Perselus idegesen sietett be a bájitaltan terembe. Miután pénteken ostoba módon kibukott belőle az a mondat a háborúkról, Evans hideg távolságtartással kezelte a közös munka további részében, és nem is foglalkozott vele egészen a következő bájitaltanig. Most azonban mindenképpen találkozniuk kellett, és megfőzni a bájital második felét. Evans Lupinnal együtt jött be a terembe, s Perselus még elcsípte a pajkos mosolyt, amit Lupin szavai csaltak a lány arcára, őt azonban csak egy kimért biccentéssel köszöntötte.
Evans távolságtartásának a hatására Perselus végleg elkomorodott, s elhatározta, inkább nem is szól a lányhoz egész órán, hacsak nem feltétlenül szükséges. Közben Lumpsluck kiosztotta a hozzávalókat, a terem lassan elcsendesedett, s ki-ki elkezdett a főzéshez készülődni. Perselus elővette a mérleget, és egy gyors bűbájjal portalanította a serpenyőit.
– Most is én főzök? – kérdezte Evans, amikor Perselus felvett egy ezüstösen csillogó port tartalmazó üveget. Perselus nyugodtan mérte végig a lányt. Azonnal érzékelte, Lily kényszeríti magát, hogy tárgyilagos hangon beszéljen vele.
– Szeretnéd, ha cserélnénk? – Evans vállat vont. Perselus legszívesebben belepillantott volna az elméjébe, hogy megtudja, mi a baja, de ellenállt a vágynak. Inkább tett egy próbát, hogy visszahozhatja-e a péntek délutáni közös munka hangulatát: – Csak azért gondoltam, hogy főzz te megint, mert ebben a szakaszban a bájitalt elég sokszor kell megbűvölni, és az neked jobban megy, mint nekem…
Kíváncsian leste a barátságos hangnem hatását. Egy pillanatra úgy tűnt, Evans elmosolyodik, de aztán a lány vonásai újra visszarendeződtek a korábbi, komor arckifejezésbe.
– Rendben, akkor kezdjük – bólintott Evans. Perselus úgy érezte magát, mintha a lány megpofozta volna.
Evans forralni kezdte a vizet, és ha nem akart lemaradni, el kellett kezdenie kimérni a porított egyszarvú-szarvat. Berögzült mozdulatokkal választotta ki a megfelelő súlyokat, és kezdte meg a mérést. Közben volt lehetősége a lány viselkedésén rágódni. Pénteken már úgy tűnt, jól együtt tudnak majd dolgozni, és Perselus majdnem el merte hinni, hogy örömét leli majd a munkában.
Tudta, hogy Lumpsluck azért választotta mellé Evanst, mert abban reménykedett, jól kijönnek majd egymással. Most azonban a lány ugyanúgy elutasította, mint valaha háztársai tették. Csak amíg ott világosan látta a viselkedésük okát, most csak halvány elképzelései lehettek arról, hogy egy átgondolatlan mondattal sértette meg Evanst.
Szó nélkül teltek a percek, miközben a lány sietős mozdulatokkal készítette a bájitalt, s időről-időre elvégezte a szükséges bűbájt, amelyet a recept előírt. A néma munka alatt Perselus tovább rágódott Evans viselkedésén, de inkább nem kockáztatta meg a legilimenciát, mert nem akarta megzavarni a lányt azzal, hogy olyan gondolatokat hív elő az agyából, amelyek nem kapcsolódnak a főzet elkészítéséhez.
Már az óra vége felé jártak, amikor Perselus, aki végig a szeme sarkából figyelte Evans munkálkodását, észrevette, hogy a lány egyre pontatlanabb. Evans az óra végének közeledtével egyre gyorsabban, már-már kapkodva dolgozott, s alighogy elsuttogta az utolsó varázslatot, amely után három percig forralni kellett volna a bájitalt, máris felkapta a fiolát, amelyben paprikaecet volt.
– Ne. – Perselus halk, határozott hangon szólt Evansre, és elkapta a csuklóját, mielőtt beleönthette volna a fiola tartalmát a fortyogó üstbe.
Evans megdermedt, és sápadtan tűrte, hogy Perselus finoman elhúzza a kezét az üst fölül. Nem nézett továbbra sem a fiúra, csak az üst rotyogó tartalmát bámulta. Ahogy ujjaival körbefonta a lány vékony, fehér bőrű csuklóját, Perselus érezte, hogy Evans szíve rémülten kalapál.
– Még nem telt le a szükséges idő – tette hozzá magyarázatként, és egészen lassan engedte el a lány kezét. Néhány másodpercig némán vizsgálgatta Evans sápadt arcát, majd halkan kérdezte meg: – Mi bajod?
