Colett története

4. Az arctalan báb

Eljöttek a szürke hétköznapok. 6.00-kor ébresztõ, mosdás, öltözködés, majd a szemérempánt visszacsatolása. Egy óra az edzõteremben, aztán reggeli 7.50-kor. Szemle 8.00-kor, majd ezután valami egyszerû, de unalmas feladat, kb. 14.00-ig. (Ratforth elõszeretettel adta Colettenek a szoba kitakarításának feladatát, melyben a kínzóeszközöket tartotta, mellé állva és lelkesen elmagyarázva mindazon szörnyûségeket, melyeket a szerencsétlen lányoknak okozni lehetett velük.) Aztán tisztálkodás, majd ebéd 14.50-kor. Az alfákat mások rendelkezésére bocsájthatták az ezt követõ négy órában, majd 19.00-kor visszatérés, újra mosdás, 19.50-kor takarodó, hacsak megint nem vitték el estére valakinek.

Colette élete soha véget nem érõ, állandó monotóniává vált, mosdás, evés, edzés és férfiak kiszolgálása, kiknek arca idõvel jellegtelen, rideg, alaktalan masszává homályosult. Nyakörv feladatát egy egyszerû robot is jobban el tudta volna végezni, és életének személytelensége lassan elkezdte elpusztítani az elméjét. Nyakörv egyetlen ujj érintésére ugrott, hogy teljesítsen bármilyen undorító kívánságot. Hason csúszott Mestere elõtt, és a csizmáját nyalta; szélesre tárta ölét a tömeg élvezetére; a szájába fogadta vadidegen férfiak farkát, míg a többiek nézték, nevettek, és a levegõt kapkodták látva tökéletes alávetettségét; vezényszóra el is élvezett, bár ez nem sok örömet hozott számára. Egy 100 kredites játékrobot meg tudta volna ugyanígy csinálni.

"Ki vagy?" kérdezte a sötét szobába lépõ férfi.

"A nevem Nyakörv, Uram. Azért vagyok, hogy szolgáljalak, bármit is kívánsz."

"Prostituált vagy?" kérdezte az, mintha tartana ettõl.

"Nem uram. Fegyenc vagyok."

A férfi nem volt rosszképû. Fiatal, talán a huszas évei végén járt. Sûrû barna haj és barna szemek, az arca határozott, a teste szikár, de izmos. Napbarnított bõre arról árulkodott, hogy rengeteg idõt tölt a szabadban, vagy a csillagok között. Colette számára minden bizonnyal vonzó lett volna, ha más körülmények között találkoznak.

"Mi a neved? A valódi neved?" kérdezte, miközben leültette az ágyra, míg õ a széken foglalt helyet. A nyakörv lánca épp csak megengedte, hogy kicsit görnyedten ülhessen.

"Nyakörv" válaszolta, gondosan ügyelve a tekintetére, ahogy tanították neki. Sok Úrnál és Úrnõnél volt veszélyes a szemükbe nézni. Emellett a blúz és a nyakörv is gondoskodott róla, hogy megtanulja lefelé fordítani a tekintetét, az Õrzõrõl nem is beszélve.

"Ez nem az igazi neved" mondta õ.

"Nem" válaszolt nagy gonddal. Elsõre nagyon kedvesnek és édesnek látszhattak, de mindez pillanat alatt megváltozhatott. Volt egy férfi már, aki nagyon kedves volt hozzá, majd megkérte, mesélje el a teljes történetét. Másnap szó szerint beszámolt róla Ratforthnak, aki 5 büntetõponttal jutalmazta, és egy héttel a vasparipán a hibájáért. Az egy jutalompontnak hála csak 9 büntetõpontnál járt. De egyetlen újabb hiba, és a dolgok még sokkal rosszabbra fognak fordulni.

"Colette voltam korábban, Uram. Colette Mitchell, de a nevem most már Nyakörv."

"A Colette jobban tetszik" válaszoltá õ.

"Köszönöm Uram."

"Szólíts Dávidnak" mondta kedvesen.

"Kérem ne" mondta Nyakörv gyorsan. "A Mestereket a valódi nevükön szólítva nagy bajt hozhatunk a fejünkre. Sokkal kevésbé fájdalmas a 'Mester' megszólítás, hacsak nem parancsolod, hogy valahogy másképp szólítsalak."

A férfi megvonta a vállát. "Szólíts ahogy akarsz. Megkínálhatlak egy itallal?"

