Ismét festek, csak most nem a folyosót

Ha már ennyire belelendültem, azt találtam ki, hogy miért ne festeném ki ezt a pincét?
Erre ugyanis épp most kínálkozik egy nagyszerű alakalom. Egyrészt az utóbbi idők
rendezkedésének köszönhetően jórészt elfogytak innen a lomok, másrészt ami
még itt maradt, az meg könnyen mozgatható. Harmadsorban pedig már miért
ne festeném ki? Mikor már hetekkel ezelőtt megvettem hozzá a festéket!
Lásd bal sarokban a színes izék alatt. Szerintem ez nem lesz akkora
meló mint az eddigiek voltak, mert már van hová átrámolnom.

Állítólag a horizont mindig egyenes. Hogy tartottam én a fényképezőt?
Mindegy... A lényeg, hogy az előbb tett állításommal ellentétben
ide már nem lehet pakolni. Illetve ez ennél kicsit bonyolultabb,
hiszen a végén, miután kifestettem a pincét, majd az itt tárolt
lomokat kell rendezetten bepakolni. Vagy valami ilyesmi...

Az utóbbi időben annyira rákaptam a pakolásra, hogyha egy kicsit nem figyelek oda,
azonnal áthelyezek egy szekrényt. Mondjuk az első képen jól látszott, hogy ez már
eleve üres volt, ráadásul darabokból áll. Ezen a képen viszont úgy néz ki, mintha
több lenne benne a polc mint azt korábban láttuk. Ez azért van így, merthogy
-a korábban megteremtett lehetőség okán- elővarázsoltam az egyes elemek
eredeti polcait a pince mélyéről. Most még nem az a cél, hogy egésszé
kerekedjen, hanem csak az, hogy ideiglenesen bele tudjak pakolni.

Nem volt egy nagy művészet, ezt persze elismerem. Sem nehezek nem voltak
a lomok, sem sokan nem voltak. Tulajdonképpen szinte üres
kézzel sétálgattam ide oda a két pince között.

Kiürült a pince, vagy legalábbis majdnem. A létra majd akkor kell, mikor a plafont
fogom festeni. Szerencsétlen linóleumba meg kissé bele fogok rondítani.
A balra látható fényes izével van egy kis baj, mert a többszöri
próbálgatás eredményéül az jött ki, hogy nem fér sehova.

Konkrétan hosszabb, mint maga a pince. Nem vágok le belőle, mert ha megtenném,
akkor egészen biztos vagyok benne, hogy néhány napon belül kiderülne, hogy
most meg van egy akkora karnisom (merthogy ez az), ami épp húsz centivel
rövidebb a kelleténél. Mondjuk egyben meg soha sehova sem fog kelleni...

Azt találtam ki, hogy mielőtt nekiállok festeni, leburkolom a falat.
(ami amúgy a pincékben megszokott fából ácsolt rács),
Mégpedig az egyszerűség, illetve a felhalmozott
anyagok hasznos újrafelhasználásának
érdekében ezekkel a hatalmas
hullámpapír táblákkal.

Rezgett a léc, hogy a darabokból összeszerelhető játszószőnyeget vetem be
a feladatra, csakhogy elakadtam annál a részletnél, hogy mégis mi
a csuda tartaná meg ezeket a szétesős négyzeteket a falon.

Az eredeti százas izzó mellé bevittem ezt a szintén százas izzós steklámpát, hogy
lássam, amit épp csinálok. A puszta beton falak és a barna lécek úgy elnyelik
a fényt, hogy mindezek ellenére konkrétan sötét van. Márpedig valamikor
régen itt szereltem össze négy Salgó tornyot. Ha nem úgy van,
hogy vaksi lettem, akkor valószínűleg tapogatva.

A linóleumból kivágtam egy darabot, ami a pincém előtti töredező betont
fogja eltakarni. Ezt a csúfságot pedig majdcsak megoldom valahogy.

Festőgép, porszívó, és a porszívó csöve. Tulajdonképpen már akkora
a rend, vagy ha az épp nem is, de a hozzáférhetőség, hogy
mindössze néhány perc alatt elővarázsoltam őket.

