Füvet nyírok a kertben
(még ha kicsi is az a kert)

Bevallom őszintén, hogy részemről sosem érdekeltek a növények. A virágállványon
senyvedő szerencsétlen zöldségek nálam mindössze a "locsolni való nyűg" besorolást
szerezték meg. Aztán idővel megváltozik az ember. Paprikát palántázok, vagy muskátlit
ültetek, esetleg füvet vetek a kertbe, s mint az ezen a képen is látszik, az ablakba.
Akarom mondani a balkonra kitett fagylaltos vödörbe. Tetszik a falatnyi
zöld, gond meg nem sok van vele. Elfelejtem locsolni? Megoldja
helyettem a természet, némi beeső eső formájában.

Apróbb probléma, hogy egyes rovarok helytelenül döntik el, hogy mely irányba kell
távozniuk a kertemből, s ilyenkor mindketten alaposan meglepődünk. Ez a valami
állat nem igazán tud mit kezdeni egy kartondobozra való rádióépítési anyaggal.

Én meg persze vele nem tudok mit kezdeni, ezért elfogtam, s kitessékeltem a szobából.
Ez a művelet annyira megtetszett neki, hogy másnap is meglátogatott.
Ekkor már sokkal barátságtalanabb hangulatban voltam,
ezért olyan állapotban távozott, hogy többet nem jön.

Pedig milyen szép kis jószág...

No de térjek csak vissza a témához, ami ennek a rengeteg fűnek az ő lenyírása.
Mert ugye milyen elhanyagoltan le van már nőve?

Ha egy kisvödörnyi fűvel így elpepecselek,
mit kezdenék egy egész kertre valóval?

Hogy én hogy bele tudok fáradni a rengeteg kerti munkába...

Andi a tartópálcikájánál fogva kicsit beljebb szerette volna dugni az őrzővédő madarat
a földbe, mely tevékenység eredményéül állt elő ez a szörnyű baleset. Még tiszta
szerencse, hogy a műmadarak nem kényesek az ilyesféle atrocitásokra.
Az sem zavarta, mikor a telente nálunk kosztoló cinegék
jól megkopogtatták a buksiját.

Mehetsz vissza a helyedre!

Amúgy úgy kezdődött, hogy gondoltam nem csak a kertbe, hanem az ablakba is ültetek
egy kis füvet. Mivel nem voltam benne biztos, hogy maradt-e még a pincei vödörben
fűmag, ezért hazafelé jövet meg-megálltam, és sok különböző helyről letéptem egy
egy éret fűkalászt. Itthon a kalászokat szétmorzsoltam magokra (illetve ez részben
már útközben még a zsebemben megtörtént), majd egyenletesen elosztottam
a magokat a földön. Kevésnek tűntek, ezért hoztam egy nagy marékkal
a pincei magos vödörből, és azokat is beleszórtam a vödörbe.
Oly sok magot használtam fel, hogy végül alig látszott tőlük a föld!
Gondoltam így ritka biztosan nem lesz. A magokra szórtam úgy egy centi
földet, majd jól belocsoltam őket, aztán kitettem a kreációt az ablakba.
Mint az látható, először nagyok kevés pilincka zöld dugta ki a fejét.

Aztán begerjedt a természet, majd néhány nap elteltével már nem is látszott a föld.

Aztán persze -ahogy az én biológiai projektjeimmel lenni szokott- beütött a krach.
Mint az a balra látható két tő paprika esetében is jól megfigyelhető, az egyiknek
annyi. A paprika esetében ráfoghatjuk a jelenségre, hogy az egyik mag gyenge
volt, vagy mondjuk az egyik palánta fejletlen, bár az összes mag ugyanabból
a piros kaliforniai paprikából származott. De akár még az is megeshetett,
hogy valami gonosz állat beharapta az egyik növény gyökereit.

Na de ezt hogyan hozta össze a fű? Mi az, hogy a vödör egyik felében elszáradnak
a növények, míg a másikban nem? Egyenletesen voltak elosztva a magok, és
az elárasztásos öntözési módszeremnek köszönhetően arról sem lehet szó,
hogy a vödörben valamely oldal több, avagy kevesebb vizet kapott volna.
Mondjuk mindegy, mert már úgy nagyjából helyreállt, de akkor is érdekes...