Áthelyezek két polcot
(innen oda)

Negyed tizenkettő felé járt az idő. Na most ha nekiállok ebédelni, attól elálmosodom,
lefekszek aludni, minek eredményeképp már megint eltelt egy egész nap, mikor is
nem csináltam semmit. Így van ez mindig, mikor tíz után kel fel az ember. Nos
ma nem így lesz, merthogy azzal stresszelem magam, hogy járnak felettem
a lakásban, és mi lesz akkor, ha egyszer csak közlik velem, hogy ugyan
rakjam már ki a lomjaimat a pincéjükből. Bár erre az esetre hosszú
évek óta próbálok felkészülni, de ettől még valószínűleg tökön
szúrnám magam a hírtelen befutott felszólítás hatására.

Mert ugye mégis hova a csudába tegyem el innen ezt a rakás szart?
Bár a pince közös volt, de a kacatok zöme az enyém.

A sarokban látható fűtőtestekből készülök villanyfűtést varázsolni a cserépkályhába.
Ebben a tevékenységben nagyon ott vagyok a szeren. Éveket, de egyes esetekben
akár évtizedeket is képes vagyok rááldozni a felkészülési feladatra. A rengeteg
eltelt idő alatt egy csomó minden hozzágyűlik a kezdetben még egyszerűre
megálmodott munkához. Persze attól is gyűlnek a lomok, hogy több
a beérkező alany, mint a felboncolt. Látványos példa ezen állításomra,
balra középen a hűtőgép kompresszor, alatta a Kontrax írógép, a földön
a hordozható fénymásoló, felette a polcon egy Fujitsu DL2400 printer.

Aztán itt van még szegény Simson is, amit valami érthetetlen okból kifolyólag nincs
szívem eladni. Olyan csálé a hátulja, hogy le kéne szedni az egészet, kikalapálni,
majd a hátsó lámpán lógó, amúgy ETZ-re való kapaszkodót felszerelni az ülés
mögé, illetve alá. Ha ez végre felkerülne rá, akkor ugyanis talán fel tudnám
tolni a lépcsőn. Mondjuk a Simson a legkisebb gond, mert azzal csak annyi
a dolgom, hogy kitolom az előtérbe. Persze előtte még le kell róla emelni
a tartalék bicajt, mely járművem természetesen szintén kipofozásra szorul.
Úgy nagyjából minden megvan hozzá, csak szét kéne szednem, le kéne festeni
a vázat, majd mindent vissza kéne rá szerelni. Mindezt úgy, hogy ennél sokkalta
kevesebb energia befektetést igénylő projectek is húzódnak már hosszú évek óta.

Ez a project leginkább arról fog szólni, hogy fadarabokat rakosgatok.
Egyrészt a képen látható tűzifát, másrészt a fából készült polcokat.
Mondjuk szó se róla, szeretem a famunkát. De ami sok, az sok!

Itt például annyira sok a lom, hogy ki sem látszik tőlük a föld. Ellenben látszik két
doboz sárga festék, melyek tartalma a korábban említett tartalék bicaj vázára
kéne felkerüljön, mielőtt végképp beleköt a dobozba. A mini faeszterga
a szekrénybe való, a földön heverő nagyobbik körfűrésszel együtt.

Konkrétan ide. Na most (amúgy már ezer éve) éppen az a baj, hogy nincs hely.
Ugyan az utóbbi időben kissé mintha már fogyni látszanának a lomok, de
ennek a megállapításnak sajnos több köze van az önámításhoz,
mint a valósághoz. Mivel az, hogy az előbb említett két
szerszámgép helye itt van, az nem opció, hanem
kötelező érvényű tény, ezért most zömítek.

