Remus fáradtan lépett be a klubhelyiségbe. Néhány hollóhátas negyedévessel ugyancsak meggyűlt a baja, akik nem akartak a hálókörzetükbe menni, helyette valamilyen átváltoztatástan dolgozatról magyaráztak, amit meg kell írniuk. Nem volt könnyű rávenni őket, hogy ne látogassák meg este tíz után a könyvtárat, de végül Remus diadalmaskodott, mert a lelkes átváltoztatástan-szakértők nem akarták, hogy pontot vonjon le miattuk a Hollóháttól.
A Griffendél klubhelyisége kongott az ürességtől − ami nem volt meglepő ilyen késői órán −, eltekintve egy kisebb, a kandalló melletti fotelekben üldögélő csoporttól. James és Sirius a sötét varázslatok kivédése órára olvastak ajánlott irodalmat, Kathy és néhány barátnője pedig tőlük nem messze fecsegett.
− Lilyt hol hagytad? − kérdezte James felpillantva a könyvéből.
− Nem érezte jól magát, már rég visszajött a klubhelyiségbe. Azt mondta, hogy korán lefekszik − felelt Remus csodálkozva.
− Visszajött? − James összevonta a szemöldökét, és végignézett a körülötte ülőkön. − Azért azt észrevettem volna…
− Hát akkor nem értem − vont vállat Remus, és letelepedett az egyik fotelbe.
A következő pillanatban kicsapódott a helyiség ajtaja, és Lily rontott be rajta. A többiek egy emberként pattantak fel, amikor látták, hogy mennyire zaklatott a lány.
− Mi történt? − James odaugrott Lilyhez. − Baj van?
− Piton… − Lily hangja elfulladt és végignézett a körülötte állókon. Nem volt nagy kedve mindegyikükkel közölni, hogy mi történt. Kathyre pillantott, és lány már mozdult is, hogy felkísérje a szobájukba, amikor James megszólalt:
− Mondd már, mi a csudát művelt Piton? Bántott?
Lily bólintott, aztán egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy még egyszer végiggondolja az odafent történeteket, és azonnal megrázta a fejét.
− Döntsd már el! − javasolta Sirius. − Bántott vagy nem? Annyira nem nehéz kérdés.
− Hagyd már! − mordult rá James. − Nyilvánvaló, hogy bántotta. Gyere, ülj le. Adjatok neki egy pohár vizet, nekem dolgom van.
− Mi az, megkeresed Pipogyuszt? − kérdezte Sirius, de James addigra már elsietett. Sirius vetett pillantást Lilyre, aki éppen a vizet itta, amelyet Kathy elővarázsolt neki, aztán láthatólag úgy döntött, nem olyan érdekes a lány esete, és visszaült a könyve mellé.
− Szóval? − kérdezte Remus halkan.
− Nem bántott, semmi sem történet… − morogta Lily. − Egyszerűen csak… Piton halálfaló.
− Ez meglepett valakit? − szólt közbe Sirius a könyve mögül. − Azt hiszem, Regulus még említette is a téli szünetben. De hát amilyen féreg, ez nem is akkora csoda.
Lily egyetlen pillantásra sem méltatta a fiút, helyette felkászálódott.
− Bocs, de most már tényleg lefekszem. Jó éjt! − Azzal Kathy társaságában elindult a lányok szobáiba vezető lépcsőhöz. Remus néhány másodpercig összevont szemöldökkel figyelte őket, majd utánuk sietett.
− Lily, nem fogod beadni nekem, hogy csak ennyi volt az egész, és ezért rontottál így be − mondta halkan. Lily rosszkedvűen sóhajtott fel.
− Bocs, Remus, de semmi közöd hozzá.
− De, talán mégis van, ugyanis valamiért nem láttad ma el a prefektusi teendőidet, és úgy látszik nem azért, mert rosszul érezted magad.
− Jaj, elég már − szólt közbe Kathy. − Egyszer az életben Lily is lehet link. Nem segített neked, na és? Dolgozott már elégszer helyetted is, amikor te voltál beteg.
Remus elvörösödött, de nem tágított.
− Hogy találkoztál Pitonnal, és hogy derült ki, hogy halálfaló?
− Miért, te honnan tudod valakiről, hogy halálfaló? − Kathy kezdte elveszíteni a türelmét. − Nem hagynád kicsit békén?
− Én gondolok valamit, hogy Lily honnan tudja − felelt Remus kimérten. − Leráztál, de mégse jöttél vissza, pedig ezt mondtad.
− Na és? Lehetnek titkaim − vont vállat Lily. − Ne légy olyan, mint James, ne nyomozz folyton utánam.
− Vannak is titkaid. Randiztál valakivel, ugye? Ne, várj! − folytatta, látva, hogy Kathy közbe akar vágni. − Nem veszi be mindenki, hogy a szünet előtti héten folyton tanulsz, pláne nem, ha nem talál meg a könyvtárban.
− Márpedig ott voltam − vágta rá sértődötten Lily.
