Így kell begyújtani a fatüzelésű cserépkályhába

Megígértem, hogy egyszer megmutatom a fatüzelésű cserépkályhába való begyújtás módját.
Ez de rég volt... No de egyszer mindennek eljön az ideje! Ennek a bemutatónak például
épp most. Egyrészt van ugye a cserépkályha, mint fűtőalkalmatosság. Másrészt van
a tűzifa, mint tüzelő anyag. Harmadrészt ott a papír, mint gyújtós. Ezen három
eszköz felhasználását fogom most bemutatni. Már csak azért, mert ha minden
hozzáértés nélkül állunk neki tüzet rakni a kályhánkba, könnyedén füsttengert
varázsolhatunk a szobába, az elvárt barátságos melegség helyett. Az, ha a tűzifát
valahol a kályha mellett tartjuk, mint a képen szekrényben, vagy egy ládában, akkor
-feltéve ha nem voltunk lusták előző nap- egyrészt mindig van mivel begyújtani, másrészt
valamicskét szárazabb a fa. Harmadrészt pedig a szoba melegében mind kikelnek a hasábokból
a bennük téli álmot szunnyadó bogarak. Egyszer tele volt a szoba egy egész télen át,
valami piros hátú cincérféleséggel. Nem esz meg, csak lassan és zajosan repül.

Belevakuztam a kályha sötétjébe. Kicsit soknak bizonyult a vaku fénye a szűk helyen.
A lényeg, hogy nem baj, ha van a kályhában tegnapról némi hamu. Nálunk néha
hetekig sincs kihamuzva a tűztér. A hamu amúgy jó a növények alá, havas
járdára csúszásgátlásnak, valamint a konyhába láboshoz súrolópornak.

Sokáig egyetlen piszkavasunk volt, de nem is oly rég találtam a pincében egy hosszabbat.
Mióta idefent van, használom is rendesen, mert mikor benyúlok hátra a rövid vassal
elrendezni egy szerintem nem jól álló hasábot, nagyon tudnak olvadni az ujjaim.

Bemutatom a tűzrakás módját. Először az egyszerűség, illetve a jobb láthatóság miatt kint.
Alulra kell egy újság, mégpedig lehetőleg jól égő papírból. Nem feltétlenül
kell piros színű, megteszi a kék borítós Rádiótechnika is.

Az újságra jön két un feltámasztó fa. Szerepük kettős. Egyrészt ők
fogják tartani az aprófákat. Másrészt pedig alattuk, illetve
közöttük fogok kalimpálni a gyújtópapírossal.

A két szélső aprófa legyen a vastagabb, mert ők tartják meg
(legalábbis egy darabig) a rájuk pakolt többi tüzelőt.

A közéjük rakosgatott apróbb fadarabok már lehetnek vékonyabbak. Ezek fő feladata az,
hogy könnyedén meggyújthatók legyenek a papír lángja által. Az aprófa titka az idő.
Már úgy értem, hogy időben, általában még az előző tüzelési szezon végén illik
elkészíteni a következő évi adagot. Egy nyár alatt rendesen kiszárad,
így könnyű lesz vele begyújtani.

Egy fadarabka hosszában balra (ha jobbra van a kályhában a füstjárat, akkor jobbra),
majd erre még pár szál aprófa, pontosan úgy, mint ahogy az előbb.

Az építmény tetejére jönnek a nagyobb fahasábok. Eddigi tapasztalataim szerint, az ennél
nagyobb darabokkal az a baj, hogy lassan égnek el. Vagyis ugyan sokáig ég a kályhában
a tűz, de mindeközben megy is ki a meleg a kéményen. Ráadásul arról sem szabad
elfelejtkezni, hogy ami levegő kimegy a kéményen, az mint friss levegő be
is kell hogy jöjjön a szobába. Mégpedig kintről! Vagyis hidegen.
Ha nem elég ennyi fa a meleghez, tehetünk rá nyugodtan.

Ha felülre nem fér, vagy nem tudunk benyúlni, nyugodtan nekitámaszthatjuk a rakásnak
az újabb hasábokat oldalról. A lényeg az, hogy az áramló lángnyelvek irányába
kerüljenek. Ha nem így teszünk, egyszerűen nem fognak meggyulladni.

Ha van hely a kályhában, vagyis nagy a tűztér, no meg a hideg is, akkor nyugodtan építhetjük
tovább a tornyot felfelé, de akár oldalvást is. Az egész lényege az, hogy mielőtt összeroskad
az építményünk, már nagyban lángoljanak a hasábok. Amennyiben a tűz rendes beindulása
előtt összedől a rakás, nem meleg lesz az eredmény, hanem sajnálatos módon füst.
Természetesen nem itt kint gyújtom meg a tüzet, hanem bent a kályhában.

Először jön az újság. Mehet nyugodtan a hamura. Épp az a szerepe, hogy a hamut eltakarja.

Most jön a két feltámasztó fa, majd azokra az aprófák.

Mint azt épp az előbb említettem volt, a tűzrakás lényege, hogy az alulról felfelé
nyaldosó lángok útjában legyenek a meggyújtandó fahasábok.

