Pince project, 11. ütem, utózöngék

Gondoltam nekiugrok a két fiókos szekrényke összecsavarozásának.
Persze -mint ahogy az nálam lenni szokott- nem vetettem rá magam a feladatra
Hűbele Balázs módjára, hanem csak úgy komótosan, Pató Pál stílusában gondoltam rá.
Már úgy értem, hogy hevertem a szobában az ágyon, s azon törtem a fejem, hogy most
akkor akarok-e csinálni valamit e gyönyörű napon, vagy sem. Gondoltam legyen.
Felkaptam a széket, és lesétáltam vele a pincébe. Természetesen a minap
meghagyott keskeny résen nem fér át. Mindegy... Úgy is pakolni
szerettem volna. Vigasztalta magát rutinosan a szerző.

Mivel arról, hogy a folyosón látott faanyagok végleges helye hol lesz, arról fogalmam
sincs, ezért egészen egyszerűen bevágtam őket a sarokba. Ez most ugyan egyszerű
volt, de majd mikor ki kell szedni! Na majd akkor szidom, aki elkövette, de akkor
erősen! Most viszont örömmel tekintek az eddigi nem kevés munka gyümölcsére,
vagyis arra, hogy állnak a helyükön a polcok, lábán van az asztal, elterült alatta
a linóleum, vagyis végre volt hová lehoznom a széket. Ráadásul egy hófehér
folyosón jöttem végig, ami úgy nagyjából sima lett a betonozástól. Vagyis
nem kellett vinnem a széket, hanem ahogy kell -ha már kereke van-
tolhattam. Most jönne az a fejezet, mikor is áttolom a szék mögötti fiókos
szekrénykét a fáspincénk elé, és ráépítek a tetejére egy másikat. Csakhogy, ahogy
ez eddig mindig is volt, már megint, pontosabban szólva még mindig nincs hely.
Ennek a feladatnak kéne most nekiugranom. Rendrakás? Ahogy ezt így
elgondoltam, hopp! Már fent is voltam újra a lakásban.
Ej, de csúnya menekülés volt...

Jaj. Jaj. És megint csak jaj! Ezek a rengeteg dobozok, és szinte egy sem a helyén!
A hálózati trafók nem lent laknak a pincében? Jó. Akkor mondjuk úgy, hogy
csak részben. A hűtőbordák meg mit keresnek idefent? Mikor jó ha ezer
évente kell belőlük egy darab. A másik sarokban a 230 feliratú doboznak
legalább még van rá valami oka, hogy idefent lakik a szobában, hiszen még
nincs kész a villanyszerelős kacatok új helye, vagyis a fiók. Nem ragoznám
most a többit, mert ez, mármint a rendcsinálás, egy vég nélküli folyamat.

Már majdnem lementem a pincébe rendezkedni, már a cipő is a lábamon volt, mikor
megláttam az előszobában ezt a tálat, amiből amúgy eddig a betonozást intéztem.
Most akkor minek menjek le a pincébe? Hiszen idefent is dögivel a feladat!
A lenti munkák helyett inkább kimostam ezt a tálat.

Ami a virágcserép alatt lóg, az a porszívó porzsákja. Azt is kimostam, nehogy
előmásszon belőle valami pincebogár. Mondjuk már hetek óta idefent van
a porszívó, szóval nem igazán kapkodtam el. Persze minek kapkodni?
Ha másom nagyon nem is, de időm az remélem még van.

Ez a villanyos melegítőnk bejárata. Ezen a rácson át szívja be a hideg levegőt.
Meg persze a port is, ami aztán a szerkezet belsejében található kis híján
izzó dróttal találkozva érdekes szagokkal árasztja el a fürdőszobát.
Gondoltam mit nekem ez az aprócska feladat? Kiporszívózom!
Hát persze... Porzsák nélkül...

Ez meg csak úgy ott lakott a polc szélén.

Egyelőre még fogalmam sincs, hogy minek
ez nekem, de biztosan jó lesz valamire.

