Rendezkedek a pincében
(első nap, mikor is főképp papírokat tologatok)

Mivel az ablakon kívül elhelyezett hőmérő szerint 33 fok van, ezért
épp itt az ideje, hogy lemenjek egy kicsit rendezkedni a pincébe.

A múltkor azt találtam ki, hogy a teljesen üresen álló rózsaszín dobozaimat lapjukra
hajtogatom, majd egy szekrénytetei résben helyezem el. Ez az ötlet annyira bevált,
legalábbis helyfelszabadítás szempontjából igen rövid idő alatt sokat nyertem
vele, hogy most is ezt fogom elkövetni. Persze most még nincs több
hely a szekrény tetején, de reményeim szerint lesz!

Az mondjuk igaz, hogy most nem a szekrény, hanem egy Salgó torony teteje
lett üres. Viszont az is igaz, hogy ez pakolás szempontjából mindegy.
Illetve jobb is így, merthogy most nagyobb dobozok jönnek,
melyek nem is férnének el a keskeny szekrény tetején.

Ezekkel a kincsekkel meg majd csak lesz valami. Az UNIVEKA műszert
már korábban bemutattam A diavetítő dobozába épített He-Ne lézer
tápegységet viszont még nem. A csöves orosz autórádiót is
csak kerülgetem, pedig az biztosan érdekes darab.

Tologatom a polcokon a lomokat, hogy egyrészt jobban elférjenek, másrészt pedig
egyáltalán elférjenek valahogy. Betoltam a Sirius rádiót balra, visszafordultam
az asztalhoz. Erre fel nem megint ott volt? Csinálnom kéne a kettőből egy
működőt. Ráadásul épp ide a pincébe, hogy ne legyen csend, mikor
majd az alkatrészeket válogatom. De ez a project most annyira
bonyolultnak és távolinak tűnik, hogy keresek inkább
valami ennél sokkalta egyszerűbb feladatot.

Rendbetettem például ezt. Ez az előbb még úgy volt, hogy szekrény, barna papírba
csomagolt üvegtáblák, nagy lapos doboz. Ahányszor csak kinyitottam a szekrény
ajtaját, mindig a frászt hozta rám a papír recsegése. Most a papír és a szekrény
közé került be a doboz, így teljes lett a csend. Most mit tagadjam? Szeretem
az ennyire egyszerű, ráadásul azonnali sikerélményt adó projecteket.
Szög. Kalapács. Beverem. Bent van! Ez az igazi sikerélmény!

Ezek átmennek innen a szomszédba, a Salgó torony tetejére. Illetve nem mennek
ezek maguktól sehova, majd én viszem őket. Meg még vagy húsz másik dobozt
is, melyeket még szét sem hajtogattam. Mai tevékenységem lényege, illetve
indíttatása, hogyha el kell hagynom ezt a pincét, akkor elég legyen csak a
motort kitolnom innen. Vagyis nemhogy a motor mögött útban, de úgy
egyáltalán nem kellene itt lennie semminek. Persze nem csak az
van itt, amit épp látunk, hiszen még ezen dobozok
mögött is van egy rakat bútorlap.

Mindössze néhány perc leforgása alatt sikerült eljutnom az ezen szintű kupiig.
De jó lesz. Ugyan pontosan ezt mondom a videó alatt is, de valahogy
annyira motyogok, hogy magam is alig értettem meg magam.

Apró szépséghiba, hogy a bal alsó sarokból belógó papírdobozra már nem fér rá még
egy doboz. De ez így is akkora siker, hogy valósággal oda meg vissza vagyok
magamtól. Persze nem sikerülhet minden. Például úgy volt, hogy fogok
egy szatyrot, és beledobálom azokat a dolgokat, melyeket majd odafent
a lakásban szétszedek. Először a szatyor nem lett meg, mert épp egy hatalmas
mélyláda ült benne a másik pincében. (előző videó végén a pince előtti szőnyegen ül)

Aztán meg ezt a két nagydarab ISDN készüléket nem találtam semerre.
Ez azért volt különös, merthogy egy hete sincs, hogy láttam őket egy
kifejezetten jellegzetes dobozban. Ugyan van ilyen dobozból több is
a pincében, de egyikben sem volt! Végül persze kiderült, hogy megvan
ez, csak rápakoltam a dobozra a pince másik végében egy csomó kacatot.