– Semmi. – Evans összeszorította a száját, és Perselus meg mert volna esküdni rá, hogy elhallgat valamit. A lány fejében őrült tempóban kergették egymást a gondolatok, s a rövid másodpercek alatt, ameddig Perselus megvizsgálta őket, egyre csak akörül forogtak, hogy mit fog ő szólni ahhoz, ha elrontja a főzetet.
– Miért félsz tőlem? – kérdezte Perselus továbbra is halkan, és Evans meglepetten emelte rá a tekintetét.
– Én nem… – zavartan hallgatott el, és Perselus könnyedén kivette a kezéből a fiolát, s az üst mellé lépett.
– Nem történt volna visszafordíthatatlan hiba – mondta halkan, miközben végre beleöntötte az üstbe az üveg tartalmát, majd rögtön hozzáadta a következő alapanyagot, és lassan kevergetni kezdte a főzetet.
Evans tekintete végigsöpört az asztalon, de Perselus minden hozzávalót összekészített már, hiszen csak a főzés befejező lépései voltak hátra. Perselus lejjebb vette a tüzet az üst alatt, majd visszaengedte a lányt, mert észrevette, hogy feleslegesnek érzi magát. Gyors, beidegződött mozdulatokkal tisztította meg és pakolta össze az eszközeit. Közben végig Evanst figyelte, s újra meg újra találkozott tekintete a lányéval.
– Sajnálom… Fáradt vagyok… – szólalt meg Evans hosszú percek múlva, amikor már csak arra vártak, hogy a főzet kihűljön.
Perselus belenézett a szemébe, de inkább zavarodottságot látott benne, mint fáradtságot.
– Ismét szép munka – szólalt meg mellettük Lumpsluck elégedett hangon. Perselus a férfi felé fordult, és abban a percben lezárta elméjét, elnyomva minden olyan gondolatot, amely Evans körül forgott. A Lumpsluck arcán játszó mosoly azonban azt sugallta, hogy a férfi már mindent tud a Perselus szívében kavargó érzésekről.
– Úgy látom, ennek a főzetnek elegendő lesz két nap, hogy összeérjen, és a hétvégén már folytathatjátok is – tette hozzá a férfi, miután beleszagolt az üstbe, s kissé megkavargatta a tartalmát. – Szombat délután lejöhettek a laborba.
Perselus bólintott, és Evansre nézett. A lány megrántotta a vállát.
Néhány perc múlva, amikor már mindenki kifelé sietett a teremből, Perselus csatlakozott Francishez, de nem figyelt a fiúra, agyában már az járt, hogyan rendezze át a hétvégi tanulást úgy, hogy a szombat délutánt a közös bájitalfőzésre szánhassa. Tom a hétvégén nem tartott igényt a munkájára, s ez adott egy kis lehetőséget a fellélegzésre, de így is tudta, hogy Lumpsluck bőven ellátja majd tennivalóval, ráadásul bűbájtanból is dolgozatot írnak hétfőn, amire fel kellett volna készülnie.
– Perselus! – Evans hangja meglepően lágyan szólt utána ahhoz képest, ahogy az órán viselkedett. Csodálkozva fordult meg: még mindig nem fordult elő gyakran, hogy valaki a keresztnevén szólította a Roxfortban.
– Tessék. – Perselus közelebb lépett a lányhoz. Evans visszapillantott a háta mögé, ahol Kathy Stevenson, a lány elválaszthatatlan barátnője és Lupin ácsorgott. Stevenson intett Evansnak, s ő egy mély lélegzetvétel után megszólalt:
– Az az igazság, hogy nekem a szombat délután nem jó – jelentette be határozottan. Perselus kérdőn vonta fel a szemöldökét.
– Gondolod, hogy Lumpsluck átalakítja a te kedvedért a hétvégéjét? – kérdezte hidegen.
– A te kedvedért biztos átalakítaná… – suttogta Evans megsemmisülten, és pillanatok alatt elvörösödött. – Nem kérném különben, csak… Most lesz James szülinapja, és Siriusék már megszervezték a bulit…
Perselust elöntötte a keserűség. Nyelt egyet, hogy ne üvöltse rá Evansre a dühöt, amit a lány szavai kiváltottak belőle. Néhány mély lélegzetvétel után sikerült elnyomnia magában a vágyat, hogy előrántsa a pálcáját, és megátkozza Evanst, ha már Pottert nem lehet, mert rég lelépett.
– És mégis milyen időpont férne bele roppant szoros időrendedbe? – kérdezte végül. – Rohanjak a kedvedért vasárnap? Vagy akkor Blacknek van valami fontos ünnepe? Talán szerdán hajlandó vagy bejönni az órára, vagy előrehozott karácsonyt tartotok Pettigrew-nak?
Evans megrázta a fejét.
– Igazságtalan vagy. Nem én találtam ki az egészet…
– De muszáj ott lenned, ugye? – kérdezte Perselus halk, gyűlölködő hangon.