A hosszabb és világosabb színű bútorlapokból lesz ide a hátam mögé egy (esetleg két)
polc, míg a sötétebb színű szalagparkettából dobozok készülnek (természetesen ez is
jövőidőben értendő) a Salgó polcokra, a szétszakadni készülő papírdobozok helyére.
Természetesen míg ezeket a projecteket ki nem vitelezem, vagyis míg nem állok neki
hasznosítani őket, addig csak annyit tudnak produkálni a hasznosságuk helyett, hogy
útban vannak. Mint például most is. Mondjuk ha csak ezeket a fadarabokat
kéne odébb tennem, mindjárt vége is lenne a mai napi feladatnak.

Lemértem a polcot odaát, majd átjöttem a centivel a farakáshoz, hogy megnézzem
elég lesz-e számára a hely. Na most egyrészt elég lesz, csak még nincs, merthogy
jelenleg még farakás van rajta. Aztán meg folyton elfelejtettem, hogy mit mértem
öt perce (megjegyzem vagy háromszor szorosan egymás után), minek okán berágtam
magamra, és felírtam a mért értékeket. Hogy miért felejtettem el a számokat? Nos
azért, mert folyton letettem a centit, majd azon agyaltam, hogy akkor most így
álljon a polc? Vagy esetleg tegyem mind a kettőt bentre? Vagy mondjuk csak
az egyiket hozzam át? Esetleg a másikat, is de félbevágva? Vagy tegyem
a kettőt egymás elé, és akkor dupla mély lesz? Közben persze mindenféle
szélességeket is lemértem, minek okán az újabb adatok kitolták a korábban
mért értékeket a rövid távú memóriámból, ami amúgy is kifejezetten pocsék.

Ami csak könnyen mozdítható volt, azt mind kipakoltam valahova,
hogy legyen mozgásterem a polc (vagy polcok) áthozatalához.

Az a baj a jobb oldali farakással, hogy nem jól áll.
Úgy kellene neki, mint a balra láthatónak.

Kivettem a sarokból a gázpalackot, majd elkezdtem átrámolni az aprófát jobbra.

Ez eddig nem volt valami megterhelő feladat.

A jobbra látható, útban lévő farakás anyagát lebontva, kezdtem balra egy új sort.

A sarokban a fordulónál lesz egy érdekes pillanat, mert itt lesz egy olyan
átmeneti állapot, hogy jobbról még ott vannak a fák, de már balról is,
csak persze nem támaszkodhatnak egymásra, mert akkor
nem tudom elszedni a jobbra lévőket.

Gondoltam hátha így majd megáll, ami elképzelésem majdnem be is jött.
Pakolás közben ugyanis egy kicsit megroggyant az építmény, mikor
már vagy úgy méternyi magasan állt a rakás, de annyira azért
nem, hogy ki ne tudtam volna húzogatni a sarokból
a maradék husángokat.

Mint az látható, végül is sikerült az átfordítás.

Miután felpakoltam a maradék fadarabokat a többi tetejére, végre
kezdett előtűnni a szomszéd pincéből áthozandó első polc helye.

Az aprófa, mondhatni természetesen ismét útban van. Ezek régebben nem itt, hanem
a bejáratnál laktak, ahol most a pincei porszívó lakik. Ezért kerültek át ide bentre,
mert ugye ahol dolgozni szoktam, oda azért inkább a szerszámok valók, mint
az aprófa. Persze ha elraknám a bejáratból a porszívót, meg azt a polcot
amibe betoltam, akkor átrakhatnám a helyükre az aprófát, és akkor
egyáltalán nem lenne útban. Most. Később persze biztosan igen.

Egy pillanatra játszott még az is, hogy felrakosgatom az aprófát a farakás
tetejére, de erről a hülye tervemről szerencsére gyorsan lemondtam.

Helyette ami fahordó szatyrokat csak találtam, azokat mind
megtöltöttem aprófával, majd kipakoltam a bicaj elé.

Meg a fáskosárba, meg még annak is a tetejére.