− Jaj, Lily, legalább háromszor mentél el, hogy megírd a bűbájtan dolgozatot!
− Na és? Sok munkát igényelt. Most azt veted a szememre, hogy igényes vagyok?
− Persze. Csakhogy Flitwick nem adta ki a válaszható témákat a szünet előtt, mondván, hogy pihenjünk. Akkor mégis min dolgoztál?
Most Lily vörösödött el.
− Oké, befejezhetnénk ezt a vallatást? − szólt közbe újra Kathy, és csak egy biccentéssel reagálta le barátnője hálás pillantását. − Nem írt házidogát, nagy ügy.
− Szóval otthagytál, mert találkozód volt Pitonnal − fejezte be Remus diadalmasan.
− Ugyan már! − kiáltott a lány.
− Akkor mivel magyarázod, hogy megtudtad a titkát? Talán véletlenül elmormogta a közeledben, és most ezt szégyelled elmesélni Kathyn kívül mindenkinek?
− És ha összefutottunk? Az még nem randi − vonta meg a vállát a lány.
− Lily, félre van gombolva a blúzod… − jegyezte meg finoman Remus. Ha ez lehetséges, Lily még jobban elvörösödött. A fiú néhány másodpercig nézte, majd nekiszegezte a kérdést: − Együtt jársz Pitonnal?
− Már nem − suttogta Lily.
− Csodás. Te aztán tényleg tudod, hogy mivel sértsd meg Jamest − mormogta Remus.
− Neki mi köze ehhez? − kiáltott dühösen Lily.
Remus megcsóválta a fejét, és szó nélkül otthagyta a két lányt. Lily kétségbeesetten pillantott Kathyre.
− Most majd mindenki megtudja? − kérdezte zavartan.
− Nem hiszem. Na, gyere. − Kathy finoman megfogta Lily kezét, és maga után húzta a lányt.
Egy pálcaintéssel meggyújtotta a szobában a fáklyákat, és végigmérte Lilyt. A lány az ablakhoz lépett, és kibámult a sötétségbe. Az újhold szinte semmi fényt nem nyújtott, az eget csak a csillagok reszkető pöttyei tarkították. Lilynek eszébe jutott, hogy néhány perce még Perselus bámult így ki az ablakon, mielőtt kibökte volna azt az ostobaságot, hogy a többi mardekáros miatt lett halálfaló.
Nem is tudta, mit remélt, amíg a fiú válaszát várta. Biztos lehetett benne, hogy majd valami ehhez hasonló kibúvóval kerüli el a magyarázkodást. Lily megrázta a fejét, és kényszerítette magát, hogy Pitonnak nevezze még magában is a mardekáros fiút. Nem volt Perselus, nem volt az az ember, akinek hitte, nem volt több egy gyáva alaknál, aki pár jó szóért eladta a szabadságát, a tudását, az erejét Voldemortnak.
Lily biztos volt benne, hogy Piton nem akar muglikat kínozni, hogy nem leli örömét abban, hogy árván hagy gyerekeket vagy házakat gyújt fel. Hinnie kellett, hogy nem ismerte ennyire félre a másikat, és még ha ostobán is viselkedett, még ha el is ment a könnyebb út irányába, valahol a lelke mélyén nem olyan gonosz, mint amilyennek Lily a halálfalókat képzelte.
− Próbálj aludni, én meg beszélek Remusszal − javasolta halkan Kathy, és leült Lily mellé az ágyra. − Tényleg nem bántott?
Lily megrázta a fejét.
− Rajta van a karján az a… jel − suttogta, és megborzongott, ahogy felidézte a Jegyet, amely szinte teljesen befedte Piton alkarját, és nyilvánvalóan nagy fájdalmat okozott a fiúnak. − Beleégették a bőrébe…
Kathy is megborzongott.
− Őrültek − morogta. − Tisztára hülyék. Hamarosan visszajövök
Lily lefeküdt az ágyra, és hagyta, hogy Kathy elrendezze körülötte az ágyfüggönyöket. Egészen kicsire összehúzta magát, és éber tekintettel bámult bele a sötétségbe, míg szeme lassan megszokta az őt körbeölelő feketeséget, és kirajzolódtak előtte a függöny kacskaringós mintái. Hallotta, hogy két szobatársa bejön, és sutyorogva beszélgetni kezdenek. Lemondóan hunyta le a szemét, hogy még hosszú órákon keresztül feküdjön éberen, alvást tettetve.*
Perselus gyorsan csattogó léptek zaját hallotta a háta mögül. Megállt, és lassan megfordult, hogy bevárja Pottert, aki egy pergament gyömöszölt a zsebébe, és kivont pálcával közeledett felé.
− Nem vesztettél el valamit a nagy rohanásban, Potter? − kérdezte Perselus, és tekintete körbevillant a folyosón. Potter megtorpant, és mintha ő is körül akart volna nézni. Perselus folytatta: − Úgy látszik, elhagytad a szárnysegédeidet néhány folyosóval korábban, és véletlenül egyedül kerültél szembe velem…
− A humorod mindig is letaglózott, Piton − mordult fel a másik dühösen.