Colette bólintott, mire a férfi hozott valamit a vendégszobában lévõ bárszekrénybõl. Hideg volt és keserû, de Colettte hálás volt az apró figyelmességért. Míg ivott, Colette nem tudta nem észrevenni a férfi figyelõ, mérlegelõ szemeitt, ahogy rámerednek, miközben õ ott ült az ágyon. A tekintete erõteljes, már-már fenyegetõ volt.

"Mindig ezt a láncot viseled?" kérdezte rosszallóan.

"Nem Uram."

"Helyes. Reméltem nem annyira kegyetlenek, hogy egész nap ezeket a láncokat kelljen viselned."

Colette lágyan felnevetett. "Ó nem. Az idõ nagy részében ennél sokkal jobban megláncolnak, mint ahogy most látsz. Le szokták venni, mert útban van amikor szolgállak benneteket, de ha kívánod, van pár lánc a faliszekrényben, meg egy korbács, meg…" -látva a férfi kényelmetlenségét- "meg pár egyéb dolog, amit a Mesterek használni szeretnek rajtunk. Az egyetlen dolog amit nem lehet levenni, a hám."

"Látom" mondta a férfi dühösen, bár haragja nem Nyakörvre irányult. "Szóval rabságba vetettek, és elvárják, hogy passzívan elfogadj mindent, amit bármelyik férfi kitalál?"

Colettenek megint ellent kellett mondania, de megpróbálta olyan alázatosan kiejteni a szavakat, ahogy csak képes volt. "Nagyon komolyan megbüntetnének, ha bárkit csupán passzívan elfogadnék."

"Értem" válaszolta a férfi. Majd szája szeglete félig legörbülve elmosolyodott. "Mindig hallottam történeteket hasonló dolgokról, de soha sem hittem bennük igazán."

Nyakörv ezt felhívásnak vette. "Kívánod, hogy máris a rendelkezésedre álljak, Uram?"

A férfi nem válaszolt, ellenben felállt, felhajtotta a takarót, és az ágyra fetette majd betakarta Colettet. Eztán kivett egy pokrócot az ágynemûtartóból, odalépett a díványhoz és elvackolta magát rajta.

Colette úgy döntött, kedveli ezt a férfit, -miközben tudtán kívül- épp most tett szert egy igaz szövetségesre.

Az Õrzõ végig éberen figyelte a történéseket, és magában mérlegelte, mit is tegyen. A Nyakörv nevû állatka egyértelmûen a legérdekesebb jelenség volt, mellyel az elmúlt jópár évtizedben találkozott, és elhatározta, hogy a lányt felhasználja saját terveihez. Emellett az Õrzõ sokkal emberibb volt, mint azt bárki észrevette volna, és a részvét legalább annyira igaz volt reá is, mint az emberekre, kiket oly gondosan felügyelt.

Egy furcsa és elõre nem látható hiba okán elmaradt a jelzés Colette visszavitelére, és a lány az egész éjszakát a kényelmes ágyban aludta végig, senki által nem háborgatott álomtalan álomban. Reggel, mikor a takarítani érkezõ béták felébresztették, Dávid már messze járt.

* * *

Az emberek jöttek-mentek. Az élet nemtörõdöm, érzelemmentes arcok végtelen sorává silányult. Ennek hatása alattomos és nagyon aggasztó volt. Colette elméje tényleg kezdett eltompulni. Az erõs, független fiatal nõ elmúlóban volt, melynek helyét a szolgálatkész, alávetett, Nyakörvnek nevezett állati lény kezdte elfoglalni. És Colette semmit sem tehetett ellene.

"Látogatód van" közölte a Colette cellájának ajtajában álló Ratforth, egy pórázt himbálva. "Azt mondta közöljem, hogy a neve Dávid. Azt akarja láncok nélkül szolgáld." Kis szünet után helytelenítve hozzátette: "egyetlen kötelék nélkül".

"Ahogy Úrnõm kívánja" mondta Colette a lehetõ leggondosabban, de belül, bizsergõ kíváncsiság vett rajta erõt.

Így hát lejött az uniformis, majd a hám. Egy egyszerû fém nyakörv csapódott nyaka köré, és ehhez csatlakozott a póráz.

Csodálatos érzés volt! Öt hónap után elõször, Colette megszabadulhatott az átkozott hámtól!. Hányszor de hányszor imádkozott azért, hogy levehesse?! Annyi de annyi módon bánthatták vele, és milyen sokat harcolt ellene! De a csont és a hús nem sokat számított a gyémántkemény anyag és a merev bõr ellen.

Az északi torony lépcsõin alázatosan lépkedõ Colettet az egyik vendégszobába vezették, ahol a Mesterére várhatott. Hozzászokott már a várakozáshoz: a rabok szörnyen sokat szoktak várakozni.