Szerintem ennek hiányzik az a része, aminél fogva eredetileg vinni lehet.
Persze semmi gond, hiszen megszoktam a másiknál, hogy nem viszem
sehova, hanem csak ráncibálom magam után a csövénél fogva.
Teszteltem. Nem forognak a kerekei. Mindegy ez most...

Ellenben az nagyon nem mindegy, hogy papírból készült porzsákja van.
Ezen később biztosan változtatni fogok, de most így is megteszi.

Azt a fadarabot (mert lécnek semmiképp sem nevezném) ami keresztben átvonul
a képen, azt lefeszegettem. Visszafejtve a történéseket, valahogy úgy eshetett,
hogy a másik oldalról elkezdte átnyomni a farakás a falat, illetve a léceket.
Mivel egy farakást odébb illetve visszatolni nem lehet, ezért került oda
két szeggel felütve a formátlan fadarab. Aztán a keletkezett
rés idővel megtelt szénporral és faforgáccsal.

A porszívó csöve meg mindennel, ami csak meg tudott akadni benne keresztben.
Az elakadás persze nem csoda, mikor a cső a ragasztás alatt a képen látható
állapotban volt. Gondoltam biztosan ez is olyan, mint a miénk. Már úgy
 értem, hogy a lakásporszívónk. De persze nem. Elvágtam a csövet
a hibánál, hogy majd rutinosan újratekerem, de ez ragasztott.
Mondjuk mindegy, hiszen a szigszalag bőven megtartja.

Hol itt, hol meg ott akadtam bele valamibe. Szerencsére komolyabb sérülést nem
szenvedtem, tán csak az ingem téptem meg kicsit. Végül berágtam. Átsétáltam
a másik pincébe (hiszen már megtehettem) és elhoztam ezt a rettenetes
harapófogót, majd nekiálltam, és módszeresen végiglappogtatva
az összes falakat, kihúztam minden kiálló szöget.
Gondoltam elbizakodottan...

Íme az eredmény. Ez egy teljesen üres pince. Mennyivel könnyebb innen indulni,
mint amit eddig láthattunk, vagyis az erősen belakott helyiségeket. Így, hogy
nincs bent semmi, bármit csinálhatok! Már úgy értem, hogy nem korlátoz
a tevékenységben semmi. Persze ez nem pontosan így van, hiszen
nem tömörek a falak, de majd mindjárt ezt is megoldom.

Egyszerűen nem láttam, hogy hány amperes a kismegszakító amit a porszívó
minden második bekapcsolásra lever. Végül ezt találtam ki. Már úgy értem,
hogy lefényképeztem, aztán megnéztem nagyításban. Mivel hat amperes,
nem is csodálom, hogy lecsapja a porszívó! Akkor valószínűleg az óriás
ruszki körfűrész is hibátlan, amit anyám hozott haza a telekről. No de
mindegy, mert már tudom, ha bekapcsolom a porszívót, akkor előtte
mindenképp be kell tennem a zsebembe az elemlámpát, hogy az
esetleg keletkezett sötétségben valahogy ki tudjak
botladozni a kismegszakítóig.

Ez nem lenti kosz, hanem fenti. Egy általános iskolai osztálytársnőm megkért,
hogy nézzek már rá a vasalójára. Ez a gép annyira porlik, hogy sajnálatos
módon (újat kell venni) menthetetlennek minősítettem. Gondoltam rá,
hogy elteszem, és hanyatt fordítva egyszer még jó lesz villanyrezsónak,
de van itthon. Régiféle vasaló is, meg barkácsolási célra egy villanyrezsó is.
Egyszerűen nem lehet minden talán még hasznosítható dolgot eltenni későbbre,
mert a végén még elborítanak a lomok. Izé... Mindegy... Izé... Ezt szerintem hagyjuk.

Például itt vannak ezek a papírlapok. Ezekben a mappákban valaha telefonelosztók
nyilvántartásai voltak. Alapvetően tüzelőnek való papír, azonban én még ezen
túlmenően is eltettem őket. Vagyis még magamtól is meg lettek mentve.
De milyen jól jönnek most, hogy keménypapírra van szükségem!

