KSZSE CIKKEK 2011


Az idei év végén tizedik alkalommal került megrendezésre a Budapest Kupa régióválogatottak tornája. A háromnapos versenyt az MKSZ és a Budapesti Kézilabda Szövetség szervezte és bonyolította le 2011. december 27-29. között. A kiválasztó tornán az 1996. január 1-én és később született leány és fiú játékosokból álló régióválogatottak (8-8 csapat) vettek részt. A kiemelkedően fontos eseményt megelőzően mind a nyolc utánpótlás régióban megtörtént a tehetségek felmérése. A motorikus tesztek egységes alkalmazása és a régió kiválasztó edzők szakmai hozzáértése garancia arra, hogy a legjobbak kerülnek be a serdülő válogatottba. A keret természetesen nyitott, "bérelt" helye nincs senkinek. Kizárólag a magas szintű edzésmunka, a kiegyensúlyozott teljesítmény, a sportág iránti alázat és a sportszerű életvitel számít!
A régiós válogatottba (Ambrús Péter régió) meghívót kapott Baunok Bernadettől Deák Vivien, Giricz Laura és Német Mónika, mely végül a 6. helyet szerezte meg.


helyezés leány fiú
Kupagyőztes Adorján János régió Csiszár László égió
2. Sterbinszky Amália régió
 Adorján János régió
3.
Tóth László régió Sterbinszky Amália régió
4.  Kovács László régió
 Tóth László régió
5. Zákányi Bálint régió Kulcsár Anita régió
6.  Ambrus Péter régió  Kovács László régió
7. Csiszár László  régió  Ambrus Péter régió
8. Kulcsár Anita régió  Zákányi Bálint régió
A régiós válogatottba nem kerülhettekbe az országos válogatott keret tagjai (Horváth Dorka és Puhalák Szidónia).
Kapusok:
Pálinkás Viktória
1996. június 15.
Alcoa Fehérvár KC
Lakó Barbara
1997. szeptember 8.
Győri Audi ETO KC
Mistina Kitti
1996. június 28.
Békéscsabai ENKSE
 
Balszélsők 
Bíró Liliána
1996. június 28.
Debreceni VSC
Puhalák Szidónia
1996. július 5.
Kézilabda Szeged SE
Kruj Dóra
1996. március 4.
Ferencvárosi TC
Balátlövők
Kemény Dóra
1997. április 2.
Dunaújvárosi VSI
Blaubacher Dóra
1997. augusztus 15.
Budapest SE-Főgáz
Gerháth Fanni
1996. április 27.
Győri Audi ETO KC
Ferenczy Fruzsina
1996. július 2.
Ferencvárosi TC
 Irányítók 
Bíró Eszter
1996. január 26.
Debreceni VSC
Lányi Gabriella
1996. február 19.
Győri Audi ETO KC
Pintér Krisztina
1996. február 24. Ferencvárosi TC
Beállók
Koncsik Fanni Anna
1996. február 18.
Ferencvárosi TC
Bagdács Fruzsina
1996. február 10.
Debreceni VSC
Wahid Mirjam
1996. július 20.
Ferencvárosi TC
Jobbátlövők 
Maláti Dóra
1996. április 2.
Győri Audi ETO KC
Kiss Nikolett
1996. július 23.
Ferencvárosi TC
Horváth Dorka
1996. április 6.
Kézilabda Szeged SE
Jobbszélsők
Baracskai Patrícia
1998. január 2.
Győri Audi ETO KC
Diószegi Nikolett
1996. március 31.
Békéscsabai ENK SE
Szecsődi Vivien
1996. október 19.
Haladás VSE Szombathely
Serdülő válogatott jelenlegi kerete (2011. december)


Nem várt vereség Szarvason
Az elmúlt 4 évben ilyen játékvezetést nem tapasztaltunk az NB II-ben.
A szarvasi nagyszerű közönség sokkal jobb csapatot érdemel, mely a munkában hisz és nem másban.

2011. 12. 04. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szarvas  150 néző

Vezette: Bujdosó, Horváth
Szarvasi NKC -K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán 22:15 (9:9) felnőtt mérkőzés
KSZSE:ALMÁSI D. - Horváth 4, POCSAI 3, HOMOKI 3, Szabó, Forgó, Puhalák 3.  Csere: Szalma (kapus),  Grandjean 1,  Czifra, TÖRÖK 1, Gombos, Sebestyén, Német.
Hétméteresek: 10/8 és 2/2
Kiállítás: 8 perc/ 14 perc
Marosán György: Fiatal csapatunk nem bírta el a külső körülmények terhét.
Ezeket a mérkőzéseket is le kell játszani.
Szarvasi NKC - K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán 8:45 (5:20) junior mérkőzés 50 néző

KSZSE: MÉSZÁROS - BERNÁTSKY 5, Horváth 4, GIRICZ 6, SEBESTÉNY 5, NÉMET 7, GOMBOS 4.  Csere: Almási  (kapus), SPETH 6, Répás 2, KIS 6, Puhalák.
Hétméteresek: 3/2 és 7/6
Kiállítás: 10 perc/ 0 perc
Marosán György: Örülök,hogy a máskor kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosok bizonyítani tudtak ma.


'99. -es csapatunk a Ferenczy Kupán vett részt Budapesten és a rendkívül erős mezőnyben a 6. -helyen végzett.
Haladás VSE SI - KSZSE L99b 24:19
KSZSE - ÓKSI L99b 15:19
73 10.40 KSZSE - FTC L99b 14:15
158 12.00 Alcoa FKC - KSZSE L99 17:19
V. helyért:
162 14.40 FTC - KSZSE L99 19:12
Döntő:
150 16.00 ASI DSE - Debreceni SC-SI L99 14:15
Végeredmény
1. Debreceni SC-SI
2. ASI DSE
3. ÓKSI
4. Haladás VSE SI
5. FTC
6. KSZSE
7. XVI. ker. KMSE
8. Alcoa FKC
Czesznak György: Nagyon jó mezőny gyűlt össze, a sorsolásunk is az erősebb csoportba sikerült. Ez azonban nem baj, az ilyen meccseken tudunk fejlődni, nem azokon, ahol  "könnyű" győzelmeket aratunk. Öt mérkőzésből négy vereséggel zártunk, de az a  fontos, hogy kik voltak az ellenfeleink.  Mint csapat van még dolgunk rendesen. Ez  nem is csoda, hiszen a megújult keret csak két hónapja játszik együtt, de ha így haladunk tovább ez tavaszra nem fog meglátszani. A mérkőzések zömével elégedett vagyok, de voltak olyanok is ahol a hozzáállásbeli problémák miatt szenvedtünk vereséget. Most a legfontosabb ezt orvosolni. Könnyedén végezhettünk volna jobb helyen is, de úgy gondolom, ha ez a helyezés gyermekbajnokság döntőjében is meglesz, azzal mindenki elégedett lehet majd. Ennek tükrében dolgozunk tovább.
 -     Hajrá csajok, hajrá KSZSE     -
Városi Bajnokság

Kézilabda Szeged SE serdülő – Sándorfalvi SK 32-16 (17-10)
KSZSE: SZÁNTÓ - SPETH 5, NÉMET 8, DEÁK 8, Farkas 2, Koltai, GIRICZ 6.
Cserék: Kürti (kapus), Aracsi 2, Czesznak 1, Virág, Jankó, Sevaracz.
Miklósné Kocsis Éva: az eredménnyel elégedett vagyok, minden játékosomnak lehetőséget adtam. Szeretném kiemelni a három 99-es lány teljesítményét, akik lelkesen játszottak, felvállalták a kemény ütközéseket, és mindhárman feliratkoztak a góllövő listára.


ESZIK OPTIKA VI. NEMZETKÖZI MIKULÁS KUPA
A Kézilabda Szeged SE 6. alkalommal rendezte meg MIKULÁS KUPÁJÁT december 10-11-én!

Három első, egy-egy második és harmadik hely!

Nagyszerű körülmények között zajlottak a mérkőzések, hiszen az Algyői Sportcsarnok minden igényt kielégít. A csapatok is teljesítményükkel igazodtak a hely színvonalához, igazán izgalmas mérkőzések után dőltek el a helyezések.
A szivacslabdás korosztályból kiemelkedett a KSZSE-Vörösmarty csapata, akik minden mérkőzést meggyőző különbséggel nyertek meg.
A 2001 -esek mérkőzései nagyon szoros csatákat hoztak, melyből a Kisteleki csapat került ki győztesen.
Az 1999 -es korosztályban az Angyalföldi Sportiskola csapata és a KSZSE emelkedett ki, az első helyről a jobb gólkülönbség döntött a KSZSE javára.
Az 1997 -es korosztályban az Orosházi KSC és KSZSE képviselt más játékerőt, itt óriási küzdelem után a KSZSE szerezte meg a kupát.
Az 1995 -ös korosztályban szintén kiemelkedett két csapat, a KSZSE és Kistelek. Az ország legjobb  korosztályos csapatai közé tartozó megyei riválisok kőkemény összecsapását most a Kistelek nyerte, így a kupát is.

KÖSZÖNET MINDAZOKNAK, AKIK ÁLDOZATOS MUNKÁJUKKAL HOZZÁJÁRULTAK A MIKULÁS KUPA SIKERES MEGRENDEZÉSÉHEZ!


VÉGEREDMÉNY

2002

2001

1999

1997

1995

1.KSZSE-Vörösmarty

1. Kistelek

1.KSZSE-Algyő

1.KSZSE-Algyő

1. Kistelek

2. HLKC

2.SZKKSE

2. ASI

2.Orosházi KSC

2. KSZSE Algyő

3. SZKKSE

3. KSZSE-Algyő

3. Ada

3. Ada

3. Algyő

4. Orosházi KSC

4. ADA

4. Békéscsaba NKSE

4. Békéscsaba NKSE

4. Makó UKC

5. KSZSE-Algyő 2003

 

5. Orosházi KSC

5. HLKC

 

Különdíjasok:
2002
Gólkirálynő:
Német Imola KSZSE - Vörösmarty
Legjobb játékos:
Jenei Kamilla KSZSE-Vörösmarty
Legjobb kapus:
Kalmár Dóra: HLKC
2001
Gólkirálynő:
Frányó Laura KSZSE-Algyő
Legjobb játékos KSZSE-Algyő:
Dömösi Petra

Legjobb játékos Kistelek:
 Jeremiás Jázmin 
Legjobb játékos SZKKSE: Nagy-Berta Emma
Legjobb játékos Ada: Szemerédi Krisztina

1999
Gólkirálynő: Ekker Gitta Békéscsaba
Legjobb játékos:
Bognár Anna KSZSE -Algyő
Legjobb kapus: Szemerédi Veronika Ada
1997
Gólkirálynő:
 Német Mónika KSZSE-Algyő
Legjobb játékos:
Kenyeres Barbara Orosházi KSC
Legjobb kapus:
Szántó Lili KSZSE-Algyő
1995
Legjobb játékos:
Aron Andrea Kistelek
Legjobb kapus:
Kürti Nikolett KSZSE-Algyő
Különdíj: Puhalák Szidónia KSZSE-Algyő


A rendezvény támogatói voltak: Eszik Optika, Délmagyarország, Algyői Sportkör, Első Beton Kft.