Miközben én a szobában tüsténkedtem, a konyhában elkészült az ebéd.
Nekiálltam megenni az egybefasírtot, s közben elgondolkodtam.

De tettem ezt olyannyira, hogy mire észbe kaptam, csak ennyi maradt belőle vacsorára.
Ekkora evéstől természetesen annyira lement a vérnyomásom, hogy nekem
magamnak már semmi kedvem sem maradt utánamenni a pincébe.

Ezt a valamit évekkel ezelőtt találtam a folyosón. Fogalmam sincs, hogy mi lehet.
Kérdeztem a kollégákat, de ők sem tudták. Így persze gazdája sem akadt.
Végül persze befogadtam. Azóta is itt ült az egyik polcom szélén.

Mivel ilyen gyönyörűséges csillogó villogó tükörfényes valamikből van, ezért nem
volt szívem kidobni. A helyet viszont feleslegesen foglalta, ezért apró morzsákra
szedtem, s a maradványokat úgy eltettem, hogy soha többé nem kerülnek elő.

Mikor az előbb kinéztem az ablakon, s megláttam ahogy a szélben himbálózva szárad
a porzsák, szóval közben azt is megállapítottam, hogy le kéne vágni a füvet.
Ez is megvan, még sincs este! Mikor megyek már végre a pincébe?

Pont úgy vagyok vele, mint a képen látható kutya.
Fent vagyok, pedig lent volna a helyem!

Végül újfent kinéztem az ablakon. A szomszéd macskája visszanézet.
Még ezt a lesújtó tekintetet... Ki lehet belőle olvasni, hogy mit
gondol a cicus. Pakolással mi van? Vagy valami hasonló.
Rögvest húztam is a pincébe rendet rakni.

Ez a bicajom felett van. Ide készülök berámolni a motoros és a bicajos cuccokat.
Persze nem most, hanem majd valamikor máskor. Most ugyanis azok a vackok
kerülnek ide, amiket a melóhelyről hoztam haza, mint korábban begyűjtött,
és természetesen teljesen felesleges, azonban egy barkácsoló
ember életviteléhez nélkülözhetetlen kincseket.

Azok a lomok melyek eddig az előbb mutatott polcon laktak, a múltkoriban
átkerültek ide. Az persze igaz, hogy még mindig nagy a keveredés, de azért
már alakul. Legalábbis néhány kósza dolog -még ha csak véletlenül is-
de már a helyére került. Bíztatja magát a szerző, szokatlanul
csekély eredményességgel.

Tulajdonképpen jók itt ezek a polcok, csak nem kéne őket ennyire belaknom. Legalábbis
egyelőre még nem. Ugyanis az van, hogy mikor majd készen lesz az innen nézve balra
elterülő asztalra a pult, akkor ahhoz, hogy azt rászereljem az asztalra, majd be kell
mennem az asztal mögé. Vagyis ha ezt a helyet idejekorán belakom, később
még egészen biztosan ki kell innen rámolnom. No meg nem is azok
vannak a polcon, ami lomok illetve dobozok ide valók.
Egyrészt ezeket a polcokat nem lehet terhelni. Mondjuk lehetni
azt lehet, csakhogy nem szabad, mert akkor egészen egyszerűen összeomlanak.
Az egyiknek már így is ki kellett egyengetnem a lábát, mert ahol régebben voltak,
túlterheltem őket. Szóval ide olyan dobozok jönnek, melyek térfogatra nagyok,
tartalomra illetve súlyra azonban kevesek. Például ide kívánkozik a bontott
TTL IC gyűjteményem. Meg persze sok más is, ami jelenleg még valahol
a másik pincében van, a barna szekrényben, ami ezzel ellentétben
masszív. Hogy miért nem állok neki, s teszek rendet?

Egyrészt épp azt csinálom. Másrészt pedig ezért nem. Ide kérem be sem lehet lépni!
Illetve lehetni lehet, adtam meg magamnak az engedélyt. Na Géza! Lépj csak
be ha tudsz! Persze menten kiderült, hogy nem vagyok egy nagy tudású.