− Ez fordítva nem mondható el − felelt Perselus, és ráérősen előhúzta a pálcáját. − Engem ugyanis olyasmi nem taglózhat le, ami nem létezik.
− Na játszd az eszed! − Potter váratlanul ugrott oda hozzá, és a falhoz szorította. Perselus érezte a nyakánál a másik pálcájának végét. Potter zihálva vágta oda a kérdést: − Mit műveltél Lilyvel?!
Perselus megdermedt egy pillanatra. Nem gondolta volna, hogy Lily azt hazudja majd a barátainak, hogy erőszakoskodott vele. Már a nyelve hegyén volt a válasz, hogy semmi olyat nem művelt Evansszel, amit az ne akart volna, amikor rájött, előbb jó lenne leellenőrizni, mit tud Potter. Elég volt egy gyors pillantást vetnie a másik emlékei közé, hogy megtudja, Lily gyakorlatilag semmit sem mondott, és Potter máris rohant őt megkeresni.
Egy tarolóátokkal ellökte magától a másikat, aki nekicsapódott a folyosó túlsó falának.
− Semmi közöm Evanshez − felelt hidegen, és indulni készült.
− Ennyivel nem úszod meg! Tudom, hogy bántottad, mert gyűlölöd a mugli származásúakat! − vágta rá Potter, és utána küldött egy lábbilincselő átkot.
Perselus egy pálcaintéssel semlegesítette a másik varázslatát, és végigmérte Pottert.
− Semmi közöd ahhoz, hogy mi a véleményem a mugli származásúakról − mondta halkan. − Jobb lesz, ha nem kényszerítesz arra, hogy megátkozzalak.
− Mert akkor mi lesz? Végre egyszer rendesen párbajozunk? − feleselt Potter. − Nem bízol magadban, Pipogyusz? Ugyanis te csak félvér vagy, míg én aranyvérű ősöktől származom! − Potter egyre jobban belehergelte magát a szónoklatba. − Ha igaz a nagyszerű elméleted, milliószor előrébbvaló vagyok, mint te, Piton!
Perselus egy intéssel elnémította a másikat. Potter még néhány másodpercig tátogott, mint aki megpróbálja leküzdeni a bűbájt, majd összeszorította a száját. Perselus közelebb lépett a fiúhoz.
− Sosem tudod, hogy mikor kell abbahagyni, Potter − morogta. − Párbajozhatunk, de akkor holnap reggel darabokban visznek majd a gyengélkedőre, miután valaki végre erre járt, és rád talált. − Pálcája gyors intésével láthatatlan köteleket vetett ki a másikra. Potter nem volt elég gyors, hogy kivédhesse. − Talán elfelejtetted, de eddig csak négyesben támadtatok rám, szóval nem én akadályoztam a rendes párbajt. Jobban teszed, ha most szépen elkullogsz, és megvárod a kis barátaidat. Úgy legalább nekem is érdekes lenne az összecsapás.
Potter dühösen vicsorgott, de nem tudott visszavágni, hiszen még mindig hatott Perselus Silenciója. A fiú egy néma átokkal arrébb lökte Perselust, és sikerült leküzdenie a köteleket, amelyek az oldalához szorították a karjait, így könnyebben tudott varázsolni. Néhány másodpercig a folyosót színesre festették az átkok és az őket kivédő pajzsok, amelyek a néma küzdelem során a két fiú pálcáiból törtek elő.
Perselus egy darabig engedte, hogy Potter fölényben legyen, majd egy Levicorpusszal a levegőbe emelte a fiút. Néhány másodpercig figyelte a másikat, akinek arca egyre jobban elvörösödött a fejjel lefelé lógástól, és szemüvege szépen lassan a homlokára csúszott. Egy intéssel lefegyverezte Pottert, és arrébb rúgta a földre eső pálcát. Meglendítette a sajátját, amiből erre sötéten ragyogó átok tört ki, és ostorként végigvágott a levegőben lógó fiún. Potter megrándult egy pillanatra, de összeszorította a száját.
− Megérdemelnéd, hogy itt hagyjalak így − szólalt meg halkan Perselus, és még egyszer végigmérte a fiút. − De, mondjuk úgy, hogy jobb szívem van, mint négyeteknek együttvéve. − Intésére Potter hangos puffanással ért földet. Perselus megfordult, és nyugodt léptekkel hagyta ott a fiút.
Egy gyors mozdulattal letörölte a homlokára kiült izzadtságcseppeket. Potter mindig is jó volt sötét varázslatok kivédéséből, és Perselus kénytelen volt elismerni magában, hogy a fiú egészen jól harcol. Ha nem gyűlölte volna a világon mindenkinél jobban James Pottert, még azt is bevallja magának, hogy élvezte a párbajt… Nem csak a győzelmet, hanem magát a harcot is. Perselust szörnyen dühítette, hogy amikor halálfalóként muglikat támad, esélye sincs arra, hogy valóban harcoljon, hogy kissé megmozgassa az izmait, hogy legilimenciát használjon, hogy védekezzen valaki ellen. Így túl gyors és egyszerű volt a győzelem, és nem hagyott mást maga után, csak keserűséget.
