|
Rossz hangulatban ülök a billentyűzet elé, mint ahogy rossz hangulatom volt szombaton délután is amikor az idei bányásznapi megemlékezésre mentem. Hiába a találkozás sok kedves ismerőssel, köztük olyanokkal is akikkel jószerével csak ezeken az alkalmakon találkozunk, hiába a sok vendég a környező településekről, és a bányász szervezetektől akiket Korompay Péter vezetett, hangulatomat nem tudta javítani. Ahogy az sem, hogy Mráz Laci szokásához híven - talán már írhatom így -, ezúttal sem jött üres kézzel. (A megemlékezés hivatalos része után átadott iratgyűjtő tartalmáról majd egy másik alkalommal írok.)
Lassan vesszőparipámmá válik, minden alkalmas helyen és minden lehető alkalommal szót emelek az ellen ami itt nálunk, Annavölgyön esik meg évről évre. Pont Annavölgyön, ahol büszkén hirdetjük, itt találták a környék első szenét, melynek bányája Zsigmondy Vilmos ideje alatt a térség legjelentősebbjévé vált, olyannyira jelentőssé, hogy a szénjog megvásárlása után Drasche Henrik társasága központját ide helyezte, ahol a felszabadulás utáni évek széncsatájában minőségben és mennyiségben is elsők között teljesítettek, ahonnan Kossuth-díjas bányászok kerültek ki - elsőként Magyarországon, ezen az egykori bányatelepen, amely Trösztigazgatót, sőt ágazati minisztert adott az országnak. Felsorolni is sok mindazokat a dolgokat amelyekben élen jártunk.
Felfogni sem tudom, hogyan történhet az meg egy ennyire gazdag bányászmúlttal rendelkező településen, hogy a bányászok ünnepnapjáról, a Bányásznapról mindig szűk körben, titokban emlékeznek meg. Emberöltőnyi idő telt el a bánya megszűnése óta, alig tizenöt-húsz meghívott vesz részt a megemlékezésen jórészt bányászözvegyek, tudjuk a föld mélye nem kimélte az alászállók egészségét. Talán a leghangosabb hírverésre sem jönnének többen, vagy csak nagyon kevesek, de ha meg sem próbáljuk, akkor biztosan marad az egyre fogyatkozó közösség. Feltételezni sem merem, hogy e szép hagyomány szándékos elsorvasztása lenne a cél.
Jómagam kiváltságos helyzetben vagyok, Zsuzsa révén mindig értesülök a bányásznapi ünnepség időpontjáról. Első gondolatom az volt, legközelebb ha kell magam teszem közhírré a megemlékezés időpontját, de hamar rájöttem butaság lenne. Belegondoltam, én vajon elmennék olyan eseményre ahová nem hívnak, nem látnak szívesen? A józan válasz csak a nem lehet. Egyúttal azt is be kellett látnom, én mégis éppen ezt tettem évek óta! Az elmúlt éveket visszaforgatni nem lehet, de most elhatároztam, legközelebb majd akkor megyek ha mindannyiunkat hívnak. Megemlékezni magában is tud az ember, még ha együtt, méltó körülmények között jobban esne is.
Nem ilyen bejegyzést érdemelne a Bányásznap. Jobban illene hozzá egy néhány képpel színesített hír az annavölgyi honlapon, de hogyan nézne ki tudósítani egy eltitkolt eseményről! 2008 óta van Annavölgynek honlapja, azóta szerkesztjük közösen Zsuzsával. Most visszanéztem az eddig megjelent híreket, az első 2008-as év volt egyben az utolsó is, amikor meghívták Annavölgy polgárait a bányásznapi ünnepségre. Tizenegy éve!
|
