A szünetig hátralévő napok szokatlan gyorsasággal repültek el. Lily minden percet élvezett; az órákon szinte semmilyen új anyagot nem vettek már, és a lány csak a közeledő karácsonyra és a pihenésre tudott gondolni. Jó hangulatához hozzájárultak még a lopott pillantások, amelyeket Perselusszal váltottak, és a tudat, hogy tanítás után találkozhatnak a parkban, vagy a könyvtárban.
Lily pontosan tudta, hogy csak azért nem szúrt szemet eddig a barátainak a viselkedése, mert őket is az ünnep foglalkoztatta elsősorban, és csak egy vállrándítással vették tudomásul, hogy Lily még az utolsó héten is a könyvtárba rohangál. Persze Kathy egyre többször fogadta gyanakvó pillantással, ha Lily közölte, hogy meg akar írni valamilyen leckét, hogy a szünetben nyugalma legyen, de egyelőre nem szólt egy szót sem.
Most is az utolsó óra után felsietett a kabátjáért, és miután sikerült leráznia Jamest, aki mindenképpen szeretett volna együtt sétálgatni vele, kiment a birtokra. Éppen elkezdett esni a hó, amikor kilépett a kapun, és egy pillanatra megállt és mélyet szippantott a hűvös levegőből, miközben arca előtt a hatalmas pelyhekben hullt hó. Összébb húzta magán a kabátot, és elindult a Tiltott Rengeteg felé.
A legelső fánál már ott állt Perselus, könnyedén a fa törzsének támaszkodva; némán figyelte, ahogy Lily közeledik felé. Lily elmosolyodott, ahogy Perselus magához húzta, és megcsókolta. Néhány másodperc múlva azonban kibontakozott a fiú öleléséből.
– Ne… Meglátnak.
– Nincs itt senki – vágta rá Perselus, és újra meg akarta csókolni a lányt, de Lily elhúzta a fejét.
– Akkor is… Gyere, menjünk messzebb…
Elindultak a Tiltott Rengeteg első fái között, s néhány másodpercig Lily szótlanul figyelte a lassan mindent befedő, vékony lepelre emlékeztető havat.
– Nem bánod, hogy itt maradsz karácsonykor? – kérdezte váratlanul. Perselus vállat vont.
– Engem nem érdekel annyira a karácsony, mint téged.
– Na és milyen a Roxfortban ünnepelni? Sokan maradnak? Eddig fel nem is figyeltem erre. A legtöbben hazautaztak a környezetemben, és legfeljebb Sirius morgott kicsit, hogy nem kér a rokonlátogatásból…
– Az nem lep meg… – Perselus tekintete az erdő belsejét pásztázta, ahol lassan gomolygó köd terült szét, eltakarva előlük a távolabbi fákat. – Az aranyvérűeknek a karácsony a családról szól. Az ősök végigszámlálásról, akikre büszkék, a családfájuk nézegetéséről, meg arról, hogy összegyűljön a nagycsalád, és együtt örüljenek a feddhetetlen múltjuknak. – Perselus hangában gúny és keserűség keveredett.
– Mi is találkozunk a távolabbi rokonokkal az ünnepek alatt – vont vállat Lily egy vidám mosollyal, és kinyújtotta a kezét, hogy elkapjon egy hópelyhet. – Mindenkinek erről szól a karácsony, aki nem a Roxfortban ül…
– Nem értetted meg egészen, amit mondtam – rázta meg a fejét Perselus. – Ők nem a szeretetet, pláne nem egy vallási atya születését ünneplik, mint a muglik. Ez az ünnep a család dicsőségéről szól, hatalmas fényűzéssel, rengeteg rokonnal és pöffeszkedő büszkeséggel, amelyben benne van a megvetés minden mugli, mugliszármazású, félvér, és általában, nem tökéletes ősökkel rendelkező varázsló iránt.
– Nevetséges – összegezte Lily. – Ha pedig valamelyik rokonuk nem tökéletes származású házastársat választ, vége az ünnepnek.
– Ó, ez nem így van – felelt Piton komoran. – Törlik a családfáról a rosszul házasodó rokont, és csak számára ér véget az ünnep.
– Így persze könnyű megőrizni a család jó hírét – nevette el magát Lily. – Persze, hogy aranyvérűek, ha elfelejtenek mindenki mást.
– Azért senki sem felejt… Black családja tarthat bármilyen fényűző ünnepséget, mindenki tudja, hogy az egyik unokanővére otthagyta őket. Ilyen keserűségek minden családban vannak, hiába próbálják elnyomni magukban. Inkább az a kérdés, hogyan tud az új családot választó rokon boldogulni az ilyen ünnepeken.