Kicsit már tele van vele a t*köm, hogy mindenhonnal előkerül valami PC cucc.
Pláne ha ilyen drótmalac formában akadok rá. Mivel úgyis épp rendet rakok,
szóval éppen ez a dolgom, ezért kigubancolom, és szépen egyenként össze
kötegelőzöm őket. Már előkerült belőlük vagy egy fél szekrényre való
készlet. Ez persze nem baj, hanem egy amolyan eredményféle.
Így ugyanis ha keresek valamit? Akkor azt valószínűleg
meg is fogom találni! Legalábbis ez az ideológia.

Ugyan már sokadszorra futok neki, de még mindig nem sikerült teljesen
felszabadítanom a földet. A nagy papírdoboz nem fért vissza felülre,
de befért a helyére a mögötte látható három kicsi. Ez is valami.
De mi az a hatalmas szürke lap? Szerintem a múltkor már
elhordtam az útban (értsd elől) lévő bútorlapokat.

Kiderült, hogy a hangszórós szekrényem alsó feléről hiányzó ajtókat
leltem meg a sarokban. Dehogy ezek miért nincsenek a helyükön...

Nem ott van? Nem ott van? Ezek a jó projectek! Pár perc, és már
meg is van az eredmény! Nem úgy mint a múltkor, mikor
több mint fél évig építettem a hangszórós polcot...

Mivel a hangszórós szekrény végül nem polcos lett, hanem fiókos, megmaradtak
az ajtók. Illetve csak ez az egy, mert a másikat elhasználtam a legalsó fiókhoz
alaplemeznek. Mivel ezt már nincs hová felcsavaroznom, ellenben nagyon
kellemetlen érzés mikor beleáll a lábamba a belőle kilógó zsanér, ezért
őt ezennel megszabadítottam a sallangjaitól. Ugye, hogy ez is milyen
nagyszerű, rövid, és eredményes történet? Valami hasonlót kéne
kieszelnem a bútorlapok esztelen felhalmozásának esetére is.

Ez a jó megoldás! Ezzel csak az a baj, hogy ez régi. Vagyis ezek a lapok itt vannak
már évek óta. Valahogy még egy ilyen rést kéne csinálnom, csak sajnos nem
megy. Itt már nincs hely a polcok között, a másik pincében meg ugye
eleve nincsenek is polcok. Illetve vannak, csakhogy azok nem
mozgathatók, merthogy bele vannak építve a pince falába.

Egyrészt itt is rendet vágtam. Áthelyeztem a dobozokat meg a fiókokat, hogy újra
hozzá tudjak férni a szemetesvödörhöz. Valamint beállítottam a sarokba három
bútorlapot. Annál hülyébb helyet, minthogy közvetlenül az ajtóban álljanak,
keresve sem találhattam volna! Ez a lehetetlen állapot talán inspirálni fog
arra, hogy kiötöljek számukra valami értelmesebb elhelyezést. Ha már
ekkora rend lett, egye fene, össze is sepertem. Mondjuk áthozhattam
volna a másik pincéből a porszívót, de azt talán majd legközelebb...

Minden rendrakás azzal kezdődik, legalábbis nálam, hogy csinálok egy még a
megelőző állapotnál is nagyobb kupit. Azért van a videó végén
az a randa harákolás, mert még mindig nem sikerült
kiköszörülnöm a torkomból egy korábban
lenyelt muslicát. Ezek mit keresnek itt?
Legalább a borra jönnének! Csak nem
iszom, úgyhogy érthetetlen a jelenség.