"Régóta itt vagy?" kérdezte a férfi pár órával késõbb.

"Igen Uram" válaszolta. "Reggel óta."

"Dávid" javította ki a férfi. "A nevem Dávid."

"Dávid" visszhangozta Colette. Elhatározta, hogy a korábbi kedvezõtlen tapasztalatok ellenére Dávidnak fogja hívni.

"Szóval már órák óta itt vagy? Meghagytam nekik, hogy megfelelõen bánjanak veled! És azt mondtam, láncok nélkül legyél!"

"Láncok nélkül vagyok, Dávid. A nyakörv nem számít. Nem szólva, hogy a törvény szerint egyetlen pillanatra sem maradhatok kötelék nélkül, és ennek jelét rendszerint a nyakamon viselem." mosolygott Colette. "Valójában nem is emlékszem, mikor voltam képes utoljára eltávolítani akármit is a nyakamról."

"De a kötelékek fizikai és érzelmi börtönt is jelentenek," idézte Dávid. "5. fejezet, 6. Bekezdés, Törvény a nõi fegyencekkel való bánásmódról, elfogadva 4123N, kihirdetve 4419B a központi bíróság által."

"Ügyvéd vagy?" kérdezte a lány. "Nem tûnsz annak."

"Miért nem?" kérdezte a férfi.

"Emberibbnek látszol" válaszolta Colette.

A férfi felnevetett. Colette mosolygott. Nyakörv rémülten szûkölt.

"Szóval nem nagyon szereted az ügyvédeket igaz?" kérdezte a férfi. "A körülmények ismeretében ezen nincs mit csodálkozni. De amint látod, én nem akármilyen ügyvéd vagyok. A Szövetség az Emberiségért képviselõje vagyok, ezért is vagyok itt."

A Szövetség az Emberiségért középosztálybeli értelmiségiek széleskörû összefogása volt, akik a "Szabadságot és Igazságot Mindenkinek" jelszavát tûzték zászlajukra. Ezzel kivívták a hatóságok rosszallását, noha ezidáig semmi törvénytelenséget nem követtek el. Talán az olyanoknak köszönhetõen mint Dávid, vagy pusztán szerencséjük volt.

"És mit keres az SZE képviselõje az Enklávéban?" kérdezte Colette. "Azt hittem az Enklávé inkább annak a szimbóluma, ami ellen harcoltok."

"Semmi 'ellen' nem harcolunk, bár az igaz, hogy tagjaink jó része a dekadencia szimbólumaként tekint rá." válaszolta a férfi. "Ezért is vagyok itt -részben, másfelõl pedig hogy tárgyaljak a 'gazdáddal', Mark Kahl-al, hogy rávegyem csatlakozzon hozzánk egy ügyben, mely mindannyiunk számára elõnyökkel kecsegtet."

"Tehát Kahl a gazdám?"

A férfi bólintott. Kahl ismert iparmágnás volt, imponáló kapcsolatokkal és még imponálóbb bankszámlával. Galaxis szerte úgy ismerték, mint aki magával az ördöggel is üzletet kötne, ha úgy látná hasznára válik. Ennek ellenére csak mérsékelten számított korruptnak, legalábbis az Enklávé fogalmai szerint.

"Nem tudtad, hogy kinek a tulajdona vagy?"

"A fogvatartóim szerint nem fontos tudnom ki a gazdám. Tehát azért jöttél, hogy tárgyalj vele?" kérdezte Colette.

"Egyrészrõl."

"És másrészrõl?" kockáztatta meg Colette.

"Hogy segítsek a Nyakörv nevû jószágnak kiszabadulnlni." mosolyodott el a férfi.

Colette az éjszakát ezúttal is az ágyban töltötte, míg a férfi a díványon.

Az Õrzõ mindent látott és mindent hallott. Számolt, becsült és tervezett. Nem szándékozott a lányról ily könnyedén lemondani. A lehetõségek száma szinte végtelen volt, és az MI azt latolgatta, melyik vezethetne a legjobb eredményre. Több órányi töprengés után úgy döntött, csak egyetlen választás lehet sikeres, bár még az sem biztosan. A kudarc lehetõségével is tisztában kellett lenni, de hát a bizonytalanság az Univerzum alapvetõ szerkezetébõl fakadt. Az olyanok számára mint az Õrzõ, semmi sem lehetett ennél kiábrándítóbb.

* * *

Colettet nem a szokásos Béták ébresztették, hanem két õr, akik egybõl Ratforth elé vitték. 529 és 541 nem volt jelen, távollétük okára sem adott senki magyarázatot.