Rövid értékelés:
Czesznak György: Örülök a lányaim örömének, gratulálok az első helyhez, de a hétvége messze volt az elképzeléseimtől.


Rangadót nyertünk Újszegeden!
Újszegedi Sportcsarnokban fogadtuk a tabellán előttünk álló Vecsés csapatát és összeszedett játékkal győztünk, így a második helyre léptünk! Az ősz egyik legfontosabb mérkőzésén,a bizonyítási vágytól égve léptek pályára a lányok. A megnyugtató különbség a második félidő elejétől kezdett kialakulni, a jó védekezéshez kapcsolódó kapusteljesítményünknek és kreatív támadójátékunknak köszönhetően.
2011. 11. 26. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Újszeged 100 néző
Vezette: Őry, Sajti
K. Szeged SE-Algyő
-Tisza Volán - Vecsés Kombi Express 32:22 (15:12) felnőtt mérkőzés
KSZSE: SZALMA D. - Horváth 3, Czifra 1, Szabó 1, HOMOKI 9, FORGÓ 4, PUHALÁK 4.  Csere: ALMÁSI  (kapus),   Miklós, TÖRÖK 4,  Grandjean,  POCSAI 6, Sebestyén, Gombos.
Hétméteresek: 2/1 és 6/5
Kiállítás: 10 perc/ 4 perc

Bartók Csaba: Rangadón sikerült  kissé túlzott különbséggel győzni fegyelmezett játékkal, mely  a második helyet jelenti a csapatnak a tabellán.
K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán - Vecsés Kombi Express 29:26 (15:12) junior mérkőzés
KSZSE: Almási - KIS 3, HORVÁTH 12, Sebestyén 1, Puhalák 4, Répás 1, Gombos 1.  Csere: Mészáros  (kapus), Homoki, Szántó 1, Forgó,  SPETH 2, Szabó 1, BERNÁTSKY 3.
Hétméteresek: 2/2 és 5/4
Kiállítás: 14 perc/ 4 perc
Bartók Csaba: Alacsony színvonalú mérkőzésen megszereztük a kötelező 2 pontot.


II. Eötvös kupa Orosháza (2011. 11. 13.) 

Magas szinvonalú tornát sikerült a rendezőknek összehozni, mely kiválóan szolgálta felkészülésünket. Jó mérkőzéseket játszottunk, a 99 -es csapatunk második, míg 97-es csapatunk  nagy csaták után a harmadik helyen végzett. 

Deák Vivien ismét bizonyította kivételes tehetségét, gólkirálynő let a 97 -es korosztályban. Gratulálunk!

Miklósné Kocsis Éva: Teljes mértékben elégedett vagyok a csapatommal, Német Mónika nélkül is szoros mérkőzéseket tudtunk játszani a résztvevő 3 erős csapattal. Külön köszönöm a két 99-es lánynak, Farkas Katának és Aracsi Viviennek, hogy kisegítettek bennünket, és bevállalták a 6 mérkőzést! Deák Vivien különdíjához szívből gratulálok, de úgy gondolom, minden játékosomat dicséret illet!

Czesznak György:
Ma nem volt olyan játékosom aki a megszokott pluszt tudta volna nyújtani. Nem szégyen a Debrecentől kikapni, persze az az igazi öröm, amikor mi győzzük le őket. Talán ha a két kulcseberemnek nem az ötödik meccse lett volna aznap ez megint megtörténhetett volna. Sok munka vár még ránk.

-     Hajrá csajok,hajrá KSZSE     -

Eredmények:
KSZSE Szeged – Szeged KKSE 10-13 (7-6)
KSZSE Szeged – ŽRK Ada 12-11 (6-4)
ŽRK Ada – Orosháza KSC 12-16 (5-9)
Szeged KKSE – ŽRK Ada 20-9 (10-7)
Szeged KKSE – Orosháza KSC 13-16 (6-8)
Orosháza KSC – KSZSE Szeged 17-17 (14-8)

Eredmények:
KSZSE Szeged – Szeged KKSE 12-11 (5-4)
Szeged KKSE – Debreceni SC-SI 8-13 (3-6)
Orosháza KSC – Szeged KKSE 12-16 (7-9)
Orosháza KSC – KSZSE Szeged 13-21 (4-12)
KSZSE Szeged – Debreceni SC-SI 13-18 (5-9)
Orosháza KSC – Debreceni SC-SI 11-13 (3-6)

Végeredmény:
1. Orosháza KSC 5 pont
2. Szeged KKSE 4 pont
3. KSZSE Szeged 3 pont
4. ŽRK Ada 0 pont

Végeredmény:
1. Debreceni SC-SI 6 pont
2. KSZSE Szeged 4 pont
3. Szeged KKSE 2 pont
4. Orosháza KSC 0 pont

Különdíjasok:
Legjobb kapus:
 Szaszkó Szabina (OKSC)
Gólkirálynő: Deák Vivien (KSZSE) 21 gól

Különdíjasok:
Legjobb kapus:
 Kozma Tünde (Debrecen)
Gólkirálynő: Szöllősi Dorottya (OKSC) 11 gól



Értékes győzelem az NB  II -es bajnokságban.
A TFSE teremhiánya miatt a mérkőzés lejátszására Szegeden került sor.
A második félidő  közepén 6 gólos előnyben voltunk, ezután egy 10 perces ámokfutást rendeztünk, melynek végén egyelített a fővárosi csapat. A végjátékban a lehetőségtől megijedő egyetemi gárda is belehibázott, míg mi összekaptuk magunkat.

2011. 11. 05. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 70 néző
Vezette: Kiss, Kuklis
TFSE -K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán 26:29 (11:17) felnőtt mérkőzés
KSZSE:SZALMA D. - HORVÁTH 3, POCSAI 2, TÓTVÁRADI S. 1, Miklós 1, HOMOKI 4,  Puhalák 6.  Csere: Almási (kapus), Forgó 1, Grandjean 2,  CZIFRA 4, TÖRÖK 3, GOMBOS 2, Dubovszky.
Hétméteresek: 3/3 és 4/2
Kiállítás: 6 perc/ 2 perc

Bartók Csaba: Fontos 2 pontot szereztünk a masszív fővárosiak ellen, de ennek értéke a szezonból hátrelevő  mérkőzések megnyerése után realizálódhat. Gratulálok a lányoknak, megérdemelték a győzelmet.

A junior mérkőzés felnőtt szintűre sikeredett, mivel mind két csapat legerősebb összeállításában  játszott. Nagy csatában igazságos döntetlen született. 

TFSE - K. Szeged SE-Algyő
-Tisza Volán 30:30 (14:14) junior mérkőzés


KSZSE: ALMÁSI - GOMBOS 4, Horváth 4, TÓRVÁRADI S.1, HOMOKI 9, Forgó 2, PUHALÁK 7.  Csere: Mészáros  (kapus), Balog, BERNÁTSKY 2,   Speth, Kis 1.
Hétméteresek: 6/5 és 4/2
Kiállítás: 4 perc/ 2 perc
Bartók Csaba:Utolsó másodpercben bravúrosan pontot mentettünk. A mérkőzés alatt többször nekünk állt a zászló, de a végén hátrányba kerültünk és így örülhetünk a listavezető ellen a pontosztozkodásnak is.


Országos Ifjúsági Kupa

Bizosan, olykor könnyelmű játékkal jutottunk a legjobb 16 közé.
2011. 11. 02. Szeged, Etelka sor 100 néző
Vezette: Kutzik, Veszelovszki
Kézilabda Szeged SE - Szeged KKSE 40:33 (21:14)
Kézilabda Szeged SE: Tóth - Bernátsky , Horváth 6, Tótváradi S. 3, Sebestény 4, PUHALÁK 12, Kis 1.Csere:, DEÁK 3, NÉMET 3,  GIRICZ 4, Balog, SPETH 4.
SZKKSE: Szűcs (kapus),  Balogh I. 6, Barta 5, Kiss 2, Kovács R. 2, Lengyel, Márki, Máté-Tóth, Réti 6, Sebők 7, Szécsi 5.
Hétméteresek: 3/1 és 6/6
Kiállítás: 8 perc/6  perc

97-98- as csapatunk a Városi Bajnokságban szerepel felkészülési céllal.
KSZSE 97-98 – Zsombó 37-28 (18-9)
KSZSE 97-98 : TÓTH – Jankó, NÉMET 11, DEÁK 14, SPETH 6, Koltai 1, Giricz 4.
Csere: Kürti (kapus), Virág 1, Sevaracz, Várady.
Miklósné Kocsis Éva: Néhány játékosom álmosan kezdte a mérkőzést, de utána sikerült felpörögnünk. Az első félidei védekezéssel és a támadó játékkal elégedett vagyok, de a második félidei védekezésünk nem jól működött.
ERIMA GYEREMEKBAJNOKSÁG
U13 -as (98) csapatunk elbúcsúzott a további küzdelmektől, sajnos a hazai pálya előnyeit élvező kisteleki csapat jobbnak bizonyult nagy csatában.

Miklósné Kocsis Éva: Nem játszottunk jól, de továbbjutást érdemeltünk volna, sajnálatos dolog, hogy gyerekmeccseken a játékvezetőké a főszerep!

Mérkőzések: 2011. november 12. (szombat) Kistelek

Felelős rendező:Farkas József 

 

930

SzKKSE AZ

-

SzKKSE SF

 27:6

1020

TKIKGYI Kisteleki Ált. Isk.

-

KSzSE

 16:14

1140

KSzSE

-

SzKKSE AZ

 15:21

1230

SzKKSE SF

-

TKIKGYI Kisteleki 

 8:19

1350

SzKKSE SF

-

KSzSE

 12:14

1440

TKIKGYI Kisteleki Ált. Isk.

-

SzKKSE AZ

 7:31


ERIMA Országos Gyermekbajnokság
Mindkét csapatunk továbbjutott!
A hétvégén megkezdődött  Csongrád megyében az Erima Országos Gyermekbajnokság. A 99-es csapatunk a második, míg és 97-es csapatunk az első helyen jutott  a régiós döntőbe.

2011.11.06. Erima Gyermekbajnokság U14
SZKKSE – Kézilabda Szeged SE 15 – 16 (6 – 10)
KSZSE: TÓTH – SPETH 1, NÉMET 7, DEÁK 4, FARKAS 1, KOLTAI 2, GIRICZ 1.
Cserék: Szántó (kapus), Jankó, Czesznak, Sevaracz, Virág, Bacsa, Rácz.
Miklósné Kocsis Éva: Csapatom nagyon fegyelmezetten játszott és rendkívül jól védekezett.
 