Ez volt a mai napra kirótt etap, amit ezennel teljesítettem is.
Kész! Ha útban van a motor, egyből jöhetek vele hátra.

Aztán az egy jó kérdés, hogy ezekkel mi lesz. De ezt majd valamely másik napon.
Azt ígértem meg magamnak, hogy csak szépen, lassan, komótosan, apránként.

A kék szatyorba rejtett ISDN telefonokat felviszem a lakásba. Van itt egy másik szatyor
is, csak azt most berúgtam a sarokba, hogy valamivel rendezettebb legyen a kép.
Abban is mind olyan dolgok vannak, melyeket szét kell szedni, be kell mutatni.
Illetve ha lehet, akkor meg is kell javítani. A korábban fellelt két Panasonic
telefonból kéne csinálnom egy működőt. Az autóba való riasztó sziréna is
megér egy misét. Illetve találtam még egy sárga villogót. A jobbra látható
(direkt a képben hagyott) Select 722 rádióval meg valami egészen borzasztó
galádságot tervezek elkövetni, azért van ő is idekészítve, közvetlenül az ajtóhoz.

Ha holnap délelőtt nem lesz kedvem szétszedni a telefonokat, akkor felveszem
a melósgúnyám, és lemegyek a pincébe folytatni a megkezdett rendrakást.

Második nap
(melyben a szerző fadarabokat helyezget, mondhatni csekély eredményességgel)

Épp most van a környéken a lomtalanítás. Ilyenkor nekem nagyon veszélyes
kimennem az utcára, ugyanis olyan nincs, hogy valamit be ne gyűjtsek.
Idén még szerencsés voltam, hogy csak ezt az egy szem különös
formájú, úgy jó méteres kefét ragadtam magamhoz.

A minap azt terveltem ki, hogy ezt a bicajom feletti részt
kiürítem, és akkor ezentúl itt fognak lakni a deszkák.

Leráncigáltam a szatyrokat és a dobozokat, majd zömítési célzattal némileg
átforgattam a tartalmukat. Például találtam néhány kóbor bútorkereket,
mely alkatrészeknek azonmód nyitottam is egy dobozt. Valahol van
még egy tucat. Ha azok is előkerülnek, lesz nekik tudott helyük.

A szürke ládákat először beraktam Ilonka néni pincéjébe a polcra. Aztán persze
rájöttem, hogy jelen rendrakás (már ha ezt annak lehet nevezni) célja
részben az, hogy itt ne legyen semmi. Meg persze az is igaz,
hogy egy csomó deszka nem fért oda ezeknek a helyére.

Pedig kezdetben olyan jó ötletnek tűnt...
Meglehet, hogy ennek még egyszer neki fogok futni. Nézni sem bírtam
a szép nagy helyet, hiszen tudtam, hogy mindjárt visszahozom
ide a szürke ládákat. El is fordultam innen 180 fokkal.

És akkor megláttam ezt. Megharagudtam a rumlira, és úgy
szétdobáltam mindent, hogy még lépni is alig lehetett!

A mégiscsak ideférő deszkák felkerültek ide.
Mögéjük persze vissza a szürke ládák is.

Ez a faládika úgy tizenöt éve nem volt rendbe téve. Legalábbis ennyi időt saccoltam
a néhány perce még benne ülő kacatok alapján. Alatta és mellette is minden tiszta.
Fél zsák homok vödörbe átöntve, ezer éves kosz felporszívózva, meg ilyenek.