– Miért ne tudna?
– Mert nem a ti szokásaitokat tanulta egész életében – válaszolt Perselus türelmetlenül. – Mert a családját akarná ünnepelni, de azon nincs mit…
– A te anyukád is ilyen? – kérdezte csendesen Lily.
– Hagyjuk – legyintett Perselus. – Velük más baj is van.
– És a roxforti karácsony miről szól? – kérdezte Lily néhány másodpercnyi hallgatás után. – Hiszen itt nincs család.
– A Roxfortban az ünnepi lakoma a karácsony lényege. Nem érdekes – mordult fel Perselus keserűen.
Lily zavartan nézte a fiút. Óvatos mozdulattal végigsimította a karját. Perselus nem tiltakozott, de továbbra is a Rengeteg fáit fixírozta. Lily sok mindenre kíváncsi lett volna még, de nem mert tovább faggatózni. Láthatólag nem volt alkalmas a pillanat arra, hogy a családjáról beszélgessen Perselusszal. A lány tudta, hogy a köztük lévő távolságtartás annak is köszönhető, hogy ő el akarja titkolni a kapcsolatukat, de mégis nagyon zavarta, hogy Perselusnak nyilvánvalóan rengeteg titka volt, amelyekről ő semmit sem tud.
– Lenne kedved pénteken együtt menni Lumpsluck partyjára? – vetette fel végül, amikor már nem bírta elviselni a rájuk telepedő csöndet, amelyet csak lépteik halk roppanása a havon tört meg.
– Hogy hová? – kérdezte Perselus döbbenten.
– Tudod, a karácsonyi partyra, amit Lumpsluck rendez a klub tagjainak… – magyarázta Lily csodálkozva. – Minden évben van.
Perselus csaknem elvette magát.
– Én egy éve ilyenkor még nem voltam a Lump-klub tagja, Lily.
– Csakugyan? – Lily néhány másodpercig elgondolkozott. Úgy érezte, mintha Perselus mindig is Lumpsluck kedvenc tanítványa lett volna, de rá kellett döbbennie, hogy valóban nem látta korábban a fiút egyetlen klubtalálkozón sem.
– Na és milyenek ezek a… partyk? – kérdezte közben Perselus, olyan hangon ejtve ki a party szót, mintha valami förtelmes dologról beszélne.
– Semmi különös. Zene, étel-ital, valami tánc, néhány régebbi klubtag.
Perselus megdörzsölte az arcát. Mindaz, amit Lily felsorolt, azok közé a dolgok közé tartozott, amelyben ő soha, semmilyen körülmények között sem akart részt venni. De tudta, hogy ha Lily felajánlotta, hogy együtt menjenek, akkor nem utasíthatja vissza ezt a gesztust.
– Rendben. És úgy mennénk, mint barátok, vagy…?
– Mint barátok – vágta rá Lily elvörösödve. – Nem mintha… Csak talán így jobb lenne a többiek szempontjából. Jobban elfogadnák…
– Legyen úgy – bólintott Perselus, majd elkapta a lányt, és közelebb húzta magához. – De itt lehetek több, mint barát? – kérdezte halkan, Lily szemébe nézve.
Lily elnevette magát, és ezúttal nem tiltakozott, amikor a fiú megcsókolta.*
Perselus megállapította, hogy Lumpsluck karácsonyi partyja messze a legrosszabb dolog, amely az elmúlt években történhetett vele. Először jó fél órát azzal töltöttek, hogy Lumpsluck hatalmas mosollyal bemutatta őket körülbelül tíz nagyszerű bájitalfőzőnek, és mind a tízszer a legjobb bájitalkészítő párosnak nevezte őket – természetesen olyan mosolyok és szemöldökrángatások kíséretében, amelyek ugyancsak távol álltak a diszkrét viselkedéstől. Perselus a tíz új ismerős között egyedül egy olyat talált, akire valóban felnézhetett a bájitaltan tudása miatt, mégpedig Mr Poisont, akinek könyvei sokat segített neki, ha kígyómérgeket tartalmazó bájitalokkal foglalkozott. Azonban alig hogy beszélgetésbe mélyedt Mr Poisonnal, mellettük termett Black.
– Nem mondod komolyan, Lily! – csattant fel a griffendéles, ügyet sem vetve arra, hogy éppen Perselus és Lily beszélgetőpartnerének a szavába vág. – Tényleg azért nem hívtad el Jamest, hogy ezzel a hülye mardekárossal díszelegj itt?! Mit akarsz ezzel bizonyítani?
– Na de kérem! – szólt közbe egy idős öregúr, aki melléjük furakodott a tömegben, és már néhány perce hallgatta Perselus vitáját Poisonnal a mérgek keverésének hét alapszabályáról, amelyeket a varázsló a legutóbbi könyvében sorolt fel.
