Mik nem vannak a szerszámos mellényemben

Felhívtam a szervizt, hogy kivinném a kocsit. Mondták jó, vigyem ki pénteken.
Mondtam jó, kiviszem. Mikor lesz kész? Mondták egy két óra, és már mehetek is.
Délre kaptam időpontot, szóval belefértem volna a munkaidőbe bőven.
Eljő a péntek, időben kiérek a szervizbe. Ja? Hogy ez a kocsi?
Ez ma nem lesz kész. Otthagytam, és hazabattyogtam.
Így esett, hogyha akaratlanul is, de hazahoztam
kimosni a melóból a szerszámos mellényemet.
Gondoltam mielőtt belevágom a mosógépbe,
kirakom belőle azt a néhány dolgot.
Még hogy néhány dolog...

Ez egy 1 méteres mérőszalag. Annyira kell egy telefonszerelőnek, mint egy falat kenyér!
De olyan régóta van a zsebemben, meg olyan picinyke, szóval elfér.

Ez egy 2 centiméter átmérőjű vasgolyó. Azért hordom magamnál, mert mi van, ha valaki odalép
hozzám és megkérdi: Te Géza! Nincs nálad véletlenül egy olyan kb. 2 centi átmérőjű vasgolyó?
Milyen jó érzés lesz majd akkor azt mondani, hogy: De igen! Van! Ez amilyen jól hangzik,
sosem fog bekövetkezni, így ez a dög nehéz valami ezentúl nem jön velem tovább.

Az előbb szép nagyot tévedtem az átmérőt illetően.
Ez a golyó, ez kérem majdnem három centis!

Valamikor néhány évvel ezelőtt történhetett, hogy leszakadt a multiméterem műszerzsinórjáról
a banándugó. Azóta hordom magammal ezt a szakadt kábelt, mondván egyszer csak hazajut,
és akkor majd jól megforrasztom. Most érkezet el az idő, hogy végre sikerült felfognom:
Ha eddig nem forrasztottam meg, és nem is hiányzott, akkor erre nincs semmi
szükségem. Béke veled piros drót! Fogtam, és kidobtam.

Jó kis Kínai elemlámpa. Most már (hogy vagy hússzor szétszedtem) tényleg jó.
Ennek az amúgy szép, de belül szar lámpának egyszerűen minden része kontakthibás volt!

Ez a törött nyelű csavarhúzó, még a lengyelpiacos időkből származik. Ezt használom
Siemens modulhoz bekötőszerszámnak. Ugyan a drótot nem vágja el, de
az eredeti bekötőszerszámmal ellentétben ezzel még sosem
sikerült szakadtra kötnöm egyetlen drótvéget sem.

Ez nem vas szekrénykulcs, hanem vasszekrény kulcs. Vagyis a régiféle szabadtéri
telefonelosztók zárját nyitja. Pár éve elgondolkodtam rajta, hogy
mégis minek hordom magammal? Másnap kellett!

Ez meg mondjuk nagyon nem kell egy telefonosnak.
Ugyan szoktam melóközben puffogni, de odáig még nem jutottam, hogy géppisztollyal!

Nem tudom, hogy honnan termeltem ki, de a telefondrótot sosem kötjük csokival!
Szóval ezek sem jönnek velem tovább.

Kéttollú hatos kulcs. Egyrészt már nem nagyon nyit semmit, másrészt van a kulcscsomómon.
Ez tudom miért van a zsebemben. Úgy öt éve lehetett, hogy egy kollégám kérte, adjak
neki egy ilyen kulcsot, csak elfelejtettem, hogy ki volt az. Gondoltam, ha eszébe jut,
és rá találna kérdezni, hogy mi van a kulcsával, jó lesz ez ha ott lapul a zsebemben.

Időnként kitekerem a csavarokat, majd zsebreteszem őket.
Aztán meg nem értem, miért húz annyira a kabát.

No nem az előbb látott apróságoktól húz, hanem jelen pillanatban ezektől.
Semmibe sem kell hatos csavar a melóban! Gondolom megint összeszedtem őket a földről.
Néha jönnek emberek, leszedik a mennyezetet, vagy kibontanak egy szekrényt.
Mindig marad utánuk néhány csavar, én meg ugye gyűjtöm.

Persze rugós alátét is van a csavarokhoz, ami legalább annyira kell legyen nálam...

...mint mondjuk ez a koszos négyes tipli. (sosem volt hozzávaló fúróm)
A nyolcas anya sem kell a telefonszereléshez.

A Milli biléta bevásárló kocsiba való, a patent melósruhára.
Ezekről az újabb keletű ruhákról úgy pereg a patent, mintha kötelező volna!
Ez annyira így van, hogy minden nadrághoz adnak gyárilag egy kis készlet tartalék patentet.

Három tollak. A piros figyelemfelkeltésnek van, a fehér vékonyan fog, a kék pedig vastagon.
Ez utóbbival kell írni a számlát.

Nem lehet rám mondani, hogy ne vigyáznék a holmimra. Bár mondjuk egy kalapácsot elrontani...
Valamikor a 70-es évek végén bementem a raktárba, és felvettem szerszámkönyvre
Miklós bácsitól ezt a kalapácsot. Ez azóta is mindig a zsebemben van!

Ezzel a négy csavarhúzóval bármit, és még sokan is vannak!

Egyszer régen rájöttem, hogy mitől kékül be a csípőfogó műanyag nyele. Egy zsebben van a tollal.
A szigszalag manapság már csak arra kell, hogy hibalapot ragasszak vele a döglött jószágokra.
Az a piros izé, az egy bekötőszerszám. Valaki a cégnél kényszeresen vásárol egyre újabb
és újabb fajta végelzáró modulokat, mi meg már nem győzzük zsebre tenni az egyre
csak gyűlő különféle modulokhoz szükséges bekötő szerszámokat.

Azt találta ki valaki, ne fogdossuk össze a falat az ügyfeleknél a koszos kis mancsunkkal,
hanem adott esetben (már ha éppen szükséges) használjunk fehér kesztyűt.
Hogy dolgozni nem próbált benne aki ezt kitalálta, az biztos!

A lábzsák viszont egy kifejezetten okos dolog! Csak felhúzom a cipőmre, és már csattoghatok
is keresztül bármiféle tisztaságmániások lakta lakáson. Télen különösen jópofa, mikor
a meleg lakásban elkezd kiolvadni a cipőtalp bordáiból a latyak. A szar vékony
műanyag nem bírja, hogy járok benne. Pillanatok alatt kilyukad, majd a
lyukakon csepeg kifelé a sáros trutyi. Mondjuk aki ezt kitalálta, az
nem próbálta ki a manapság oly divatos fényes felületű járólapon.
Vagy legalábbis remélem, hogy nem próbálta ki, és nem jött rá,
hogy mennyire csúszik, és nem mondta magában,
hogy úgy sem neki kell hordania.

Nézegettem a szép piros kábelt. Már majdnem eltettem a drótgyűjteményembe,
de aztán láttam, hogy Kínai. Annyira nincs benne réz, hogy kész
csoda, hogy még vezeti az áramot! Vödörbe vele!

Ezek maradnak, csak el kell innen tenni őket,
míg megszárad a szerszámos mellény.

Ellenőrzés, hogy minden meg van-e.

Egészen könnyű lett a mellény, hogy kiszedtem belőle a csavarokat meg a vasgolyót.