Begyújtani olyan papírral lehet, ami jól ég. A zizegős anyagú színes reklámújságok nem jók!
Ha nem érezzük a lényeget, tegyünk egy egyszerű próbát. Vegyünk egy papírlapot, majd
gyűrjük össze. Gyújtsuk meg, majd dobjuk be a kályhába. Ha elég, akkor jó vele
begyújtani. Ha nem ég el, illetve elalszik, akkor meg nem jó gyújtósnak.

Sodorjunk egy szép csíkot a papírból, majd középen
hajtsuk ketté, s dugjuk be a farakás alá.

Már úgy értem, hogy így.

Majd tekerjünk egy újabb csíkot a papírból, s görbítsük vissza a végét. Ha nem így teszünk,
akkor a papírcső ki fogja vezetni a füstöt a kályhából, miközben begyújtunk vele.

Gyújtsuk meg a farakás alá gyűrt papírcsík kilógó végét. Mint azt az előbb a papír gyújtósnak való
alkalmasság vizsgálatánál elmondtam, a jó papír, mint azt a videón látjuk, meggyújtás után nem
alszik el. Most fogjuk meg a másik papírt, "vegyünk vele tüzet" a már égő papírcsíkról, s kezdjük
el mozgatni. A tűz annál jobban ég, minél több oxigént adunk az égéshez. Megpróbálhatjuk fújni is
a tüzet, de egyrészt ki fog jönni a kályhából a füst, másrészt pedig valószínűleg el fogunk ájulni.
Ezek ketten nem egy jó kombináció! Mint az a videón igen jól látszik, a jó égéshez szükséges
plusz oxigént bevihetjük úgy is, hogy magát a tüzet, vagyis az égő papírt mozgatjuk. Mindössze
két újságlap elég a begyújtáshoz! Persze kell még a tűz alá is egy újság, de ez már lehet nem jól égő
színes reklámújság is. A szerepe szinte csak annyi, hogy ne a kavarjuk fel a tűzrakás alatti hamut.
Miután a tűz meggyulladt, mint az jól látszik, gyakorlatilag egyből, én már rá is szoktam csukni
a tűzre a kályha ajtaját. Csak a kis szellőzőt hagyom nyitva. Annyi levegő
a mi kályhánk esetében épp elég a tökéletes égéshez.

Szépen pattog a tűz. Közelről nézve jól látszik a lángnyelvek útja.

Kis gyakorlat után, már nem is kell ránéznünk a tűzre, hogy jól ég-e.
Most is csak a videó kedvéért nyitom ki az ajtót.

Mivel odakint hideg van, nem lesz elég annyi fa a meleg szobához,
mint amennyi a mi kályhánkba elsőre befér.

Nálunk, hogy ne legyen nehézség a takarítás útjában, mindig elől van a porszívó.

Ugyanis ha nem porszívózok fel egyből begyújtás után, akkor széthordjuk a forgácsokat
az egész lakásban, ahonnan aztán sokkal nehezebb lesz őket feltakarítani.

Szépen ég a tűz.

Kell is neki, mert szélső lakás vagyunk, és az ablak sem szigetel valami jól.

Pedig megerősítettem, meg hernyó is van az ajtószárnyak között.

Kezd összeomlani a máglya.

Most kell rátenni még néhány hasábot. A lényeg az, hogy még a tűz leégése előtt
pakoljunk rá ha kell, ne pedig akkor, mikor már csak parázs van a kályhában.
Utóbbi esetben lassú égés lesz az eredmény, sokáig nyitva hagyott kisajtóval,
esetenként el sem égő, másnap reggel is félig elégetlen fahasábokkal. Persze ha
nagyon nagy a parázs a kályhában (nagy és jól megpakolt tűztér), akkor ez nem igaz.

A tüzet nem kell piszkálni! Ha jól építettük fel a máglyát, mindenféle hozzányúlás
nélkül szépen leég. A kicsiny ablakon keresztül is jól látszik, hogy
odabent minden a legnagyobb rendben van.

Mikor már csak parázs van, végeztünk is az aznapi tüzeléssel. Ha épp ahhoz van kedvünk,
süthetünk a parázs felett pirítóst, de akár még agyagtárgyakat is kiégethetünk benne.

Mikor már nem lánggal ég, nincsenek benne elégetlen
részek, akkor nyugodtan rázárjuk a kisajtót is.

Ha becsukjuk a kisablakot, akkor megszűnik a huzat. A szunnyadó parázstól másnap reggelig
kellemes meleg marad a kályha. Nálunk már többször előfordult, főleg hidegebb napokon,
valamint nagyobb adag parázsnál, hogy még másnap reggel is volt parázs a kályhában.

Ennek persze feltétele az is, hogy jól zárjon a kályha ajtaja (lásd szigetelés körben),
különben kiviszi a huzat a meleget a kéményen. A kályha ablakát semmiképp
se zárjuk rá még égő hasábra, mert annak nem sokáig izzó, meleget adó
parázs lesz az eredménye, hanem elégtelen égés, vagyis füst.

Íme egy nem túl jól sikerült kép, ami a kisablak
bezárása után mintegy öt órával készült.