– Sirius, hallgass – súgta oda Lily dühösen Blacknek, de úgy tűnt, Black feltett szándéka volt, hogy elszúrja Perselus estéjét.
– Mi a csudát keresel itt, Piton? – kérdezte közelebb lépve Perselushoz. – Úgyse valók neked az ilyen ünnepségek. Mindenkinek felfordul a gyomra a látványodtól is!
Perselus pálcájának hegye hozzányomódott Black bordáihoz.
– Semmi közöd ahhoz, hogy hol vagyok. És ha mégis beleütnéd az orrodat, nagyon megbánod – felelt halkan, és pálcáját egy másodpercig még jobban nekinyomta a fiúnak. – Ha pedig zavart, hogy Potter kimarad a mulatozásból, miért nem hívtad el te, mint partneredet? – tette még hozzá halkan, és élvezettel nézte, ahogy Black zavartan elvörösödik.
Lily megfogta Black vállát, és elhúzta a fiút, mielőtt visszavághatott volna. Perselus visszafordult beszélgetőpartneréhez, de az idős varázsló, kihasználva, hogy Perselus Blackkel foglalkozik, elkezdett mesélni egy történetet Mr Poisonnak egy balul végződő bájitalfőzésről, és Perselus néhány másodpercnyi hallgatás után mérgesen hagyta ott őket. Éppen körülnézett, hogy megkeresse Lilyt, amikor valaki megszólította.
– Perselus? – Amy Brown bukkant fel mellette a tömegből, és a kezébe nyomott egy vajsörös üveget. – Tiszta őrület az a party, szörnyen melegem van… – mondta a lány, és fejével az emberforgatag felé intett, akik csaknem minden négyzetmétert betöltöttek Lumpsluck tértágító bűbájjal kezelt irodájában. Perselus biccentett.
– Már bánom, hogy idejöttem – morogta, majd ivott néhány kortyot a vajsörből.
– Te is itt maradsz a szünetre, ugye? – kérdezte Amy halkan. Perselus beletörődően bólintott. – Na és milyen szokott lenni? – érdeklődött a lány.
– Semmilyen – vágta rá Perselus kelletlenül. – Ne várj semmit.
Amy bólintott.
– Az jó. Nem is akarok semmilyen felhajtást, vagy…
– Amy! Már mindenütt kerestelek! – kiáltott fel Valens Parkinson, és hozzájuk furakodott a tömegben. Végigmérte Perselust. – Piton?
– Parkinson? – Perselus felvonta a szemöldökét, és érdeklődve várta, hogy szobatársa is bele akar-e kötni. Mivel a Poisonnal folytatott beszélgetésnek már úgyis befellegzett, nem bánta volna azt sem.
– Ha megengeded, elrabolom a hölgyet – vigyorodott el Parkinson, és könnyedén átkarolta Amyt. – Holnap reggel indulok haza, és rövid ám az éjszaka… – súgta még oda Perselusnak egy kacsintás kíséretében, ügyelve arra, hogy Amy ne hallja meg, majd a táncparkett felé irányította a lányt.
Perselus egy darabig még járkált a tömegben, hátha Poison idő közben felszabadul, de erre egyre kevesebb esélyt látott. Egy idő után újra végignézett a tömegen. Lily a bárpultként funkcionáló, hosszúkás asztalnál állt még mindig Sirius és egy-két más griffendéles társaságában. Perselus egy lemondó sóhajjal nézte a lányt. Lily kontyba fésült hajából kiszabadult néhány tincs, amelyek körbeölelték az arcát, és fel-felröppentek, valahányszor határozottabban bólintott, vagy éppen megrázta a fejét.
Perselus tekintete elidőzött a lány kezén, amely egy karcsú pohárral játszadozott. Ahogy figyelte a finom üveget, amelyet körbeöleltek, és néha végigsimítottak Lily ujjai, egyre inkább fellángolt benne a vágy, hogy kettesben maradjon a lánnyal. Elindult a griffendéles csoport felé, hogy elhívja Lilyt, hiszen az ő éjszakájuk éppen olyan rövidnek ígérkezett, mint Parkinsoné, és Perselus sikeresebben akarta eltölteni, mint amit szobatársának jósolt.
Már majdnem odaért az asztalhoz, hogy elhívja Lilyt a griffendélesektől, akikkel bármikor együtt lehet, míg ezt az estét Perselus csak magának akarta fenntartani.