– Muszáj – vágta rá Evans grimaszolva. – James szülinapja azért nem csak egy egyszerű kviddicsmeccs utáni buli…
– Aha. – Perselus úgy érezte, éppen eleget hallott. – Nem kötelező az órán kívül dolgozni a bájitalon. Megcsináljuk szerdán, és kész.
Sarkon fordult, hogy csatlakozzon Francishez, aki kitartóan várta a folyosó végén.
– Ne! – Evans elkapta a karját és visszahúzta. Perselus dermedten nézett szembe a lánnyal. Evans közelebb lépett, s Perselus képtelen volt hátrahúzódni. Úgy érezte, mintha a karját égetné Lily érintése, s ahogy a lány hozzá hajolt, Perselus mélyen magába szívhatta az illatát. – Eljövök szombaton, nem számít az a hülye buli, eljövök, ha neked csak akkor jó!
Perselus döbbenten meredt a lányra.
– Nem kell – felelt végül halkan. – Elintézem, hogy odamehessünk vasárnap délután. Megfelel?
– Meg. Köszi.
Perselus kirántotta a karját Lily szorításából, és menekülőre fogta a dolgot. A lány közelsége teljesen megrészegítette, és úgy érezte, ha még egy percig maradnia kellene, olyasmit tenne, amit aztán később nagyon megbánna. Muszáj volt kiszakítania magát a kábulatból, amelyet Lily érintése okozott. Nem foglalkozott Francisszel, csak lesietett a mardekáros klubhelyiség felé.*
Lily idegesen kapkodott. Lassan tíz perce lent kellett volna lennie a bájitaltan laborban, amelyet Lumpsluck átadott nekik a délutánra. Ebédnél, amikor a tegnap éjszakába nyúló születésnapi buli miatt még mindig kókadtan levonult a nagyterembe, éppen szembetalálkozott Pitonnal. A fiú emlékeztette, hogy délután négykor találkozniuk kell Lumpsluck irodájánál, majd rohant tovább.
Lily ebéd után megpróbálta átnézni a főzet elkészítésének következő lépéseit, de túlságosan fáradtnak érezte magát hozzá. James és Sirius még fel sem keltek az éjszakai buli után, és Remus is meglepően későn került elő a fiúk szobái felől. Nagyon sápadt volt, bár Lily ezt betudta az éjszakázásnak és annak az öt üveg lángnyelv whiskynek, amely előző este fogyott el a klubhelyiségben. Remus leült mellé, és egy keserves sóhajjal megdörzsölte a homlokát.
– Jó reggelt – mondta két ásítás között. – Nem mondod komolyan, hogy még ilyenkor is képes vagy tanulni?
Lily elmosolyodott.
– Ha belegondolsz, hogy már órák óta fent vagyok, nem is olyan nagy szám – válaszolt, majd félretolta a könyvet. – De nem nagyon megy a dolog… És igazából bűbájtanból is készülni kellene – tette hozzá, miközben felmutatott egy másik könyvet, amely mellette hevert a kanapén.
– Ne is mondd, mert lelkiismeret-furdalásom lesz… – csóválta a fejét Remus. – Ha még az évfolyam egyik legjobb bájolója is tanul, nekem is illene.
– Nem is vagyok a legjobb… És nem is leszek, mert nem tanulok – rázta meg a fejét Lily. Kényelmesen hátradőlt, és a fotel háttámlájára hajtotta a fejét. – Azt hiszem, el tudnék aludni – jegyezte meg –, csak ne kéne Pitonnal találkoznom.
– Ma is főztök? – lepődött meg Remus. – Nagyon jól haladtok – állapította meg egy halk sóhajjal. Néhány másodperc hallgatás után hozzátette: – Különben jól kijöttök egymással?
Lily elgondolkozva csóválta meg a fejét.
– Nem is tudom… Tulajdonképpen igen, csak Piton olyan furcsa… Múlt pénteken nagyon felhúzott. Aztán meg szerdán… Azt hiszem, nem lett volna szabad elárulnom neki, hogy Jamesnek szervezünk bulit. Olyan dühösnek tűnt, hogy nem is tudom, végül miért tette át a mára a főzést…
– Naná, Piton ki nem állhatja Jamest, persze, hogy nem értékelte azt, hogy a bulit választottad… És mi volt múlt pénteken?
Lily legyintett, és elgondolkozva simogatni kezdte a bájitaltankönyv borítóját.
– Marhaságokat mondott arról, hogy a háborúk nem mindig rosszak. Tipikus fiú…
– Nana – emelte fel Remus az ujját. – Inkább tipikus mardekáros. Nekik semmi sem túl drága…
– Nem is tudom – gondolkozott el Lily –, igazából Piton nem bírja a mardekárosokat. Minek akarna hasonlítani rájuk?