Persze felrakhattam volna őket ide is, csak ha innen leesik (márpedig a fa
szatyorban már csak olyan), akkor nagyon csúnyákat mondtam volna.

A szatyrozás ellenére megmaradt aprófákat kicsit hátrébb toltam. Amit szemközt
látunk, az már az áthozandó polc helye. Persze ez sem olyan egyszerű, mint azt
elsőre gondolná az ember. Látszik ott egy beugró, ami ha elé teszem a polcot,
akkor kihasználatlan marad. Ugyan tehetnék oda is fadarabokat, csakhogy
azokat később, mikor majd kellenének valamire, akkor képtelenség lenne
onnan kivarázsolni. Szóval oda bentre, oda valami olyasmi való, ami nem
kell, de mint az már tőlem megszokott, ennek ellenére nincs szívem kidobni.

Ilyen valami a CB855-ös készülékekből a sarokban kialakított torony.
Persze nem csak ők vannak itt ebben a státuszban.

Hanem ezek a TC91-es típusú telefonok is.

Nemhogy égig ér a torony, de még egyenesen ki is maradt belőle két készülék!

Annyira csalóka a látvány, miszerint üres a polc...

...hiszen nem tűnt el róla semmi, hanem csak bentebb dobáltam róla a kacatokat.

A kép címe azért az, hogy "újra egyben", mert az áthozáshoz szét kellett szednem,
mivel egyrészt nem volt annyi hely a másik pincében, hogy elfektessem, másrészt
pedig itt sem, hogy felállítsam. Még úgy is nehéz volt vele átverekedni magam
ide, hogy az egyik oldali szára le volt róla szerelve. Most meg az vele
a bajom, hogy nem tudom elfordítani a rakás aprófától.
Megemelni pedig a plafontól nem lehet.

Mondjuk amúgy is át kell pakolni az aprófát jobbról balra,
hiszen majd annak a helyére kerül a másik polc.

Ha nehezen is, de idővel azért csak átkerült az új helyére az első polcos.

A polclapokkal nem volt kunszt visszatalálni a helyükre, mert volt annyi eszem,
hogy kiszedés előtt beszámozzam őket. No nem mintha nem egy kaptafára
készültek volna, csakhogy az ördög - velem ellentétben - sohasem alszik!

Bár nagyon adta magát a lehetőség, mégis inkább úgy
döntöttem, hogy nem rámolom be oda az aprófát.

Jobb lesz az úgy, ahogy korábban elterveztem, vagyis átrakom jobbról balra.

Mikor lejöttem, akkor nem határoztam meg egyértelműen, hogy meddig kell eljutnom
a mai napon a polcáthozási feladattal. Ez azért jó, mert ha a kezdeti toporgás közben
ráébredek, miszerint semmi kedvem a feladathoz, akkor még mindig feladhattam
volna, de nem töltött volna el az a rossz érzés, hogy már megint nem jött össze
valami. Ha meg úgy érzem, hogy fiatal még az idő, visz tovább a lendület,
akkor nem állok meg az első polc után, vagyis nem halasztom
el egy másik napra a befejezést.

Mint az a második polc kiürült állapotából sejthető, nem hagytam abba a munkát.

Hogy ne a végére maradjon a pakolás, no meg most még jobban hozzáférek
a polcokhoz alapon, pillanatok alatt betuszkoltam a helyükre a kacatokat.
Amúgy a polc oszlopa nem olyan ferde, mint az a képen látszik, csak
egészen egyszerűen nincs hely, ahová hátrébb tudnék menni
a kamerával. Szóval az ott csak a fényképezőgép
optikájának hordótorzítása.

A következő polccal vigyáznom kell, illetve annak tükrében kell összeszerelnem, hogy
nincs hely megfordítani. Vagyis egyből úgy kell állnia, ahogy majd a helyén is lesz.