Azt, hogy milyen sűrűn van elnyitva ez az ajtó a faltól, megítélhetjük abból, hogy
mikor a múltkor (vagy tíz éve lehetett, ha nem több) festettem a pincét, akkor
sem húztam el a faltól. Vagyis az ott mögötte nem kosz (na jó, az is), hanem
ott nincs lefestve a fal. Például találtam itt egy deszkát, amin az előerősítőm
kábelkorbácsa készült, aminek már húsz éve is megvolt. Az ajtóról lóg valami
drótgubanc, ami egy fél lakatpántba van beletekergetve. Gondoltam kiforgatom
onnan a felesleges szemet, úgy sincs meg hozzá a lakatpánt másik fele az ajtótokon.
Előkaptam a készletből egy ős öreg magyar csavarhúzót. Piros nyelű, a legolcsóbb
fajtából. Betoltam a szemes csavarba, és elkezdtem tekerni. Először még meg is
lepődtem, hogy milyen könnyen megindult. Aztán persze kiderült, hogy
csak a csavarhúzó tekeredett el több mint kilencven fokkal.

A csavarhúzót úgy ahogy sikerült kiegyengetnem (ez most nem az optika torzítása),
a fele lakatpántot pedig kitekertem egy normális anyagból készült csavarhúzóval.

Amit a képen látunk, azok "E" és "I" lemezek transzformátorhoz. Bevallom őszintén,
hogy úgy voltam vele, hogy ezeket már rég kidobtam. De ha nem, hát nem.
Ha eddig megmaradtak, majd most is jól bedugom őket valahova.
Lovallja bele magát a szerző az őrületbe újra és újra...

Ez egy tükör, ami a biciklim felett átvonuló Salgó szál szélére van felcsavarozva.
Elmondjam, hogy miért van itt? Úgy sem tudsz lebeszélni! Nem tudtam, hogy
mégis hová tegyem, és itt volt hely. Ez amúgy egy autótükör, ami nem való
motorra. Azt a célt szolgálta, hogy miután kicseréltem a robogómban az
előző nap tönkretett alkatrészeket, a próbakör előtt legyen mibe
belenéznem, hogy mégis mennyire lett olajos az arcom.
Tudom, tudom. Van tükör a robogón is.
Már akinek van.

Bejöttem ide, és megszemléltem az eredményt. Ez nem most született, hanem ezt
a polcot még a múltkor pakoltam át. Egész jó lett, bár az alsó részt ketté lehetne
osztani, és akkor még ennyire sem lennének egymás hegyén hátán a villamos
szerszámaim. A felső polcot is ketté lehetne választani, de akkor a legfelső
polcról már nem lehetne rendesen leszedni amit odaraktam, mert útban
lenne a fénycső. Majd még megálmodom mi legyen, aztán ez lesz
a következő napi project. Vagy valami egészen más...

Még talán még ezt kéne egyenesbe tennem. Az előbb a kezembe akadt
ez a földig érő farostlemez csík, amivel szépen el tudnám takarni
a két ajtófélfa közötti csúnya rést. De ezt még meggondolom.

Már csak azért is, mert a múltkor már elkezdtem alulról felfelé feltölteni a hatalmas
lyukat glettel. Persze ettől még folytathatom innentől felfelé farostlemezzel.
Illetve kéne még egy doboz fehér festék. Talán ezen a képen látszik
eddig a legjobban, hogy mennyire megeszi a fényt a szürkeség.

Itt évtizedek óta nem volt ekkora rend! Kár, hogy ennek a résznek a rendbetétele
egyáltalán nem is szerepelt a célok között. Mondjuk ettől még eredmény ez
is, csak nem vagyok benne egészen biztos, hogy jó felé megyek. Addig
is azzal bíztatom magam, hogy talán majd a következő alkalommal...

Harmadik nap
(mely nemes napon a szerző felszegel egy csíknyi farostlemezt)

Van egy olyan tervem, hogy a bicaj tárolására szolgáló részt teljesen felszabadítom
a faanyagok nyomása alól. Olyan szép lenne, he nem dőlne ki a sarokból minden
alkalommal valami, mikor véletlenül nekilököm a kupacnak a bicajt. Mindent
be kéne deszkázni, polcozni, fiókozni. Szó nincs róla, hogy ne haladnék,
hiszen a múltkor is elkészült a polc a rózsaszín dobozoknak, csak
a tempó, a tempóval van a baj. Ha évente csak néhány lapot
használok fel, száz évig kéne élnem, mire mind elfogyna!