Pálcáját a talárjába süllyesztette, és óvatosan végighúzta kezét enyhén bizsergő alkarján; Tom mindig érzékelte, ha fekete mágiát használt. Dühösen fújt egyet. Nem lett volna szabad Potterrel verekednie, pláne nem sötét varázslatot használni a fiú ellen, de a balsikerű randi után a griffendéles jóval könnyebben fel tudta idegesíteni, mint más esetben történet volna. Valóban szívesen hagyta volna ott Pottert megalázó helyzetben, ahogy annyiszor megtette vele a négy griffendéles, de érezte, hogy azzal még jobban megalázza a másikat, ha könyörületes.
Megnyújtotta a lépteit – szeretett volna minél előbb visszaérni a szobájába, és elfelejteni ezt a napot, ha csak lehet. Nem akart Lilyn rágódni, nem akart egyetlen olyan kérdéssel sem foglalkozni, amely úgy kezdődhet; mi lett volna, ha. Le kellett zárnia magában ezt a kapcsolatot, hiszen semmit sem remélhetett tőle, arról nem is beszélve, hogy a társai mit szóltak volna, ha megtudják. Hideg zuhanyként tört rá a felismerés: sosem lehetett volna nyíltan Lily barátja. A mardekárosok és a halálfalók egyaránt megvetették a mugli származásúakat, s Perselusnak be kellett ismernie, könnyen elvesztette volna nehezen szerzett megbecsülését egy ilyen barátnővel.
Megrázta a fejét, és besietett a klubhelyiségbe. A késői óra ellenére egy kisebb csapat hatod- és hetedéves diák ácsorgott a kandalló előtt, és a lángok narancsos színében csodálattal bámulták Francis alkarján a halálfej alakú sebet. Perselus vetett egy fürkésző pillantást barátjára, akinek ismét fontosabbá vált az, hogy kivívhatta társai érdeklődését, mint az óvatosság. Francis elkapta a pillantását, és egy gyors mozdulattal leeresztette talárja ujját, és elrejtette a jegyet a karján. Ettől persze azonnal összerándult, hiszen a friss seb még ugyancsak érzékeny volt.
− Á, szia Piton! − köszönt Castor Flint vigyorogva, amikor odalépett a csoporthoz. − Francis szívesebben mesél a halálfalók mindennapjairól, mint te. Talán jobban képben van…?
Perselus végigmérte a fiút, aki izgatottan leste a reakcióját.
– Jó is, ha meghallgatod a beszámolóját, mert személyesen sosem fogod megismerni a halálfalók mindennapjait – felelt halkan. – A Nagyúr nem kedveli a dilettáns gorillákat…
Még látta, hogy Flint elvörösödik, és csak a többiek hálás kuncogása miatt nem támad rá azonnal, de nem érdekelte annyira szavai hatása, hogy továbbra is a fiút fixírozza. Tekintete átsiklott Francisre. Barátja enyhén elvörösödött, és kerülte a pillantását.
− Azt hiszem, lassan fel kellene mennünk − mormogta Francis, amikor elült a kuncogás, és a többiek újra őt kezdték várakozóan nézni. − Holnap tanítás…
A többiek halk morgolódással feltápászkodtak, hogy lassan meginduljanak a hálószobák felé. Perselus a kandalló melletti falnak vetette a hátát, s elgondolkozva figyelte háztársait, akik láthatólag többnyire úgy gondolták, Francis a világ egyik legszerencsésebb embere. Összefonta karjait a mellkasa előtt, s néhány másodpercig farkasszemet nézett Flinttel, aki továbbra is fortyogott a sértés miatt. Parkinson a barátja vállára csapott, s Flint végül hajlandó volt elszakítani pillantását Perselusétól, és megindult a lépcsők felé.
– Gratulálok – szólalt meg Perselustól nem messze Amy Brown. A fiú odakapta a pillantását, és látta, hogy a lány éppen Francisre mosolyog, aki ettől meglehetősen zavarba jött. – Nagyszerűen varázsolhatsz, ha a Nagyúr méltónak talált erre…
Francis motyogott valamit lehajtott fejjel. Perselus önkéntelenül elmosolyodott, de a következő pillanatban eszébe jutott Lily, s mosolya egy másodperc alatt keserű grimasszá torzult. Amy otthagyta a megilletődött Francist, s már a lányok szobáiba vezető lépcsőkön sietett felfelé. Perselus végigmérte társát.
– Meg kell tanulnod, hogy jól adagold az információkat, ha kérdeznek – szólalt meg halkan. – Elégítsd ki a kíváncsiságukat, keltsd fel a tettvágyukat, de soha, soha ne mesélj nekik a halálfalók mindennapjairól. Egyrészt mert nem tudsz, másrészt mert semmi közük hozzá.