Azonban a feladatra rákészülve (több napi semmittevés), mindössze néhány
perc alatt sikerült elérnem, hogy már be is lehet sétálni a pincébe.
Persze még csak a videón látható pontig, de ez is valami.

Minden helyiségben van egy úgynevezett kitüntetett pont. Ebben a pincében ez az.
Elsőnek ugyanis mindig mindent ide teszek le. Néha (mint például most is) azért,
mert már eleve nem is lehet bentebb jutni. Máskor meg ugyan ki tudja miért?
A lényeg, hogy ezt a polcot kell elsőnek felszabadítani, mert ha ezzel
megvagyok, akkor, ha rend az még nem is lett, de az
érzete az már némileg megvan.

A terv az, hogy az alsó fiókos szekrénykébe -ha csak ideiglenes jelleggel is- kinevezek
egy polcot biciklisnek, egy másikat villanyszerelősnek, egy harmadikat meg
telefonosnak. Aztán persze idővel ezek a lomok elkerülnek innen,
de addig is lesz egy kis polcszéli hely. Persze, mielőtt még
ez megtörténne, a földre pakolt lomokkal is kezdenem
kell valamit. Szerintem átviszem őket a másik pincébe.

Innen amúgy is kénytelen vagyok kipakolni, mert egyrészt nem férek hozzá
a téli tüzelőhöz, másrészt a bútorlap gyűjteményemhez sem, ami pedig
éppen kell, mégpedig pont a fiókos szekrénykék megigazításához.

Elhúztam oldalra a fiókosokat. Már persze csak addig, míg a hely engedte.
Sajnos semmiképp sem férek hozzá, a rengeteg csavaros fiókomhoz.
Márpedig a csavarok azok hamarost kelleni fognak. Legalábbis
nagyon merem remélni, hogy még ma eljutok odáig.

Egy dobozra való filc. Hogy honnan van? Arról számot adni nem tudok.
Hogy mi lesz belőle? Magnóba kuplung! Már persze csak akkor, ha előkerül
mikor majd épp kell. Ugyanis az van, hogy már megint úgy eltettem, hogy most,
mikor ezt a cikket írom, vagyis a pakolászás másnapján, már nem tudom megmondani,
hogy hová raktam. Később, mikor újra megtaláltam, Andi lelombozott, hogy ez nem is
filc, hanem valami polár nevű anyag. Akkor ennyit a magnókuplungos terveimről.

Ezek a dobozok itt szemben -természetesen- szintén nem ide valók. Olyan cuccok
vannak bennük, melyek talán már soha, de mindenképp nagyon ritkán kellenek.
Például egy használt MZ csapágyat viszonylag ritkán szoktam újrahasznosítani.
Ellenben ezek a dobozok olyannyira központi helyen vannak, hogy ez a hely
mindenképp kell valami másra. Például lehetne úgy, hogy azok az elektromos
kéziszerszámok, melyeket leginkább használok (fúrógép, csiszoló), folyton be
vannak dugva a konnektorba (ami amúgy áramtalanítós), és akkor, mikor épp
kell valamelyik, akkor csak odanyúlok érte. Mindenképp hasznosabb lenne,
mint az évek óta ki sem nyitott dobozok. Persze ez sem olyan egyszerű,
mert új polcdeszkákat kell faragni a jelenlegi billegők helyett. No de
hol vannak azok a bútorlapok? Hát persze, hogy épp az előbb
mutattam, hogy ennek a pincének a legmélyén!

Ez részemről egy nagyon jó ötlet volt. Már úgy értem, hogy ez a sok kis polc.
Ellenben a rajta lévő rumlival kezdenem kellene valamit. Szerszámok
egymáson, valamint összevissza. Miközben az eredeti célom az
volt, hogy ne kelljen őket keresgélnem, hanem elég legyen
csak odanyúlni értük a jól megszokott helyre. Hát ja...

