Mikor a mi nap reggelén eljöttem az ablakig, majd megláttam a virágállványon ezt a napelemes akkutöltőt, no meg épp hétfő is volt, akkor valahogy mindjárt megéreztem, hogy ez a nap rendrakással fog indulni. No persze ennyike rumlitól még csak meg sem röccen bennem az indulat, csakhogy nemcsak ennyi van. Már úgy értem, hogy a lakás úgy nagyjából minden más pontján is van valami nem oda való tárgy. Már ahol csak egy van!

   Mert ugye már itt a virágállványon is mindjárt kettő volt. No nem a gyufás skatulyáról van szó, hanem a mellette (megjegyzem már napok óta) száradó két kábeldarabról. Míg az egyik ötpólusú tuchel dugóból varázsol 6,3-as jack aljzatot, addig a másik 3,5-ös sztereó jack dugóból két 3,5-ös mono jack aljzatot. Ezekben az a szerencse, hogy van helyük, épp csak el kell őket vinnem odáig.

   Azt a rejtélyt viszont igazán megfejthetné valaki, hogy mit keresnek a szobában az asztalra terítve. Amúgy azért vannak itt, mert kell belőlük egy. Hogyha csak egy kell, akkor a többit miért nem raktam el? Nos azért nem, mert még nem döntöttem el, hogy a négy lehetőség közül melyik lesz a sárga Miniplex új kábele.

   Ezt sem adom fel rejtvénynek. Szóval az úgy volt, hogy ma reggel nemcsak úgy egyszerűen felébredtem, hanem úgy ébredtem fel, hogy az általános lustulós állapotommal szemben, ma valahogy szokatlanul sok volt bennem a munkakedv, ezért úgy döntöttem, hogy kihasználom a kínálkozó nagyszerű alkalmat, s ami feladatot csak értem, abba mindbe belevágtam!
   Az egyik ilyen régóta halogatott apróság a kád kitakarítása volt, mely feladatnak úgy álltam neki, hogy nyitásképp lefújtam a felületet egy rovarirtós palackba töltött ecettel. Nos ez rántotta össze a vízkövet valami olyanná, amin aztán fura mód nem szétterültek a vízcseppek, hanem összeugrottak gömböcskévé. Maguk a vízcseppek pedig onnan vannak, hogy épp mosok, s közben egy kissé csöpög a csap.

   A konyhában történő rendrakásról kezdetben még csak szó sem volt! Mármint ide tényleg csak egy pohár vízért bóklásztam be, csak aztán megláttam a sarokban rémülten ücsörgő Wilga rádiós magnót, mire fel azt mondtam rá magamban, hogy egy. Aztán mikor kiszúrtam a széken a kenyeres papírzacskót, akkor azt mondtam, hogy kettő. Most talán nem sorolnám fel (pedig amúgy épp erről szól ez a cikk), hogy pontosan meddig jutottam el a számolásban, mire végül eljutottam odáig, hogy ha már egyszer itt vagyok, akkor felsöprök, meg persze fel is mosok.