– Perselus! – A fiú megdermedt a jól ismert hangot hallva, és alig egy méterre Lilyéktől kelletlenül fordult meg, hogy szembenézzen Mr Rosier-val, Evan apjával. A férfi kezet fogott vele. – Hogy vagy? – érdeklődött lelkesen, majd meg sem várva Perselus válaszát közelebb lépett, és hangját lehalkítva folytatta. – Egy fontos üzenetet hoztam neked.
– Hallgatom – felelt Perselus hasonlóan halkan, és azonnal kizárta tudatából a háta mögött bohóckodó Black hangját.
– Harmincegyedikén éjjel tizenegykor a szokott helyen találkozunk. Ez lesz életed legfontosabb napja.
Perselus elhessentette a gondolatot, hogy inkább élete legszörnyűbb napja várja, és bólintott.
– Ott találkozunk.
– Nos, én megyek is, akkor boldog karácsonyt, fiam. Átadom Evannek az üdvözletedet – folytatta ismét hangosabban a férfi.
Perselus pillantása követte, ahogy eltűnt a tömegben. Agyába lassan lopóztak vissza a party hangjai.
– És akkor én felajánlottam Pipogyusznak, hogy bocsánatot kérhet, amit persze nem volt képes megtenni, ezért James a száját is beragasztotta… – magyarázta éppen Black, aki egyértelműen túl sok lángnyelv whiskyt ivott.
– Sirius, fejezd már be! – csattant Lily hangja dühösen.
– De várj még, Lily, hátravan még a legjobb, amikor…
Perselus megfordult, és pálcája egyetlen hanyag intésével belefojtotta a szót Blackbe, előidézve egy alapos köhögő rohamot. Amíg a többi griffendéles azon igyekezett, hogy elmulassza Black köhögését, Perselus Lily mögé lépett.
– Na, eleged lett már a partyból? – kérdezte halkan. Lily hálásan fordult meg.
– Igen, tűnjünk el – súgta vissza.
Perselus megfogta a lány kezét, és kilavíroztak a tömegből. A folyosón határozottan indult el az első felfelé vezető lépcsőn.
– Hová megyünk? – kérdezte Lily.
– Majd meglátod – felelt Perselus halkan. Néhány percig csendben haladtak, majd Lily szólalt meg újra:
– Az, amit Sirius mesélt, nem volt igaz, ugye?
Perselus elfintorodott.
– Maradjunk abban, hogy Black szeret mindent úgy előadni, mintha ő lenne a legnagyobb varázsló a világon, de ez nem igaz.
– Akkor jó – sóhajtott fel Lily. – Utálom, amikor ezt csinálják, és…
– Sss – Perselus Lily szájára tette az ujját. – Ez most nem fontos. Felejtsd el – súgta, és finoman végigcsókolta a lány nyakát. Lily halkan felsóhajtott. Perselus még egyszer megcsókolta a lányt, majd könnyedén elkapta a csuklóját, és továbbindult.
Néhány kerülővel sikerült lerövidíteni az utat, de így is jó időbe telt, mire felértek a hetedik emeletre. Lily csodálkozva figyelte, hogy Perselus háromszor elsiet egy üres falfelület előtt, majd, kibontakozott a falból egy egyszerű ajtó. Perselus kinyitotta, belépett a szobába, és intett Lilynek, hogy jöjjön ő is.
Lily kíváncsian követte a fiút. A helyiség nem volt túl nagy, s a falon elhelyezett fáklyák világították meg. A szoba padlóját puha szőnyeg borította, az ajtóval szemben egy ablak nyílt a hófödte birtokra, és a jobboldali falon egy kandalló ásított üresen. Szemben vele egy mélyzöld takaróval fedett franciaágy állt. Más bútor nem volt a szobában. Az ajtó halk kattanással záródott be Lily mögött, s Perselus közelebb húzta magához.
A fiú szemében ismét az a tűz égett, amelyet Lily már hetekkel ezelőtt is látott, és ahogy hozzásimult a testéhez, érezte, hogy Perselus mindennél jobban vágyik rá. Lily boldogan mosolyodott el, és megcsókolta a fiút. Gyors, izgatott mozdulatokkal szabadították meg egymást az első ruhadaraboktól, s Perselus keze kíváncsi felfedezőútra indult Lily testén.
Amikor Lilyn már nem maradt más, csak a fehérnemű, Perselus kényszerítette magát, hogy elengedje a lányt, és hátrébb lépett. Végigmérte Lilyt, akinek kibomlott haja sötétvörös zuhatagként omlott vállára. Fekete bugyija és melltartója mellett a bőre még fehérebbnek tűnt, mint általában, és csupasz karján és mellkasán szinte világítottak a sápadt bőrön elszórt, halványbarna szeplők.
– Tetszem? – kérdezte Lily lágy, kissé kacér hangon.