Például sok helyet nyerhetnék azzal, ha fognék egy darabka deszkát, abba lyukakat
fúrnék, persze zsákfuratokat, aztán szépen beléjük állítgatnám ezeket a BIT-eket.
Egyrészt talán még kisebb helyet is foglalnak mint így szétszórva. Másrészt
mennyivel átláthatóbb a készlet, és mennyivel könnyebb előkapni,
ami épp kell. Valamit ha rend van, akkor azt hajlamosabb megőrizni
az ember, mint ezt a stílusú rendetlenséget, hogy minden polcon van
minden. Illetve tévedtem. Ugyanis az van, hogy már évek óta sikerrel
őrizgetem itt a rendetlenséget. No talán majd egyszer,
valahol egy távoli galaxisban...

Ezt magnót idén kaptam ajándékba. Két motor van benne, meg három hangszóró.
Talán mondanom sem kell, hogy orosz. Egyszer majd ebbe is belenézünk, de ez
annyira távolinak tűnik, hogy azt le sem tudom írni. Na jó, ha akarom, akkor
letudom. Mégis miért ez a magnó következne a sorban? Mert ugye elsőnek
ott van a Hi-Fi torony aljában a félbehagyott Terta 811. Logikailag utána
következne a Terta922. Valahol a környékükön kéne egy cikk a Mambó
magnóról, hiszen az kortársuk volt. A Terta 922 mellé ellenpontnak épp
odaillik egy Grundig, amit kifejezetten csak azért vettem meg, merthogy
ránézésre épp olyan, mint a Terta 922. Gondoltam lássuk, hogy belül mi
a különbség. Úgy értem, hogy a technológiai, illetve műszaki színvonalbeli.
Ha már színvonal... A Mambó mellé, ami egy elég bóvli készülék, meg amúgy
Stuzzi liszensz, illene odatenni egy modernebb Stuzzi gépet. Természetesen ilyenem
is van a pincében. Ha már magnók a hatvanas évekből, akkor épp illene a sorba
valami ritkaság, mondjuk egy amatőr gyártású magnó. Te sem gondolhattad
komolyan, hogy nincs ilyenem! Mindeközben a ferde tetejű SANYO
magnóról szóló cikk már félig kész, már csak meg kéne szólaltatnom
a magnót. Az AEG 300-as füle kilóg a polcból, amire néha rá szoktam
akasztani a ruhámat, hogy azt higgye a szerencsétlen, hogy történik vele
valami. A BRG M8 Calypso, meg az ágyam végében foglalja a helyet.
És akkor hol vannak még a mutatni szerzett Teslák? Mi van a saját
kazettásommal, ami fogaskerékhibás, de kaptam hozzá
alkatrésznek egy komplett másikat.
Szóval értitek.

Ez egy jópofa összeszerelhető játszószőnyeg. Még nem tudom, hogy mi lesz belőle.
Mikor az utcán találtam -és persze magamhoz is vettem- már akkor sem tudtam.

Ez lesz ráépítve arra, ami a másik pincében lakik.
Vagy fordítva gondoltam?
Mindegy...

Miután elrámoltam innen a lomokat, végre hozzáférek a fiókokhoz.
Beléjük dobálom a vackokat, aztán hajrá farigcsálás!

Vajon előkerülnek valaha is, ha beteszem őket a fiókba? Ha ilyen hülyeségeken törném
a fejem, akkor egészen biztosan nem sikerült volna ennyi kincset összegyűjtenem.
Újfent bebizonyosodott, sokkalta inkább cselekszem, minthogy gondolkodnék.
Mikor persze csinálnom kéne valamit, akkor meg pont fordítva működöm.

Ez már egy másik fiók, mégpedig a biciklis. Melengeti szívem a tudat, hogy van.
Ugyanis van itt még ez meg az. Már úgy értem, hogy más, szintén nem biciklis
cuccos polcok szélére is el van szórva egy egy megmaradt alkatrész.
Ezeket ha egyszer mind összegyűjtöm, akkor vagy rend
lesz, vagy csak egy színültig pakolt fiók?