   Erről a helyszínről mondjuk tudtam, ez ugyanis egy folyamatosan neuralgikus pont. Mert ugye hiába készült el az előszobai bútor tetejére és az oldalára is egy-egy apró kiegészítés, ez semmit sem változtatott azon a szokásomon, hogy mind a hozott, mind az elvinni szándékozott apróságokat ezen a ponton állomásoztatom.
   Most például egy kivetítős óra várja, hogy levigyem végre a pincei órás dobozba. Előtte egy a pincei fényképezőgépbe való SD kártya hever. A pult alatt pedig egy dobozban színes kitűzők vannak, melyeket nem is oly rég kénytelen voltam pótolni a lépcsőházban található faliújságra, mert valami érthetetlen okból fogyasztják őket a lakók. Ez egészen biztos, mert már többször is találtam belőlük (mármint nem a lakókból, hanem a nagyfejű gombostűkből) a lépcsőházban, a földszintnél (ott van a faliújság) feljebb.
   Aztán akad itt még egy a bicajhoz való fékpofa, egy piros csavarhúzó (amiből idővel kés lesz az esztergához, mert letörött az éle), valamint három csomagnyi tömítés, melyek vagy a vizes cuccok feliratú IKEA fiókba valók, vagy ha oda már nem férnének be, akkor a magnószíjasba.
   Az olyan apróságok eltétele, mint mondjuk a pénztárcámba való Tesco Clubcard, valamint a szintén oda való aprópénz, már csak amolyan utózöngeként említhető. Na most a nagy tubus tömítő viszont már nem, mert az egy nagyobb ívű project része, melynek keretében tömíteni szeretném a balkon ajtaját. No nem huzatra, hanem vízre, mert mikor felhőszakadáskor vízszintesen esik az eső, akkor befolyik az ajtó alatt. Hogy a tömítő mégis miért nem a szigetelni kívánt ajtó mellett van? Nos azért nem, mert itt feltűnőbb. Hogy aztán sikerül-e rávennie a puszta látványával, hogy végre elhasználjam, az nagyon merem remélni, hogy még az idén kiderül!

   Mikor ezt a kupacot meglátom, nekem olyankor mindig nekiállnak rebegni a pilláim. Persze attól, hogy ezzel megfelezem a rendetlenség láthatósági idejét, nos attól aztán sajnos még semmi sem változik meg!
   Hogy valami mégiscsak megváltozzon, felkaptam a konnektorba dugható kapcsolós foglalatot, amit aztán a 220 feliratú dobozomban helyeztem el. Mikor ezzel megvoltam, második tételként a hatalmas tekercs cellux került át a másik sarokba, mégpedig az azonos méretű, csak nem átlátszó társára. A wobler tetején (bár innen épp nem látva) találtam egy papírdarabot, ami valaha egy dimmelhető energiatakarékos LED-es izzóhoz tartozott. Ezt valószínűleg azért nem dobtam ki, mert bár a plafonra világító lámpa már elkészült, azonban a hozzá tervezett fényerőszabályzó még nem. Illetve utóbbit szerintem már nem is kell legyártanom, mert többet is vettem belőlük a piacon.
   Mikor ezt a cikket írtam, akkor még nem volt szétszedve az AIWA, a piros hátú, meg a kocka órás rádió. A kocka formájú csak rádió mögötti ventilátorokat viszont már eltehettem volna, hiszen az SSD beszerelésével együtt bekerült a gépembe az új ventilátor is.
   A jobb sarokban látható, amúgy a mikrofonos BAEG fejhallgatóból kiszedett hallgatóbetétek azért vannak ott, mert azokra esetleg szükség lehet a sárga füles felújításakor. Vagy ha nem? Akkor kellhetnek a szintén mikrofonos Tesla fülesbe.

   Na ennek az amúgy épp a fejem felett elhelyezkedő (mármint mikor alszom) kupacnak a feldolgozását már meg sem mertem próbálni! Már úgy értem azért nem, merthogy egy a maihoz hasonló korábbi rendrakáskor azok a bigyók kerültek ide, amivel már akkor sem tudtam mit kezdeni. A helyzet meg ugye - mivel már rég nem nyúltam ide - azóta is változatlan.
   Ilyenkor szoktam magamban (még ha csak...) azt mondani, hogy ha nekiállnék, akár egyetlen nap alatt is képes lennék egy ilyen semmi kis rumligócot lenullázni. Most már csak arra kellene rájönnöm, hogy mivel tudnám magamat erre rávenni. Mert ugye az, hogy ez eddig nem igazán sikerült, az sajnos letagadhatatlan!

