A kedves Internetezők telefonon, levélben is rákérdeztek: “vajon a kaktuszok vonatkozásában is vannak, léteznek pikáns kis történetek, mesélni valók”? Természetesen…

A már korábban említett – magyar kaktuszosok DOAENjével, Kondér Pista bácsival esett meg budapesti egyesületünk alapítását követően az egyik előadás utáni kérdezz-felelek során. Új egyesületünkben több laikus “3-4 növényes” kezdő gyűjtő, de “nagy tudású” nénike is – amolyan latinos műveltségű is előfordult.
Az egyik nénike felállt, és megkérdezte:
- Tessék mondani, Kondér elvtárs (1962), a barátnőm azt mondja, hogy neki van PÉNISZ kaktusza. Tessék mondani van ilyen? Ha van, hol lehet venni?
A gyűjtők nem csodálkoznak a kérdésen, Kondér Pista bátyánkban a humor és a kisördög nagyon “elöl volt”. A tőle megszokott szabatos eleganciával válaszolt, a tudományosság igényét szem előtt tartva:
- Drága hölgyem! Értesülésében nincsen hiba, P. kaktusz tényleg van! A tudományos nyelv az oszlopkaktuszokat illeti e melléknévvel, amely a hímtag alakjára utal – apró kuncogások a hallgatóságban. – De, hogy egy kis latinozást tartsak, a növényvilág keresztnevei nem kímélik szép magyar nyelvünk csúnya szavait! Sűrűn használják, nem mintha ott nem ugyanazt jelentenék. Hallgassuk, szemléljük csak: hát ugye a pénisz kaktusz, a medvetalpak gyűjtőneve – Ópunciák, az oszlopos kaktuszokat nevezik fastigiatanak, egy hullámos bordájú – a fossulatus. Aztán van Szarkanthus, Szarmentosa, Szarosima. A csillagvirágú dögkaktuszok egyike pináta keresztnevű, s van egy palacktörzsű fél-kaktusz, amely Noniusz (nem a lófajta) rekurváta becsületes névre hallgat – a teremben ekkor már dőlt a hallgatóság a kacagástól, de a néni magát nem zavartatva jegyzetelt. Pista bácsi folytatta:
- S kedveseim (kedvenc szava járása), ha hiszitek, ha nem, van egy nagy-nagy kaktusz kutató-leíró, akinek a vezetékneve Dr. SEGGEN-GOTT! Hogy elhiggyék, hogy tényleg van ilyen név, nézzék meg az István kórház szívsebészetén a kiírást, ott egy ilyen nevű doktor a főorvos.
Még a nevekhez folytatólag; van egy olyan – oszlopos, csodás, színes-vöröses – kaktusz, amit Eriokaktusz LENINgehausénak, Leninházinak neveznek. – Itt persze megállt a kés a levegőben, de nem lett baj (1962).
A közderültség közepette felállt a nénike, teljes komolysággal megköszönte a tájékoztatást:
- Mindezt elmondom a barátnőimnek is! – s leült.
Hasonló eset velem is előfordult még diákkoromban. Másodéves koromban préselt növénygyűjteményeket kellett határidőre elkészíteni, bemutatni. Természetesen a neveket ráírva, a bemutatásnál az osztály előtt hangosan, pontosan ejtve – tanárunk erre különösen allergiás volt – felolvasni. Jó “banda” voltunk úgy együtt, mindenre kaphatók. A fent említett nevekből természetesen voltak “előfordulások”.
Történt egyszer, hogy egyik aranyos, kedves, szűzies kis nebáncsvirág osztálytársnőnkkel (akkor még voltak ilyenek… lehet ma is), nem készült el időre a gyűjtő. Vagy talán otthon felejtette, már nem emlékszem pontosan, a lényeg, hogy síró szemekkel kérte: dobjunk össze egy gyűjteményt, mert ha egyest visz haza, megöli a mostohaapja.
S milyen önzetlen, jószívű az osztály (lásd Karinthy), a kérés parancs, a tizenhúsz növény összeállt. Az ominózus nevűekből. Eljött az idő, tanárunk, Józsi bácsi is vele együtt, szólított. Kis barátnőnk is sorra került. Olvasta, olvasta a neveket, először bátran, hangosan, aztán egyre lassulva. Az osztály – a kegyetlen osztály – öklét harapdálva fojtotta vissza a kirobbanni készülő röhögést. A tanár úr lassan mindent értett, és éppen szólni akart, de a kislány addigra sírva fakadt.
Az osztály mégsem nevetett, csend lett. Azóta is tart. Az osztálytalálkozón már mindnyájan felszabadultan nevettünk. A tanár úr is – húsz év után.
A történelem ismétli önmagát, az elmúlt év őszén, gyomortájéki műtétemet követően koraeste a D.-i kórház sebészetének főnővére a következővel állott az ágyam végéhez:
- Hogy van, hogy van, Hegyi úr? Ugye maga a kaktuszos? Mondja, van magának pénis kaktusza?
Ritkán akad el a szavam, de így, frissen műtve, egy 50-es főnővérrel az ágy végén, P. kaktusszal…Csuklottam, talán az emlékek miatt…