Világos vára

Kopár, rideg, helyenként törpe bokrokkal tarkázott sziklacsúcson áll a komor rom, amelybõl alig lehet az egykori vár alakját képzeletben visszaállítani. Terjedelmes erõdítmény volt, középen hatalmas donjonnal, tágas palotával, a hegycsúcsot körülvevõ külsõ fallal, egykori fénykorában jelentõs várnép befogadására alkalmas. A tüzifegyvereket megelõzõ korszakban nem is volt nagydolog megvédeni. Késõbb, a fegyverek elterjedésével a közeli magaslatról kiadósan tûz alá vehették az ágyúk. A romokon látszik, hogy nem az idõ vasfoga pusztította el, hanem az ember céltudatos munkája tépte szét a sziklaszilárd falakat.
A vár valószínûleg a tatárjárás után épülhetett, még IV Béla ideje alatt, a sürgõs várépítkezések idején Arad és Zaránd megye határán. Elsõ okleveles említése a XIV. század elején Héder nembeli Dezsõ köztiszteletben álló személy nevéhez fûzõdik. Õ volt az, aki Károly királyt 1330-ban a havasalföldi hadjáratakor elszenvedett vereségbõl álcázással megmentette, mégpedig úgy, hogy címeres sisakját megcserélte a királyéval, hogy míg ura képében magára vonja a támadók figyelmét, addig az felismerhetetlenül menekülhessen. Hõsi haláláért özvegye s fia

adományba kapták Világos várát. Mivel azonban birtokaik zöme Sopron, Vas és Moson vármegyékben voltak, innen pedig vélhetõen nehéz lett volna Világos várát kormányozni, még a következõ évben átadták a várat egy Antal nevû hívüknek.Ezekután a vár visszakerült a Szent Korona hatásköre alá. Királyi várnagynak az elûzött Wulkaszin albán király fiát tették meg, aki egyben Zaránd megye ispáni feladatait is ellátta. Fél évszázados királyi múltja után ismét adomány tárgya lett, ugyanis Albert király odaadta további 145 - városokból, falvakból és pusztákból álló - tartományával együtt hûbéresének, Brankovits György szerb despotának, Zsigmond király iránt tanúsított hûsége és a török ellen tett szolgálatai jutalmául. Azonban õ sem sokáig birtokolhatta Világos várát, már 1441-ben I. Ulászló vette el tõle, hogy Maróthy Lászlónak adományozza. 1442-ben az országgyûlés döntése során a vár Erzsébet királynõre háramlott, három évvel azután pedig Brankovits, I. Ulászló eleste hírére, jogos tulajdonának érezvén a várat eladja Hunyadi Jánosnak. Mátyás király, mint örökséget, testvérének, Szilágyi Mihálynak adományba adja, halála után pedig özvegye, Báthory Margit kapta meg hitbéréül. A Báthoryak kifizették a követeléseket, és megszerezték rá a királyi donációt. 1514-ben Dózsa György foglalta el, s a lázadó pórok az idemenekült nemeseket szörnyûségesen kivégezték. 1526-ban Szapolyai János odaadta Czibak Imre váradi püspöknek, eközben elfoglalta, mint vélt örökséget Báthory István özvegye, Zsófia massoviai hercegnõ, ennek várnagyától csellel elfoglalta Báthory András 1532-ben. Szapolyai János és Ferdinánd királyok egymással ellentmondó rendeletei következtében a várnak valódi hovatartozása továbbra is rendezetlen marad; hol német, hol magyar õrség szálja meg, mígnem aztán 1566-ban elfoglalják a törökök. 1595-ben Báthory Zsigmond visszavette ugyan a töröktõl, de a bosszúálló rác zsoldosokból álló õrség, miután hiábavalóan kérte bérét, átadta a lippai pasának. Ezt követõen hosszú évekig török erõdítményként szolgált. A tulajdon csereberéje ezalatt az idõ alatt sem maradt el, ugyanis Báthory Gábor fejedelem a vár török megszállására való tekintet nélkül zálogba adta azt 8.000 forintért Petneházy Istvánnak. Az utolsó Báthory szomorú halála után Világos az erdélyi fiskusra szállott. Bethlen Gábor idejében Petneházynak 100.000 forint összeggel volt bejegyezve a tulajdon. Az utolsó török csapat azonban csak 1693-ban vonult ki Világosról. Ezután jött a neoaquistica comissió, a bizottság, amelynek az volt a célja, hogy kiforgasson sok õsi birtokot jogos tulajdonából, s minél több tulajdont átcsoportosítani a kincstárnak. A Petneházyak elszegényedtek, a kurucságban is teljesen megátalkodtak, Rákóczi Ferenc fejedelemért ontották ki vérüket, amivel sikerült eltörülni a Buda visszavívásánál hõsködött

ezredkapitány, Petneházy Dávid érdemeinek minden emlékét. A vége az lett, hogy Világos a kincstárra szakadt. 1755-ben akadt csak végleges gazdája, amikor Grassalkovics herceg dúsgazdag jószágigazgatója, Bohus Imre váltotta magához az egész világosi dominiumot (birodalmat). Mire 1769-ben megkapta a végleges királyi donációt már felvirágzott kezében az elhanyagolt birodalom. Régi kifejezés szerint jó szerzõ ember volt, nagy érdemeket szerzett a megfogyatkozott Világos lakosai között. Különösen említésre méltó törekvése volt, hogy a fogyatkozó színmagyar lakosság pótlására szintén magyar telepeseket keresett. Másrészt pedig nem törõdött a Világosi várral, pusztulni hagyta azt, ellenben lent a hegy lábánál pompás kastélyt épített. 1784-ben, a gyászosemlékû oláh lázadás idején végleg beteljesedett a sok rosszat látott vár sorsa. A fejvesztett hatóságok attól tartva, hogy a várban a felkelt parasztok megfészkelhetnék magukat, elhatározták annak elpusztítását. A tulajdonosnak nem volt ellene kifogása, az õrzés gondjai alól szívesen szabadul. Ágyúkat hozattak az aradi várból s szétlövették az õsi falakat. Pár óra alatt rommá és emlékké vált Világos várának több évszázados fennállása. Igazi síremlék azonban csak 1849 augusztus 13-án lett belõle, amikor a vár alatti síkon Görgey hadserege az orosz csapatok elõtt letette a fegyvert. E gyászos naptól Világos vetekedõ társa lett Mohácsnak. A vármaradvány elképesztõ módon hasonlít egy összedõlt síremlék romjai közül kimagasló égre mutató csonka emberi kézre.

Világos vára - napjainkban

Világos megközelíthetõ autóval a 792 sz. Arad - Siria (Világos) Ineu (Borosjenõ) közúton, Aradtól kb 27 km-re továbbá az Arad - Brád (Brad) személyvonattal (kb. 1,5 óra!) Világos község fõutcájáról leágazó hegyi ösvényen vezet tovább utunk. Körülbelül 20 percnyi gyalogtúra szõlõültetvények és gyümölcsösök által övezett hegyi úton, majd feltünnek az egykori vár romjai. Ingyen látogatható, jelenleg semmi nem történik a vár környezetének rehabilitása érdekében.