   A fekete fehér kistévé az mondjuk épp jó helyen van, ellenben a terítő tetejére helyezett fémorsó, valamint a fényképezőgép az már valahogy kevésbé. Na most míg a gépnek simán találtam egy ennél biztonságosabb helyett (mármint egy olyat, ahonnan valószínűleg nem fog lecsúszni), addig a szalagorsóval nem boldogultam, mert egyik magnómra sem kellett, vagy épp illett. A nagy AKAI-ra kicsi, a kicsire meg nagy. Az UHER magnón már van, mint ahogy a Philipsen is. Ettől persze még nem estem kétségbe, mert egyrészt jelen pillanatban nagyon úgy áll a helyzet, hogy még bőven van magnóm a pincében, másrészt ráfogtam az orsóra, hogy az egy huzat elleni nehezék. Hogy annyira azért nem fúj a szél a szobában, hogy levigye a kupacról a terítőt? Most mond már...

   Gondoltam itt csak egy apróság van, amit aztán tényleg semmiből sem fog tartani felszámolni. Mármint a ki tudja miért (amúgy azért, mert a minap épp oda esett le) a szék alatt heverő hármas elosztóról van szó.
   Aztán persze, mikor egy kicsit közelebb mentem, mindjárt megláttam a fedetlen rózsaszín vödörben a virágmagokat, melyeknek természetesen nem ott, hanem egy üvegben, az üvegnek pedig a szekrényben volna a helye. Hogy mi az a zöld izé a jobb alsó sarokban?

   Nos az kérlek a már kimosott, s most már nagyban száradó pléd. Na most az lehet, hogy reggel azt mondtam, hogy lesz itt rend, de attól még a jelenlegi helyzet ezen állításomra erősen rácáfolt.

   Mikor óvatlanul kimentem a konyhába egy üres üvegért, majd a spájzból elővettem egyet, aztán még egyet, majd ezt így tovább egészen addig, míg csak meg nem telt velük a konyhai asztal, nos akkor mindjárt megéreztem, hogy ezeket mind kivágom! A hátsó sor már csak egy amolyan ráadás, mert ha már egyszer nekiálltam helyet csinálni, akkor kiszórtam a spájzból a felesleges műanyag bödliket is.

   Hiába készült el az előszobai szatyortartó, ha egyszer épp nem volt benne megfelelő méretű szatyor. Mármint akkora, amibe egyszerre fért volna bele az összes üres üveg. Hogy mégis minek gyűjtöttem őket össze? Nos a készülő (na persze...) csiszolómalomhoz. Ezt amúgy már többször is megtettem. Mármint azt, hogy idővel - mikor már nem fértem tőlük - kidobtam az összes üres üveget.

   Szerencsére épp az előbb jártam a spájzban, ahol is láttam egy (sőt több) hatalmas szatyrot, valamint egy szintén nem oda, mint inkább a pincébe való hatalmas átlátszó műanyag vödröt. Ha meg már úgyis lementem, akkor visszafelé jövet egy füst alatt felhoztam a pincéből a partvist és a vödröt is, merthogy a lépcsőház takarításának is ugyan miért ne ma lenne a napja.

   A minap, hogy a szobában a tévén moziztam, s közben valahogy kényelmetlenül feküdtem, pontosabban szólva félig ültem, épp azt a nagy kék párnát hiányoltam a hátam mögül, ami a kisebbik kerek kék mögött van. Mikor bementem érte, akkor viszont már azt, hogy mégis miért nem szedtem már szét az innen nem is látható, de attól még mögöttük ücsörgő felfújható ágyat. Erre a kérdésre sajnos még véletlenül sem az a helyes válasz, hogy azért, mert nem ereszt le. Merthogy leereszt.

   Hogy a tűzifa tárolására szolgáló szekrényre ráférne egy újratapétázás, arról tudok. Hogy a függőleges fehér csík egy pótpolc a virágállványba, arról is tudok. Ami viszont mindig meglep, az a szinte láthatatlan függőleges világosbarna csík, ami amúgy egy szál laminált padló. Már többször is elgondolkodtam rajta, hogy az meg mégis minek van ott. Ez amúgy most sem jutott eszembe. Viszont később, mikor ezt a cikket a megjelenése előtt átolvastam, nos akkor azért már beugrott, hogy egy a pincébe készített polcos szekrényke lábába készülne belőle két fiók. Már ha csinálnám...

