|
Pjotr Iljics Csajkovszkij,
(1840-1893) orosz romantikus zeneszerző.
Nyolc éves korában kezdett zongorázni,
hamarosan felülmúlta tanárát. 1859-ben
hivatalnoki pályája mellett az orosz zenei
Társaságban kezdett tanulni. Anton
Rubinsteintől zeneszerzést is tanult, végül
annyira fontosnak érezte a zenét, hogy
zongora-, orgona- és fuvolatanulmányokat
folytatott.
1865-ben
Johann Strauss vezényletével mutatták be
Karakterisztikus táncok című művét. |
1866-ban Moszkvában zenetanár, közben néhány
mérsékelt sikerű művet alkot. Az Orosz Ötök
(Balakirev, Rimszkij-Korzakov, Kjui,
Borogyin és
Muszorgszkij) látnak benne
fantáziát.
1875-ben mutatták be a Hattyúk tavát,
1881-re elkészül az Anyegin, és az
1812 nyitány.
Sikeres európai koncertkörútja során
számtalan zenei híresség ismerte el
tehetségét eközben alkotta
Csipkerózsikát, de hamarosan New Yorkban
is ünnepelték.
1892-ben mutatták be a Diótörőt, rá
egy évre komponálta az önmaga szerint
legnagyobb művét, a Patetikus szimfóniát.
|