Ide lesz letéve. Nem állítanám, hogy szerencsés a pozíciója, de sehova máshova nem
fér oda. Amúgy mindig is furcsállottam, hogy milyen egy lehetetlen alaprajza van
a pincénknek, ahelyett, hogy egy teljesen szögletes kuckó lenne, mint mondjuk
ahonnan áthozom a polcokat. Aztán a múltkor egy kicsit jobban megnéztem
Laci szomszéd pincéjét, ami olyan zegzugosra sikeredett, hogy
akkor már inkább a miénk formátlansága.

Mivel az előbb megkínlódtam vele, hogy úgy vittem át a polc vázát, hogy ugyan az
egyik szárát leszedtem, de mindkét hátsó tartó rajta maradt a másikon, ezért most
ha mind a kettőt azért nem is, de az egyszerűbb visszacsavarozhatóság okán
(csak oda kell majd mellé guggolnom a földre), leszereltem az alsó tartót.

Egy perccel később, tizenkét méterrel odébb pedig vissza. Ezzel tulajdonképpen
a nagyja munka már készen is van, már csak pakolásznom kell egy kicsit.
Gondolta a szerző, ahogy szokta, könnyedén és elhamarkodottan.

Ugyanis a polc lábai alá kell valami alátét, természetesen négy példányban, mert ez
a pince a másikkal ellentétben nem linóleumozott, hanem puszta betonpadlójú.

Ezzel a képpel azt szerettem volna megmutatni, hogy ennek a fűrészgépnek
milyen jópofa automata pengebefogója van. Na ez az ami nem sikerült.

Ellenben a négy darab alátét igen. Valamint bevált a zokni a csiszológépre,
mint porzsák. S minő csoda! Még azt sem felejtettem el, hogy le
kell szabnom egy darabka szalagparkettát egérpadnak.

Ezek négyen már-már túl szépek lettek ahhoz,
hogy betegyem őket a polcosok lábai alá.

Illetve az lett volna igazán szép, ha csak annyi alátétre lett volna szükség
az egyenességhez, mint amennyit az előbb láttunk. De persze nem...

Ezt a darabka rétegelt lemezt az eltüzelni valók közül rángattam ki.

Nem számoltam össze, hogy mennyi fog belőle kelleni, hanem
legyártottam mindet, amennyit csak a fellelt anyag kiadott.

Ebbe az oszlopba is visszakerültek a helyükre a polcok.

A polcok előtt jelen pillanatban egészen kicsi a hely, ami a tüzelő fogyásával kezdetben
nőni, majd jövőre - egy újabb évnyi faadag bepakolásakor - csökkenni fog. Persze ha
sok (ennél több) lesz a fa, akkor nem fogok tőle hozzáférni a polcok tartalmához.
Mivel a polcokról eddig sem igazán vettem le semmit, ezért úgy gondolom,
hogy ezt nem fogom sokként megélni. Aztán ott van még az is, hogy
ha átállunk villanyfűtésre, akkor nem kell tűzifa, legfeljebb
csak egy sornyi, vésztartaléknak, áramszünet esetére.

Újabb adagnyi futkosás következett, hogy ami csak rajta volt polcon, útban
van valahol, nem fog kelleni egy jó darabig, nem oda való ahol van,
meg minden hasonló státuszú lomom felkerüljön a polcokra.

Szinte üres lett ez a pince! Mondjuk az igaz, hogy akad még néhány kacat
a sarokban ami átfér a polcokra, melyeket máris elviszek innen.

A fadarabok egyelőre maradnak, mint ahogy az elbontásra váró nyomtató is.

A CRT monitor került legbelülre, hiszen arra aztán tényleg nehéz
lenne okot találnom, hogy elővegyem. Mondjuk azt sem lenne
könnyebb megindokolnom, hogy eddig minek tartogattam.

A képen látható ősi nyomtató idővel szintén elbontásra fog kerülni, minek okán fel
fog szabadulni fél polcnyi hely. A biciklikosár helye is felszabadul, ha egyszer
felszerelem a tartalék bicajra. Az az igazság, hogy eddig azzal indokoltam
meg a halogatást, hogy nincs annyi hely, ahol le tudnám festeni a vázat.