– Sajnálom – felelt Francis, s a vígan táncoló lángokat bámulta. – Egyszerűen csak olyan hihetetlen, hogy végre én vagyok kivételes helyzetben, én árulhatok el nekik titkokat, és mind engem irigyelnek. – Óvatos mozdulattal megérintette a bal alkarját. – Sosem fogom elfelejteni ezt a napot…
– Abban biztos vagyok – bólintott Perselus.
Utolsóként siettek fel a szobájukba. Mikor Perselus belépett, még látta, ahogy Baddock ágya körül meglendül a függöny, mintha a másik csak egy pillanattal korábban zárkózott volna el szobatársai elől. Flint a fürdőszobában volt, Parkinson összeszorított szájjal pakolászta a tankönyveit, s a szobában vágni lehetett a csendet. Úgy tűnt, mintha a másik három egy pillanattal korábban még veszekedett volna, s csak az ő érkezésük miatt függesztették fel a szócsatát.
Perselus kimerült volt, nem érdekelték társai problémái – éppen elegendőnek tartotta a sajátjait –, és még arra sem vette a fáradtságot, hogy megtudja Parkinson emlékeiből, miről vitatkoztak szobatársai. Leheveredett az ágyára, és saját elméjével küzdött; Lily képe újra meg újra visszalopózott a tudatába, és neki újra meg újra meg kellett győznie magát, hogy nem dönthetett volna másképp. Lily éppen úgy nem szerethet egy Defensort, ahogy egy halálfalót sem.
Lehunyta a szemét, és próbált beletörődni a helyzetbe. Beletörődni abba, hogy Lily mindenképpen gyilkosnak tartaná, és szinte mindegy, hogy azért nevezi-e annak, mert halálfaló, vagy azért, mert Defensorként közvetve ő okozza több száz ember halálát. És persze abba is bele kellett törődnie, hogy előbb-utóbb valóban gyilkossá kell válnia, a szó legszorosabb értelmében. Talán már most is az, még ha nem is használt soha halálos átkot. Perselus sosem tudta, mit történt az áldozataival, és nem is vágyott rá, hogy megtudja. De Tom tisztában volt mindennel, azzal is, hogy ő még nem használt főbenjáró átkot, és Perselus tudta, nem halogathatja örökké a dolgot.
A fürdőszoba ajtaja hangos robajjal csapódott ki, s Flint az ágyához masírozott. Dühösen mérte végig Parkinsont és Baddock elfüggönyözött ágyát, majd ő is elrángatta az ágyfüggönyét. Francis kérdő pillantást vetett Perselusra, de ő csak megvonta a vállát. Valójában kicsit örült is szobatársai vitájának. Szinte érezte a magányt és a dühöt, amely Baddockból és most már Flintből is áradt, s be kellett látnia, hogy örül annak, hogy végre a három legnagyobb szájú mardekáros is átérzi azt, ami őt éveken keresztül fojtogatta. Elégedett mosollyal nyújtózott ki az ágyon.*
– Az animágia az átváltoztatástan egyik legérdekesebb és egyben legösszetettebb ága. – McGalagony lassú léptekkel megindult a padok között, s figyelte a diákokat, amint jegyzetelnek. – Az elmúlt évek során önök is megtanultak átalakítani tárgyakat, állatokat, sőt belekezdtünk a humán átalakításokba is. Megtanulták, hogy különböző varázsigék megváltoztathatják a külsejüket, és ugyanúgy képesek egy másik ember adottságainak átmeneti megváltoztatására, mint ahogy a sajátjukéra is. Az elmúlt órákon azzal foglalkoztunk, hogy embereket alakítsunk állatokká – természetesen éppen csak a kezdeteibe kóstoltunk bele az átváltoztatástan ezen ágának, hiszen mind etikailag, mind varázstudásban komoly érettségről kell tanúbizonyságot tennie annak, aki ehhez érteni akar. Az animágia azonban mindezektől különbözik, ugyanis az átváltoztatást saját magunkon végezzük el, ráadásul pálca nélkül.
Mint bizonyára tudják, a pálca nélküli varázslat nagyon ritka, alig néhány varázsló képes erre évszázadonként, s ők sem tudnak mindent elérni pálca nélkül. Az animágiára azonban többen képesek lehetnek, mivel ilyenkor saját magunk felé fordítjuk a varázserőnket. Még így is sok-sok hónap gyakorlásra van szükség egy tökéletes átalakuláshoz, ezért sokan félúton félbehagyják. És van, aki sosem képes rá − az idős boszorkány körbejártatta tekintetét a diákokon −, még a haladó átváltoztatástant jól elsajátítók között is. Ezt jó lesz, ha a fejükbe vésik. Az animágiához adottságra van szükség, amelyet nem pótolhat sem a szorgalom, sem az elmélet alapos elsajátítása. Ha hiányzik valakiből ez az adottság, sosem fogja tudni megvalósítani az átalakulást. Az animágia elsajátításának négy pontja van.
