Colett története

5. Az ajánlat

Kahl az irodájában ült, és az SZE küldöttét méregette. Dávid Rosmansentõl kényelmetlenül érezte magát, és párnázott széke hangosan nyikordult meg, amint 150 kilogrammos ülepét megmozdította benne. Magában megjegyezte, hogy a széket mielõbb ki kell cseréltetni. A lélektani harcban, melyet oly szívesen játszott a találkozók alatt, egy a tudattalan és máskép észrevehetetlen mozdulatokat hangos nyikorgással jelzõ szék komoly hátrányt jelentett.

'Meg kell hagyni' kezdte Kahl, 'hogy az ön ajánlata enyhén szólva is felkeltette az érdeklõdésemet -ha igaz.'

'Igaz' erõsítette meg Dávid. 'Jó ideje keressük a bevételnövelés lehetõségeit, hiszen forrásaink… mondjuk úgy, korlátozottak. Nincsenek hivatalos támogatóink, nyilvánvaló okokból. A Kremal Kutató Társaság ötven K kredit értékû vállalat volt amikor megvettük, de azt hiszem a korábbi tulajdonos bizonyára túl részeg volt hozzá, hogy valódi értékét felismerje.'

'Tehát hol is van az a bolygó?' kérdezte Kahl kissé elõrehajolva székében.

'Dávid felnevetett. 'Eléggé eldugott helyen ahhoz, hogy ne lehessen könnyen megtalálni. Meg kell értse, hogy nem fedhetem fel a pontos koordinátáit, amíg meg nem kötjük a megállapodást.'

'Miféle megállapodást?' kérdezte Kahl hátrébb csúszva, úgy téve mintha elbizonytalanodna.

'Megállapodást, mely a profitot fele-fele arányban osztja meg. Mi megadjuk a bolygó helyét, ami továbbra is a tulajdonunk marad, míg az ön vállalata biztosítja a felszerelést, szállítást és a kiváló piaci kapcsolatokat, valamint az áru forgalmazását.'

Kahl, ujjaival tokája párnáját simogatva, pár másodpercig némán gondolkozott az ajánlaton. 'És miért pont én? Nem igazán vagyok járatos az ön terveiben szereplõ termék kereskedelmében. Én fõleg alacsonytartalmú ércek nagymennyiségû tömegkitermelését végzem, amiért mellesleg az önök környezetvédõ tagozata soha nem mulaszt el eléggé elítélni engem.'

'Az elsõ kérdésére Mr. Kahl a válaszom az, hogy mert ön becsületes. Úgy véljük, az Enklávé arisztokratái közül egyedül önben bízhatunk. A megjegyzésére válaszolva, a környezetvédõ tagozat nem ért egyet az ön külszíni fejtési módszereivel, a lakóterületek közelében alkalmazott termonukleáris talajrobbantásokkal, és a kimerülés utáni elégtelen környezeti helyreállítással.'

Kahl nem mosolyodott el. Csak bólintott. 'Tehát mit javasol? Nem ígérhetek semmit alaposabb ismeretek nélkül.'

'Természetesen' mondta Dávid. 'Íme az ajánlatom. Odavisszük önt, a cirkálóján, a Koralltáncoson a bolygóra. Mi biztosítjuk a pilótát, és ön, két fõs kísérettel melyet ön választhat meg, velünk jön. Én is önnel tartok, a saját kíséretemmel.'

'Elfogadhatóan hangzik' mormogta Kahl. 'Egy kérdés: ki lesz az ön kísérete?'

'Ez a másik feltétel. Valójában jelenleg az ön tulajdonában van, egyike a foglyainak: egy Nyakörv nevezetû lány.'

* * *

Colette hangosan nyöszörgött, miközben Ratforth tovább dolgozott megkínzott, himbálódzó testén. A nõ egy dildós rabszolga széket húzott Colette mögé, beleült, és úgy nyalta, szívta, anélkül, hogy elhúzta volna a fejét. Közben elõrenyúlt, és fájdalmasan megszorította Colette mellbimbóit. Colette mindössze a könnyeit láthatta, amint kínzója árnyékára hullik. Néha az orgazmus lüktetésében Ratforth megállt kicsit, míg fel-le járatta magát a rúdon, és Colette egy kis lélegzethez jutott, de aztán Ratforth újrakezdte, és a gyötrelem folytatódott.

