A kaktuszok fejlődéstörténetének félretételét ígértem, elsősorban tájolást, tájékozódást adnék.

A szárazságtűrők nagy csoportjánál hagytuk abba, ezeknek egyik szelete a kaktuszok, pozsgások. A pozsgások föld alatti, kiterjedt, földfelett már gyérebb, de vastag alkatú, telt idomú húsos szárú növények. Száraz időszakokban föld fölötti részük szinte a felismerhetetlenségig összeaszalódik, sok esetben el is pusztul. Föld alatti részük viszont igen hosszú ideig - akár egy évig is, fajtától függően – életképes, gyökerükből (gyökérnyakból) a csapadékosabbá fordult időszakban napok, órák alatt hajtást hoznak és bokros, cserjés alakzatot öltenek, majd virágot fejlesztenek, magot érlelnek.

Tehát az úgynevezett szukulensek (helytelenül írva szukkulensek) kisebb-nagyobb dundi vagy aszalódott, talajon elfekvő vagy ágaskodó bokrocskák szép, csodálatos külsővel. Színes, szürke vagy ezüstös kültakarójuk, szép, nagytömegben hozott (idény) virágaik vannak.

Ezek a növények szerte a Földön – a szárazulatokon – előfordulnak, de jellemzően a sivatagos vidékeken. Eurázsiában: Spanyolország kopár sziklás hegy-domb vidékén; Németalföld száraz északi területein; a Jugoszláv dolinákon; a Kárpát-medence alföldjein, a sziklás, száraz “peremhegyeken” (Budapest, Sas-hegy déli oldala); a lengyel sós-szikes alföldeken; az ukrán-orosz síkság sztyepp vidékén, az Ural-altáj kevéssé ismert vidékén (aminek európai ismeretek szerint ma is kevéssé feltárt a növényvilága).

Igen sok elhanyagolt, alig ismert, de szépen díszlő fajok élnek a mongol sivatagok, az indiai-nepáli “különleges” tájegységek világában. Miért sorolom ilyen hosszan az előfordulásokat? Szeretném eloszlatni azokat a tévhiteket, miszerint a szukelensek és kaktuszok csak Amerikában vannak…

E szempontból egyáltalán nem elhanyagolható Afrika, a jól ismert szaharai növényvilágával, mert ott sem csak homok van!