várak

A szalontai Csonkatoronyhoz egész sor monda fûzõdik: befalazott kincsekrõl, kõkecskérõl, félrõfös körmû törpérõl. Azt is mondogatják az öregek, hogy Szalonta valaha Nagyfalunak nevezték, s a Csonkatorony a Toldi család õrtornya volt. Toldi a gyûrûjét állítólag az épülõ torony alapjába helyezte. Amikor a hajdúk ideköltöztek, boszorkányok meg szellemek lakták. Éjszaka nem mertek benne maradni az õrök. Végül aztán akadt egy bátor fiú, aki két napot és két éjszakát töltött a töltött a toronyban, s csodák csodájára épségben jött ki. Ettõl kezdve aztán senki sem félt ott õrködni.
A törökök közeledtére a hagyomány szerint mindenki elmenekült Szalontáról, hét férfi és egy hétéves gyermek kivételével. Eltelt hét esztendõ. A fölcseperedett fiú rõzsegyûjtés közben az erdõben egy nõt pillantott meg. Azt gyanítva, hogy török kém lehet, baltájával agyon akarta sújtani. Ám ekkor megjelent a gyermek apja, aki ráismert hét évvel korábban elmenekült feleségére.

A legendák szerint két furfangos vitéz, a sarkadi Csavarga Miska és a szalontai Bakó János azon vetélkedtek egymással, melyikük tudja jobban rászedni, megtréfálni a törököket. Csavarga nyomoréknak tettette magát, botját földobta a fára, s azon siránkozott, mennyire megtréfálták, s így nem tud továbbmenni. A szultán jött arra kísérõivel, akiket elküldött, õ meg fölmászott a fára a mankóért. Csavarga közben hirtelen kifacsart tagjait visszaigazgatta, s fölugrott a szultán lovára, aztán elvágtatott. Bakó meg ellopta a szultán gyermekét aztán még ellopta a szultán sarkantyúját is amelyet egy levéllel együtt küldött vissza, amelyben azt kérte, döntsön a török pasa, ki a bátrabb a két vetélkedõ vitéz közül. A pasa ezt a levelet küldte:
Én, Szelim pasa bizonyítom, hogy Bakó János Csavarga Miksánál sokkal nagyobb lator, de azért ha mindkettejüket a kezeim közé kaphatom, Bakót csak egy óráig nyúzatom, de úgy, hogy bele ne haljon, Csavargát azonban két egész napig, s akkor nem bánom, ha életben is marad.
A legtovább, napjainkban is élõ mondák az állítólagos alagutakhoz fûzõdik. 1915-ben egy öreg szalontai így emlékezett: négy alagutat ástak alatta. Az egyik a Körös alatt, egészen a gyulai várig vezetett, a másikon el lehetett jutni a váradi Szent László templom alá, a harmadik kivezetett a Szénáskerti érhez, a negyedik Kerekiben végzõdött, a Bocskai várnál. Dánielisz Endre 1958-ban, a torony déli oldalán, az eredeti bejárat elõtt két méter mélységig ásatott le, de alagútnak nyomát sem találta. 1959-ben a torony keleti oldalán ásott árkokban sem találtak alagútnyomokra, csak a torony alapozását figyelhették meg. A népi képzelet a Szalonta vidéki mondák egész sorát költötte. Arany János Tájkép c. versében így vallott gyermekkori emlékeirõl:

Oda járt ki hozzám a beszédes Monda,
Mellyel már bölcsõmet ringatá Szalonta…

A határ egyik kiemelkedése a Testhalom. A hagyomány szerint ezen a helyen a tájon harcoltak a hajdúk a törököket, s a csata után maradt rengeteg halottat ide temettek el, halomba rakva.
Szalonta várának építése során a hajdúk vezére, Bocskai elhatározta, hogy a németekkel és a törökökkel építteti meg a falakat. Üzent a váradi pasának, hogy küldjön neki német rabokat, mert várat szeretne építeni a lakosok védelmére. Meg is kapta, amit kért. A német vezértõl meg török rabokat kért várépítésre. Az is küldött. A rabok aztán megépítették a falakat. Mindkét adakozót meghívta aztán a hajdúvezér az avatásra. Sereggel jöttek a törökök és a németek. Amikor felismerték egymást Szalontához közeledve, harcba kezdtek egymással. A hajdúkapitány pedigaz egyik toronyból a hasát fogva nevette a két vendéget akik tönkreverték egymást.

Szalonta neve puszta személynévbõl keletkezett, magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetû. A késõbbi "Nagy" elõtag megkülönböztetõ szerepû. Az itt birtokos Toldi család valószínûleg a 15-16. század fordulóján épített várkastélyt birtokainak központjában, Szalontán. 1514-ben a Kölesér mellett összegyûlt keresztes had megostromolta ezt a kastélyt is. 1573.ban II. Szelim szulán Báthory István erdélyi fejedelemnek megparancsolta a szalontai és a sarkadi palánk lerombolását. 1604-ben mint ifj. Csáky István birtokát írták össze Szalontát, s megemlítették egy teljesen lerombolt várkastély helyét. A trónkövetelõ Bethlen István török csapatokkal támadta meg I. Rákóczi Györgyöt. Az elsõ összecsapás a törökök sikerét hozta. Éjszaka azonban Gyõri Jakab szalontai hajdúhadnagy, aki tudott törökül is, kikémlelte az ellenséges tábort. Arany János a Toldi szerelme egyik betétdalában írta meg a néphagyományban is megõrzõdött eseményeket:

Sok vizes rét, sok mocsár van
A pogány had háta megett;
Szerinszerte mind kaszával
telehányják az ereket.

Szalárdi János krónikájában olvashatjuk, hogy az 1636. október 6-i szalontai gyõztes csata után "Gyõri Jakab másnap is reggel a véle valókkal, a szalontaiakkal kimenvén a török tábor helyén is sok lövõ szerszámokat, azokhoz való szereikkel, porral, golyóbissal Szalontára bevivén, az ott való kastélybeli bástyákra és azután épített tornyokba állaták vala".
A falkutatás bebizonyította, hogy a torony építéséhez a környékbeli romos épületek (templomok, udvarházak)téglaanyagát használták fel. A tornyot 1658 óta nevezik Csonkatoronynak. Akkor II. Rákóczi György utasítására felgyújtották, s tetõzete leégett. Ekkor került a törökök kezére. 1692-ben, Várad visszavételével együtt sikerült felszabadítani. A XVIII. századtól kezdve fokozatosan lebontották Szalonta falait, tornyait, az egyetlen nagy tornyot hagyva csak meg mementónak. Amikor Petõfi Sándor 1847-ben itt járt, legjobb barátját, Arany Jánost meglátogatva, le is rajzolta, sõt verset is írt róla:

Vén torony áll a rónaság felett…
Letûnt századba visz a képzelet.

A tornyot a XIX. század végén helyreállították, díszes kaput is kialakítottak Arany János emlékére, elsõsorban az õ életét, irodalmi tevékenységét bemutató múzeumot rendeztek be a torony emeletein. A földszinten makett mutatja be, milyen lehetett a XVII. századi Szalonta mind erõdítménnyel körülvett hajdúváros.