McGalagony megállt a katedránál, s mielőtt felsorolta volna a négy pontot, újra végigmérte a feszülten figyelő hetedéveseket. Pillantása lassan megállapodott az egyik legutolsó padban üldögélő négy griffendélesen. Remus Lupin láthatólag ugyanolyan lelkesen jegyzetelt, mint a többiek a teremben, azonban Peter Pettigrew már jóval kevésbé méltatta figyelemre az órát. Folyamatosan hátrafordult, hogy hallhassa a mögötte ülő két fiú beszélgetését. Sirius Black és James Potter olyan elmélyülten társalgott, hogy még azt sem vették észre, hogy a tanár elhallgatott.
Lassan egyre több fej fordult hátra, és bámult érdeklődve a két fiúra. McGalagony szája keskeny vonallá préselődött. Megszokta, hogy a diákjai kedvelik ezt a témát, hiszen a többség szeretné elsajátítani az animágiát, és az első órákon mindig nagy figyelemmel fordulnak felé. Az pedig különösen dühítette, hogy éppen James és Sirius, akikről tudta, hogy aurorok akarnak lenni, tartja előbbre valónak a fecsegést az átváltoztatástannál. Lassan a két fiú is felfigyelt a csöndre, és elhallgattak.
− Mr Potter, meg tudná mondani, hogy miről beszéltem éppen, amikor az ön kitartó fecsegése megakasztott?
− Nem, tanárnő − vallotta be James, miután zavartan körbenézett.
− Az animágia elsajátításának pontjait osztottam volna meg az osztálytársaival, és amennyiben ön nem tudja elsorolni őket, kérem, hagyja meg nekem a beszéd privilégiumát az órán! − A professzor már éppen elfordította tekintetét a fiúról, s nekikezdett, hogy folytassa az órát, amikor James megszólalt:
− Az átalakulás megtanulásának négy pontja van. Az első annak megismerése, hogy milyen állattá alakulhatunk. Ugyanis ezt, a fiatalabb gyerekek tévhiedelmével ellentétben, nem mi szabjuk meg, hanem az adottságaink. A második pont az adott állatfaj tulajdonságainak alapos megismerése. Ugyanis állatalakban másképp mozognak az emberek, más a közlekedései sebességük, sőt sokszor a nézőpontjuk is különbözik a miénktől. Valamint fontos, hogy az átalakult ember viselkedése ne különbözzön sokban az adott állatfajtól, különben azonnal kiszúrják mind az állatok, mind az emberek. Az elméleti részek után következik az első gyakorlati pont. Az átalakulás első időszakában csak az állat valamilyen jellegzetes külső jegyét képes felvenni az ember. Madarak esetében szárnyat növeszt, vagy egy oroszlánnak elsőként a sörénye alakul ki. Ezt követően igen hosszas munka előzi meg a negyedik pontot, amikor az ember már képes felvenni teljes egészében az adott állat alakját. Ez eleinte nagyon nagy erőkifejtést igényel, sokan ezen a ponton adják fel az animágiát, mert az átalakulás hosszadalmas és fárasztó, amely után legalább fél órát el kell tölteni állatalakban, hogy erőt gyűjtsenek a visszaalakulásra. Azonban kellő rutinnal leküzdhető ez a probléma.
Néhány pillanatig néma csönd volt a teremben. Lily csodálkozva bámulta Jamest, aki láthatólag nem könyvből olvasta fel a pontokat és, mivel McGalagony még nem ismertette őket, az sem volt lehetséges, hogy a fiú Remus jegyzeteiből lesse ki az elmondottakat. James arcán finom mosoly játszott, ahogy a pillantások kereszttüzében ült, de nyugodtnak tűnt. McGalagony rövid hallgatás után bólintott.
− Köszönjük, Mr Potter, szépen összefoglalta a négy pontot. Ugyanakkor szeretném megkérni, hogy maradjon csöndben az órán, hátha hallhat olyasmit, aminek még nem nézett utána korábban. − James bólintott, a boszorkány pedig megvárta, míg mindenki újra előrefordul a padjában, s csak akkor szólalt meg ismét. − Ha jól tudom, az első ponton már mindannyian túl vannak, ugyanis sötét varázslatok kivédéséből az elmúlt hetekben tanulták a Patrónus-bűbájt. Ha valakinek nem sikerült ezt elsajátítania, azt ajánlom, gyorsan pótolja be, ugyanis ez az első lépés az animágia felé. A bűbáj során létrehozott állat alakját képesek ugyanis felvenni, miután elsajátították az animágiát.
Az óra további részében James, McGalagony legnagyobb megelégedésére, csendben maradt, és a pergamenjére firkálgatott. Lily néha lopva a fiúk felé pillantott, de a négy griffendéles igyekezett nem feltűnően viselkedni. Óra végén, miután McGalagony azt a feladatot adta nekik, hogy a könyvtárban megtalálható zoológiai könyvek segítségével kezdjék meg a kutatást azon állatfaj tulajdonságai után, amivé át tudnak alakulni, Lily csatlakozott a négy fiúhoz.
