A Negyedik fejezet címe: Szökevények. A cím sugallata szerint sok üldözéses akcióra számíthatunk. Hogy ez igazán félelmetes legyen szükség volt egy profi üldözőre. A szerepre, mely majdnem a teljes negyedik fejezeten át fog ívelni (tehát nem pár rész alatt meghaló karakterről van szó), azt a Zeljko Ivaneket sikerült leszerződtetni, aki az idei Emmy-díjátadó, az amerikai tévésorozatok legnagyobb seregszemléjén a legjobb mellékszereplő díjat vehette át a Damages című jogi drámában nyújtott alakításáért. De láthattuk őt a 24. első évadában Andre Drazen-ként, ezen kívül feltünt sok egyéb sorozatban is, pl. Lost, Helyszinelők.
Név:
Peter Petrelli
Képessége:
Képes átvenni a többiek képességeit. Már csak meg kéne tanulni használnia őket és akkor ő lehetne Superman:-)
Jellemzői:
Egy gazdag és befolyásos család “feketebáránya”, aki ápolóként dolgozik haldokló emberek mellett. Kissé félénk alkat, álmodozó típus. Amikor sejti, hogy nincs vele minden rendben szintén eldobja addigi életét, és a világ megmentésén fáradozik. Ebben hitetlen bátyja és a család nem nagyon támogatja , és ettől még inkább ő lesz a kis “hülyegyerek”. Később valóságos supermanné válik, az egyik legerősebb figura lesz a sorozatban, bár naivitása megmarad.
Megformálója:
Milo Ventigmilia
Info:
A Helyszínelőkben, a Szabrina a tiniboszorkányban és más sorozatokban alakított statisztaszerepek után a Szívek szállodájában mi is láthattuk, de szerepelt mozifilmekben is, melyek közül a Rocky Balboa címen ismert Stallone opusz tűnik a legismertebbnek.
|
Név: |
Hiro Nakamura |
Képessége: |
Képes elhajlítani a tér-időt, ezáltal teleportálni tudja magát a Föld másik pontjára vagy a női wc -be is. Megállítja az időt egy adott ponton /rossz napokon csak lassítani tudja/, vagy ugrál a
múltba és jövőbe.
| Jellemzői: |
Jószívű, félénk, nemes lelkű figura. Az
aranyos kis japán még hisz az ősi hősi mítoszokban és a
szamuráj etikett értékeit próbálja magáévá tenni.
Mivel saját szemével látta a jövőben NY pusztulását,
elszántan igyekszik megmenteni a világot. Barátja, Ando
kíséretében utaznak Amerikában és érdekes csetlés-
botlásaikkal szolgáltatják a humort a sorozatban. |
Megformálója: |
Masi Oka
|
Info: |
A szinész kisebb szerepekből már a Scrubs,
vagy akár a Szívek szállodája rajongóknak is ismerős
lehet. Moziban a Dr. Szöszi 2. vagy a Austin Powers
Goldmemberben tüntt fel. Matek -számtech szakon végzett
egyetemet, mellette színészetet tanult, és Lucas ILM
nevű cégénél dolgozik mint különleges effekteket
előállító szakember, s mint ilyen neki is köszönhetőek a
Karib tenger kalózai 2, Star Wars I.-III., Terminator 3.
és Világok Harca különleges effektusai. |