– Hát, nekem úgy tűnt, hogy az elmúlt években minden szavával és mozdulatával rájuk akart hasonlítani – jegyezte meg Remus. Lily néhány másodpercig elgondolkozva hallgatott, majd kénytelen volt egyetértően bólintani.
– Oké, talán. De most akkor is más…
– Te tudod – vont vállat Remus, és újra megdörzsölte a homlokát.
– Rosszul vagy? – pillantott rá aggodalmasan Lily.
– Nem túl jól, az biztos. Talán ennem kéne…
– Vagy lemenned Madame Pomfreyhez – vetette fel Lily. Remus megrázta a fejét.
– Csak azt ne… Még nem.
Lily sóhajtva vonta meg a vállát. Felütötte a bűbájtankönyvét, és abban kezdett lapozgatni. Remus néhány másodpercig figyelte a lányt, majd halkan szólalt meg:
– Beszéltél tegnap Jamesszel?
– Csak pár szót – vonta meg a vállát Lily. – Jamesnek fontosabb volt, hogy mindenki lássa a bolondozását, szóval nem szánt sok időt beszélgetésre.
– Jaj, Lily, ezt ne csináld – mordult fel Remus. – Ha neked James nem kell, az a te dolgod, de azok után, hogy napokig hozzá se szólsz, ne várd el, hogy csak veled törődjön! Így is odáig van érted, nem kellene még hergelned is!
Lily elhúzta a száját.
– Persze, te aztán nagyon tudod, hogy én mit gondolok! – csattant fel dühösen, és felpattant. – És most ne haragudj, de fel kell mennem a bájitaltan-cuccomért.
– Oké, oké, nem kell mindjárt nekem esni... – válaszolt Remus, és ő maga is feltápászkodott. – Lemegyek a házimanókhoz, és szerzek némi ebédmaradékot.
– Jó étvágyat – mondta Lily morcosan, és elindult a szobájába vezető lépcső felé.
Remus a portrélyuk felé vette az irányt, de alig tett néhány lépést, amikor megszédült, és az utolsó pillanatban sikerült csak megkapaszkodnia. Egy pillanatra belenyilallott a fájdalom a végtagjaiba, és úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Néhány másodpercet várt, és amikor elég erősnek érezte magát, újra elindult a kijárat felé. Az első lépés után azonban újra elsötétült körülötte a világ, és összecsuklott. Az utolsó pillanatban kapta el egy finom kéz a hátát, megakadályozva ezzel, hogy a feje a padlónak csapódjon.
– Remus… – Lily finoman végigsimította az arcát, és egy poharat tolt a szájához. – Idd ezt meg…
Remus nagy kortyokban itta a vizet, amelyet a lány elővarázsolt.
– Francba, francba, francba…
– Nyugi – suttogta Lily, és segített a fiúnak megtámaszkodni az egyik kanapé lábánál. – Lemegyünk Madame Pomfreyhez, és ő segít… Nem lett volna szabad olyan sokáig fenn maradnod tegnap… Meg az egész buli… elszívta a maradék erődet is.
Remus megdörzsölte a szemét. Lassan újra kiélesedett a látása, s úgy érezte, elég erős ahhoz, hogy feltápászkodjon.
– Pitonnal kell találkoznod, nem? – kérdezte halkan.
– Nem teljesen mindegy? – vágta rá Lily, miközben elindultak a portrélyuk felé. – Megvár…
Most azonban, amikor még mindig a szobájában kapkodott, és tudta, hogy a mardekáros fiú percek óta vár rá, nem volt olyan biztos abban, hogy jól döntött. Szörnyen lassan jutott le a teljesen legyengült fiúval a gyengélkedőig. Madame Pomfrey sem került elő azonnal, és Lily nem akarta otthagyni Remust, amíg biztos nem volt abban, hogy a gyógyító ellátja. Aztán persze rohant vissza a klubhelyiségbe, hogy összeszedje a holmiját, de igazából már akkor késésben volt.
Most magában dühöngött, amiért Remus egyetlen barátjának sem terjedt el addig a gondolkozása, hogy odafigyeljenek a fiúra. A telihold körüli napok normál esetben is eléggé megviselték Remust, hát még most, amikor kialvatlan volt, és órák óta nem evett. Lily még egyszer körbenézett, hogy megállapítsa, itthagy-e valamit, majd lesietett a lépcsőn. Útközben is azon rágódott, hogy James és Sirius felelőtlensége miatt most egy újabb barátjuk szenved, és ami még inkább idegesítette Lilyt, az az a tény volt, hogy még neki sem volt este annyi esze, hogy elvegye Remustól a lángnyelv whiskys üveget, vagy legalább egy kicsit odafigyeljen rá.