Kézilabda Szeged SE – HLKC 22 – 14 (15 – 6)
KSZSE: TÓTH – Speth, NÉMET 7, DEÁK 7, Farkas 2, Koltai 1, Giricz 2.
Cserék: SZÁNTÓ (kapus), Czesznak 1, Rácz 1, Jankó, Bacsa 1, Sevaracz, Virág.
Miklósné Kocsis Éva: Az első félidővel teljes mértékig elégedett vagyok. A második félidőben lehetőséghez jutottak a csere játékosok is.

SZKKSE- HLKC 21:17
Végeredmény: 1. KSZSE 4 pont, 2. SZKKSE 2 pont, 3. HLKC 0 pont

U12 -es eredmények:
KSZSE-HLKC 18-7, SZKKSE-KSZSE 16-12, HLKC-Makó 26-2, SZKKSE-Makó 25-6, SZKKSE-HLKC 18-10, KSZSE- Makó 31-7.
Végeredmény: 1. SZKKSE 6 pont, 2. KSZSE 4 pont, 3. HLKC 2 pont, 4. Makó 0 pont

NB II -es női kézilabda bajnokság
A hétvégén ismét "hazai" pályán játszottunk, azonban nem megszokott helyen, hanem az Algyői Sportcsarnokban. Bartók Csaba elfoglaltsága miatt a kispadon Marosán György foglalt helyet, ki a közelmúlttól  segíti munkánkat. Két fiatal csapat találkozóján magabiztos győzelmet arattunk.

2011. 11. 13. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Algyő 80 néző
Vezette: Antal, Mihók
K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán - Jászberényi TFDSE 31:19 (14:11) felnőtt mérkőzés
KSZSE: ALMÁSI D. - Horváth 1, POCSAI 3, SZABÓ 2, HOMOKI 10, FORGÓ 4, Puhalák 3.  Csere: Mészáros (kapus),   Miklós 1, TÖRÖK 5,  Grandjean,  Tótváradi S. 1, Hódi N. 1, Dubovszky.
Hétméteresek: 8/6 és 3/3
Kiállítás: 10 perc/ 18 perc

Marosán György: A tüzet amit a második félidőben néhány játékosunk szemében láttam, állandósulni tud és ha ezt a többiek is átveszik, akkor elérjük kitűzött céljainkat. Mai mérkőzéssel jeleztük, nem szálltunk ki a feljutásért zajló harcból.
A junior mérkőzés komoly találkozónak indult, de végül  örömjáték lett.
K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán - Jászberényi TFDSE 40:22 (19:8) junior mérkőzés
KSZSE: ALMÁSI - Bernátsky, HOMOKI 7, Balog, TÓTVÁRADI 9, FORGÓ 3, PUHALÁK 12.  Csere: Mészáros  (kapus), GOMBOS 5,  Répás 3, Kis 1,  Horváth.
Hétméteresek: 9/8 és 6/5
Kiállítás: 10 perc/ 10 perc

Marosán György:
Megfelelő egységet alkottak a rutinos és a fiatal játékosok. A feszes,agresszív védekezés alapozta meg a sikert.

Az első helyről már lemondhatunk.
Szombaton ismét megyei rangadóra került sor az NB II-es bajnokságban. Kistelekre utaztunk az igen jó formában játszó, és a tabella második helyén tanyázó  csapathoz.  Céljaink eléréséhez csak győzelmen keresztül vezetett volna az út. Sajnos többen rendkívül gyenge játékkal rukkoltak elő, így teljesen megérdemelt hazai siker született. Az első hely elérhetetlen távolságba került, azonban még a második helyet megszerezhetjük, ehhez  nagyon sokat kell dolgozni.

2011. 11. 05. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Kistelek 120 néző
Vezette: Csorba, Marton

Kisteleki KK -K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán 23:19 (10:5) felnőtt mérkőzés
Kisteleki KK: LUNGER – LAJOS 7/2, GYAPJAS 2, ARON 3, JEREMIÁS 4, SÁNDOR F 6, BÁRKÁNYI 1. Csere: VARGA (kapus), Kertész, CSABA, Sándor L. Sándor P. Edző: Onozó István
KSZSE: SZALMA D. - Horváth 3, Szalma N., Tótváradi S., Szabó, Homoki 6, Puhalák 2.  Csere: ALMÁSI (kapus), Forgó 6, Pocsai 1,  Miklós, Grandjean,  Sebestény, Czifra 1.
Hétméteresek: 3/2 és 3/3
Kiállítás: 2 perc/ 4 perc
Onozó István: A bajnokság első rangadóját vívtuk a Szeged csapatával, a mérkőzést végig nagy taktikai csata jellemezte. Játékosaim nagyszerűen védekeztek, ezt bizonyítja az első félidőben kapott gólok száma is. Támadásainkat nagyon jól kellett szervezni, hiszen a Szeged a védekezés széles skáláját felvonultatta. Ha ezt a formát sikerül a hátralévő mérkőzéseken tartani akkor a félévet zárhatjuk a dobogón is. Gratulálok a lányoknak!
Bartók Csaba: Gratulálok a Kistelek csapatának a kiküzdött győzelemhez. Van olyan nap amikor semmi nem jön össze, ez most ilyen volt.
A junior mérkőzésen elveszítettük veretlenségünket, mivel a hazaiak minden játékosukat szerepeltették a lehetségesből, mi azonban nem. Ezen túlmenően a bírók lelkesen  igyekeztek résztvenni a hazai győzelemben.
Kisteleki KK - K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán 28:20 (11:10) junior mérkőzés

KSZSE: Mészáros - Bernátsky, Horváth 7, Sebestény 1, Tótváradi S. 2, Puhalák 3, Gombos.  Csere: Tóth  (kapus), Deák 2,  Giricz,  Speth 1,  Német 3.
Bartók Csaba: Gyengén játszottunk, ott folytattuk ahol a felnőtt meccset abbahagytuk.
Hétméteresek: 6/3 és 5/3
Kiállítás: 4 perc/ 2 perc

Vasárnap (2011. 10. 30.) a Marosmenti csapatát fogadtuk az Etelka soron, és a
 megyei  rangadón megérdemelt győzelmet arattunk.

2011. 10. 30. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 100 néző
Vezette: Fogl, Mészáros
K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán - MAROSMENTI NKSE 26:20 (14:11) felnőtt mérkőzés
KSZSE: SZALMA D. - CZIFRA, SZALMA N. 5, Szabó, Tótváradi S. 1, HOMOKI 8, PUHALÁK 8.  Csere: ALMÁSI. (kapus), Forgó , POCSAI 3,  Miklós 1, Török, Grandjean,  Sebestény

MNKSE: Dani (kapus), SÁRKÁNY 4, Kovács 3, ERDEI 8/5, KÜRTI 2, Kozserán B. 3, Matyi. Csere: Kozserán K., Cseh (kapusok), Szebehelyi, Lovistyék, Práger, Pintér.

Hétméteresek: 1/1 és 5/5
Kiállítás: 8 perc/ 6 perc
Bartók Csaba: Kiváló védekezésünk és jó kapusteljesítményünk vezetett diadalra a megyei rivális ellen. Amennyiben a küzdeni tudásunkat ezen a szinten tudjuk tartani, akkor sok szép eredmény vár a csapatra!
Baunok Bernadett: Játékosaim tiszteséggel, becsülettel küzdöttek, de nem játszottunk igazán jól, ezért nem érdemeltünk győzelmet. Ezen a mérkőzésen ha minden sikerül akkor sem nyerhettünk volna, a játékvezetőket nem minősíteném mert nem szeretnék eltíltást kapni.
K. Szeged SE-Algyő-Tisza Volán - MAROSMENTI NKSE 34:26 (13:12) junior mérkőzés
KSZSE: MÉSZÁROS - Bernátsky, NÉMET 3, Sebestény 5, TÓTVÁRADI S. 3, PUHALÁK 11, GOMBOS 4.  Csere: TÓTH  (kapus), Deák, Répás 2,  Giricz 1,  Speth 1, KIS 4.
Hétméteresek: 6/5 és 4/3
Kiállítás: 4 perc/ 8 perc
Bartók Csaba: A végeredmény nem tükrözi a meccs hevességét, nagyot küzdöttek a lányok és ezzel továbbra is százszázalékosak.


ÜSTÖKÖS KUPA DUNAÚJVÁROSBAN
A hétvégén Dunaújvárosban részt vesz U12 -es (99-es) korosztályban a VII. Üstökös Kupán.

Résztvevő csapatok:
FTC

UKSE Szekszárd Gemenc Volán
KSZSE Szeged
Dunaújvárosi Városi Sportiskola
ALCOA -FKC
ÓKSI
Szeged KKSE
Kozármisleny
HVSE - Sportiskola Szhely

Átalakult U12-es csapatunknak ez volt az első erőfelmérője az öszi szezonban. Nagyon tehetséges keret áll rendelkezésre erre a szezonra is. Minden adott volt az első megmérettetésre, talán  egyedül a kupa előtti 3 közöz edzést lehet kevésnek mondani. A 14 fős keret játékosai viszont rendelkeznek olyan rutinnal, hogy ez ne okozzon feltétlenül problémát. Sajnos viszont mi tervezünk, de a végső "döntés" nem a mi kezünkben van ugye, - ez most is így történt-  a vírusos járvány szele elérte a csapatot az indulás előtt. Volt aki már nem tudott elutazni sem. Ez a szombatra nagyon rányomta a bélyegét, szoros meccseket játszva de mégis két vereséggel kezdtünk az FTC és  a Dunaújváros ellen. Ez  megpecsételte a tornán való szereplés kimenetelét. Vasárnapra már jelenősen javult a helyzet, igaz voltak akik lázcsillapítóval voltak kénytelenek pályára lépni, de itt már minden jobban működött. A Szekszárd legyőzése ebben a korosztályban először sikerült. A Kozármisleny csapatát a második sorunkkal is könnyedén legyőztük, így a 100%-os vasárnapi mérleggel vághattunk neki a délutáni Városi rangadónak az SZKKSE csapata ellen. Ez a várakozásunknak megfelelően a KSZSE győzelmével végződött.
Csapat: Aracsi Vivienn, Bánfi Berta, Bognár Anna, Czesznak Dóra, Farkas Kata, Koltai Rebeka, Koncz Csenge, Kovács Noémi, Kókai Laura, Rácz Alma, Simon Armilla, Szabó Edina, Szemenyei Petra edző: Czessznak György
Czesznak György: Eredményes felkészülési tornának tekintem az Üstökös Kupát, persze a végeredmény tekintetében nem teljesen ez volt az elképzelésem, de a nehezítő körülmények tükrében maximálisan elégedett vagyok a csapatommal. Persze jó lett volna a Cell kupa után duplázni, mert a csapatban benne van. Kár volt a szombati Újváros elleni meccsért, mert a csapat vasárnapi játéka alapján meg lehetett volna. De ezt most félre kell tenni és csak a vasárnapból kell kiindulni, akkor pedig egyből mind a két szemem nevet, mert az egyértelműen látszott, hogy milyen komoly játékerőt képviselünk. A Szekszárdot eddig nem sok csapatnak sikerült legyőznie, többek között ezt megelőzve nekünk sem. Ha a hétvégét nézem a Dorozsmát sem győzte le ekkora különbséggel sem az ÓKSI sem a Szombathely sem a Fehérvár csapata. Örülök, hogy azt mondhatom, más sebességi fokozaton játszottunk és remélem az idén valósan bebizonyíthatjuk, hogy a KSZSE U12-es csapatával minden korosztályos élcsapatnak számolnia kell. Személy szerint dicséret illeti az összes lányt a hétvégi teljesítményért és gratulálok Rácz Almának, aki a KSZSE különdíjasa lett az Üstökösön.