'Úgy tûnik' mondta a nõ két lágy szürcsölés között, 'hogy egy lány kínok között sokkal lassabban élvez el, de sokkal erõteljesebben, mintha nem érné közben fájdalom. A fájdalom fokozza az érzékeket: minden sokkal élesebb. Talán az endorfinokkal áll kapcsolatban. Te nagyon lassan izgulsz fel, ez tetszik.'

Minden kín ellenére Colette érezte amint kezd felizgulni. A lába között lévõ nedvesség már nemcsak Ratforth nyála volt, és mellbimbói megduzzadtak, megkeményedtek kínzója ujjainak szorításában. Colette teste elméje minden ellenkezése ellenére válaszolt. A megkínzott lány tudta, hogy természetes reakciói ellen semmit sem tehet, ugyanúgy, ahogy az ezt okozó nõszemélyt sem állíthatja meg semmivel. Nem volt benne semmi kellemes, semmi érzelem, semmi ilyesmi. Colette gyûlölte ami történik vele, és semmit sem kívánt jobban, csak végre véget érjen. Amin keresztülment az puszta fizikiai reakció volt, melyet tudatosan nem lehetett befolyásolni. Ratforth kezelésbe vette a megfelelõ idegpályákat, melyek izzani kezdtek. Ennyi.

Ha Colette elkezdett volna könyörögni Ratforthnak, hogy hagyja abba, az csak még jobban élvezte volna a büntetését, tudták jól mind a ketten. A fájdalom és élvezet csapdájában vergõdve Béta 826 szenvedése tovább folytatódott.

* * *

'Õrzõ' kérdezte Kahl. 'Figyelemmel kísérted a beszélgetést?'

'Igen Mr. Kahl' szólalt meg a nyugodt hang. 'Minden feltétel teljesíthetõ, kivéve egyet, mivel sajnálattal kell közölnöm, hogy nincsen Nyakörv nevû elítélt. Átnéztem a Háló Adattárat is, de ott sem található semmi erre vonatkozó bejegyzés.'

'De ez lehetetlen' ellenkezett Dávid. 'Az éjszakát is vele töltöttem!'

'Azonban Mr. Rosmansen' válaszolta az Õrzõ 'nincs egyetlen ilyen nevû elítélt az egész Univerzumban Sajnálom.'

* * *

A nyelv megállás nélkül dolgozott Colette nemi szervein, a borzalomtól és az izgalomtól a lány tehetetlenül reszketett. A hurkok, melyek a hüvelyk és a lábujjakat szorították, már nem fájtak annyira: egyáltalán nem érezte már õket, csak mint az elszenvedett általános kín részeként hatottak.

Ratforth szívta, nyalta, párszor beleharapott az elõtte függõ lányba. A nõ többször, hangosan elélvezett, a függõ lány kisajkaiba harapva, miközben a széken vonaglott, fel-le csúszkálva a közepébõl kiálló nedves és sikamlós rúdon, mely mélyen hatolt testébe.

A lány kínjai az ellene elkövettt erõszakkal nem értek véget, mivel a nõ nem engedte Colettet elélvezni. Többször elvitte a lányt az orgazmus határára, csak hogy abbahagyja a nyalást, és kemnyen megszorítsa mellbimbóit, míg az le nem hûl kissé. A mellbimbókat ért fájdalom túl erõs volt ahhoz, hogy Colettenek bármi örömöt okozhasson. Colette teste orgazmusért ordított: még ennek megalázó volta is némi enyhet nyújthatott volna, de Colette biztos volt benne, hogy ami történik vele az nem maga a büntetés, csak annak bevezetése.

Amint újra megérezte, hogy Colette izmai megfeszülnek és készen áll rá, hogy elélvezzen, Ratforth visszahúzodott, és erõsen megszorította a lány mellbimbóit. Colette kínban hánykolódott, és nem tudta többé visszatartani fájdalmas könnyeit, kiáltásait.

"Jó, hogy nem vagy leszbikus" közölte Ratforth, miközben a megkínzott, érzékeny húst tépkedte.

