Menü

 Köszöntöm Honlapomon
Főoldal

Üdv Nálam!

  Koszár Róbert a nevem. 1978. december. 1-én születtem Budapesten. Jelenleg is itt élek kedvesemmel és családommal. Konzervatív újságíróként, fontosnak tartok olyan értékeket, melyek talán a mai időkben egy kicsit idejétmúltnak tűnhetnek, mint a család, házasság, hazaszeretet. A  szemléletmódom azért nem gátol meg abban, hogy kritikusan szemléljem a társadalmat. Sok dologban viszont egyedi talán már anarchisztikus álláspontot képviselek, legyen az vallás, hit, ember és társadalom fejlődése, kulturális viszonyok.

  Pályám során, sok témával foglalkoztam. Szociálpolitika, filozófia, politika, tudomány, kultúra, vallás, informatika, gazdaság. Nem csak a sajtó világában publikálok. Irodalmi területén is számos írásom született; versek, novellák, néhány regénytervezet. Műfajukat tekintve a szépirodalmi illetve egy olyan terület, melyet sokak nem tartanak értékhordozónak és ez a sci-fi, fantasy.

  Én már az úgynevezett cybertársadalom tagja vagyok. Az életem egyik meghatározó eleme az informatika, munkaterületem is itt található. Több online újságnak dolgoztam, mint a Nyíltan kanadai-magyar magazinnak, mint magyarországi tudósító, a Helloinfo.hu életmódmagazinnak, itt  az informatikai rovat vezetőjeként is tevékenykedtem, illetve a Magyar Virtusnak írok folyamatosan ahol eddig gazdasági cikkeim jelentek meg. Scriptóriumok, novelláriumok, fórumok, írói műhelyek tagja vagyok, ahol időközönként publikálok is.

  A több területen is tevékenykedek: zene, grafika (képzőművészet, kinek hogy tetszik), film és honlapszerkesztés, irodalom, média. A honlapomon minden fellelhető amely képet is ad eddigi munkásságomról. További jó szemezgetést kívánok mindenkinek.

önéletrajz.doc

Tisztelettel
Koszár Róbert
író-újságíró
Blog
Publikációk
Cikkek
Irodalom
Grafikák
Videók
Zenék
Könyv
Honlapok
Tagság
Jelenlét
Fórumok
Barátok
Kapcsolat
banner

A weblapon található írott-, videó-, és hanganyag a szerző tulajdonát képezi,
és mint ilyen a  szerzői jog védelme alatt áll. A weblapon  publikált anyag másolásához, letöltéséhez a szerző engedélye szükséges.
copyright © 2000-2001-2002 Koszár Róbert all rights reserved
Webmaster