|
Liszt Ferenc (1811-1886) magyar
romantikus zeneszerző és kiváló
zongoraművész.
Korán megmutatkozó zenei tehetségének
kibontakoztatásához kellő szülői segítséget
kapott. Kilenc éves korában már koncertet
adott Sopronban, majd Czerny és Salieri
tanítványa lett.
1822-ben mutatkozott be Bécsben, ahol
Beethoven is felfigyelt a zongoraművész
tehetségére. Tanulmányait folytatta, de
közben rendszeresen koncertezett Európa
szerte. |
Liszt Ferenc 1827-től Párizsban élt, mint elismert és
keresett zongoraművész. Chopin segítségével
tovább csiszolta zongorajátékát,
Berlioz
pedig a zeneszerzés rejtelmeibe avatta be.
Három év múlva ismét hosszú koncertkörutat
tett Európa nagyvárosaiban, illetve
Oroszországban, ahol több orosz zeneszerző
munkássága mellett megismerkedett
támogatójával és szerelmével, Carolyne von
Wittgenstein hercegnővel.
Weimarban az udvari színház karmestereként
dolgozott és tanított. Budapesten segítette
a Zeneakadémia tevékenységének beindításában
és rendszeresen tanított.
Liszt Ferenc rendkívül termékeny zeneszerző
volt, közel 400 zeneműve maradt fenn,
emellett számtalan zenei esszét írt. |