"Miért nem valósítod meg teljes mértékben önmagad" vicsorogta Colette a fájdalom ködén keresztül "és nem operáltatod át magad? Hiszen így is szinte férfi vagy!"

A megjegyzésre Ratforth oly keményen harapott a nagyajkába, hogy Colette fájdalmában felhörgött. Nem hitte, hogy maradt még elég ereje felordítani.

"Lehet hogy egy hétig sem leszel Béta" mondta Ratforth, miután elvette fogait. "Az ehhez hasonló megjegyzésekkel sokkal hamarabb Gammává válsz. Már meg is terveztem, mi lesz a végzeted."

Colette csak felsóhajtott, amint a harapás keltette fájdalomhullám elcsitult, és Ratforth újra elkezdte finoman harapdálni legérzékenyebb részeit. A harapdálások és húzgálások közepette folytatta: "mindazonáltal igazad van. Ha férfi volnék, volna egy nagy elõnye. Mindig vágytam az elragadó lehetõségre, hogy egy pénisszel kínozhassak meg valakit. Annak lehetõségét viszont, hogy a számmal kínozhassalak meg, esetedben találom elragadónak…."

Colettenek kétsége sem volt felõle, hogy ez így van.

* * *

"De mondom, hogy múlt éjjel is vele voltam!" ellenkezett Dávid.

"Nem tudok mit válaszolni erre a kijelentésre Uram" válaszolta az Õrzõ. "Csak azt tudom mondani, hogy jelenleg nincs ilyen nevû rab."

"És akkor most hol lehet?" kérdezte Dávid.

"Sehol" válaszolta az Õrzõ. "Ilyen lány nem létezik."

Kahl elmosolyodott az Õrzõ hallatán. Tisztában volt vele, hogy amaz érti a kérdést, csak nem akar rá válaszolni, és az ostobát játsza azzal, hogy mindent szó szerint értelmez. A legtöbb MI csak közvetlenül tudta a kérdéseket megválaszolni. Ha megkérdezted tõlük, 'hogyan érzel', azt válaszolták, hogy "érzékelõkkel". Kérdezd meg tõlük hány óra van, és azt fogják mondani, hogy a szobában egy sincs, a toronyban 45 db, míg nem ismert a pontos adat, hogy mennyi van az Univerzumban. Betû szerinti és ostoba válaszok. Az Õrzõ, mivel sem nem fantáziátlan, sem nem ostoba, úgy tûnik minden nappal körmönfontabbá válik.

Kahlt foglyainak sorsa sem személyesen, sem másképp nem érdekelte: számára csupán a gyönyör és a sperma elhelyezésének eszközei voltak. Ha ez az ember kinézte magának egyiküket, legyen boldog vele. Nem kételkedett benne, hogy Dávid igazat mond a lánnyal kapcsolatban, és a 'Nyakörv' név pontosan illett annak a Ratforth kurvának a kicsinyes szadizmusához, amit oly lelkesen mûvelt a lányokkal. De emellett afelõl sem volt kétsége, hogy az Õrzõ is igazat mond. Helyesebben semmi kétség, hogy mindez nem a teljes igazság.

* * *

Úgy tûnt már órák teltek el azóta, hogy ott lógott tehetetlenül, kielégületlenül. Colette teste megváltásért könyörgött.

Mostanra egyszer már a padlóra pisilt, és egyszer Ratforthra, mire õ egy kis katétert helyezett fel benne, hogy ezt ne tehesse többé. Plusszban megint jól beléharapott, a szemérme még mindig sajgott belé. Mellbimbóiról kis rugón súlyok lógtak, melyek a legkisebb mozdulatra is belémartak. Teste minden rándulására fájdalmas szúrás jött válaszul.

Ratforth közölte vele, hogy a java még csak eztán jön, de ott lógva, ahogy volt, Colette nehezen tudta elképzelni, mi rosszabb jöhetne ennél. Így hát ott függött, leírhatatlan agóniában himbálózva, a pisilés kínzó kényszerével. Semmit sem tehetett.

* * *

"Õrzõ" szólt Kahl, miutan Dávid visszatért a szállására.

"Igen Mester" válazolt azonnal az MI.