Megejtettem egy próbát, hogy a vastag papírt mégis mennyire viszi könnyen az olló.
Nincs hiba az elgondolásomban! Amúgy azt találtam ki, hogy a kartonlapot apró
négyzetekre aprítom fel. Ezek a vastag papíralátétek fogják megakadályozni,
hogy az apró, úgynevezett kékfejű szegek átszakadjanak a pince
falára felszögelni szándékozott hullámpapíron.

Egyszerűen szemre is felapríthattam volna, de én persze nem.

Elvan a gyerek ha játszik!

Hogy a kékfejű szeg könnyedén át tudjon hatolni a keménypapíron,
minden egyes négyzetecske közepére fúrok egy lyukat.

Meglehet, hogy unalmas feladatnak tűnik, de számomra, aki képes akár fél
napon át is játszani valami lüke kirakós játékkal, meg sem kottyan!

Az alátétek mind elkészültek, ezért valami más kifogást kell
keresnem, hogy miért nem a pincében tüsténkedem.

A múltkoriban fellelt fél zsák gletthez kell egy vödör víz.
Odakészítettem az előszobába, de semmi.
Nem megy ez nélkülem sehova...

Azt találtam ki, hogy addig kenem a falon található lyukakba a glettet,
míg csak el nem fogy. Vagy minimum addig, míg rá nem unok.

Ugyan a festés még sehol, azonban már ennyi fehérség is azt
eredményezi, hogy már vaku nélkül is lehet fényképezni.

A másik irányba nézve az látszik, hogy finoman szólva nem vittem túlzásba
a mennyezet kiigazítását. Ennek mindjárt két oka is volt. Egyrészt a bal
karomat valamiért hónapok óta nem tudom rendesen felemelni.
A ballal ellentétben a jobbat viszont kedvem nem volt!

Nézegettem, hogy mégis hova a csudába fér be a megmaradt fél vödörnyi glett.
Nem állítanám, hogy annyira zavart ez az üreg, de attól még feltöltöttem.

Már majdnem úgy volt, hogy ismét abbahagyom a nyüzsgést, mikor is azt találtam ki,
hogyha mást nem is, de legalább az éleket átfestem. Ezt azért kell külön, mert ha
az éleknek is festékszóróval megyek neki, akkor átmegy a festék a szomszéd
pincékbe is. Mondjuk ez olcsó diszperziós festék, ez vízzel könnyedén
lemosható, de szerintem ettől még jobb a vitát elkerülni.

Ha egyszer nekem ecset kerül a kezembe, akkor ott minden festékes lesz!
Vagy azért mert összekenem, vagy azért mert rácsepeg, de persze
az is előfordulhat, hogy felrúgom a festékes bödlit. A léceknek
persze pazarlás nekimenni a festékszóróval, szóval így van ez jól.

A másnapra kiszáradt festék, ha tökéletesen nem is, de azért egészen jól takar.

Persze rákenhetnék egy újabb réteget, csak ugye minek?
Ez már így is akkora pozitív változás, hogy még!

Gondoltam jobban látszik videón, hogy mivégre festek. Ez persze jórészt még
csak a glett, illetve csak a helyiség élei vannak lefestve, de már így is sokkal
világosabb van, mint azt a korábbi videón láttuk. Persze lesz ez még jobb
is, miután holnap kifestek. Gondolta a szerző elhamarkodottan...

Reggelire betoltam ezt a rakat almát, hátha a vitamintól beindulok.
De persze nem...

Ebédre alaposan bekalóriáztam, hátha ez segít.
Hát persze...

A vacsorára lesütött oldalas pedig végképp
betette a kaput a munkakedvemnek.

A magamnak mára kiszabott feladat mindössze annyi, hogy a balra
látható (amúgy lécekből készült) falat beborítom hullámpapírral.

Merthogy ennek sem ecsettel, sem pedig szórópisztollyal nem lehet nekimenni.

Szerencsére annyi itthon a kék fejű szeg, hogy még!
Természetesen tudtam róluk, hiszen éppen rájuk
alapoztam a hullámpapír rögzítési projectet.

A kefe pedig azért kellett, mert van egy lyuk a nyelén, melynek segedelmével
könnyedén át tudom ütni, az előfúrt kartonpapír darabkákon a szegeket.

