"Nincs pénz, és enni kell!"

 Tényleg olyan jó ez a munkáltatóknak? Megtakarítanak bérköltséget. A technikai fejlesztéssel megtakarítanak létszámot. Igaz, hogy az informatikusoknak több bért kell fizetniük, de ők sokkal kevesebben vannak, mint a feleslegessé váló betanított munkások tömege. Tehát ez is kevesebb összbér-igényt jelent.

A gond az, hogy a tömegtermelésre vállalkozók számára (és ez a meghatározó), erősen csökkent a lehetséges vevők száma. Egyre kevesebb embernek van (egyre kevesebb) pénze. Márpedig, az iparosítással, a faluból a városba áramlással egyre kevesebb ember tudja fenntartani magát és családját pénz nélkül.

A termelésből indultam ki, hiszen mindenki abból él, amit megtermelnek. Amit a gazdaságban dolgozók keresnek, amit a termelők eladnak, abból lesz az adó, az az állam legfőbb bevételi forrása, abból fizeti az állami alkalmazottakat, Az alkalmazottak a bérből tartják el a családjaikat.

Ha kevesebb a termelők jövedelme, kevesebb az adó, kevesebb a vásárlás. Eközben, az automaták szünet nélkül ontják az eladhatatlan árucikkeket.

Egy nagy túltermelési világválság első éveiben élünk. Valódi megoldás nem látható. A legfőbb probléma, hogy a pénz nem tudja betölteni csereeszköz-feladatát, mert sokkal kevesebb embernél van, mint amennyinek szüksége lenne rá egyszerűen ahhoz, hogy életben maradjon.

Hogyan próbálják az emberek megszelídíteni a pénz sárkányt?

Egyrészt, akármilyen bérfeltételekkel hajlandóak boldogan alkalmazottak lenni. Szó sincs "munkásság"-ról, "mely osztályharcban vasba öltözött". Mindenki reszket az állásáért, és könyököl, hízeleg, besúg, megalázza magát a magasabb bérért.

Másrészt megpróbálnak pénzhez jutni. Illegális, vagy legális módon. Szaporodik a vagyonelleni bűncselekmények száma. Egyre nagyobb az "árnyékgazdaság", amelyben bejelentés nélkül, zsebből fizetik az alkalmazottakat, így megtakarítva a társadalombiztosítási és adójellegű költségeket. A korábbi alkalmazottakat kényszerítik az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltására, hogy utána ugyanott, ugyanazt a munkát végezzék, de már a bérterhek nélkül, alvállalkozói számlával elszámolhatóan. Miközben az ember elveszti a betegápolási jogosultságát, nyugdíjszámításnál a munkában töltöttként figyelembe vehető éveit.

Ezek a próbálkozások a sárkányt nem szelídítik meg. Inkább egy spirális mentén növelik a problémát, újabb fejeket növesztenek a sárkánynak. Ezek nevei: Infláció, Államháztartási hiány, Egészségügyi-, Szociális-, Oktatási rendszer összeomlása.

Régebben a háború volt a leghatékonyabb módszer a válság megoldására. Ma ezzel hiába próbálkozik Bush elnök. A "felesleges"-nek minősített ágyútölteléknek használt nem fogyasztók részére is termelnek az üzemek, az ő fogyasztásukra is égetően szükség lenne. A szegény, legyőzött "ellenség"-nek nincs pénze, hogy megfizesse az újjáépítést. Irak olajat importál. Egy-egy kommandóson már félmillió dollár értékű felszerelés van. De ebből nem lesz tömeggyártás, nem termelődik annyi bér a hadiiparban, hogy érdemlegesen növelhesse a fizetőképes keresletet, felszívja az elfekvő árut.

 Mindenki a pénzről beszél, mindenki azt hajszolja. Nyilván, hiszen ez az, ami nincs. És mostanában már jóformán minden csak pénzért kapható. A faluban egészségtelennek nyilvánították a kutakat, bevezették a vízhálózatot, amiért pénzt kell fizetni. A rőzsegyűjtés is tilos, hiszen magántulajdonba kerültek az erdők, kidobásra került a sparherd, a vegyes tüzelésű kályha, bevezetésre a tiszta gáz, ami pénzbe kerül. A városokban az önkormányzat tiltja az egyedi fűtési megoldásokat a távhőszolgáltatás védelmében. Vidéken még lehetne termelni a házikertben, ha nem kellene egész nap a pénzes lehetőségek után rohangálni. Akkor nincs más lehetőség? Bele kell nyugodnunk, hogy a pénz győzött?

El kellene gondolkodnunk, mennyit dolgozunk a pénzért, amit azután a szükségleteink kielégítésére fordítunk. Nagyon durva megközelítésben annyit mondanék kezdetnek, hogy a termékekben általában körülbelül 10 százaléknyi bérköltség van. Ebből a bérből tehát a termékek legfeljebb 10 százalékát lehet megvenni is. De a termékek többsége nekünk készül. Nem csak a 10 százalékuk.

Tehát be van kódolva a rendszerbe, hogy óhatatlanul iszonyatos pazarlással készülnek termékek. Ezt hívják piacgazdaságnak. Az egyéni termelő látja, hogy valamelyik termék a piacon jó áron kel el. Van benne extraprofit. Kapja magát, és beszáll ennek a terméknek a gyártásába. Ha ezt többen teszik, - márpedig, mivel nem tudnak egymásról, tehát teszik - hirtelen olyan sok lesz a piacon az áru, hogy a korábbi áron már nem veszik meg. A kereslet csökken, a kínálat kénytelen csökkenteni az árat. A tőkeerősek ezt megtehetik, a gyengébbek belebuknak. Ott az a rengeteg áru. Óriási reklámkampány indul az elsózása érdekében. Hatalmas "fejlesztő" tevékenység, hogy az emberek kidobják a tavaly vásároltat, az új, "divatos" másik miatt. Szabályozzák a minőséget, hogy ne legyen túl tartós a termék.

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy mindenki által elérhető számítógépbe be lehetne pötyögni, hogy mikor, milyen termékre lesz szükségem, ez összesítődne, és a termelők is bepötyögnék, mikor mennyivel készülnek el. Azonnal látható lenne a többletigény, hogy mire kellene átállnia a termelőnek, mi az, amit importálni kell, mi exportálható.

Tessék? Hogy ez a tervgazdaság, ami megbukott?

No, nem egészen. Mert a tervgazdaságban hozzá nem értő emberek döntötték el, hogy szerintük mennyi kell az egyes termékekből, és kötelezték a terv teljesítésére a termelőket. Itt egy gép csak összesít, és az termel, aki akar.