Lihegve fékezett le Lumpsluck irodájánál, és egy másodpercnyi tétovázás után belépett a szobába. A tanár nem volt ott, csak Piton, aki előtt már ott fortyogott az üstben a szerdai főzet. A fiú egyelőre csak a folyadékot melegítette, és a hozzávalókat készítette ki. Éppen egy adag gyömbérgyökeret aprított gyors, pontos mozdulatokkal, és csak egy másodpercre pillantott fel, amikor halk nyikordulással kitárult az ajtó, aztán újra a gyökerekkel kezdett foglalkozni.
– Bocsánat… – suttogta Lily, miután behúzta maga mögött az ajtót.
– Semmi gond. Nyilván adódott valami fontosabb dolgod. Utó-party, vagy egy jó kis vajsörözés a Három Seprűben, ilyesmi. – Piton hangjából áradt a gyűlölet. Lily nyelt egyet.
– Hidd el, nem így akartam, de…
– De nyilván nem adtam neked elég időt, amikor négy órát beszéltem meg Lumpsluckkal. Igazán gondolhattam volna arra, hogy ki kell pihenned magad a mulatozás után… – gúnyolódott Piton.
– De Remus rosszul lett, és el kellett kísérnem a gyengélkedőre – folytatta Lily rezzenéstelen arccal. Közben egy gyors pillantással felmérte, hogy a főzet már felforrósodott, és belezúdította az első hozzávalót. Vetett egy aggodalmas pillantást Pitonra, aki összeszorított szájjal vagdosta a lassan már csak milliméteres gyökérdarabokat. Persze sejthette volna, hogy Pitont nem hatja meg különösebben Remus rosszulléte, hiszen őt is ugyanúgy gyűlöli, mint Jameséket, most mégis rosszul esett neki a hallgatása. – Tényleg vele kellett mennem… Egyedül nem jutott volna le, érted?
– Értem én – bólintott Piton, és végre felhagyott a gyömbérgyökerek trancsírozásával. – Végül is már ideje volt…
Lily megdermedt.
– Ezt hogy érted?
Piton vetett rá egy hideg, átható pillantást.
– Pontosan tudod – felelt halkan, majd kikeresett egy vékony pengéjű kést a készletéből.
Lily csodálkozva meredt egy másodpercig Pitonra, aztán belátta, hogy ugyanúgy, ahogy ő rájött Remus titkára, más is rájöhetett. Végül is, bármennyire elnagyoltan tanultak is a vérfarkasokról, a legfontosabb dolgokat elmondták nekik, s Remus valóban minden holdtöltekor rosszul volt.
Maga elé húzta a gyömbérgyökeret, és lassan beleöntötte a főzetbe. Néhány másodperc múlva az üstből áradó finom pára halvány barnává vált, és gyömbér illatot kezdett árasztani. Lily látható élvezettel szippantott bele a levegőbe.
– Szeretem a gyömbér szagát. A karácsonyra emlékeztet – jelentette be önkéntelenül.
Piton meglepő módon elmosolyodott.
– Gondolom, mindig hazamész karácsonykor – mondta a fiú. Hangjában már nyoma sem volt az eddigi gúnyos élnek.
– Hát igen, a szüleim ragaszkodnak a közös ünnephez. Apa is szabadságot vesz ki, és otthon vannak egész szünetben – vonta meg a vállát a lány. – Igaz, amióta a nővérem végzett, és dolgozik, már nem ugyanolyan az egész. Teljesen el van szállva magától, csak tudnám, miért. Az Abszol úton egy boltban eladó…
Piton kezében egy pillanatra megállt az a vékony pengéjű nagyon finom kés, amivel a gránátalma gyümölcseit választotta szét.
– A nővéred boszorkány?
Lily elvigyorodott.
– Igen, és itt végzett két éve. Nem maradt meg túl sok emberben, ez igaz. De attól még tagadhatatlan, hogy tud varázsolni. És most éppen Frank Longbottommal jár. De ez csak a griffendéleseknek érdekes.
– Na igen, én még azt sem tudom, hogy a nővéred kicsoda, nemhogy ez a Longbottom – mormogta Piton.
– Különben Frank az aurorképzőben tanul. De nem olyan fontos. – Lily megvonta a vállát. – Nálatok milyen a karácsony?
– Én nem járok haza a téli szünetre – felelt halkan Piton.
– És anyukád nem bánja?
– Azt hiszem, van nagyobb gondja is ennél… – Piton a lány keze mellé tolta a szétválasztott bogyókat, majd rövid hallgatás után úgy bukott ki belőle a mondat, mintha már időtlen idők óta kikívánkozott volna. – A szüleim nem jönnek ki túl jól egymással, és az ünnepek csak rontanak a helyzeten…
Lily végigmérte a fiút, akinek tárgyilagos hangneme mögül kiérezte a szomorúságot, és ösztönös mozdulattal megsimogatta a hátát.