SIKERES FELKÉSZÜLÉSI TORNA SZENTESEN

Szombaton (2011. 10. 22.) 4 csapat (U14-es korosztály) részvételével Nemzetközi Utánpótlás Felkészülési Torna volt a Szentes Városi Sportcsarnokban. Négy csapat részvételével folytak a küzdelmek. A tornán részt vett a Hódmezővásárhelyi LKC a Kézilabda Szeged SE az Orosháza KSC és a Nagyszentmiklós csapata Romániából. A torna célja a felkészülés és erőfelmérés volt az Erima Gyermekbajnokságra.
A meccsek jó hanglatban, barátságosan ám mégis olykor kőkeményen zajlottak. Mindenki jól érezte magát, a házigazdák szendvicsekkel és innivalóval kedveskedtek a csapatoknak és azok kísérőinek egyaránt. Így a sportkapcsolatok ápolása is remekül sikerült, ami nagyon fontos része a mai sportnak.
Eredmények:
KSZSE - HLKC 20-17, Orosháza - Nagyszentmiklós 18-21, KSZSE - Orosháza 24-14, Nagyszentmiklós - HLKC 21-10,
KSZSE - Nagyszentmiklós 17-19, HLKC - Orosháza 15-18.
1. Nagyszentmiklós
2. KSZSE
3. Orosháza
4. HLKC


Október 15-16.-án került megrendezésre az   I. TÖRÖK FERENC LEÁNY KÉZILABDA TORNA Hódmezővásárhelyen. A küzdelmekben egyesületünk a 2000 születésűek korosztályában vett részt.

Az első nap mindhárom csoportmeccsünket magabiztosan megnyertük. Különösen az Ferencváros elleni volt értékes, így csoportelsőként a házigazda HLKC lett az ellenfelünk a vasárnapi döntőbejutásért zajló mérkőzésen. A HLKC kihasználva a hazai pálya előnyeit győzött a döntőbe jutásért zajló mérkőzésen.

 Haladás VSE - KSZSE 14-20
KSZSE- FTC 11:9
KSZSE- Békéscsaba 16:10

Czesznak György:

Sajnos ez a mérkőzés nem a KSZSE elképzelése szerint alakult, de hát ilyen az amikor gurul az a fránya labda. Ezt a meccset is elalvósan kezdtük és a házigazda 4 gólos előnyre tett szert, ezzel viszont semmi baj sem volt, megszoktuk már. A három csoportmeccsünkön is rendre adtunk pár gólos előnyt az ellenfeleknek, de hát onnan szép nyerni, szokták mondani e sport laikus szerelmesei. Ez azonban most soknak bizonyult. Igaz a csapaton nem múlott volna. Az ébredés után fokozatosan ledolgozták hátrányukat a lányok, de sajnos kiegyenlíteni önhibájukból és egyéb rajtuk kívül álló okokból nem tudtak. A végén nagyon nagy csatában, egy nagyon küzdős ki-ki meccsen szenvedtünk egy gólos (12:11) vereséget. A HLKC-t is kiváló csapatnak tartom, remélem ezt egyszer önerejükből is meg tudják mutatni. Így csak a 3. helyért játszhatott csapatunk, pedig megkockáztatom ez volt a torna rangadója. A házigazda ellen vívott küzdelemben sajnos egyik kulcsemberünket elveszítve  a Tamási ellen már esélytelenül léptünk pályára. 

Sajnálom, hogy kissé csalódottan hagytuk magunk mögött a hétvégét. De örülök, hogy részt vettünk a tornán. Köszönet a szervezőknek, hogy ennyi fáradtságot és energiát áldoztak ebbe a tornába. Jó volt látni, hogy a sok apró részletre is odafigyeltek és fontos volt számukra, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Persze mindig akad javítani való, reméljük ezeken majd ők is tudnak javítani, és akkor a Török Ferenc Leány Kézilabda Torna a térség meghatározó őszi utánpótlás rendezvénye lehet, ahová szívesen jönnek vissza a résztvevők.

Szép volt lányok!

-     Hajrá csajok, hajrá KSZSE, hajrá Magyar kézilabda     -




Vasárnap csúcsrangadó volt  Abonyban!

A listavezető otthonába látogattunk. Hazai pályán évek óta veretlen és a nyáron tovább erősödött az abonyi csapat. Magas színvonalú találkozón a játékvezetők egyértelmű állásfogalalásának köszönhetően továbbra is megőrizték  veretlenségüket.
A junior mérkőzésen először győztük le hazai pályán az Abonyt, így továbbra is 100 % -os csapatunk.
Hajrá KSZSE! Hajrá lányok!
2011. 10. 01. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Abony 160 néző
Vezette: Erdélyi, László, Tóth Edmond
ABONETT KC- Kézilabda Szeged SE-Algyő  33:30 (18:14) felnőtt mérkőzés
KSZSE-Algyő: Szalma D. - Horváth 2, SZALMA N. 6, Tótváradi 1, Szabó, HOMOKI 7, Puhalák 5.   Csere: ALMÁSI (kapus), Sebestény, Czifra, Forgó, Grandjean 1, TÖRÖK 6, POCSAI 2.
Hétméteresek: 7/7 és 5/5
Kiállítás: 6 perc/ 10 perc
Bartók Csaba:  Örvendek, hogy végig partiban voltunk az eddig veretlen csapattal szemben ráadásul az otthonukban és egyuttal sajnálom is csapatomat mert pontot vagy pontokat is szerezhettünk volna. A lerohnásokból kapott gólokat számát és a játékvezetők hibás döntéseit nem tudtuk kompenzálni.
ABONETT KC - Kézilabda Szeged SE-Algyő  22:33 (13:17) junior mérkőzés
KSZSE-Algyő: Mészáros (kapus) - Bernátsky 1, HORVÁTH 3, TÓTVÁRADI S.7, SEBESTÉNY 6, Puhalák, Gombos 2.
Csere: TÓTH (kapus), NÉMET 11,  Deák 1, Speth 1,  Kis 1.
Hétméteresek: 10/9 és 6/4
Kiállítás: 2 perc/ 10 perc

Bartók Csaba:  Nehezen indult, sima lett! Először sikerült pontokat rabolni Abonyból! Gratulálok!


Papírforma győzelem a Dabas ellen.

Vasárnap (2011. 10. 09.) a DANUKE  (Dabas) csapatát fogadtuk az Etelka soron. A mérkőzésen a két pont megszerzése volt a cél, melyet biztosan teljesítettünk.

2011. 10. 09. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 100 néző
Vezette: Őry, Sajti
Kézilabda Szeged SE-Algyő - DANUKE 38:27 (19:14) felnőtt mérkőzés
KSZSE: Almási D. - Horváth 2, SZALMA N. 10, Szabó 2, Tóváradi S. 2, HOMOKI 9, Puhalák 4.  Csere: Szalma D. (kapus), Forgó 1, POCSAI 3,  Miklós, Török 1, Grandjean 4, Czifra.
Hétméteresek: 5/3 és 6/5
Kiállítás: 12 perc/ 6 perc
Bartók Csaba:
Kisebb megingásokkal, de összességében jól játszott a csapat. Gratulálok a győzelemhez!
Nehéz sorozat következik, fontos lesz a jó forma továbbvitele és a most gyengébbek felzárkózása.
Mindenkire szükség van!
A Dabasi csapat nagy ellenállást tanúsított, csak a végére fogytak el.
Kézilabda Szeged SE-Algyő
- DANUKE 31:20 (14:11) junior mérkőzés

KSZSE: MÉSZÁROS - Bernátsky 3, Horváth 5,  SEBESTÉNY 7, TÓTVÁRADI S. 5, PUHALÁK 7, Kis.  Csere: Szántó  (kapus), Deák 2, Répás, Német 2,  Giricz, Balog, Speth.
Hétméteresek: 7/5 és 5/4
Kiállítás: 10 perc/ 8 perc
Bartók Csaba:  Az eredmény nem tükrözi a mérkőzés színvonalát. Nagyon megizzadtunk a győzelemért, hatalmasat küzdöttek a lányok!

Országos Ifjúsági Kupa

Könnyed játékkal jutottunk a következő fordulóba.
Kézilabda Szeged SE - Kecskeméti NKSE 39:18 (16:10)
Kézilabda Szeged SE: Tóth- Horváth 5, Répás, Tótváradi S. 1, Sebestény 5, Puhalák 1, Bernátsky 3.
Csere: SZÁNTÓ (kapus), DEÁK 8, NÉMET 7, Kis 2, Gircz 3, Balog 1, Speth 3.





GYŐZELMEK LAJOSMIZSÉN

Nagy lendülettel, magabiztosan kezdtük a mérkőzést és a 24 -ik percre hét gólos előnyre tettünk szert.
Több kimaradt helyzet után a félidőt négygólos előnnyel zártuk. A második félidőben többször is felzárkóztak 2 gólra a hazaiak, de a végjáték előtt 5 gólos volt az előnyünk, így sok izgalom már nem maradt a végére.
2011. 10. 01. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Lajosmizse 66 néző
Vezette: Papp, Tar
Helyisport.com-Lajosmizse - Kézilabda Szeged SE-Algyő  24:28 (13:17) felnőtt mérkőzés
KSZSE-Algyő: SZALMA D. - HORVÁTH 7, POCSAI,  Homoki 4,  Szabó 1, Forgó 4, PUHALÁK 7.   Csere: Mészáros (kapus), Sebestény, Czifra 2,  Miklós 1, TÓTVÁRADI S. 2,  Grandjean, Török.
Hétméteresek: 4/2 és 3/2
Kiállítás: 10 perc/ 16 perc
Bartók Csaba:  A sok kimaradt helyzet miatt tűnik szorosnak az eredmény, ma is sikerül megnehezíteni magunknak a mérkőzést.
Szokatlanul nagyiramúra és színvonalasra sikeredett a junior mérkőzés, melyen sajnos 3 játékosunk is megsérült, mielőbbi gyógyulást kívánunk nekik.
Helyisport.com-Lajosmizse - Kézilabda Szeged SE-Algyő  30:31 (17:18) junior mérkőzés
KSZSE-Algyő: MÉSZÁROS- Bernátsky, HORVÁTH 7, Tótváradi S.1, SEBESTÉNY 6, Puhalák 2, KIS 4.
Csere: Tóth (kapus), NÉMET 6, Homoki 2, Deák, RÉPÁS 3.
Hétméteresek: 5/4 és 5/2
Kiállítás: 20 perc/ 14 perc

Bartók Csaba:  Értékes győzelem a két százszázalékos csapat mérkőzésén.