Kiszedtem a bicaj elől mindent, majd díszszemlét rendeztem belőlük.
Gondoltam hátha felhasználási ingerenciám támad valamelyikhez.

Ezt a rozzant csíkot szúrtam ki magamnak, mint következő áldozatot.
Ez már semmire sem jó. Koszos, lyukacsos szélű, piszkos hátú.

Ugyan sok értelme nincs, de megörökítettem a nevem és a készítés kori dátumot az
odaszögelt fadarabon. 2015-04-24. Hogy azóta már több évvel odébb vagyunk?
Ennek két oka is van. Egyrészt 2015 tavaszán eljutottam oda, hogy végre
sikerült összehoznom egy korábbi tervemet, miszerint két évre előre
megírom az összes szétszedtem cikket. Ez szám szerint 104 cikket jelent.
Az ehhez a cikkhez kapcsolódó ISDN készülékes szétszedtem cikk lett a sorban
(merthogy sorba vannak téve) a száznegyedik. Azt gondoltam ki, hogy most egy kicsit
abbahagyom a szétszedést, és helyette inkább a rádió építős oldallal fogok foglakozni.
Jó terv volt, csak sajnos nem jött össze. Mégpedig azért nem, mert mikor rápörögtem
mint feladatra a 104 cikk előre történő megírására, annyi mindent hagytam félbe,
hogy legalább egy év kell hozzá, mire mindent befejezek. Ráadásul nem csak
arról van szó, hogy áll a pincében egy vödör festék amit fel kéne kenni a
falra, vagy a polcomon van két tucat lom, szétszedésre odakészítve,
hanem van egy halom félbemaradt cikk is. Például ez is egy ilyen cikk.
Most, hogy ezeket a sorokat rovom, 2015-08-22. a dátum. Négy hónapra
teljesen elfelejtkeztem erről a cikkről! Ha csak erről az egyről lenne szó...

A két ajtófélfa közötti csúnya résre felszögeltem takarásnak a hosszában félbevágott
fehér farostlemezt. Nem merném állítani, hogy ezen tettemmel megváltottam
a világot, hanem csak azt mondom, hogy tettem egy újabb lépést előre.

Kicsit nem figyeltem oda, erre fel azonnal célt tévesztettem. Ugyanis az történt, hogy
a felhalmozott faanyagok rendezése, illetve hasznos felhasználása helyett, elkezdtem
kihúzogatni a polcból a régi dobozokat. Ezek a dobozok annyira régiek, hogy olyan
is akad köztük, melyben megvan már akár egy évtizede is, hogy nem jártam! Még
valamikor a 90-es években bementem egy háztartási boltba, és vettem néhány
tölcsért, hogy legyen mivel betölteni a 250-es MZ-be az olajat. A kezemben
látható apró műszer pedig arra szolgált, hogy a töltés feszültségét ellenőrizzem
vele a motoron. Mivel pici is, meg masszív is, ezért az ülés alatt lakott, közvetlenül
az akkumulátor mellett. Bevallom őszintén, hogy nem gondoltam volna,
hogy ez a műszer még megvan. Ha valaki rákérdez, mertem
volna állítani, hogy odaadtam a motorommal együtt.

Úgy nagyjából kiürültek a polcok. A festékes dobozokba mindbe bele kéne nézni,
hátha akad valamelyik alján egy kevés fehér festék, amivel az előbb felszegett
farostlemezcsíkot kiigazíthatnám. De ehhez most nincs kedvem,
mint ahogy annyi máshoz sincs.

Találtam egy dobozt, amin "orvosi műszerek" volt a felirat.
Tudom, hogy ez nem arra való, de akkor is hátkaparó!