Először úgy voltam vele, hogy megeshet, hogy kéne mellém valaki aki megtartja
a hullámpapír táblát, míg én az egyik kezemmel a szöget, a másikkal
meg ugye a kalapácsot fogom, de mire észbe kaptam
már fent is volt az első tábla.

Ez olyan haladós, hogy szinte már majdnem készen is van.

Mondjuk az igaz, hogy a logisztikai előkészítésben nem volt hiba.
Ami a munkához kellett, rendre ott volt a kezem ügyében.

A hatalmas kartonlapok sajnos már elfogytak, azonban ide kell még egy csík.
Mivel gyűjtögető életmódot folytatok, ez semmi fennakadást sem okoz.

Már csak azért mondom, mert épp a minap dobott ki a szomszédom egy hatalmas
kartondobozt, amit én természetesen azonnal visszagyűjtöttem. Persze nem
felelőtlenül, hiszen tudtam, hogy kelleni fog. Másrészt cserépkályhánk
van, ami jóízűen megeszi a kartonpapírt, ha netalántán
mégsem kellene a pincében a falra.

Íme az eredmény. Minden le van papírozva. Illetve nem minden, de a bejárat felé
eső részt eleve nem is akartam, hiszen onnan egyrészt bejön a fény
a folyosóról, másrészt pedig szellőzni is kell valamerre.

Egyrészt a linóleumból -a minap igencsak csúfos módon- kivágtam egy darabot,
és azt a hibát azért illik valamivel orvosolni. Másrészt évek óta kerülgettem
ezeket a bontott padlószőnyegeket. Mivel már nincs mit leburkolni
velük, mert már minden szép, burkolva van, vagy nem kell
rá szőnyegpadló, bevetem hát őket most.

Ez már a reszli, de még ezekből sem dobtam ki a nagyobb darabokat.

Persze kiigazíthattam volna azt a rést, de nem tettem meg.
Minek? Hiszen úgyis eltakarja a linóleum!
Mert az azért kell a motor alá.

Mivel összeraktam az összes fiókost, felszabadult a pince, ezért szabadon
oda tudtam sétálni a szekrényhez a sárga festékkeverő szerszámért.

Mivel a nagydarab kartondobozból maradt bőven, azonban kelleni már nem kellett,
eltenni későbbre meg nem volt kedvem, ezért néhány perc alatt felaprítottam
tüzelőnek. Egyre csak fogynak a begyűjtött anyagok, ahogy szépen
sorjában beépítem őket. Vagy mint most, leselejtezem.

Miután végeztem a festéssel, a Paint Zoom dobozát bedobtam ide.
Az összefestékezett gépet pedig egy vödörben felvittem lemosni.

Mondhatnánk, hogy ez ugyanaz a kép, mint az előbb, azonban ez nem így van!
A két kép közötti lényeges különbség az, hogy ebben a dobozban már benne
van a gép is. Sajnos elfelejtettem videót készíteni hősies küzdelmemről,
melynek eredményeképpen -a merőkanál kivételével- minden
alkatrészt visszagyömszködtem a dobozba.

Gondoltam néhány jól irányzott mozdulattal lekefélem a cipőmről a fehér port.
Festék vagyok te barom állat! Gondolta a cipőmön a festék.

Ez egészen egyszerűen pazar lett!

Most erre mit mondjak? Honnan került ide ez a kosz?
Mikor a minap összeporszívóztam mindet!

Mivel a padlót a múltkor már leszabtam, így ma már csak le kellett teríteni.
A szőnyegpadlóra nem azért tettem linóleumot, mert alárejtettem
a szabási hibát (amúgy alatta van), hanem azért, hogy ne
álljon már a motorom (amiből mindig csepeg valahol
valami) padlószőnyegen, még ha az amúgy szürke is.

Ez az a kisbútor -amit korábban már többször megemlítettem- ami eddig még
mindig mindenhol útban volt. Ellenben most úgy néz ki, hogy sikerült neki
találnom egy olyan helyet, ahol végre mindketten jól érezzük magunkat.