SZOLNOKRÓL HOZTUK EL A NÉGY PONTOT

Az NB II. második fodulójában a szintén újonc Szolnokhoz utaztunk. Mindkét együttes javítani szeretett volna az elmúlt heti bizonyítványon, ezért nagy lendülettel kezdtek a csapatok. Az első félidő szoros eredménnyel zárult, szinte felváltva estek a gólok. A második félidőt 3:0 rohammal kezdtük, a kialakult 5 gólos előny kitartott a végjátékig, amelyben  a hazai csapat minden erejét összeszedve felzárkózott 2 gólra. Az utolsó percekben mi tudtunk újítani és megérdemelten győztünk javuló játékkal.

2011. 09. 25. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szolnok 114 néző
Vezette: Antal, Mihók
Szolnoki KC SE - Kézilabda Szeged SE-Algyő  23:27 (12:14) felnőtt mérkőzés
KSZSE-Algyő: SZALMA D. - Horváth, Szalma 1, HOMOKI 7, Szabó 1, Forgó 4, PUHALÁK 7.   Csere: Almási D. (kapus), Sebestény, Czifra 1,  Miklós 3, TÓTVÁRADI S. 3,  Grandjean, Török.
Hétméteresek: 3/2 és 8/6
Kiállítás: 12 perc/ 10 perc
Bartók Csaba: 
Gratulálok a lányoknak a nagy küzdelemben kivívott győzelemhez. Javuló a játékunk, de még sok tartalék van a csapatban.
Szolnoki KC SE - Kézilabda Szeged SE-Algyő  12:41 (5:21) junior mérkőzés
KSZSE-Algyő: Mészáros- Bernátsky 5,  RÉPÁS 12,  DEÁK 5,  Balog 2, NÉMET 7, Gombos1.
Csere: Almási (kapus), Horváth 1, Sebestény, Puhalák 3, Kis 2, Tótváradi 1, Giricz 2.
Hétméteresek: 0/0 és 5/4
Kiállítás: 4 perc/ 6 perc

Bartók Csaba: A szolnoki csapat még a munka elején jár, melyhez  sok  erőt és kitartást kívánok.


KIJÓZANÍTÓ VERESÉGGEL KEZDŐDÖTT AZ NB II-ES BAJNOKSÁG

Sok meglepetés eredményre számítottunk a bajnokságban, azonban arra nem, hogy az elsőt mi szolgáltatjuk. Három kulcsjátékosunk hiányával kellett szembe nézni, de ez nem mentség a mutatott játékra. Idegesen, kapkodva, átgondolás nélkül játszottunk. Túl sok volt a rossz teljesítmény ahhoz, hogy a rendkívül lekes, jó fizikumú, sok rutinos játékossal rendelkező újoncot legyőzzük. A lüktető, küzdelmes összecsapáson a vendégek halogató stílusának kedvező játékvezetői felfogás is  hozzájárult a nem várt vereségünkhöz.

2011. 09. 18. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 50 néző
Vezette: Gera, Korponai
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Gyömrő VSK 25:26 (13:12) felnőtt mérkőzés
KSZSE: Szalma D. - Török 4, Szalma N. 5, HOMOKI 7, Szabó, Forgó 4,  Grandjean 3.  Csere: Almási D. (kapus), Sebestény, Répás, Bernátsky, Miklós, Tótváradi 2.

Bartók Csaba: Masszív ellenféllel kezdtünk, sajnos vereséggel. A nagy akarás néhány játékosomnál bénítólag hatott. Egy vereség sosem jön jókor, viszont ha bekövetkezik felrázhatja a csapatot. Remélem tanulni tudunk a hibákból és a következő fordulókban javítani tudunk.
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Gyömrő VSK 37:21 (18:13) junior mérkőzés
KSZSE: Almási D. - KIS 5, Sebestény 3, TÓTVÁRADI S. 7, Balog 1, PUHALÁK 5, Gombos 1.  Csere: Mészáros  (kapus),  DEÁK 3, Répás 2, NÉMET 5, BERNÁTSKY 5, Giricz.
Bartók Csaba:  
Nagyarányú győzelem, biztató játék.
Pozitívum, hogy a fiatalabb sorunkkal is tudtuk növelni előnyünket.


CELL CUP GYŐZTES U12 (99) -es CSAPATUNK!
Egyesületünk két csapattal vett részt a tornán a szülők támogatásának köszönhetően, mely augusztus 18-24 között került megrendezésre Veszprémben
Az egyesületünk történetében először sikerült elhódítani az ország talán legértékesebb kupáját!
Az U14 (97) es csapatunk a nagyon erős és népes  mezőnyben végül a 10. helyen végzett komoly, tisztességesen végig küzdött  mérkőzések után.

Részletes beszámoló a  kupáról:
Augusztus 18-24.-e között került megrendezésre az idén jubileumi 15. Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivál. A tornát Veszprém, Ajka, Balatonfüred, Várpalota és Alsóörs tizenkét sportlétesítményében bonyolították le. A rendezvény méltán híres és ezen talán a 15. jubileumi szám még inkább emelt. 150 csapat vett részt a fesztiválon 14 országból.  A kézilabdán túl rengeteg szórakoztató programmal készültek a rendezők, minden este változatos programok várták mind a játékosokat, mind a csapatvezetőket. http://www.cellcup.hu/

A  nyitónapon mindkét csapatunk győzelemmel kezdett. A cél elsősorban egy kellemes kézilabdás csapatépítő hét eltöltése volt Veszprémben, persze azért titkon mindenki kupagyőzelemről fantáziált. Egy akkora kupát amibe belefér 1,5 liter cola, nem mindennap nyerhet egy utánpótlás csapat. Viszont ha reálisan nézzük a dolgokat, erre valós esélye csak a kisebbeknek volt.  Mind a két korosztály nagy csatákban küzdött a kitűzött célért, de talán a kisebbek szerencsésebbek is voltak. Mindkét csapatunk jól játszott, de talán a nagyobbaknál kissé többször remegett meg a kéz a kritikus pillanatokban, így ők a betervezettnél kissé nehezebben vették az akadályokat és így a 10. helyen végeztek a 21-es mezőnyben.

A 99-esek viszont lélekben és akaratban egységesen megerősödve döntötték le sorra maguk előtt az akadályokat.  A csoportkörökben jól teljesítettünk, egyedül az U12-es korosztályos országos bajnok Szombathelyi Si csapatától kaptunk ki, így csoport másodikként a Debreceni Sportcentrum országos 3. helyezett csapatával küzdhettünk meg a döntőbe jutásért. Mindent tekintetbe véve azon a meccsen nem mi  tűntünk az esélyesebbeknek, de tudjuk jól, amíg a labda gurul bármi megtörténhet. Ha a két csapat eddigi mérlegét néztük az ugyanezt sugallta. A két csapat eddig hat tornán találkozott, háromszor a KSZSE végzett a Debrecen előtt és háromszor ez fordítva történt. Ami a Debrecen mellett szólt az a 16 fős viszonylag egyforma jó képességekkel rendelkező keret, míg mi csak 8 fős kerettel tudtunk Veszprémbe utazni.  Az elődöntőben bátran lendületesen és határozottan játszottunk, végig uralva a meccset, Koltai Rebeka fantasztikus végjátékának is köszönhetően a Veszprém Arénában megrendezésre kerülő döntőbe kvalifikáltuk magunkat. A döntőben a Tatabánya csapata várt a lányokra. Egy félidő fej-fej melletti játéka után a Tatabánya három gólos előnyre tett szert, ekkor úgy nézett ki nem a KSZSE lesz a kupagyőztes, de a lányok úgy gondolták csak megvalósítják ÁLMUKAT. Az utólsó percben már mi vezettünk, de a Tatabánya egyenlített. A középkezdés után már csak 30mp volt hátra,sok minden történt ebben a kevéske időben, de a lényeg, hogy 5 mp-vel a vége előtt Simon Armilla szabadobás góljával kupagyőztes lett a  99-2000 -es csapat!

A CELL KUPA győztes csapat: Kókai Laura (kapus),  Bacsa Flóra, Bognár Anna, Czesznak Dóra, Farkas Kata,Simon Armilla, Koltai Rebeka és Rácz Alma. Edző: Czesznak György

 Részletes eredmények ITT , képes beszámoló a facebook oldalunkon található.

U12 (99) 14 csapat

Mérkőzések: 
 Orosháza -KSZSE 8:21
 KSZSE- Veszprém, Padányi 24:12
 KSZSE- Szombathely 9:20
 Dunaszerdahely- KSZSE 14:23
 KSZSE- Gödöllő 18:10
 KSZSE - Vác 26:6
Elődöntő: KSZSE - Debreceni SI 15:13
Döntő: KSZSE -Tatabánya 14:13

U14 (97) 21 csapat

Mérkőzések:
Vác - KSZSE 9:25
 KSZSE- Olomucz 20:25
 Szombathely A - KSZSE 11:19
 KSZSE- Orosháza 10:18
Helyosztók a 9-12 helyért:
KSZSE - Szombathely SSI B 27:15
Debrecen SSI - KSZSE 26:14


Felkészülési torna Kisteleken 2011. 09. 10. -én Szombaton

Nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk  Kisteleken.
A nyugati  NB I/B csoport egyik legjobb csapatával , valamint a szintén NB I /B -s Szeged-Kiskundorozsmával találkoztunk. Először egy kiváló félidőt játszottunk a kispesti csapattal, majd a második játékrészben a juniorok  kaptak lehetőséget a bizonyításra, mely lehetőséggel több fiatal is élt. A második mérkőzésünkön kissé fáradtan  mozogtunk, így  szoros meccsen, de vereséget szenvedtünk.
A ráadás mérkőzésen  egy értékelhető szorosabb félidő után  a junior csapatunk készülhetett a jövő feladataira, így megint nagyarányú kispesti siker született.
1.forduló:
Kistelek - Szeged Dorozsma 31 - 29
Kispest NKK - Kézilabda Szeged SE-Algyő 38:19 (13:10) Kistelek 30 néző
Hétméteres: 5/5, ill. 3/2
Kétpercesek: 6 perc, ill. 2 perc
3-4 helyért:
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Szeged-Kiskundorozsma 29 - 31
Döntő:
Kistelek - Kispest NKK 19 - 33 (9-22)
Kistelek 30 néző
Kétpercesek: - ill. -
Villámtorna végeredménye:
1. Kispest NKK
2. Kistelek
3. Szeged-Dorozsma
4. Kézilabda Szeged SE-Algyő

Edző mérkőzés: Kispest NKK - Kézilabda Szeged SE 27 - 10 (13-6)
Kistelek 10 néző
Hétméteres: 3/3, ill. 2/2
Kétpercesek: 2 perc, ill. -













Az új szezonban 8 új csapattal kerültünk össze, akiket nem ismerünk, azonban Budapest vonzáskörzetében vannak, így nagy merítési lehetőségük van játékosok tekintetében. Továbbra is legnagyobb ellenfélnek az Abonyi csapatot tekinthetjük, kik tovább erősödtek. Sok meglepetés eredményre számíthatunk, annál is inkább, mivel 5 NB I/B -s csapattal kevesebb indult a bajnokságban, melyek játékosai döntően az NB II -es csapatoknál jelennek meg.  Bízunk benne, hogy az erős mezőnyben a végelszámolásnál  feljutó helyen végzünk.


