Innen nézve mondhatnám, hogy alig maradt kint a kincsekből valami, csakhogy én bizony tudom, hogy a két alsó fiók még tömve van csavarokkal és szegekkel. Ezeket most azért nem tudom betenni a pincébe, mert az épp nagyban átalakítás alatt van. Egyrészt készül bele egy polcos, az alá egy kerekes fiók, mellé pedig a fekete dobozból egy újabb fiókos. Az első és a második polc alá dugott fiókról már nem is beszélve!

   Ez itt két banyatank, melyeket szintén befogadtam. Míg az egyik már kissé rozzant, addig a másik nagyon is épnek tűnik. Hogy ezek mégis mire lesznek jók? Mit tudom én... A jobb állapotút valószínűleg rá fogom sózni Ildikóra (földszinti szomszédasszony), mert az övének eltörött a fogantyúja. A rosszabbik pedig (ami a képen nincs becsomagolva) jó lesz anyagnak. Mi az, hogy milyen anyagnak? Hát honnan tudjam én azt? Még meg sem néztem közelebbről! Például felhasználhatom valami másra a kerekeit.

   Ez a porszívó, na ez nekem bizony nagyon tetszik! Egyrészt azért, mert megvan hozzá a teljes felszerelés (bár én csak a puszta csövet szoktam használni), másrészt azért, mert a mostanában a boltban látott hatalmas dögökhöz képest ez olyan kicsi, hogy simán odafér a régi helyére. Ami meg aztán végképp felteszi az i-re a pontot, az a porzsák hiánya.

   Már úgy értem, hogy ez egy porzsák nélküli porszívó, amiből a balra látható dobozt kivéve, majd arról a jobbra látható szűrőbetétet (és egyben oldalfalat) le, egyszerűen csak ki kell belőle borítani a kukába a szemetet. Ez még az én újra vászon porzsákosított megoldásomnál is jobb.

   Ezeket a részeit kimosom. No nem mintha tisztaságmániás lennék, vagy bármit is számítana egy pincei porszívónál, hogy az már használt, hanem csak gondoltam legalább induláskor legyen tiszta. Illetve ez úgy van, hogy a királylány azért nem annyira szép, mint ahogy az elsőre látszik, ugyanis a porszívó bár szív, csakhogy nem rendesen, hanem furán, általában gyengén, mikor meg ráfog valamire a cső, akkor erősen, s időközben néha még a hebegés is elkapja.

   Miután az eddig látottakat elhoztam, újra rám kérdezett a szomszéd, mégpedig azzal a felütéssel, hogy nincs-e szükségem néhány műanyag ládára. Már épp mondtam volna neki, hogy nincs, mert azok ott a folyosón amúgy is az enyémek, mikor kiderült, hogy nem azokról van szó amiket a kisbútor tetején látunk, hanem azokról, amiket mögötte. Mint az már csak ennyiből is sejthető, persze, hogy igent mondtam a kínálkozó nagyszerű alkalomra.
   Hogy aztán a lényegében a ládákra alapozott anyagaim szétválogatása című projecttel mikorra leszek meg, az most már semmiképp sem a ládák hiányán fog múlni. No de mit nekem keresni helyette valami más frappáns kifogást? Semmi!

   Na most ami viszont nem semmi, az ez a vasúti síndarab. Hogy ezt mégis minek őrizgette Ilonka néni, na az aztán már tényleg rejtély! Az persze lehet, hogy mint emléket tette el a férjétől. Már úgy értem, hogy természetesen nem Ilonka nénié voltak a szerszámok és a csavarok, hanem a néhai férjéé, akit részemről egyszerűen csak nagy fülű bácsinak hívtam. Elnézést, de tényleg nem tudom a nevét, mert talán sosem beszélgettünk, mert miután ideköltöztek, viszonylag gyorsan meghalt.

   Ez egy újabb porszívó, illetve akkumulátoros szőnyegtisztító, amit azért kaptam meg, mert nincs meg a töltője, ami első ránézésre (mármint a csatlakozóra ránézve) egy kutyaközönséges dugasztáp lehetett. Ugyan semmi szükségem rá, de attól még mindjárt megláttam benne a kiváló boncalanyt.

   Az a fehér guriga is most érkezett, mégpedig két másik kisebb bund spárga társaságában. A guriga mérete innen nézve - mivel nincs mihez viszonyítani - nem érzékelhető, de ha elárulom, hogy nagyobb mint a fejem (márpedig az se kicsi), akkor egyből kiderül, hogy míg élek nem lesz gondom szőlőkötözőre! No nem mintha lenne szőlőm (mondjuk a ház mögötti három tő kivételével), vagy szoktam volna kötözni...

   Mint ahogy másfél méter 50x70-es zártszelvényem is. Hogy ebből mi lesz? Mit tudom én... Amúgy éppen ugyanezen az alapon fogadtam be taxis Laci szomszéd hagyatékából a háttérben látható mosógépmotort, valamint a képbe felülről belógó hatalmas fehér izét is, ami amúgy egy a miénkkel (majdnem) megegyező kivitelű mosogató tálca.
   Hogy ez utóbbi mégis minek nekem? Nos arra lesz jó, hogy mikor a miénk már teljesen elrohad, akkor lesz mivel pótolnom. Mi az, hogy miért? Nos nemcsak azért kell, mert a boltban egy hasonló méretű rozsdamentesért a kasszánál a fizetésképp a fele vesémet is elkérik, hanem azért is, mert ez ugye a miénkkel méretileg éppen csereszabatos. A kettő között a különbség mindössze a kifolyócső pozíciójában van, ami némi műanyag cső görbítgetéssel még házilag is megoldható, illetve illeszthető a falba futó csőhöz.
   Hogy ez a project (mármint a csere) mégis mivégre lenne elkövetve? Nos az lenne az alapvető ok, hogy a boltban kapható mosogatótálcák még véletlenül sem stimmelnek a miénk helyére, miközben a miénk pereme már majdnem teljesen elrohadt. Ez annyira így van, hogy szerintem már csak a legutóbbi piszkálásakor rákent sziloplaszt tartja össze.

   Újra és újra nekifutottam a fiókok tartalmának, azonban minden igyekezetem ellenére egyiket sem sikerült kiürítenem. Ráadásul jelen pillanatban eltenni sem tudtam őket hova. Mindezt úgy, hogy egy hét múlva lesz a lomtalanítás! Ez alatt természetesen nem azt kell érteni, hogy bármit is ki szeretnék dobni, hanem azt, hogy amekkora marha vagyok, biztosan hozok hozzájuk valamit még. No persze még ha csak valamiről, és nem valamikről lenne szó...

   Egy csipetnyi üröm volt az örömben, hogy az új porszívó csöve olyan merev, hogy agyon lehetne vele csapni egy lovat. Mivel ilyesmi funkcióra kevés igényem van (egy pincében ugye ritka állat a ló), később nekiálltam és átvarázsoltam az új gépre a régi porszívó csövét, ami anyagszerkezetileg sokkalta lazább felépítésű. Hogy aztán a többi kiegészítő mikor, s pláne hova kerül el innen, na arra a dolgok jelen állása szerint még nem igazán tudok válaszolni...