– Sajnálom… – suttogta. Perselus megdermedt, de nem rázta le Lily kezét a válláról, így a lány még néhányszor óvatosan végigsimította a karját, mintha egy veszélyes vadállatot próbálna megsimogatni, amelyik bármikor ráugorhat.
Piton ránézett, és a szemében égő tűztől Lily csaknem hátrahőkölt meglepetésében. Nem volt képes, vagy inkább csak nem volt hajlandó értelmezni a fiú pillantását, ahogy végigsöpört rajta. Még egy másodpercig Piton karján felejtette a kezét, majd újra az üst felé fordult.
– Nem kell összepréselni a gránátalmát? – kérdezte, és belepillantott a receptbe.
– Hagyd csak. – Piton hangja kissé rekedt volt. – A gránátalma héjában olyan anyagok vannak, amelyek elősegítik a bájital felszívódását. Ezek hatékonyabbak, hogyha nem töröm össze a bogyókat, hanem az egészet egyben főzzük meg.
– Sosem követed a receptet? – kérdezte Lily egy másodpercnyi döbbent hallgatás után.
– Ha nem éri meg, akkor nem – felelt Piton, és közelebb húzta magához a mérleget. Felvett egy üveget az asztalról, amelyben halpikkelyek csillogtak hidegen, és elkezdte kimérni őket.*
Lily gyors, határozott mozdulatokkal fogta össze vörös haját, de egy tincs újra meg újra az arcába hullt. Perselus önkéntelenül követte a lány finom vonalú kezének mozdulatait, ahogy igyekezett elrendezni a rakoncátlan, enyhén hullámos tincseket. McGalagony valami hihetetlenül unalmas dologról magyarázott odakint a katedrán, ami meglepő módon Lilyt mégis lekötötte, és a lány időnként lejegyzetelt egy-két szót a pergamenjére. Perselus a tenyerébe támasztotta az állát, és végigpillantott a teremben ülőkön – ezzel végre elszakítva a pillantását Lily arcáról.
Potter és Black a lány mögötti padban ült, és mindketten valamilyen pergamen fölé hajoltak, amelyet elmélyülten tanulmányoztak. Mögöttük Pettigrew foglalt helyet, s láthatólag ugyancsak dühítette, hogy hibába nyújtogatja a nyakát, nem láthatja azt, ami barátait foglalkoztatja. Lupin nem foglalkozott a mellette izgő-mozgó Pettigrew-val, állát a tenyerébe támasztva meredt maga elé, és Perselus meg mert volna esküdni rá, hogy ő sem figyel különösebben McGalagony szavaira.
Egy pillanatra megvonaglott a szája, ahogy végigmérte a sápadt fiút, majd pillantása továbbsiklott, a hátrébb ülő mardekárosokig. Valens Parkinson, aki kivételesen otthagyta kedvelt baráti körét, Amy Brown mellett ült, s McGalagonyt teljesen figyelmen kívül hagyva a lány fülébe duruzsolt. Amy arcán halvány mosoly játszott, de egyetlen szó nélkül hallgatta a fiút. Francis idegesen fészkelődött Perselus mellett, s az ő szeme is Amyékre tapadt. Perselus tudta, hogy az elmúlt hetek közös munkája alatt Francist megtévesztette a lány kedvessége, s abban reménykedett, hogy elhívhatja randizni.
Perselus biztos volt benne, hogy Amyt Parkinson cseppet sem nem érdekli − mint ahogy Francis sem −, de inkább nem hozta szóba a témát. Francis általában nem beszélt vele lányokról, mert Perselus mindet ostoba libának titulálta, és felhívta a figyelmét arra, hogy mindegyik megjátssza magát. Így aztán elég kellemetlen volt, amikor Francis Lilyről kérdezte, és hirtelen semmi rosszat sem tudott mondani a lányra. Francis persze levonta a következtetést, hogy Lily tetszik Perselusnak, és azóta csak vigyorgott, ha szóba került a közösen elkészítendő bájital.
Perselus pedig nem tudott tisztába jönni a saját érzéseivel. Az elmúlt hetek során nem kaptak külön feladatot Lumpslucktól. Persze ezt annak köszönhették, hogy amikor Perselus átrakatta a tanárával vasárnap estére a közös munkájukat, kerek perec kijelentette, hogy ezentúl csak az óra keretein belül kíván találkozni Lilyvel. Igaz, akkor nagyon dühös volt, és vasárnap estére már másképp látta az egészet, de mindezt nem akarta Lumpsluck orrára kötni.