A 2011-2012 -es felkészülési szezont Szegeden az Etelka soron kezdék  a KSZSE gyermek korú sportolói. Majd Szentesen fojtatták  edzőtáborban, mely augusztus 4-10 tartott a Kurca parti városban. A helyszínre az összes körülmény optimális egybeesése miatt esett a választás, ami azért éles helyzetben korántsem volt zökkenőmentes. De szerencsére a szervezők jó problémamegoldó képességének köszönhetően a végén minden optimálisan zajlott. A felkészülés ezen szakasza volt talán a legnehezebb a lányoknak, hiszen az edzőtábor napi 24 órájából hat óra komoly edzésekkel és intenzív mozgással telt. Az idén is két csoportban zajlott az edzőtábor felkészülési programja. A nagyobb 97-98-as korosztály Miklósné Kocsis Évéval, míg a 99-2001-es Czseznak György edzőkkel készült a táborban. A lányok a hét nap alatt rengeteg munkát végeztek el, mely csapatépítés szempontjából is nagyon hasznos volt. Az egy hét alatt 22 edzésen kellett részt venni és ugyanakkor 22 edzést kellett levezényelni, hát egyik sem volt könnyű feladat.   Erre a terhelésre bátran lehet építkezni, sőt kell is mert a 2011-2012-es szezonban is az elmúlt szezonhoz hasonlóan eredményesen szeretnénk szerepelni a korosztályos tornákon-bajnokságban.



Az Algyői Sportkörrel kötött együttműködési megállapodás alapján felnőtt csapatunk Kézilabda Szeged SE-Algyő néven szerepel a 2011 -2012 -es NB II -es bajnokságban.

NB II -es BAJNOKI MENETREND

NB II -es csapatunk csütörtökön (2011. 09. 01.) Orosházán játszott edzőmérkőzést.
A találkozó a csapat építés jegyében zajlott, sok technikai hibával fűszerezve. A hazaiak végig vezettek a találkozón, bár a hajrában egyenlítettünk,  a végjáték rosszul sikerült.
Orosházi NKC (NB I/B) - Kézilabda Szeged SE 28:24 (14:10)
Képes beszámoló facebook oldalunkon található!

Elkészült a 2011-2012 -es terembeosztás.

 Az ELÉRHETŐSÉGEINK menüben megtekinthető!

A 2001 -es és szivacsos csoportnak hétfőn (2011. 09. 05.) kezdődnek az edzések.


NB II -es csapatunk  csütörtökön (2011. 08. 18.) az Etelka soron edzőmérkőzést játszott  a Marosmenti NKSE csapatával. A csapatok labdára kiéhezetten vetették magukat a játékba, és szokatlanul nagy sebességű találkozót játszottak a nagy meleg ellenére. Az edzők mindenkinek sok lehetőséget adtak a bizonyításra, ezért sem a játékból. sem az eredményből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.
 Kézilabda Szeged SE - Marosmenti NKSE 25:24 


ALAPOZÁS!

NB II- es felnőtt csapatunk  Bartók Csaba irányításával készül az új szezonra. A csapat állományában jelentős változás nem történt,  a lányok nagy lelkesedésel és jó hangulatban dolgoznak, bízva az új sikerekben.


UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
Ezüstérem a strandkézilabda gyermek kupán!

5 csapat vett részt a gyermek kupán (96-os korosztály) , melyet Balatonbogláron rendeztek meg Szombaton (2011. 06. 25.).
Az ellenfelek a Kispest, Balatonboglár, ASI A és ASI B volt.
Miklósné Kocsis Éva szavai a lányokhoz a szép siker után:
GRATULÁLOK a strandkézilabda kupán nyújtott teljesítményetekhez! Nagyon ügyesen játszottatok, és egyre jobb játékot mutatva szereztétek meg az ezüst érmet! Külön gratulálok Pankának a legjobb kapus díjához, nagyon megérdemelted! Mivel egy csapatnak ritkán ítélnek oda két különdíjat, ennek következtében nem hozhattuk el a legjobb játékos címet. Pedig a mi csapatunkban volt a torna legjobb játékosa is! Köszönöm a szülők segítségét, hogy lehetővé tették, hogy elmehessünk, és ilyen remek hangulatú versenyen részt vehessünk!
Német Moncsi szavait idézve:"Felejthetetlen nap" volt.
Mindenkinek jó pihenést a nyárra!

ALAPOZÁS PROGRAMJA

Dél-Kelet (Csongrád megye rendezi)

08. 17. 16:00

  1. ABONETT KC

  2. Kézilabda Szeged SE

  3. Marosmenti NKSE

  4. Kisteleki KK

Dél 1. DANUKE

Dél 4. Vecsés SE

ÉK 8. Jászberényi TFDSE

▲. Gyömrő VSK (Pest)

▲. Lajosmizsei NKK (Bács)

▲. Szolnoki KC SE (Szolnok)

▲. Szarvasi NKK (Békés)

▲. TFSE Bp.


1997,1998, 1999, 2000, 2001-es gyerekeknek az alapozás június 25-én kezdődik 17.30 órakor, az Etelka-soron. A felkészülést két edző Miklósné Kocsis Éva és Czesznak György irányítja. A létszámtól függően alakítunk ki  két csoportot a nyári időszakra. Az alapozás végén pedig teljesítmény alapján határozzuk meg a csapatokat. Szeptember elsejétől alakulnak ki a végleges csoportok, Bálint Gabriella is ekkortól folytatja egyesületünknél  a szakmai munkát.

Részletes program: 1. csoport,    2. csoport


KSZSE ÉVZÁRÓ VASÁRNAP AZ ETELKA SORON
A KSZSE már hagyományosnak mondható évzárója 2011. 06. 19-én volt az Etelka soron.
Az évzárón átadtuk azoknak az NB II -es érmeket, akik Abonyban nem voltak ott, valamint  a már korábban megszokott hagyományos  mérkőzésekre kerül sor a csapatok és szülők, vezetőség között. A szülők támogatásának köszönhetően  senki nem távozott éhesen vagy szomjasan a remek hangulatú évzáróról.


KÖZGYŰLÉS


A Kézilabda Szeged SE  2011. június 15 –én megtartotta  évi rendes közgyűlését.
A Közgyűlés elfogadta az elnökségi beszámolót, a gazasági beszámolót valamint a 2011 évi gazdasági tervet. A Közgyűlés módosította az alapszabályt és új elnökségi tagokat választott.
 

 Köszönettel: Forgó Zoltán elnök

Két aranyérem és egy ezüst érem Kalocsáról!

Három csapattal vettünk rész a hagyományos Pünkösdi kupán Kalocsán. 2001 -es szivacskézilabda és 2000 -es csapatunk minden mérkőzését megnyerve hozta el az aranyérmet és a vele járó serleget. 1998-as csapatunk sajnos a döntőben vereséget szenvedett a kiváló Angyalföldi csapattól, így az ezüstérem jutott.
Gratulálunk  a csapatoknak és felkészítő edzőinknak, valamint köszönjük a szülők támogatását.
Leány 1-es korcsoport (’94-es születésűek)
1. Pénzügyőr,
2. Siófok,
3. Vecsés.
Leány 2-es korcsoport (’96):
1. Pénzügyőr,
2. Érd,
3. Pécsvárad.
Leány 3-as korcsoport (’98):
1. Angyalföld,
2. KSZSE Szeged,
3. Pénzügyőr.
Leány 4-es korcsoport (2000)
1. KSZSE Szeged,
2. Mohács,
3. Dömsöd.
Leány 5-ös korcsoport (2001)
1. KSZSE Szeged,
2. Szigetszentmiklós,
3. Érd.
Különdíjasaink:
Giricz Laura, Bognár Anna, Kovács Noémi, Frányó Laura,  Kócsó Petra.




Két vereség Abonyban az utolsó fordulóban.

Vasárnap zártuk az NB II -es bajnokságot a bajnok otthonában. Sajnos 17 éves átlagéletkorú tartalékos csapattal,  tudtunk elutazni Abonyba,  tisztesen helytálltak a lányok. Már az ifi mérkőzésen mindenki tudatta velünk hogy nincs esélyünk, ezért békés gólpárbaj zajlott a találkozón. Most került sor az érmek átadására is. Az abonyiak az aranyérmet és az ifi ezüstérmet, mi pedig az ezüst érmet és az ifi bronzérmet vehettük át Farkas Józseftől a Csongrád Megyei Kézilada Szövetség elnökségi tagjától, valamint a rájátszás első helyéért  járó ifi oklevelet.

Gratulálunk, mindenkinek akik tevékenyen részt vettek ebben a szép sikerben!

2011. 05. 30. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Abony  160 néző
Vezette: Espár, Obermayer
Abonett KC -Kézilabda Szeged SE 40:30 (23:15) felnőtt mérkőzés
KSZSE:Almási D. - Horváth 5, TÖRÖK 6, SZABÓ 4, Homoki 1, Forgó 4, DRAXLER D. 5.  Csere: Mészáros P. (kapus), Tótváradi S. 3, Puhalák 2, Sebestény.  Gera Norbert: A vereség ellenére is csodás évünk volt, amely során játékunkkal kiérdemeltük az ezüstérmet. Ez az egyesület történetének egyik legszebb sikere, dolgozunk azon, hogy a következő szezont egy osztállyal feljebb kezdjük.

Az ifi mérkőzésen nagy csata alakult ki, ahol 28 percet kellett eberhátrányban játszani, hogy a hazai csapat tudjon győzni.

Abonett KC -Kézilabda Szeged SE 32:28 (12:13) ifi mérkőzés
KSZSE: Mészáros - Horváth 1, TÖRÖK 4, Szabó 1, TÓTVÁRADI S. 8, PUHALÁK 6, Kis 3.   Csere: Almási  (kapus), Speth, Répás 1, Balog, Sebestény 3, Deák, Giricz 1. 
Gera Norbert: 
Végjátékban veszítettük el a végig szoros mérkőzést.






Vasárnap a Marosmenti NKSE csapatát fogadtuk, és ismét vesztesen hagytuk el a pályát

Az eredmények szerencsés alakulása után a múlt hétvégén eldőlt, hogy ezüstérmes csapatunk az NB II -es bajnokságban. A bronzéremért küzdő makói csapat ellen nem sikerült feledtettni a Kistelek elleni vereséget.