Na most még ha még csak ideiglenesen is, de ha megcserélem
a bicajt a balra látható lomokkal, akkor most már van hely.

Ráadásul nem csak annyi hely lett, ahova a váz odafér, hanem még én is nyugodtan
oda fogok tudni mellé guggolni. Szóval ezentúl valami más kifogást kell keresnem
arra a szomorú tényre, hogy miért nem haladok a bicikli felújításával évek óta.

Mondjuk ennek a gépnek sem ártana egy újrafestés, de most nem erről van szó,
hanem arról, hogy mindössze néhány óra elteltével újra kilátszik a lomok alól.

Ráadásul előtte sincs semmi, csak a hokedli, ami mostanában
amúgy is eleve idekint szokott állomásozni.

Innen is elpakoltam mindent. Komolyan mondom, hogy annyira gyanús volt a helyzet,
hogy futottam egy kört és benéztem mindenhova, ugyanis egyszerűen nem akartam
elhinni, hogy semmi sincs elől, mindennek lett helye, és még csak be sem dugult
sehol a pince. Volt egy olyan gyanúm, hogy valamelyik ajtó mögött ott rejtőzik
két köbméter lom, amire rámondhatom: Basszus! Ezek meg nem kint maradtak!

Az mondjuk igaz, hogy a fűnyíró ide került, de ez egyrészt eddig is itt volt, másrészt
pedig van számára hely másutt is. Ha az élére állítom, akkor meg pláne elfér!

Mondjuk a fáspincében a tűzifa felé véve az irányt, egy kissé szűken vagyunk, de ha
kiteszem onnan a munkapadot, ami amúgy sem idevaló, hanem a szekrénynek
szoktam nekitámasztani, akkor egyáltalán nem vészes a helyzet. Ha még
azt is hozzáveszem, hogy a balról belógó faanyagokból (remélhetőleg)
hamarost néhány polc születik ide jobbra fel a falra, meg dobozok
a Salgó polcokra, utána akár még meg is tudok majd itt fordulni.

Mivel még mindig fiatal az idő, konkrétan még csak negyed öt van, így még azt is
megtettem, hogy néhány nem odavaló dologgal elszaladtam egészen a helyéig.
A másik pincében ugyanis van bojler alkatrészes doboz, illetve antennás fiók.

Miután feljöttem, betoltam a grillsütőbe a képen látható összeállítást.
Már fél órát sült, de láthatóan kell neki még egy óra. Gondoltam
addig elintézem a többi dolgom. Megfürdök, meg ilyenek.

Épp felrántottam a slozi ajtaját, mikor is a térdembe hasító fájdalom
kapcsán belém nyílalt a kérdés: Ezt meg melyik marha tette ide?

Mikor amúgy ide való, a két fiók közé bedugva, kézre eső egérpadnak.

Míg én a kádban pancsoltam, elkészült a vacsora. Illetve ez egyben
az ebéd is, de ez számomra nem jelent problémát, mert én
ahhoz szoktam hozzá, hogy csak a nap végén eszem.

A hagyma megpirult részei kesernyések, míg a meg nem pirultak édeskések.
Nekem ennyi elég is a boldogsághoz, némi tört krumplival, uborkával.

Valamint lezabáltam a sült hús tetejéről a szalonnabőröket, mert ezek egyrészt nem
maradnak ropogósak a hűtőben, másrészt pedig képtelen voltam nekik ellenállni.
A húsból csak egy egészen vékonyka szeletet ettem meg, a többi megmaradt
másnapra, friss kenyérrel fogyasztva, a ropogós kenyérhéjat egy nagy
bögre hideg tejjel elrágcsálva. Na! Most már aztán
mindenki menjen a dolgára!