges hangjai mindig, kétséget kizáróan, ugyanott vannak, de mindkettő, kisebb vagy nagyobb mértékben változik a hangnem és a befúvócső függvényében. Ez ellenkezik azzal a megszokással, hogy a korpuszban azonos kézmozdulatokat kell tenni, mely az egy hangnemben való játék túl sok gyakorlása során alakult ki. Ezért a kürt iskoláknak közös és súlyos hibája, hogy csaknem kizárólag egy dúr skálát és egy befúvócsövet igénylő gyakorlatokat javasoltak, noha még ezen kiadók is megjegyzik, hogy e monotonitás hamar kifárasztja a tanulót, aki így elveszíti érdeklődését, hacsak nem állítanak elé melodikus feladatokat is, melyek technikai tudásának és előrehaladásának megfelelnek.
Módszertanunkban az alap tanulmányok külön, kiterjedt mennyiségben megtalálhatóak. Amint a növendék megtanulta a bevezető leckéket a C dúr skála hangjai és a hangok távolságai terén, hasznos, ha megismertetjük őt a többi skálával, a dúr és moll skálákkal, egy kereszt, egy bé, két kereszt, két bé, stb. előjegyzéseikkel együtt. Hozzáadjuk még az artikulációt, egyenkénti példákkal, a kromatikus és enharmonikus skálákat, hogy a növendék megérezze és meghallja a kapcsolatot a hangok között, mely nagyon fontos a tiszta intonációhoz. Ezután jönnek a különféle akkordok, hármashangzatok, a modulációk gyakorlása.
Ezek azok a dolgok, amik megítélésünk szerint hiányoztak a korábbi tankönyvekből, s melyek miatt íródott jelen tanulmány.
Tankönyvünket három részre osztottuk. Az Első Rész Fejezeteket tartalmaz arról, hogy mit kell tudni a növendéknek a gyakorlati tanulás megkezdése előtt a kürt játékról és a hangszerről. Ezeket harminc Lecke követi, mindegyik bemutat Gyakorlatokat, melyek hasonló természetűek, mondhatni, azonos célt szolgálnak. A cor alto, és cor basse számára készült gyakorlatok egymással szemben lévő oldalon lettek elhelyezve. Ez az elrendezés könnyíti a tanár dolgát, megkímélve őt a magyarázatok elismétlésétől, melyek közösek a kétféle kürtölés terén. A magyarázatok, ennél fogva megelőzik a leckét, vagy, ahol ez nem volt lehetséges, lábjegyzetben olvashatóak.
A Második Rész nagyszámú gyakorlatot és passzázst tartalmaz fokozódó nehézséggel, tempójelzéseik szerint csoportosítva (duolák, triolák, 6/8).
Az a diák, aki elsajátította az Első Rész összes leckéjét, már rendelkezik olyan tudással és technikával, hogy ezeket a gyakorlatokat már magától is képes gyakorolni, s így szembe kerül az összes nehézséggel, mely felmerülhet a kürt játszás során. A Második Rész végén tanácsokat találni, olyan növendékeknek szólnak ezek, akik tanulmányaik befejezése után maguk is tanítani szeretnének, valamint szólnak még a zenei stílusokról, és az előadó-művészet különféle problémáiról.
Végül, hogy ez a munka általánosságban is hasznos legyen, hozzáadtunk egy Harmadik Részt is, fiatal zeneszerzőknek szóló ismeretekkel. Ennek során megismertetjük az érdeklődőkkel a kürt tulajdonságait és forrásait, a különböző módokat a szólózásban, a kíséret terén, a több kürtből álló együttest, és a zenekari szólamot.
Ez a rendszere e könyvnek, melyben minden probléma súlyának megfelelő mértékben lett részletezve, és amellyel, hitünk szerint hozzájárultunk az előadó művészet fejlődéséhez, remélhetőleg tanárok és diákok megelégedésére.