Perselus pillantása ismét végigfutott a lányon.
– Gyönyörű vagy... – suttogta.
Lily közelebb lépett, és végigsimította a fiú arcát. Szeme izgatottan csillogott, s Perselus úgy érezte, el tudna veszni az ezernyi édes pillanatot ígérő pillantásban. Lily keze lassan lejjebb vándorolt a fiú mellkasán, s magabiztos mozdulattal kereste meg a legérzékenyebb pontokat Perselus testén. A fiú levegő után kapott, és újra magához rántotta a lányt.
Pillanatok alatt megszabadította az utolsó ruhadaraboktól is, és a felfedezés örömétől mámorosan csókolta végig Lily testét. A lány lehunyt szemmel dőlt végig az ágyon. Perselus ujjainak könnyed játéka nyomán már ő is kapkodva szedte a levegőt. A fiú önkéntelenül elmosolyodott, látva a tüzet, amit simogatása felélesztett a lányban, és, hogy még tovább húzza a beteljesülés pillanatát, újabb felfedezőútra indult a lány testén, ezúttal nyelvével. Lily hangosan felkiáltott, és közelebb húzta magához a fiút.
– Gyere...
Perselus hagyott magának egy másodpercet, hogy gyönyörködjön a lány szemében lobogó tűzben, de Lily finoman még közelebb húzta magához, és enyhén megemelve, hozzádörzsölte altestét. Perselus néhány másodpercig kiélvezte az összesimulás okozta gyönyört, majd nem tudta tovább visszafogni magát; hosszan megcsókolta a lányt, és közben egészen lassan hatolt belé.
Lily halkan felnyögött, s Perselus egy pillanatra ismét elgyönyörködött a lány arcában, aztán finoman végigcsókolta a nyakát. Az arcuk összesimult, és Perselus lehunyta a szemét, hogy minden idegszálával az őt körbeölelő, puha, meleg testre koncentrálhasson. Az idő megszűnt számára, és már fogalma sem volt róla, hogy mióta hallgatja Lily sóhajait, majd nyögéseit, amelyeket egyre erősödő mozdulatai váltottak ki a lányból.
Perselus csak akkor engedte el magát, amikor Lily ujjai izgatóan belemarkoltak a fenekébe, s a lány teste megfeszült a gyönyörtől. Néhány másodperc múlva ő is követte a lányt, s átadta magát az élvezetnek.
Hosszú másodpercek teltek el, mire kiemelkedett a kábulatból, amelyet a testében bombaként robbanó érzés keltett. Felkönyökölt, s végigsimított Lily puha haján. A lány még mindig lehunyt szemmel pihegett, száján boldog mosoly játszott, és arca enyhén kipirult. Perselus nézte a fáklyák fényének finom játékát a lány haján, és megsimogatta Lily nyakát, majd mellét.
A lány bőre nyirkos volt az izzadtságtól, s kissé libaőrössé vált. Perselus maga is megborzongott a hűvös szobában. Körbenézett a pálcája után, de mivel nem látta, csak ujjaival intett gyorsan a kandalló felé. A levegő finoman megrezdült kézmozdulata nyomán, s egy ezüstös fénynyaláb körbelengte a kandallót, vidáman lobogó tüzet hagyva maga után. A lángok táncra keltek, és narancsfénnyel vonták be a szobát.
Lily végre felpillantott, s a szeméből sugárzó boldogságot látva Perselus ismét elmosolyodott.
– Köszönöm... – suttogta a lány fülébe, s megint finoman megcsókolta a nyakát.
– Én köszönöm – felelt Lily alig hallhatóan, és az oldalára fordult. Odabújt Perselushoz, fejét a mellkasához fúrta, s lágy mosollyal engedte, hogy a fiú lassú, gyengéd mozdulatokkal simogatni kezdje a hátát.
Egyre hosszabbra nyúltak a hallgatás percei, és Perselus élvezte a meghitt csendet, amelyet csak a vidáman táncoló lángok ropogása tört meg. Lily halkan felsóhajtott, és újra a hátára fordult. Megsimogatta a fölé hajoló fiú arcát.
– Mikor indul a vonatod? – kérdezte Perselus halkan.
– Nyolckor – felelt Lily elfintorodva. – Francba…
Perselus gyengéden megcsókolta a lányt.
– Még ne törődj vele…
Lily lehunyta a szemét egy pillanatra, majd nevetve nézett fel.
− Már csak hármat alszunk karácsonyig…
− Tessék? − Perselus értetlenül vonta fel a szemöldökét.