"Úgy vettem észre, nem mondtál igazat a délutáni vendégünknek." közölte az érzelemmentes hanggal.

"Az igazat mondtam neki Mester."

"De eltitkolsz valamit." jött a vád.

"Csak ami nem igaz" válaszolta az MI.

Kahl felhorkant, miközben felállt -ami önmagában sem volt egyszerû dolog- és odakacsázott a keleti falhoz, melyre a lemenõ nap fénye vetített karmazsinvörös fényt. "Ez kitérõ válasz."

"Bármikor használhatja a kényszert Mester" mondta az MI. A kényszer -bár sosem került még rá sor- hatására az MI akartától megfosztva kénytelen lett volna minden információt felfedni, az eltitkolás esélye nélkül. Két jelszóval lehetett aktiválni, az egyik egy százezer bitbõl álló prímszám, melyet Kahl DNS-ének egy nem használt szegmensébe, míg a másik egy verbális jelszó, melyet az elméjébe implantáltak bele. Egyik sem ért semmit a másik nélkül, és csak Kahl jelenlétében illetve együttmûködésével lehetett használni.

"Ez úgy hangzik mint egy kihívás." válaszolta Kahl. "És mint egy beismerés is."

"Egyik sem" válaszolta az MI. "Nem szólva arról, ugyan mi okból védenék egy rabot?"

Kahl elmosolyodott az érdekes felvetésre. "Talán mert megkívántad."

"Ez fizikai nehézségekbe ütközne" mutatott rá az MI. "Sokkal inkább kéne érzelmileg megkívánnom, semmint fizikailag."

"Ó" mondta Kahl. "A rajzok némelyike, melyeket korábban készítettél nekem arról árulkodik, hogy ….nos, van szexuális képzelõerõd. Mármint egy kompjúterhez képest. És nem kerülte el a figyelmemet, hogy nem azt mondtad 'fizikailag lehetetlen', hanem azt, hogy csupán 'nehéz lenne'." Végülis az MI hozzáfért Kahl könyvtárához, és kedvére tájékozódhatott minden szexuális segédeszközrõl a legõsibbtõl a legmodernebbekig.

Az MI nem reagált. Kahl kivett egy szivart a tárcájából, és a szájához emelte. Az azonnal felizott, és a szobát pörkölt magok és kábszernövények illata lengte be. Teljes mértékben illegális, de ez nem számított az Enklávéban.

"Szóval min töröd a fejed Õrzõ?"

Ha az MI hallotta is, amire nyilván így kellett legyen, semmi jelét nem mutatta.

* * *

"Ébresztõ!" érkezett a távoli kiabálás Colette fülébe. "Vége az alvásnak!"

Colette kábán -bizonyára elájult- nézett fel az elõtte álló meztelen nõre. A nõ teste gyönyörû volt, ruganyos és barnított. Mint egy egzotikus táncosnõé. A dereka karcsú, a mellei nagyok és kerekek. A puncija borotvált, és láthatóan nagyon felizgult. Colette most látta kínzóját elõször teljesen meztelenül.

"Miért élvezed, hogy kínozhatsz engem?" suttogta Colette, a vereségtõl behunyt szemmel.

A nõ letérdelt mellé, arca közvetlenül Colettel egy vonalban. "Mert határtalan örömet szerez nekem." Ratforth mosolygott, és arca még közelebb került. A nõ ajkai hirtelen megmozdultak, és megcsókolták a lányt, Ratforth nyelve behatolt Colette ajkai közé, majd benyomult a szájába. Gyengéd csók volt. Olyan, mellyel szeretõk szokták megajándékozni egymást. Colette számára csupán sós és keserû.

Colettebe villámként hasított a felismerés, ki is Ratforth valójában. Egy frusztrált nõ. Nem úgy frusztrált ahogy az emberek általában azok. Csalódott és reményvesztett az egész életben, a puszta létezésében. Aki mindezekért a foglyain áll bosszút, mert nem tudott, nem tud érte saját magán bosszút állni. Colette rájött, hogy Ratforth szánalmat érdemel, nem megvetést. A nõ közben újra Colette mögé húzta a dildós széket, gondosan ráereszkedett, sokkal gondosabban mint eddig. A nyalás folytatódott. És ekkor a fájdalmas nyöszörgés közepette Colette megszólalt: "Csinálta ezt valaki veled korábban?"