"Az Õrzõ 5 büntetõpontott osztott ki számodra a hibádért, amiért múlt éjjel nem szolgáltad megfelelõen Uradat", közölte Ratforth önelégülten, Nyakörvnek háttal. "A hibádért büntetést kapsz, egyúttal Bétává fokozlak le. A neved mostantól Béta 826".

Nyakörv remegve esett térdre, és elsõ gondolata az ajtóhoz rohanás volt, amit azonban az esze nem engedett. Az ajtó zárva volt, és a két õr minden bizonnyal megállította volna.

"Vigyétek a büntetõszobába" parancsolta Ratforth az õröknek. Akik meghajtották fejüket, a szûkölõ, ellenkezõ lányt megragadták a karjánál, majd a szomszédos cellába vitték.

A cella falai csupasz fémbõl készültek: tükörfényes fekete fémbõl. A cella vizelet és verejték szagától bûzlött, melyet csak részben nyomott el a kórházi fertõtlenítõ szaga. A helység közepén egy nagy fadoboz állt, fölötte négy zsinór lógott, mindegyik kb. egy méterre a másiktól, négyzet alakban. Mindegyikük végére egy kis hurok volt kötve.

Az õrök tudták a dolgukat, felemelték Colettet a doboz tetejére, hátracsavarták a karját és elõredöntötték. Colette hallotta amint Ratforth a háta mögé lép, és érezte amint a kis hurkok a hüvelykujjai tövére csúsznak. A zsineg lágy volt, de milyen vékony! Amint Ratforth meghúzta a zsinegeket, Colette azonnal érezte az ujjaiba hasító fájdalmat, és az immár Béta lány jól tudta, hogy hosszú órák megpróbáltatásai következnek.

Az õrök elengedték a karját, és Colette ujjai rögtön a szabadulást keresték, de a szorítás nem csökkent. A zsineg bizonyára valamilyen különleges anyagból készült, mely az egyik irányba könnyedén csúszik, de a másik irányba lehetetlen kioldani.

A doboz tetején állt, elõrehajolva, de Ratforth még nem végzett. Colette elõrezuhant, amint az õrök megragadták a bokáit és a levegõbe emelték.

Fájdalmasan felkiáltott, amint a két hurok égõ tûzgyûrûként hasított ujjaiba. Érezte, amint karjai kínzón megfeszülnek, és háta ívbe görbül. Homályosan érezte, amint hasonló hurkok zárulnak nagylábujjai tövére, és tartják elõredöntve: a mellei, a szája, a genitáliák mind kegyetlenül széttárva és sebezhetõen. Megpróbálta összébzárni a térdét, de ebben a felfüggesztett testhelyzetben ez lehetetlen volt.

"Most kicsit emeljétek fel," parancsolta Ratforth az õröknek, "majd ejtsétek le."

A félelm sikolya épphogy kitörhetett Nyakörv (nem, immár Béta 826) száján, mielõtt az õrök kb. harminc cm-re felemelték, majd elengedték. De az elviselhetetlen kín csak a zuhanás után következett, kezei és lábai majd kiszakadtak helyükbõl.

Ratforth legszadistább arckifejezésével mosolygott. "Most menjetek" parancsolta az õröknek. "Innentõl átveszem. Nem hiszem Béta 826 abban a helyzetben lenne, hogy bármi veszélyt jelentsen rám, ha jelentett egyáltalán valaha."

Az õrök elhagyták a szobát, és Ratforth odahúzott egy széket Béta 826 háta mögé. Colette tudta, hogy a nõ milyen pontosan ráláthat széttárt szemérmére onnan ahol most ül.

"Két lehetõséged van kurva" közölte Ratforth. "A totális engedelmesség, vagy a totális gyötrelem. Most már Béta vagy, és semmi sem akadályozza meg, hogy több… érdekes büntetést használjak. Alfaként védett voltál, de most, Bétaként…"

Valami nedves érintette meg Colette punciját, és indult meg felfelé a nyílásában. A függõ nõ megdöbbenve, rettegéssel jött rá, hogy az a valami kizárólag Ratforth nyelve lehet.

"Kérem, ne" könyörgött a nõnek.

"Miért?" kérdezte a másik nõ, nyelvével körözve a nyíláson felfelé, Colettet az õrületbe kergetve. "Nagyon kellemes tud lenni, ha megfelelõen csinálják."

"Kérem!" könyörgött a megkínzott Béta. "Ne csináld ezt velem. Kérlek!"

"Azt teszek veled amit csak akarok, kurva" közölte Ratforth higgadtan. "És az égadta világon semmit sem tehetsz ellene. De ne bánkódj, ez még nem a büntetés. Ez még csak az elõkészület…"

vissza                tovább