Remus azonnal meggyorsította a lépteit, s Peterrel együtt elsietett mellőlük. Lily egy lemondó sóhajjal nézett a fiú után.
− Mi a csudán vesztetek össze Remusszal? − érdeklődött James, akinek nem kerülte el a figyelmét, hogy a téli szünet óta eltelt két hétben barátja csak akkor szólt Lilyhez, ha feltétlenül muszáj volt.
− Valami ostobaságon… − mormogta Lily zavartan. Éppen James volt az, akinek egyáltalán nem akarta elmesélni az estét, amikor végleg összevesztek Remusszal..
Néhány nappal azután, hogy Lily szakított Pitonnal, újra kettesben felügyelték a kihalt, esti folyosókat. Amikor már több mint negyed órája lépkedtek csendben a fáklyák surrogva táncoló fényében, Lily megszólalt:
– Még mindig haragszol rám? – Remus nem felelt, s néhány másodpercnyi hallgatás után a lány folytatta: – De hát nem bántottam meg senkit. Téged végképp nem.
Remus dühösen mordult fel.
– Komolyan azt gondolod, hogy James sosem tudja meg?
– Hacsak nem akarod elmondani neki... – Lily rosszkedvűen játszadozott a pálcájával. – Csak hárman tudjuk, te, Kathy meg én.
– Ó, ha Pitonnal elfelejtetted közölni, hogy mi van köztetek, akkor minden rendben! – vágta rá gúnyosan a másik. Lily elvörösödött.
– Nem hinném, hogy eldicsekedne vele – felelt halkan. – Egy halálfalónak nem vagyok túl jó partner...
– És gondolom, ez mély fájdalommal tölt el – fintorgott Remus.
Lily megrázta a fejét.
– Ne gúnyolódj! Piton... annyira furcsa.
– Kímélj meg a kielemzésétől – morgott a fiú. – Rendben, talán nem veri nagydobra, de hidd el, Lily, ha van valami aminek nem kellene kiderülnie, akkor az ki fog. És akkor James...
– Hagyjál már Jamesszel! – vágott közbe Lily idegesen. – Mégis mi köze neki ahhoz, hogy kivel jártam?
– Semmi – ismerte be Remus. – De éppen elég fájdalmat okozol neki így is. Jobb lenne, ha nem szórakoznál vele.
– Tiszázzuk, én nem szórakozom senkivel! – fortyant fel Lily. – Mi lenne, ha nem ítélkeznél állandóan? Te sem vagy szent.
– Hát persze, nem szórakozol − vágott vissza Remus, akiről lepergett Lily utolsó két mondata. − Csak éppen rajta lógsz egész nap. Aztán, amikor már azt hiszi, hogy minden rendben van veletek, és elhív randizni, elküldöd a csudába. Ha nem akarsz vele összejönni, ha semmi köze a magánéletedhez, akkor hagyd békén. Csak fájdalmat okozol neki. Szerintem van éppen elég barátod, minek neked James?
Lily egy darabig hallgatott, s figyelte, ahogy a szemben lévő falra eső árnyékuk egyre csökken, miközben közelednek hozzá.
– Csak – bökte ki végül.
– Na, ez az. Akkor talán gondolkozz el ezen a „csak”-on – javasolta Remus, és sarkon fordult, majd elsietett.
Ez után alig szóltak egymáshoz, és Lily kénytelen volt valóban elgondolkozni azon, hogy mit is akar Jamestől. Amióta a halálfalók támadásai egyre gyakoribbá váltak, Lily egyre többször érezte úgy, hogy meg kell hallgatnia James véleményét az eseményekről, és a fiú javaslatait kell követnie. Persze könnyen belátta, hogy mindez annak köszönhető, hogy James már akkor is előrevetítette a háborút, amikor a többségnek még fogalma sem volt róla. Ezenkívül James mindent tudott az aurorokról, és arról, mi mindent kell megtanulniuk ahhoz, hogy felvételt nyerhessenek közéjük.
Persze Lily belátta, hogy az aurorokról beszélgethetne Siriusszal is, a halálfaló-támadásokról meg lassan bárkivel az évfolyamából, így mindez elég gyenge magyarázat arra, hogy Jamesszel jóval több időt tölt együtt, mint bárki mással. De Jamesnek volt egy nagy előnye mindenkivel szemben: Lily biztos lehetett benne, hogy róla sosem derül ki, hogy valójában halálfaló. Így aztán Remus viselkedése nagyon is dühítette Lilyt. Cseppet sem érezte jogosnak, hogy a fiú lassan két hete alig szólt hozzá, csak rosszallóan figyelte, hogyha csatlakozott Jameshez.
– Ha nem akarsz beszélni róla, akkor hagyjuk – szólalt meg James, ezzel kirántva Lilyt az emlékek közül, és elindult a nagyterem felé.