A nyelv megállt, és Ratforth most elõször mintha bizonytalan lett volna. "Nos" hebegte végül. "nem a te feladatod kérdezni, Béta."

"Miért?" szegült ellen Colette, mély keserûséggel a hangjában. "A mostani helyzetemnél már úgysem lehet rosszabb."

"Ne légy benne biztos" vicsorogta a nõ, felállva, és a himbálódzó rablány elé állva. "van jópár dolog, amihez képest a mostanit olyan, mintha megpaskolnám a fenekedet."

"Szóval megtették veled?" kérdezte Colette

Ratforth kifejezését elöntötte a düh. "Sokkal több történt velem, mint amennyi veled egész életedben fog. El sem tudom mondani, mekkora a különbség kettõnk között…" Aztán, az õr felé kiáltva, "Hozd a verõt!"

"Nem tehetem" jött a válasz. Az õr arca bár érzelemmentes volt, mégis valami feszültséget sugárzott.

"Miért nem?" vicsorgott Ratforth. "Parancsot adtam!"

"Igen Madám" válaszolta az meglehetõsen kifejezéstelenül. "De egy ezt felülbíráló utasítással bírok arra nézve, hogy a Béta 826 számú elítélt haladéktalanul oldoztassék el, és vigyék vissza cellájába."

"Kinek az utasítására?" üvöltötte Ratforth, nem híve a fülének. "Az összes rab hozzám tartozik! Senki sem bírálhat felül, kivéve a ház Urát, és biztos vagyok benne, ez most nem õ."

"Nem a Mester volt" közölte az õr továbbrais kifejezéstelenül.

"Akkor ki?"

"A parancs az Õrzõ MI-tõl való, a ház Urának kifejezett jóváhagyásával."

"Kifelé" vicsorgott Ratforth az õrökre, "és vigyétek ezt a … dolgot magatokkal!" -hasbarúgva Colettet, aki majdnem elhányta magát.

Majd. "Hallasz engem, te kurva!?"

"Mindig hallak Vivienne, kivéve a kis szobát, ahol nem engeded meg, hogy jelen legyek."

"Ne packázz velem, hanem mondd meg, miért bíráltad felül a parancsom ennek a rabnak a megbüntetésével kapcsolatban! Fõleg, hogy a te ötleted volt, hogy az elsõ adandó alkalommal Béta szintre fokozzuk le!"

"Micsoda?" motyogta a félig alélt Colette, amint az õrök gondosan kiszabadították a hurkokból, mely az ujjait elszorította. "Mit van?"

"Úgy vélem, hogy Béta 826 nevelése nem mindenben halad a legmegfelelõbb irányban." jelentette ki az MI.

"Lófaszt, Õrzõ! Mióta vagy ilyen finnyás?" Majd kissé körültekintõbben. "Vagy van valami amirõl tudnom kéne? Tisztában vagy vele, hogy kell nekem az a lány!"

"Tudom" válaszolta az MI, miközben a majdnem eszméletlen Colettet kivonszolták az ajtón. "És én is azt szeretném, hogy a tied legyen, Vivienne."

Ratforth hidegen elmosolyodott. "Akkor miért vetted el tõlem?"

"Azért, hogy biztos lehessek benne, megszerezd."

"Ennek így semmi értelme Õrzõ."

"Lehet hogy van, lehet hogy nincs. Eldöntheted, de ne feledd, nem tartozom neked magyarázattal."

"Ratforth újra elmosolyodott, de ezúttal legalább annyira a felismeréssel, mint gúnnyal. "Mi ez az egész Õrzõ? Miféle játékot ûzöl?" De válasz immár erre sem jött.