− Amikor kicsi voltam, Petuniával mindig nagyon vártuk a karácsonyt, és anya így számolt vissza… Meg később vettek ilyen adventi naptárat is… Abban minden napra volt egy csoki… Mindegy − tette hozzá a fiú értetlen arcát látva. − Most már persze nagyok vagyunk ehhez. El is felejtettem, hogy milyen volt otthon a december…
− Jó neked − jegyezte meg Perselus sötéten, és a hasára fordult. Állát a tenyerébe támasztotta, és tekintetét a lángok közé fúrta. Lily elkomolyodott.
− Elmondod? − kérdezte óvatosan, és végigsimította Perselus hátát.
− A december nem éppen a szüleim kedvenc hónapja − kezdte Perselus halkan. − Az előző háborúban apám családját megtámadták Grindelwald követői, és mire odaértek az aurorok, már csak ő volt életben. A Szent Mungóba szállították, mint minden mágikus sokkhatás alá került muglit a háború során. Mindez karácsonykor történet. Anya a Mungóban dolgozott, a gyógyító bájitalok elkészítésében segédkezett, de most mindenféle mugli löttyöket is kellett csinálniuk. A varázslat nem gyógyítja olyan tökéletesen a muglikat, mint minket, úgyhogy kiegészítő kezelésre van szükség.
− Ott szerettek egymásba a szüleid? − kérdezte Lily.
− Valami olyasmi… − Perselus elszakította a pillantását a lángoktól, és Lilyre nézett. − Nem tudom, hogyan történhetett az egész. Apámnak senkije sem maradt, anya meg… Merlin tudja, mit látott benne! Mindegy. Anya titkolta egy darabig a kapcsolatukat, de aztán apám kikerült a Mungóból, és feltűnő lett, hogy még mindig találkozgatnak. Apa nem volt varázstudó, de mint mindenki, akit kezeltek akkoriban a Mungóban, valahová félútra került a muglik és a varázslók közé. Mint egy kvibli, bizonyos dolgokat ismert, érzékelt a varázsvilágból, mások mindig titokban maradtak előtte. Hónapokig volt távol a munkahelyétől, a korábbi barátaitól, szóval oda már nem volt visszaút. Ki hitte volna el neki ezt az egészet? Az újság szerint a Piton család házában gázömlés volt, az végzett velük, nem az Avada Kedavra…
− De hát miért ölték meg apád családját? Hiszen előtte semmi közük sem volt a varázsvilághoz, ugye…? − kérdezte Lily értetlenül
Perselus szeme megvillant.
− Persze, nem volt. Játékból támadtak rájuk. Csak mert muglik voltak. És mert jó volt érezni a mágia hatalmát, hallani, hogy könyörögnek az életükért − néhány másodpercig hallgatott, hogy visszaparancsolja a tudata mélyére Tom kitörni készülő háborújának és a Szilveszter éjszakának a gondolatát. − Apámnak nem maradt sok választása, egyedül anyához fűzte valamiféle kapcsolat, úgyhogy megkérte a kezét. Anya meg volt olyan bolond, hogy igent mondjon. Azóta nem létezünk mi a Prince család számára. Illetve én nem is léteztem, soha.
− Mekkora ostobaság! − tört ki Lily. − Hiszen apád már jobban kötődött a varázsvilághoz, mint a muglikéhoz!
− Nem, én azt hiszem, bizonyos szempontból a nagyapám látta jól a dolgokat − felelt Perselus színtelen hangon −, mert az apám valójában gyűlölte a varázsvilágot. Hiszen ha az nem létezett volna, nem halnak meg a szerettei. Ő mugliként akart új életet kezdeni, anya viszont sosem lett volna erre képes. Mindegy, én voltam az, aki a végső döntést meghozta. Volt varázserőm, és nem akartam elnyomni magamban. Éltettek anya meséi a Roxfortról, az aranyvérűek fényűző báljairól, a mágiáról. És apám gyűlölt ezért. Mindkettőnket.
Lily elfintorodott.
− Nem tudom, mit csinálok, ha anyáék nem támogatják ezt az egészet… Végül is idegenkedhettek volna ők is tőle. De inkább büszkék voltak…
Perselus bólintott.
− És ez a szerencséd. Nos, ami a karácsonyt illeti, anya nem tud olyan meghitt, kis körben lévő ünnepséget csinálni, mint amilyet ti szoktatok. Sosem látott olyat. Apám meg nem akar. Amikor utoljára látott, az nem sült el túl jól… Úgyhogy minden decemberben marják egymást. Vagy inkább minden hónapban, csak úgy… − fejezte be komoran.
− És miért nem válnak el?
− Mert egy aranyvérű, egy Prince, nem hagyja el a társát − felelt utálkozva Perselus. − Hát ez a mi karácsonyunk.