2011. 05. 15. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 50 néző
Vezette: Bodor, Szöllősi
Kézilabda Szeged SE
- Marosmenti NKSE 21:26 (14:15) felnőtt mérkőzés

KSZSE:Szalma D. - Horváth, Szalma N., TÖRÖK 7, Miklós, Forgó 7, Draxler D. 1.  Csere: ALMÁSI (kapus), Draxler O. 3, SEBESTÉNY 3, Kovács, Tótváradi S., Szabó..
Gera Norbert: Megérdemelten győzött a makói csapat, mióta gyakorlatilag eldőlt, hogy 2. -ak leszünk nem találjuk a játék fonalát.


Kézilabda Szeged SE - Marosmenti NKSE 28:20 (13:11) ifi mérkőzés
KSZSE:
Mészáros - Bernátsky 1, Horváth 4,  TÓTVÁRADI S. 7, SEBESTÉNY 5,  Szabó 1, Kis 3. Csere:  DEÁK 4, Balog 1, Speth 2, Répás 1, Giricz.
Gera Norbert:  Hoztuk a kötelező győzelmet.



Vasárnap ismét hazai pályán játszottunk és begyűjtöttük a négy pontot

A két csapat utolsó találkozóján döntetlen született, most is izgalmas csatára volt kilátás. Változatos, nagyiramú meccsen biztos  győzelemet arattunk utolsó hazai mérkőzésünkön  a bajnokságban.

2011. 05. 22. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 100 néző
Vezette: Bozó, Nika

Kézilabda Szeged SE - Bácsbokodi NKSE 34:30 (17:15) felnőtt mérkőzés
KSZSE: Almási D. - Horváth 1, Draxler O. 4, Tótváradi 5, Sebestény, Homoki 2, PUHALÁK 6.  Csere: Szalma D. (kapus), DRAXLER D. 7, Forgó 1, Kovács 1, TÖRÖK 5, Szabó 2, Szama N. 
Gera Norbert:
Az elmúlt hetek magunk ásta mély gödréből kikászálódva tudtunk nyerni, nehéz kezdés után magabiztosan győztünk, ezért jár az elismerés a csapatnak. Köszönjük kitartó szurkolóink egész éves támogatását.


Kézilabda Szeged SE
- Bácsbokodi NKSE 46:31 (20:17) ifi mérkőzés
KSZSE:
Almási - Bernátsky 3, HORVÁTH 10,  TÓTVÁRADI S. 6, Sebestény 3,   PUHALÁK 8,  Kis 4. Csere: Mészáros (kapus), Szabó 2, Deák 3, SPETH 3, GIRICZ 4.
Gera Norbert: Ezzel a győzelemmel 1 helyen zártuk a rájátszást, gratulálok a lányoknak.  




Álom maradt a Országos Döntő U11 -es csapatunknak!
99-es csapatuk Vasárnap (2011. 05. 01.) országos elődöntőn vett részt Székesfehérváron. Ellenfelek: ASI, Tatabánya, Cornexi. Óriási csatákra vol kilátás a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben, célunk nekünk is a továbbjutás az országos döntőbe volt. A kiélezett szoros mérkőzések után végül 1 pontot gyűjtve a negyedikek lettünk, így kiestünk, de az ország legjobb 16 csapata között lenni sem szégyen. Tanulva a mostani hibákból, tovább dolgozva még a csapat sok szép sikerre hivatott.

Czesznak György: Nagyon nehéz mit mondani a vasárnap után, természetesen a legkönnyebb az lenne ha valakit vagy valakiket bűnbaknak kiáltanánk ki. De ez szerencsére nem az én stílusom. Sajnos ami tény, vasárnap nem a KSZSE valós U11-es csapata lépett a pályára, sajnos a csapat csak nagyon halvány árnyéka volt önmagának. Az biztos, hogy a tét agyon nyomta a csapatot. A lányokkal beszélgetve úgy érzem a csapat egysége változatlanul meg maradt, és a lányok nem egymást okolják a történtekért. Megértették és felfogták, hogy együtt hibáztunk, mint ahogy együtt is nyertünk ami nem kevésszer volt így. Természetesen dolgozunk tovább és ez úton szeretnék kérni mindenkit, hogy ezt a munkát segítse.
Szerintem egy nagyon eredményes szezon van mögöttünk, a lányok nagyon sok szép örömteli percet/órát szereztek már nekünk, ezt nem szabad elfelejteni. Sőt büszkének kellene lenni rájuk, mint ahogy én is: Büszke vagyok rátok csajok!!

-     Hajrá csajok, hajrá KSZSE     -

UKSE Szekszárd BABITS

-

UKSE Szekszárd DIENES

7:17

2:6

KSzSE

-

SzKKSE

14:15

8:10

Kecskeméti Sportiskola

-

UKSE Szekszárd DIENES

1:20

0:8

KSzSE

-

UKSE Szekszárd BABITS

11:8

4:1

Kecskeméti Sportiskola

-

SzKKSE

6:18

2:8

KSzSE

-

UKSE Szekszárd DIENES

11:19

7:11

UKSE Szekszárd BABITS

-

SzKKSE

10:21

4:11

KSzSE

-

Kecskeméti Sportiskola

12:10

8:3

UKSE Szekszárd DIENES

-

SzKKSE

14:14

7:5

UKSE Szekszárd BABITS

-

Kecskeméti Sportiskola

14:8

9:4

1.

UKSE Szekszárd DIENES

4

3

1

0

70:34

36

7

2.

SzKKSE

4

3

1

0

61:44

17

7

3.

KSzSE

4

2

0

2

48:52

-4

4

4.

UKSE Szekszárd BABITS

4

1

0

3

39:57

-18

2

5.

Kecskeméti Sportiskola

4

0

0

4

25:64

-39

0

 Tatabánya

Alcoa Fehérvár KC

10:11

02:06

Angyalföldi Sportiskola 

KSzSE Eszik Optika

15:11

08:05

Alcoa Fehérvár KC

Angyalföldi Sportiskola 

08:08

02:05

KSzSE Eszik Optika

 Tatabánya

11:12

05:06

Angyalföldi Sportiskola 

 Tatabánya

16:12

08:08

KSzSE Eszik Optika

Alcoa Fehérvár KC

13:13

06:07

1.

Angyalföldi Sportiskola és DSE

3

2

1

0

39:31

8

5

2.

Alcoa Fehérvár KC

3

1

2

0

32:31

1

4

3.

Dózsa Általános Iskola Tatabánya

3

1

0

2

34:38

-4

2

4.

KSzSE Eszik Optika

3

0

1

2

35:40

-5

1



U11 -es csapat


Bronzérem az U9 -es régiós döntőn!
 A hétvégén 2001 -es szivacskézilabda csapatunk Szekszárdon játszott régiós döntőt Szombaton (2011. 04. 30.) az esélytelenek nyugalmával, hiszen Nyárlőrinc visszalépésével kőrmérkőzéses rendszerben történt a lebonyolítás. A kialakított mérkőzés rend a több csapatnak kedvezett a sportszerűség elveinek teljes figyelmenkívül hagyásával. A lányok ennek ellenére nagy akarattal és lekesedéssel játszották végig a régiós döntőt. Nagy csatában balszerencsés körülmények között 1 gólos vereséget szenvedtünk a városi riválisunktól, így atovábbjutás reménye elúszott, de emelt fővel bronzéremmel térhettünk haza, ami most továbbjutást nem ért, de a jövőre nézve mindenféleképpen biztató.


Szombaton a Kisteleket fogadtuk, és meglepetésre nagy arányú vereségbe szaladtunk bele.

Nehéz mérkőzésre számítottunk, mivel kissé tartalékosak voltunk, illetve a Kisteleki csapat ellenünk mindig motiváltan játszik. A játékosok fejében ezen a napon nem a kézilabda volt az elsődleges.

2011. 04. 30. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 50 néző
Vezette: Hovány, Turák
Kézilabda Szeged SE
- Kisteleki KK 24:33 (10:13) felnőtt mérkőzés

KSZSE:SZALMA D. - Horváth, Szalma N. 6, Homoki 6, Miklós 1, Draxler O. 2, Puhalák 1.  Csere: Mészáros P. (kapus), Draxler D. 3, Sebestény, Kovács, TÖRÖK 5.
Gera Norbert: Először is gratulálok a kisteleki csapatnak! Másodszor elnézést kérek a csapat szimpatizánsaitól a lélektelen, gyalázatos játékáért! 2 évtizedes edzői pályám legcsúnyább veresége volt ez a mérkőzés! Mindenkinek, nekem is el kell gondolkodnom a hogyan továbbon.

Kézilabda Szeged SE
- Kisteleki KK 25:28 (16:17) ifi mérkőzés
KSZSE:
MÉSZÁROS - Horváth 2, PUHALÁK 9, TÓTVÁRADI S. 3, Sebestény 2,  Draxler O. 3, Kis 1. Csere: Koltai B., DEÁK 1, Bernátsky, Balog 1, Kovács 3.
Gera Norbert: A felnőtt mérkőzésen elhengzottak biztosan kihatottak egy két játékosom teljesítményére! Közepes játékunk most csak ennyire volt elég.

Felkészülési tornán vett részt 99-2000-s csapatunk Makón.

Négy csapatos felkészülési tornán vettünk részt vasárnap Makón. A torna résztvevői a HLKC, SZKKSE, MNKSE, KSZSE.

A tornát az U11-es Országos elődöntő egyik felkészülési állomásának tekintettük. Az elsődleges cél az edzésen tanult játékelemek gyakorlása volt és nem feltétlenül a tornagyőzelem. Nem is ez volt a realitás, hiszen mi voltunk a torna legfiatalabb csapata. Ellenfeleink csapataiban rendre 98-97-es játékosok szerepeltek, sőt a házigazda Makó egy komplett 7 főből álló ifi sort is játszatott. Az első meccsünket a Dorozsmával játszottuk ahol hoztuk a papírformát. Az első meccseinkhez híven itt is döcögősen indult a játék, igaz minden játékosunk lehetőséget kapott a 16-os keretből, így a végén 7 gólos vereséget szenvedtünk. A második meccsünket a HLKC csapatával játszottuk. Itt már minden rendben volt, a lányok magabiztosan, de sok technikai hibával játszottak, és nyertek méghozzá a torna legnagyobb arányú győzelmével.

A Makó ellen  a győzelem reményével  léptünk pályára. Az elején kiváló védekezéssel (amit alátámaszt, hogy  7. percben még csak egy kapott gólunk volt) és lendületes jó játékkal tartottuk is célunkat, de sajnos ez csak az első félidőben ment. A második félidőben talán kicsit megfáradtunk, illetve a szemléletet váltó testsúlyfölényüket kőkeményen kihasználó Makói ifisták lerombolták önbizalmunkat. Rendre jöttek a passzív jelzések, miután négy játékosomat sírás és esetileg vérző sérülésekkel kellett lesegíteni a pályáról, a Makói ifi-nek sikerült megnyerni a meccset. Sajnálom, hogy így alakult. A lányok teljesítményével elégedett vagyok. Sőt nagyon is büszke erre a teljesítményre. Mindenképpen eredményes felkészülési tornának tekinthetjük.