   A fürdőszobai tükör alatti polcon nálunk azért nem meglepő egy kanál látványa, merthogy ezzel szoktam lapátolni a virágföldet, majd a saras kanalat itt mosogatom el. Hogy már napok óta miért nem vittem vissza a virágállványba épített fiókba? Hát nem épp azt csinálom?

   A két zöld akkumulátor egy kissé ugyan megzavart, de aztán rájöttem, hogy ezek ketten a napelemes töltőből származnak. Amúgy azért vannak itt, mert ezekről áll szándékomban kipróbálni a piros kisautót.

   Mikor már nagyon untam a lakásban történő szaladgálást (illetve inkább csak az eredménytelenségét), levetettem magam az ágyamra, ahol is ez a látvány fogadott. Először még azon törtem a fejemet, hogy hova lett az átlátszó műanyag dobozból az USB SATA interfész.

   Majd mikor ezt a másik dobozt is megtaláltam, akkor már azon, hogy mégis mit keres a polcon egy teljesen üres átlátszó doboz. Már úgy értem, hogy az a másik, amit még az előző képen láttunk.

   Amit ezen a képen látunk, az nem árnyék (mármint a kabátujjamon a sötétebb foltok), hanem izzadság. Ezt amúgy akkor sikerült magamból kiizzadnom, mikor a lakásban történő szaladgálást félbehagyva, nekiálltam a lépcsőház lesöprésének, majd kisvártatva a felmosásának is. Hogy minek vettem magamra a rekkenő nyárban kabátot? Hát tudom én mindenre a választ?

   Arra a kérdésre mondjuk tudom, hogy miért nem lehet belépni a pincébe. Már úgy értem, hogy jelenleg nyilvánvalóan a ventilátoroktól. Először még úgy volt, hogy kipofozok egy ventilátort, majd úgy, hogy kettőből építek egyet, kisvártatva pedig már úgy, hogy háromból kettőt. Csinálni persze sokáig nem csináltam velük semmit, ami komoly ok volt rá, hogy az ennél bentebb (ez ugyanis a pinceajtó) található projectjeimre még csak rá se nézzek!
   Aztán ahogy itt az ajtóban toporogtam, egyszer csak megéreztem a zsebemben valami keményet. Na ez meg mi a tököm? (tettem fel a nyilvánvaló kérdést) Nos nem, nem a tököm volt, hanem a pénztárcám. Ez persze újfent meglepett, mert ugye az nem igazán szokott a melósruhámban állomásozni. Viszonylag gyorsan rájöttem, hogy az eredeti terv az volt, hogy lejövök a negyedikről a söpréssel, majd miután ezzel megvoltam, amolyan pihentetésként hozok a szemközti kútról egy cserepalackot, csak aztán a takarítás hevében ez valahogy kiment a fejemből.

   Aztán ahogy a lomos pincéből (abba legalább még be lehet lépni) elkezdtem magam után húzni a gázpalack hordozóját, egyből le is esett róla az egyik oldali három kereke, amit amúgy ez a rugózó bigyó tartott, csak már nem, ezért újra jöhettem vissza a fáspincébe, mert itt volt legközelebb egy fogó megigazítani.

   Míg a patentokat betettem a varrós dobozba, addig a kilincs és a mikrofon maradt a helyén. A kilincs azért, mert az a nagyszoba ajtajára való (ide ettől persze azért még nem), míg a mikrofon helyretételéhez épp nem volt kedvem elővenni a létrát. Ezt amúgy most, hogy ezeket a sorokat rovom, pótlólag megtettem.

   Amikor már azt hiszi az ember, hogy most aztán már tényleg mindent a helyére rakott, majd óvatlanul lehajol egy a szőnyegen éktelenkedő cérnaszálért, a különös pozícióból egyből kiszúrja a virágállvány alatt bujkáló tejfölös dobozt.