Így aztán maradt a heti egy dupla óra, amely kellemes hangulatban telt ugyan, mégsem volt olyan, mint kettesben dolgozni a bájitaltan laborban. Órán a terem zsongott a párosok közös munkájával járó beszélgetéstől, és Potter meg Black negyedóránként csinált valami marhaságot, amivel felhívhatták magukra a terem figyelmét. Perselus pedig alig tudta elnyomni azt a dühöngő vadállatot, amelyik újra meg újra felütötte a fejét a lelkében, ha Lily túl sokáig figyelte azt, amit Potter és Stevenson művelt a bájitalukkal.
A négyszemközti találkozók hiánya eleinte megnyugvást hozott. Ráadásul Perselus minden gondolatát lekötötte az, hogy Tom az első nagyszabású támadására készült, egy mugli falu ellen. Perselusnak időnként sikerült elcsípni a férfi egy-egy futó gondolatát, s ebből megtudta, hogy a szilveszterre tervezett támadást a halálfalók már egységes, szervezett csoportként hajtják majd végre. Lumpsluck ideges lelkesedéssel fogadta a hírt, s hirtelen annyi tanulnivalóval látta el Perselust, hogy a fiú örült, ha alvásra jutott ideje, nemhogy arra, hogy Lilyvel foglalkozzon.
De aztán Tom nem hívatta Perselust, s ennek köszönhetően kicsit felszabadultak a napjai. A karácsonyi szünetig még hátra volt két hét, és ő újra meg újra azon kapta magát, hogy lopva Lilyt figyeli, és azon morfondírozik, hogyan találkozhatnának, beszélhetnének a tanórák keretein kívül. Azonban a közös munka is a végéhez közeledett, s Perselus tudta, hogy szembe kell néznie a ténnyel, Lily nem érdeklődik különösebben iránta, ezért a kötelező munka elvégzése után semmi közük sem lesz egymáshoz.
Előző nap, a bájitaltan végén, amikor Perselus és Lily üstjében az elvárásoknak megfelelő, enyhén menta illatú gőzt árasztó, egészen világos zöld bájital lassan hűlt, Lumpsluck végigjárta a párosokat, hogy mindenkinek megszemlélje a végső művét, amely már mind a három korábban elkészített főzetet tartalmazta. A férfi egy elégedett mosollyal, és újabb tíz-tíz ponttal jutalmazta a munkájukat, majd az egész társasághoz fordult.
– A bájitaloknak amelyeket elkészítettetek, most egy kis időre van szükségük, hogy összeérjenek. Ez az idő, ugyanúgy, mint az első főzet receptje, minden páros esetében más és más. Elsősorban a készítő, jelen esetben a párosok, egyéni adottságaitól függ, másodsorban pedig attól, hogy eddigi munkátok mennyire volt alapos. Mivel az egyes párosok esetében más és más az érési idő, és mivel a bájital tárolása a teljes összeérés után már rontja a főzet minőségét, az utolsó lépéseket nem órai munka során fogjátok elvégezni, hanem szükség esetén tanítás után, vagy akár egy hétvégi napon. Kérek minden párost, hogy a Bolzano-formula segítségével számolja ki, hogy mikorra esedékes az a megközelítőleg három órányi idő, amikor a bájital alkalmas állapotban van az utolsó alapanyagok hozzáadásához, és a végső megbájoláshoz. Ezután keressetek fel engem, és összevetjük a kiszámolt időpontot és a művetek jelenlegi állapotát. Ez adja meg a valódi időpontot, amikor az adott páros köteles idefáradni, és befejezni a főzést. Hacsak nem akarja, hogy minősíthetetlennek találjam a munkáját…
– Uram! – jelentkezett Potter idegesen. – De a hétvégén kviddicsmeccs lesz! Mi történik, ha éppen akkor kellene befejeznem a bájitalt? Mégse hagyhatom emiatt cserben a csapatot!
Lumpsluck vetett egy pillantást az üstre, amelyben Potter és Stevenson munkája gőzölgött, és megnyugtatóan elmosolyodott.
– Ne aggódjon, Mr Potter, szombaton még nem kell főznie, ebben biztos vagyok.
Perselus elvigyorodott, s lopva, a szeme sarkából látta, hogy még Lily is megereszt egy mosolyt Lumpsluck rejtett becsmérlését hallva. Potter enyhén elvörösödött, s maga is üstje tartalmát kezdte nézegetni, összevetve a szomszédos asztalnál lévő Lupin üstjével, amely valóban jobb minőségű főzetet rejtett.
Lily természetesen Perselusra hagyta az időpont kiszámítását, és egy nyugodt bólintással vette tudomásul, hogy a bájital vasárnap délelőtt készül el. Csakhogy azóta Perselus beszélt Lumpsluckkal, és megállapították, hogy főzetük gyorsabban összeérik, mint ami az adottságaik és az életkoruk alapján várható lett volna. Most még közölnie kellett Lilyvel az új időpontot, s már most meg mert volna esküdni rá, hogy az nagyon nem lesz a lány ínyére.