Ezt a borzasztó állagú dugattyút, mint relikviát őrizgetem már vagy úgy húsz éve.
Szegény Simsonban elszabadult két alátét, majd darabjaira törött, aztán felkúszott
a felömlőkön a robbanótérbe, és szétverte egyrészt a dugattyú tetejét, másrészt
pedig szegény hengerfejet. Amekkora állat vagyok, ugyan csörömpölve, de
azért eljöttem vele hazáig. Ha valami, akkor az a néhány kilométer az
egészen biztosan nem használt szerencsétlen motornak. Amúgy
megúszta a gép a kínzást, csak ezt a dugattyút kellett
benne kicserélnem, a hengerfej maradt.

Negyedik nap
(itt a vége, feladtam)

Kiszedtem ebből a polcrészből az összes szerszámot, majd beszereltem hátra meg
oldalra a polctartókat. Tettem mindezt azért, mert az előbb mutatott polcról
a dobozok átkerültek a barna szekrénybe, mely cselekedetem szoros
következményeként az ott állomásozó aprószerszámok cserébe
mind kikerültek a szekrény elé a földre. Mivel úgy döntöttem,
hogy márpedig ezentúl ide lesznek koncentrálva a szerszámok,
mindenképp kell ide egy polc. Kis meló, nagy eredmény. Szeretem!

A leszabott polcra a nagy lyukak teljesen feleslegesek, de szerencsére egyáltalán
nem zavarnak. Nem én fúrtam őket, hanem már eleve lyukas volt a
bútorlap, mikor begyűjtöttem egy szelektív gyűjtő mellől.

Próbáltam úgy elrendezni a szerszámokat, hogy azok kerüljenek a hozzáférhetőbb
helyekre, melyeket sűrűbben használok. Illetve mindegyik kihúzható legyen
a polcból, lehetőleg ne legyen előtte semmi. A köszörű mondjuk pont a
polctartó léc mögé került, de mivel ritkán kell, ezért nem fogok tőle
összeomlani, ha olyankor ki kell húznom mellőle a fúrógépállványt.

Úgy nagyjából tíz évente szoktam átválogatni a vegyszeres polcot. Amiről eltűnt
a felirat, vagy ami vegyszernek nem ismerem fel a szagát, ami festék be van
száradva, az mind megy a kukába. Már majdnem nekiálltam a feladatnak,
de benéztem hátra. Gurigaszám a forrasztóón, ellenálláshuzal, tekercselőhuzal.
Ezek egyáltalán nem ide, hanem a másik pincébe valók az elektromos dolgok közé.
A tekercselőhuzaloknak be is terveztem egy polcot, de mivel még nincs kész, nehogy
véletlenül mégiscsak belekapjak a feladatba, óvatosan elkezdtem kihátrálni a pincéből.

Még három polcra való vegyszer, és mindenféle egyéb lom van egy kicsivel lentebb.
Ahhoz, hogy itt rendet tudjak tenni, először mindent ki kellene pakolnom.

Célszerűen a fal mellé a földre tenném a festékes dobozokat. Már persze csak akkor,
ha nem foglaltam volna el szinte minden talpalatnyi helyet a fadarabkészletemmel.

Benéztem belülre, de a farakás mellett sincs akkora szabad felülete a padlónak, hogy
úgy tudjak rá lepakolni, hogy később el tudjak mellette sétálni. Itt aztán fel is adtam.
Majd ha olyan kedvem lesz, talán folytatom egy másik cikkben. Például egyáltalán
nem ártana lefesteni a falat a vegyszeres dobozok mögötti részen. Illetve azok
a deszkák melyeken eddig ültek, igencsak ingatagok. Vagy össze kéne őket
erősíteni (egy szál léc is elég), vagy ki kéne őket cserélni, mondjuk az
ezen a képen látható fehér lapokra. Elég volt ebből nekem idénre!
Mivel ha nem is egyszerű, de azért el lehet jutni a téli tüzelőig,
így a következő rendrakást akár évekkel is elhalaszthatom.