− Sajnálom… − Lily hozzásimult a fiúhoz, és gyengéden simogatni kezdte. Perselus lehunyta a szemét. Kisöpörte agyából a dühítő, vagy fájdalommal teli gondolatokat, és engedte, hogy Lily álomba ringassa.*
Lily olyan halkan húzta be maga mögött az ajtót, amennyire csak tudta. Perselust már így is felébresztette odafent, amikor felöltözött, nem akarta a szobatársait is felverni. Az órájára pillantott. Fél hét múlt, és még össze is kellett csomagolnia, mielőtt reggelizik, és lemegy a roxmortsi pályaudvarra. Kikeresett egy kisebb útitáskát a ládájából, és pálcája gyors intésével igyekezett kiparancsolni néhány ruhát a szekrényből, és a táskába küldeni. Közben nekilátott, hogy kiválasszon magának egy ruhát, amiben hazautazhat.
− Lily? − Kathy pálcájának végén halvány fény gyulladt. − Hol jártál?
− Hol jártam volna? − kérdezett vissza Lily, de nehezen tudta eltitkolni a boldog mosolyt az arcán, ezért inkább besietett a fürdőszobába.
Néhány másodperc múlva Kathy követte, és végigmérte a fürdőszobát megvilágító fáklyák lángjainak sárgás fényében.
– Ne nézz hülyének, Lil – szólt rá komolyan –, azt ki nem állhatom. Összejöttél valakivel, ugye? Nyilván nem griffendéles, mert akkor nem tudnátok titkolózni. Nem is hugrabugos, ők nem az eseteid… Egy újabb okos hollóhátas?
– Örülök, hogy csak a kombinálásig jutottál el, és nem kezdtél követni, vagy bármilyen más módon nyomozni utánam – jegyezte meg Lily morcosan, és zuhanyozni kezdett. – Az még szánalmasabb lett volna – tette még hozzá a biztonság kedvéért, és amikor már jó néhány másodperc óta csend volt a zuhanyfüggöny másik oldalán, abban a boldog tudatban merült bele a gondolataiba, hogy eléggé megsértette barátnőjét ahhoz, hogy ne faggassa.
– Ugyan, Lily, ennyire nem lehet szörnyű a dolog! – szólalt meg Kathy, kizökkentve Lilyt nyugodt álmodozásból. – Oké, nem akarod, hogy megtudják a fiúk. James nyilván kiakadna ezen is, igazad van, ha nem kérsz még egyszer abból a tortúrából, amit tavaly ilyenkor el kellett szenvednetek Dannel. Az is oké, ha nem közlöd az egész szobával, biztosan visszajutna Jameshez. De azért nekem elárulhattad volna.
– Persze, te nyilván nem rohantál volna elmondani Jamesnek… – jegyezte meg Lily dühösen.
– Ha, megkérsz rá, nem.
– Akkor kérlek, hagyj békén, és ne mondd el Jamesnek amit eddig összekombináltál – vágta rá Lily, és a következő néhány perc csendben telt.
Azonban, amikor Lily kilépett a fürdőkádból, és maga köré csavarta a törölközőjét, kénytelen volt megállapítani, hogy Kathy még mindig a WC lehajtott tetején üldögél, keresztbevetett lábbal, és elgondolkozva figyeli minden mozdulatát.
– Nyilván nem kisebb nálunk, neked sosem jönne be egy fiatalabb fiú, ahhoz túlságosan sznob vagy…
– Ha-ha. Befejeznéd végre? – kérdezte dühösen Lily, és nem kellett a tükörbe pillantania ahhoz, hogy tudja; elvörösödött.
– Befejezném, ha elárulnád, hogy ki az – kacsintott Kathy. – Hetedéves hollóhátas. Na, ilyenből nincs, akivel járnál… Akkor mi maradt? Hetedéves és mardekáros?
– Jaj, ne!
– Szóval igen – Kathy elégedetten mosolyodott el. – Egész jól tudok kombinálni. Vagy követtelek, és most csak úgy teszek, mintha kitalálnám…
– Ez nem vicces!
– Szerintem se. Mondd már el! Ki a fenével jársz, Lily?
– Perselus Pitonnal – bökte ki Lily, lerogyva a fürdőkád szélére.
Kathy arca egyértelműen tükrözte, hogy ez a lehetőség eszébe sem jutott. Néhány másodpercig némán meredtek egymásra.
– Akkor most Pitonnal töltötted az éjszakát, vagy Pitonnal jársz? – kérdezte végül Kathy.
– Szerinted?