McGalagony végre befejezte az elméleti magyarázkodást, és utasította őket, hogy kezdjék meg a gyakorlást. Perselust azonban ez se kötötte le jobban, mint az elmélet, és idegesen várta, hogy véget érjen az óra. Amikor mindenki szedelőzködni kezdett, Lily még bent maradt a teremben, hogy valamiről beszéljen McGalagonnyal, s Perselus kénytelen volt a folyosón várni a lányra.
– Menj csak előre, majd utolérlek – közölte Francisszel, aki szerette volna megvárni, hogy együtt menjenek le ebédelni. A másik elvigyorodott.
– Csak nem Evans…? – kérdezte cinkos mosollyal.
Perselus vett egy mély levegőt, és elnyomta magában a zavart, amit Francis szavai keltettek benne.
– De. Kiderült, hogy mikor kell befejeznünk a bájitalt, és ezt fogom megmondani neki – felelt kimérten. Francis bólogatott, s látszott, hogy megvan erről a maga véleménye, de egyáltalán nem meri ezt közölni Perselusszal.
– Akkor jó beszélgetést. Találkozunk a nagyteremben. – Francis sarkon fordult, és elsietett a folyosón, hogy utolérje Amy Brownt. Perselus dühösen vette észre, hogy ahogy pillantásával követte a fiút, az ő arcára is éppen olyan cinkos vigyor ült ki, mint amilyennel a másik faggatta az imént.
Néhány másodperc alatt rendbe szedte a vonásait, és az átváltoztatástan teremből éppen kilépő Lily után sietett.
– Lily! – A lány megfordult, s lágyan elmosolyodott, ahogy pillantásuk találkozott. Ettől Perselusnak ismét olyan gondolatai támadtak, amelyeket nehezen tudott elnyomni magában, de igyekezett visszaszorítani őket az elméje mélyére. – Beszéltem tegnap Lumpsluckkal, és megnéztük a bájitalt. Szombaton tíz és tizenhárom óra között lesz kész.
Lily arcáról azonnal leolvadt a mosoly. Perselus igyekezett elnyomni a csalódottságát – biztos lehetett benne, hogy Lily nem hagyja ott olyan könnyen a kviddicsmeccset.
– Szombaton? Ez… biztos? – kérdezte Lily, de aztán rögtön meg is rázta a fejét. – Persze, hogy biztos, hülye vagyok. De szombaton nem lehet… Éppen most… Most van a Hollóhát-Griffendél meccs – magyarázta, mintha Perselus nem tudta volna pontosan, hogy mi lesz a hétvégén –, és eddig a Hollóhát mindenkit megvert, ha most minket is az… Szóval ez fontos meccs.
– Nem is tudtam, hogy benne vagy a Griffendél csapatában – jegyezte meg Perselus. Lily elvörösödött.
– A szurkolóknak is fontos lehet… – motyogta zavartan, de Perselus most nem akarta megsajnálni.
– Ezt nem tehetem át a házad kedvéért – jelentette ki hidegen. Lily csak bólintott, hogy tudja. – Döntsd el, hogy melyik a fontosabb!
– Hátha hamar vége lesz… – vetette fel Lily. Perselus felvonta a szemöldökét.
– Talán. Mindenesetre nem várhatok rád sokat. Egy kviddicsmeccs miatt nem fogom tönkretenni több hét munkáját, ha kell befejezem nélküled – mondta, majd faképnél hagyta a lányt.
Dühös léptekkel sietett le a mardekárosok klubhelyiségébe. Biztos volt benne, hogy Lily így fog reagálni, most mégis úgy nyelte le a csalódottságát, mint valamilyen keserű bájitalt. Nem is számított már ezek után arra, hogy a lány kihagyja a meccset, még ha jól meg is értették eddig egymást, és még ha úgy is tűnt Perselusnak, hogy a lánynak is fontos a bájitaltan. Nyilván nem fontosabb, mint a házának a dicsősége – egy átlagos mardekáros sem hagyta volna ki a Mardekár Ház roppant dicső ősökkel rendelkező tagokból álló csapatának meccseit. Egyedül Perselust nem érdekelte már évek óta az egész.
És persze azzal sem akarta hitegetni magát, hogy mindez csak a griffendéles szellemnek szól. Perselus pontosan tudta, hogy még egy izgalmas bájital elkészítésének utolsó lépéseivel együtt sem ér feleannyit sem, mint Potter, meg a nagyszerű repülési mutatványai. Lily teljesen bolond lenne, ha őt választaná, és ő maga ugyanolyan bolond, mint Francis, amikor azt hiszi, hogy Amy akar tőle valamit. Lily egyszerűen csak kedves, és kész. Perselus tudta, hogy ezt a tényt el kell fogadnia.
előző fejezet
Ha véleményed, észreveteled, kérdésed van, írd meg a Fórumban!