Tudom én azt, hogy ezek az apró videók kezdetlegesek. Most például megpróbáltam
kihozni a témából valami többet, de a Simson ellenállt. Az eredeti terv az volt, hogy
először szemből látjuk a szerzőt, vagyis engem, amint ülök a motoron. Benzincsap,
szivató, rúgás, szivató vissza, moci bepöccen, kuplung, rúgás a sebváltó karjára,
kuplung eldob, szerző kiszáguld a képből. Itt jött volna egy képváltás. Az volt
a tervem, hogy átteszem a kamerát mögém, hogy lássuk, amint távolodom,
illetve eltűnök a kanyarban. Aztán jött volna amit ezen a videón látunk,
csak nem toltam volna a motort, hanem berodeóztam volna vele az ajtón.
De ha egyszer nem indul el a Simson, akkor nem indul el és kész. Helyette
viszont egyből nekimentem vele annak a szál deszkának, amit úgy tettem le
a fordulóba a létra mellé, hogy ott stabilan fog állni. Mikor egy kicsit
nekimenten, természetesen egyből eldőlt, és vitte magával
a létrát is. Mondjuk így se volt rossz...

A Simsont alig mertem nekitámasztani a hófehér falnak. Sztender -hogy azon álljon-
meg már azért nincs rajta, mert azt a chopperesítéskor leszedtem róla, mivel már
amúgy sem ért le a földig. Az oldalsztenderrel meg olyan ferdén áll a gép, hogy
belóg a pince közepéig. Amúgy ez nem a végleges állapot, hanem mondhatni
érdektelenségből itt hagytam félbe. Az eleje már jó hosszú. (toldók vannak
a villaszárakban felül) Az első sárvédő sokkal szebb, mint a gyári Simson.
(Verhovináról van) A hátsó sárvédő pedig a néhai 250-es MZ-ről való.
Emlékeim szerint legalábbis ott szolgált eredetileg, csak elől. A további
terveimben szerepelt, egy ennél kétszerte nagyobb első lámpa, kiegészítő
lámpákkal a sárvédőnél. Valamint megkapta volna a Csepelről a csepptankot,
és a lengőnyerget is. A Csepel első kereke, mivel az nagyobb mint ez a 16-os, szintén
átkerült volna ide. De ezek már csak tervek maradtak. Mit ne mondjak, ráuntam,
hogy nem férek el a motorjaimtól. Ahol az előbb a Simsont láttuk, volt még
mellette egy 100-as Csepel, meg egy 125-ös Danúvia is. Végül utóbbi
kettőt elpasszoltam, hogy leférjen télre a Simson mellé az MZ.

Szerintem az utóbbi tíz évben már több mocsok folyt ki belőle
a filmes dobozba, mint amennyit eredetileg beleöntöttem.

Van valami olyasmi tervem, hogy barkácsolok egy tartót a Simson felé, és majd arról
fog lelógni a bicikli, de van egy olyan érzésem, hogy ebből nem lesz semmi.
Ha itt rend lesz, egyszerűen csak lerakom a bicajt a Simson mellé
és kész is. Szerintem -mivel ebben a pincében nem áll
szándékomban csinálni semmit- ezért
nem lesz útban.

Míg a rend egyszer össze nem áll, addig meg nézhetem ezt ritka a csúnya munkát.
Amúgy már beszereztem a szükséges alkatrészeket a biciklihez, legalábbis
a zömüket, már csak neki kéne állni őket felszerelni. Ami még kéne,
az egy komplett középső rész, pedálostul, agyastul, áttételestül. Majd
figyelek lomtalanításkor, hátha sikerül előbb odaérnem mint a nomádoknak.

Hogy a nagyja és az apraja dolgok is a helyükre kerültek, egyszerűen be lehet
sétálni a fáspincébe, mégpedig akadályok nélkül, egészen a téli tüzelőig.

Levezetésképp áthordtam ide néhány olyan dolgot, amit eleve ide szántam.
Már úgy értem, hogy az volt a terv, hogy mielőtt csak úgy egyszerűen
kidobnám őket, előbb még itt állomásoznak egy kicsit, hátha
egyszer még kelleni fognak valamire. Majd még jön ide
balra egy polcos, vagy az is lehet, hogy kettő,
csak azok ugye még nincsenek kész.

Ugyan még messzi a rend, de a helyzet már bőven kezelhető.