Ha nem is teljesen, de kiürült a polc. Persze lesz még munka később is, és nem is kevés!
Minden egyes kósza dobozt és eltévedt fiókot át kell nézni, és minden kincsecskét
át kell rakni belőlük a helyére. Ha ez megvan, akkor legalább látom, hogy mi
az amim van. Mondjuk ekkor még nem csináltam semmit, csak rendet.
De ugye a rend, az meg kell ahhoz, hogy valamit is csinálni tudjak.

A felszabadult polcon keresztül belefényképeztem a rám váró szörnyű lomhalomba.
Vettem egy nagy levegőt, letettem a fotógépet, majd nekiugrottam a feladatnak.

Amiből ezt a tálcát kiszedtem, az valami irodagép volt, amit megsemmisítettem.
No de miért tartottam meg ezt a tálcát? Hát tálcának! Beleborítom egy doboz
tartalmát, vagy csak egy részét, amennyi kényelmesen, már úgy értem,
hogy jól átláthatóan belefér, és kedvemre turkálok, válogatok.

Ha kulcs, akkor az az enyém! Mondtam ki a jelszót fennhangon. Ennek már több mint
harminc éve. Íme az eredmény. Illetve ez csak a gyűjtemény egy része, mert van
még egy hatalmas konzervdobozzal a másik pincében is. Meg sokfelé másfelé.
Szinte minden dobozban vagy fiókban van egy kulcs, vagy egy zár.
Persze amilyen kell, olyan sosincs. Pláne párban!
Lásd legutóbb a lakatpántot.

Erről tudtam. Mármint magáról a cipőről. Munkavédelmi felszerelés.
De arról, hogy szabadkézzel letéphető a talpa, arról eddig fogalmam sem volt!
Most is csak úgy jöttem rá, hogy mikor megfogtam, valahogy gyanúsan puha volt.
Nem is kellett különösebben erőltetnem, hogy a mellétett talpdarab leváljon.
Elérett a gumi. Kár érte, dobta cipőjét kukába a szerző szomorúan...

Ezt a táskát vagy úgy tíz éve őrizgetem. Nem tudom, hogy konkrétan honnan van.
Valószínűleg akkor került hozzám, mikor egyszer régen kiganéztam az öltözőt.
Hiába kérdeztem, senki sem jelentkezett érte. Mivel telefonszereléshez
nem igazán kellenek ilyen brutális szerszámok, ez azért érthető.

Tudod mi itt a legnagyobb kincs? A táskára tett doboznak támasztott hullámpapír.
Arra ugyanis épp van egy nagyszerű felhasználási ötletem.
Még alakul, de a szomszéd pincébe kell.

Addig addig rohangáltam (a valóságban persze csak slattyogtam)
a lomokkal, míg végül ennyire kitisztult a terep.

Természetesen a másik pincében látott szabadságnak meg lett az ára.
Illetve ez a folyosó itta meg a levét. Persze nekem is
juthatott volna valami. Mondjuk egy sör?

Gondoltam áttolom innen a másik pincébe azt a fiókost, ami a korábban mutatott párja.
Gondoltam üresek a fiókjai. Hát jó. Akkor tévedtem. Lásd a lomokat az asztalon.
Az a kék meg sárga gombolyag, az onnan van, hogy valaki kért tőlem színes
drótokat kötözni. Én meg kerestem olyan kábeleket, melyekből könnyen
kijön a belsejük. Így esett a választás a piros és kék színű CAT5 UTP
kábelekre. A kábelek belseje ment, a külseje viszont megmaradt.
A többi fél köbméter fölös madzagot meg kiszórtam a kocsiból.

Kerestem helyet a folyosóra pakolt lomoknak a pincében.
Hát jó. Belátom. Nem sikerülhet mindig minden.

Ezek meg nem kint maradtak a folyosón? A rendrakás (khm) lezárásaként
betettem ezeket is a pincébe. De most aztán irány farigcsálni!