– Mindkettő. – Lily bólintott. Kathy megrázta a fejét. – Hát azt értem, ezt miért titkolod. De mi a csuda ütött beléd, Lily? Ha már egy aranyvérmániás mardekárossal kellett összejönnöd, miért éppen őt választottad, aki soha el nem mosolyodna, teljesen ápolatlan, és a legkevésbé sem nevezhető jóképűnek?
– Ilyenkor arról a fiúról beszélsz, akivel járok – szúrta közbe Lily szárazon.
– Bocsánat. De akkor is!
Lily nem felelt. Ő mindig is másképp vélekedett arról, hogy néz ki egy fiú, mint a legtöbb lány az évfolyamában. Sosem az olyan arisztokratikus, szép arcú, szívdöglesztő fiúk tetszettek neki, mint Sirius, aki után első óta epekedtek a lányok, vagy az olyan lágy, finom vonásúak, mint amilyen Remus volt, pláne azokban a kivételes pillanatokban, amikor nem tűnt jóval idősebbnek és megfáradtabbnak a koránál a holdtölte miatt.
Lilynek mindig olyan fiúk tetszettek, akiket a többi lány legfeljebb ímmel-ámmal nevezett vonzónak. Dan, markáns arcával, enyhén rómaias arcélével sosem volt a lányok kedvence, de Lily éppen azt kedvelte benne, hogy kisfiús szépség helyett felnőttesek a vonásai. És persze rajongott a tudásáért, az intelligenciájáért.
Ott volt James, aki szintén nem tarthatott volna számot a lányok érdeklődésére, ha nem lett volna annyira profi fogó. Lily tudta, hogy amit James vonásaiban jóképűnek neveznek, az a legtöbb évfolyamtársát taszítaná, ha nem látták volna azokat a lélegzetelállító bűvészmutatványokat, amelyekre a fiú képes volt a levegőben. James orra is feltűnő volt, főként vékony arcához képest, de mindezt elfeledtette a magabiztos mosoly és lezser fellépés, ami jellemezte a fiút.
És akkor ott volt Perselus. Lily nem akart hazudni magának, tudta, hogy sosem tartotta még csak jóképűnek sem a fiút. Perselus sosem lett volna vonzó a szemében, ha nem látja azt a nyugodt profizmust, amivel a bájitalokat főzi. De látta, és Lily kénytelen volt elismerni, hogy a fiú tudása ugyanúgy elbűvölte, mint annak idején Dan tehetsége és éles esze. Ezek után már elhanyagolható tény volt Perselus nagy karvalyorra, vagy az, hogy a haja nem olyan puhán omlik a vállára, mint Siriusé, és nem olyan vastag szálú, mint Jamesé. Perselus egyszerűen csak vonzó volt, és kész.
– Sosem értetted az ízlésemet, mint ahogy én sem a tiédet – jelentette ki végül komolyan, Kathyra nézve.
– Rendben. – Kathy érezte, hogy további becsmérlő szavakkal túlfeszítené a húrt. – De mennyire komoly ez az egész? Miért jöttél össze vele, és meddig akarsz vele járni? És meddig gondolod, hogy ez működhet titokban?
– Azért jöttem vele össze, mert vonzó – mondta Lily. – Az ilyesmit nem lehet megmagyarázni. És bocs, de nincsenek ilyen terveim, hogy márciusig járunk, vagy hasonló. Előbb-utóbb mindenkinek szembe kell vele néznie, de ez nem tudom, mikor lesz…
– Ennyire komoly? – Kathy végigmérte Lilyt. – Lefeküdtél vele? – Lily zavartan kapta el a pillantását, de tudta, hogy az arcán végigömlő pír úgyis elárulta. – Merlinre, te aztán nem gondolkodsz! – kiáltott fel Kathy dühösen. – Mégiscsak egy mardekáros!
– És? Még ha azt mondod, mégse kellett volna egy hét után, de ez nem érv! – vágta rá Lily dühösen.
– Egy hét?! Hiszen akkor semmit sem tudsz róla, Lily!
– Nem egy hete ismerem – felelt Lily halkan. Kathy megrázta a fejét.
– Igen, én is ismerem hat és fél éve. Mardekáros, kegyetlen, bunkó, milliószor próbált megbántani. Jó választás.
– Semmit sem tudsz róla vagy kettőnkről – rázta meg Lily a fejét. Kathy bólintott.
– Igen, néha azt hiszem, rólad se tudok sokat. – Feltápászkodott, és az ajtóhoz lépett. – És legalább megérte?
– Igen, képzeld, nagyon is megérte! – vágta rá Lily dühösen. – Jobban, mint eddig bármikor!
– Akkor jó – Kathy megvonta a vállát, és magára hagyta barátnőjét.
előző fejezet
Ha véleményed, észreveteled, kérdésed van, írd meg a Fórumban!