|
354. |
| Most már egészen közel vagy a segélykiáltásokhoz. Mintha egy csukott ajtó mögül jönnének! Körbetapogatod a falat, és egy faajtót érzel meg. Lenyomod a kilincset, és belépsz az ajtó mögött rejtőző dohos, nyirkos szobába. A szoba penészes, rozzant falait bilincsekbe tűzött fáklyák világítják meg. A padlót poshadt szalma borítja, és víztócsák terpeszkednek mindenfelé. Elég gusztustalan látvány. Már éppen undorral el akarsz fordulni (megfelelő káromkodásokkal illetve magadban a könyv szerzőjét, amiért ilyen, hősökhöz nem méltó helyre vezetett), amikor észreveszed a szoba egyetlen lényeges berendezési darabját: egy csontvázsovány, hosszúhajú férfit, aki a falhoz láncolt rabok kegyetlen sorsát tölti, mivel hogy a falhoz van láncolva, és rab. - Segíts rajtam, nemes vitéz - nyöszörög a szerencsétlen. Te mit teszel: |
| Lelket öntesz belé |
| Valami más dolgot öntesz belé (italt például) |