– Kérdezhetek valamit? – szólalt meg a lány néhány másodperc múlva. James elmosolyodott és bólintott. – Honnan tudtad az átalakulás pontjait? McGalagony akkor még nem mondta el.
James nem felelt azonnal, mintha azt mérlegelné, mit áruljon el a lánynak. Végül csak megvonta a vállát.
– Utánaolvastam már korábban. Érdekel az animágia. Téged nem?
– De – mosolyodott el a lány. – Csakhogy jó időbe telik még, mire megtanulhatom. Egyelőre az első lépésen kellene túljutnom... – Elhallgatott, és az előttük haladó negyedéves csoport tagjait kezdte bámulni zavarában.
Az elmúlt két hét alatt messze alulmúlta eddigi tanulási teljesítményét. Napokig rágódott Pitonon. Nem értette, miért döntött a fiú a halálfalók mellett. Továbbra sem akarta elhinni, hogy élvezné a muglik zaklatását, és nehéz volt úgy tekinteni rá, mint egy gyilkosra. Pedig az áldozatok számát tekintve nem volt túl nagy az esélye annak, hogy Piton ne legyen gyilkos. Lily utálta volna belátni, hogy teljesen félreismerte a fiút, és közel engedett magához egy igazi halálfalót.
Napokig leste Pitont, hátha megpróbál a közelébe férkőzni, hátha beszédbe elegyedik vele, és elárulja az igazságot. Mert Lily hitt benne, hogy a fiúnak jó oka volt arra, hogy csatlakozzon ahhoz a csoporthoz, csak nem árulja el neki. Piton azonban nem közeledett. Lily néha órákon elkapta a pillantását, ahogy elgondolkozva a figyelte, de ilyenkor Piton visszafordult a saját asztalához, és hosszú ideig nem nézett újra felé.
Lilyt dühítette, hogy a fiú hirtelen nem törődik vele, és Jameshez menekült inkább. A hiányzó figyelmet bőven megkapta tőle, s néha úgy tűnt, talán sikerül egy-egy féltékeny pillantást is kicsikarni Pitonból, de a mardekárost többnyire az is hidegen hagyta, hogy ő újabban folyton Jamesszel van.
Amikor az egyik hétfőn, egy különösen véres támadás után Lily látta, hogy Piton arca kialvatlan és nyúzott, nem is próbálta tovább mentegetni magában a mardekárost. A lehető leglátványosabb helyre lökte le maga mellé a Reggeli Prófétát, amelyet minden nap átnézett, jelezve, hogy éppen eleget tud a fiú tetteiről. Piton nem nézett az újságra, csupán Lilyre vetett egy lemondó pillantást, és Francis Wilkesszal együtt elhelyezkedett a leghátsó padban. Lily dühösen gyűrte össze az újságot.
Így nem is volt meglepő, hogy amíg Pitonnal, a merényletekkel és Jamesszel foglalkozott, nem jutott elég figyelme a tanulásra, és folyamatosan sikertelenül próbálkozott sötét varázslatok kivédésén, átváltoztatástanon, sőt néha még bűbájtanon is, a közepes minőségű bájitalokról nem is beszélve. Most azonban belátta, hogy sürgősen pótolnia kell az elmaradt tanulást.
– Még mindig nem jött össze a Patrónus-bűbáj? – kérdezte együttérzően James.
– Nem – rázta meg a fejét Lily. – Te! Talán segíthetnél kicsit! – mondta ki a gondolatot, amint eszébe jutott. – Végül is te vagy a legjobb sötét varázslatok kivédéséből...
– Ne viccelj... – vigyorgott James.
– Komolyan. Vagy nagyon rossz ötlet? – Lily elbizonytalanodott.
– Dehogy rossz! – vágta rá a fiú vidáman. – Segítek, de csak egy feltétellel.
– Hallgatom – felelt Lily rosszat sejtve.
– Te meg segíts bájitaltanból. Nagyon össze kell szednem magam, hogy felvegyenek az aurorképzőbe, és sehogy sem állok belőle...
– Csak ennyi? – mosolyodott el Lily. – Már azt hittem, külön dolgozatot akarsz íratni, vagy ilyesmi...
– Tudtommal a tanítási módszereimről nem volt eddig szó – kacsintott James. – Különben pedig mi az, hogy „csak”? Nem tudod, mit veszel a nyakadba! Elhanyagoltam a bájitaltant valahol... első év elején. Szóval csak hét évnyi anyagot kell a fejembe pakolnod...
– Nem hiszem... – nevetett Lily, és könnyedén meglökte a fiút. – Valahogy letetted az RBF-et is...
– Az bunda volt – vigyorgott vissza James. – Teljesen hülye vagyok hozzá, hidd el.
– Na, majd meglátjuk.
– Rendben – bólintott a fiú, és egy elégedett mosollyal előre engedte Lilyt a nagyterem ajtajában.
előző fejezet
Ha véleményed, észreveteled, kérdésed van, írd meg a Fórumban!