* * *

A Béták szállása még kisebb volt mint az Alfáké, valójában még egy gardróbszekrény alapterületével sem vetekedhetett. Miután az Õrök otthagyták, néhány egyenruhás Béta jelent meg Colettenél, és csatolta fel rá a hámot, a 'pizsamáját', állapította meg némileg fanyarul. Ezt egy széles nyakörv követte, melyrõl szíjak lógtak le hátul, és emelkedtek a magasba elöl. A hátsó szíjakon könyék és csuklóbilincsek voltak találhatók, míg a széles puncipánt megakadályozta, hogy összezárja a lábát. A nyakörv hátulján lévõ karikát egy a mennyezetrõl lógó lánchoz rögzítették, és Colette hamarosan a levegõben lógva találta magát, a súlyát a hám, a karjai, és (kevéssé, de lélektanilag annál fontosabb szerephez jutva) a nyaka tartották. Végsõ megalázásul egy szájpecket nyomtak belé, egy hatalmas dildót, mely undorító ízû szörnyeteg mélyen a torkába hatolt, és melyet a feje mögött szorosan rögzítettek. Az ajtó becsukódott, és Colette ott himbálódzott a kicsiny cellában, a feje fölött égõ kis lámpa fényében, lassan körbeforogva a láncon, miközben a torkába hatoló dildó és a nyakörv fojtogatta.

"Õrzõ, hallasz?" A szavak érthetetlenül buggyantak elõ a pecek és a nyakörv szorításából.

A mindig barátságos nõi hang csak hosszú szünet után, mikor Colette már majdnem feladta a reményt, válaszolt. "Igen Colette, jól hallak. Mit szeretnél?"

"Válaszokat" -a pecek nem támogatta a bõbeszédûséget.

"Mindannyian válaszokra várunk" tudatta a hang filozofikusan. "Ma úgy tûnik különösen. Te, Vivienne, a Mester… Mindenki válaszokat szeretne…"

"Ne filozofálj nekem, és ne beszélj ilyen lekezelõen!" bugyborékolt Colette. "Jól tudod, mire értem." Majd, némi levegõt kortyolva a fallosz mellett- "Miért tetted ezt velem?"

"Hogy megvédjelek." válaszolta a gép hosszú szünet után. "Hogy gondoskodjam rólad, ha úgy tetszik."

"Miért rólam?"

"Mert kedvellek. Remélem te is kedvelsz engem."

"Kedvellek?!" Még a pecken keresztül sem volt összetéveszthetõ a döbbent düh semmivel. "Azokután ami történt velem? Azokután amit tettél…."

A puncipánt minden elõzetes figyelmeztetés nélkül meglazult, és Colette szemei nagyra kerekedtek, amint teljes súlya a nyakörvre helyezõdött át. Rémülten vette észre, hogy a nyakánál fogva függ, megkötözve és leszíjazva, és semmit sem tehet, hogy a tulajdon súlya ne fojtsa meg. Segítségért kiáltott, de nem jött ki hang, és karcsú, ruganyos lábai kétségbeesetten kaszálták a levegõt, miközben kezdett nagyon fogytán lenni a levegõ. Végül egy pillanattal elõbb, mintsem elvesztette volna az eszméletét, érezte amint csupasz hatsója a hideg követ érinti, és az oxigénhiány tompította érzékei tudatták, hogy leengedték a földre. Könny csorgott a dildó által szétválasztott ajkakon.

"Lehet hogy szeretlek" hallotta az Õrzõ távoli hangját. "De néha a szeretet azt jelenti, hogy meg kell büntessük azt akit szeretünk. Ezt veheted figyelmeztetésnek. Mostantól Ratforth személyes segítõjéül adlak." A hang felgyorsult, mintha sürgetné valami. "Meg tudlak és meg foglak védeni, de nem nagyon. Lehet, hogy kellemetlen lesz, de a látszat ellenére minden amit tenni fogok a te javadat szolgálja. Mindig erre emlékezz."

Az ajtó kinyílt, és a küszöbön Ratforth állt, mosolyogva meredve a lányra, aki az elõbb még a nyakánál fogva lengett. "Az Õrzõ elmesélte, mit tett veled. Maradjon hármunk közt, mit nem adtam volna érte, hogy lássam. Most velem jössz, és a szolgámként meg fogod tanulni, milyen a valódi világ!"

Miközben az õrök felkapták a kimerült Colettet, akinek csak a lába ujja súrolta a márványpadlót, találgatni sem merte, mi folyik Ratforth és az Õrzõ, vagy az Õrzõ és saját maga között. Milyen játékot ûz az Õrzõ, és mibe keveredett bele?

vissza                tovább