Eredmények:

MAKÓ-HLKC 17-11
SZKKSE-KSZSE 20-13
HLKC-KSZSE 16-31
MAKÓ-SZKKSE 15-8
HLKC-SZKKSE 14-24
MAKÓ-KSZSE 14-12

Végeredmény:
1. MAKÓ, 2.SZKKSE, 3.KSZSE, 4.HLKC
Legjobb kapus: Horvát Dorina  HLKC
Gólkirálynő: Pintér Felícia  MAKÓ
Legtechnikásabb játékos: Márki Fanni  SZKKSE

Köszönjük a Marosmenti Női Kézilabda Club-nak a meghívást.

-     Hajrá csajok, irány Fehérvár      -

Bajnokot avattunk az Etelka soron !

A rájátszásban először játszottunk hazai pályán, és mindjárt a már gyakorlatilag bajnok Abonyt fogadtuk. A két csapat előző két találkozóján nem tudtunk teljes  csapattal játszani , most teljes volt csapatunk, bár többen sérüléssel bajlódnak. A második győzelmünkre készültünk az abonyiak ellen (az első emlékezetes és nagy meglepetés volt 2008 őszén), mely nem sikerült ideges , kapkodó játékunk miatt. A lányok nagyon akarták a győzelmet, de bebizonyosodott, hogy pályán kívül és belül is erősebb csapatot alkot az Abony, így bajnoki címük megérdemelt.

Bajnokság állása: 1. Abony 24, 2. KSZSE 15, 3. Marosmenti 8, 4. Bácsbokod 7, 5. Kistelek 6 pont.

2011. 04. 17. NB II -es női bajnoki mérkőzés, Szeged 150 néző
Vezette: Hirth, Kovács
Kézilabda Szeged SE
- Abony KC 32:34 (18:19)

KSZSE:Szalma D. - HORVÁTH 6, Draxler 3, HOMOKI 4, Miklós 1, FORGÓ 8, PUHALÁK 7.  Csere: ALMÁSI D. (kapus), Draxler D., Szalma N. 3, Sebestény, Kovács, Török, SZABÓ.

Gera Norbert: Az első félidőben - ugyan úgy mint Bácsbokodon - nem működött hatékonyan a védekezésünk, mindenki csak a góllövéssel volt elfoglalva. A 2. félidőben védekezést váltottunk amivel sikerült megzavarni az ellenfelet, azonban 25-21-es vezetésünk inkább bennünket tett görcsössé nem a rutinosabb vendégcsapatot. Ezen a mérkőzésen előjött minden erényünk és hibánk is. Nyerni akartunk de sajnos megmutatkozott a mérkőzésen, hogy az Abony miért vezeti pontveszteség nélkül a bajnokságot és mi miért vagyunk "csak" másodikok. Azért kell dolgozni a jövőben, hogy a "csak-okat" kijavítsuk. Gratulálok az Abony bajnoki címéhez.

A felnőtt mérkőzés kudarca után némi öröm volt, hogy Tótváradi Solange kiemelkedő irányító játékának köszönhetően nagyarányú győzelmet arattunk. 
Kézilabda Szeged SE
- Abony KC 40:24 (19:12) ifi mérkőzés

KSZSE: MÉSZÁROS - Kovács 3, TÖRÖK 6, TÓTVÁRADI S. 13, Sebestény 3, NÉMET 4, KIS F. 4.  Csere: Almási  (kapus),  DEÁK 3, Répás 4, Szabó, BALOG.
Gera Norbert: Az ificsapat teljesítménye és győzelme picit gyógyír volt számomra a felnőtt mérkőzés után. Az egész bajnokság egyik legjobb játékát produkálták a lányok. Jó védekezésünk remek kapusteljesítménnyel párosult és végre Tótváradi Solange is igazi vezére tudott lenni a dinamikusan és szépen játszó csapatnak remek góljaival, gólpasszaival.


Szombaton U10 -es régiósdöntőn kiesés  Hódmezővásárhelyen.

 A régiós döntőn célunk a továbbjutás volt, de még másik 4 csapatnak is ez volt, így nehéz mérkőzésekre számíthattunk. Végül 3 csapat harcolt a továbbjutásért, melyből 1 árva hiányzó góllal  mi maradtunk le. Ha megvizsgáljuk az eredményeket kitűnik, hogy a HLKC nem csak kézilabdában jó.
Czesznak György: Nem a reményeinknek megfelelően alakult az Ambrus Péter régió régiódöntője. A csapat nagyon készült a megmérettetésre hiszen az ország egyik legjobb csapatának számítunk a korosztályban. Sajnos jelenleg ezt a szintet csak hat mezőnyjátékosunk és a két kapus ütik meg. Jelen esetben a hatból egy betegség miatt nem tudta a tőle megszokott teljesítményt nyújtani. Sajnos így a fontos meccseken nem tudtunk cserélni. A látottak alapján még ez így is elég lehetett volna a jó eredményhez, de van amikor hiába nyújtasz jó játékot akkor sem nyerhetsz. Igaz ettől messze voltunk, a csapat az első meccsen csak árnyéka volt önmagának. Egy küzdeni akarásból jelesre vizsgázott, de szerényebb képességű csapattól kaptunk ki, aki élt a hazai pályával járó kiváltságok előnyéve. A győzelmet természetesen megérdemli a HLKC hiszen a lányok is tettek érte a pályán. Sajnos gyakran történnek olyan számomra etikailag össze nem egyeztethető dolgok a gyermekbajnokságban, mint a hazai pályán fújó helyi illetőségű játékvezetők. Sajnos ez a második, a Tamási ellen játszott úgymond élet-halál meccsen ki is csúcsosodott, ha nyerünk akkor a helyi csapat búcsúzott volna a küzdelmektől, de erre azért kínosan odafigyeltek. Ezek csak apróságok de igen fontosak. Persze bosszant a dolog de sajnos már nincs vele mit tenni, a fenti körülmények ellenére végig a kezünkben volt a lehetőség mind a két meccsen. A HLKC ellen sorsdöntő büntetőt hagytunk ki a vége felé, a Tamási ellen is volt 40mp.-ünk a végén győztes gólt dobni. De sajnos ezt nem tettük meg és fegyelmezetlenségek sokaságával eljátszottuk a lehetőséget.
Úgy gondolom túl nagy volt az elvárás a csapattal szemben, a túlzott győzni akarás sok-sok technikai hibát eredményezett ami egy kis segítséggel fűszerezve megbosszulta magát. Sajnos újra azt lehetett látni, hogy a csoport legjobbja nem tudott továbbjutni, és ez a többi eredményt látva megkérdőjelezhetetlen. Talán ha kevesebbet figyeltünk volna a lelátón utasító szülőkre és többet az edzői utasítások betartására akkor most "szinte" a döntős részvételt ünnepelhetnénk, hiszen az elődöntő erőviszonyai gyengébbek mint a régiódöntőé volt.
Természetesen dolgozunk tovább és megfogadtuk, hogy ilyen többet nem fog előfordulni.
 -     Hajrá csajok, hajrá KSZSE     -


2011. 04. 09.

10.00 HLKC – Kézilabda Szeged SE 13-12
10.40 UKSE Szekszárd – Kecskeméti Sportiskola 18-12
11.20 Tamási KC – Kézilabda Szeged SE 14-14
12.00 HLKC – Kecskeméti Sportiskola 20-6
12.40 UKSE Szekszárd – Tamási KC 6-22
13.20 Kézilabda Szeged SE – Kecskeméti Sportiskola 22-8
14.00 HLKC – UKSE Szekszárd 16-10
14.40 Kecskeméti Sportiskola – Tamási KC 6-11
15.20 Kézilabda Szeged SE -  UKSE Szekszárd 25-9
16.00 Tamási KC – HLKC 14-4


Befejeződött az Országos Serdülő Bajnokság alsóházi rájátszása
OSB csapatunkban a 97-98 -as születésű játékosok szerepeltek  ebben a szezonban. Célunk az volt, hogy a játékosok megszokják a heti mérkőzés ritmust, és erős ellenfelek ellen játszanak, hiszen a korhatár  94-esvolt. Az alapszakaszban és rájátszásban összesen 17 pontot gyűjtöttünk, mely a 9. helyre volt elég.

Kézilabda Szeged
SE – Hódmezővásárhelyi LKC 16–23 (8-8)
KSZSE: Tóth – Speth, Német 6, Deák 10, Simhercz, Koltai, SEVARACZ.Csere: Szántó (kapus), Várady, Hajós, Virág, Kucsera.
Miklósné Kocsis Éva: Sajnos játékosaim nem tartották be a taktikai utasításaimat. Sőt, az ellenkezőjét tették. Érthetetlen! Egyénileg akarták megnyerni a mérkőzést, amire esélyük sem volt az idősebb játékosokból álló csapat ellen, de jól összeverették magukat. Szeretném viszont megdicsérni Sevaracz Luca lelkes, akaratos játékát  beállóban, sok hétméterest harcolt ki.

OSB mérkőzés Csorvás ellen
 
Kézilabda Szeged SE – Csorvás SK 29-15 (13-8)
KSZSE: TÓTH – Speth 1, Német 5, Deák 5, SIMHERCZ 5, KOLTAI 5, GIRICZ 7.
Csere: Szántó – Hajós 1, Várady, Sevaracz, Virág.
Miklósné Kocsis Éva: Az első félidőben nagyon álmosan játszottunk és rengeteg technikai hibával. Fejben nem voltak játékosaim a pályán. A félidei beszélgetés fellendítette a lányok harci kedvét, és a második félidőben lendületesebb játékot produkáltak. Örömmel töltött el Simhercz  Fanni és Koltai Blanka játéka.

OSB mérkőzés Kiskunhalason

Kiskunhalas NKSE – Kézilabda Szeged SE 27-27 (13-15)
KSZSE: Tóth – Speth 1, NÉMET 10, DEÁK 9, Simhercz 1, KOLTAI 4, Sevaracz 1.
Csere: Szántó, Kapitány 1, Virág, Hajós, Várady, Jankó, Kucsera.
Miklósné Kocsis Éva: Negatív előjelekkel indultunk a mérkőzésre. Giricz Laurát a hátra levő két mérkőzésről nélkülöznünk kell. Német Mónika bokája pedig az Abony elleni ifjúsági mérkőzésen megsérült, ennek ellenére vállalta a játékot. Nagyon biztatóan kezdtük a mérkőzést, szép támadásokat vezettünk. A védekezés az elején egy kicsit akadozott, de utána összeállt. A második félidő 8. percében már 5 góllal vezettünk, amikor érthetetlen módon, el kezdtünk kapkodni. Előkészítetlenül lőttünk kapura, amiből kaptuk az indításos gólokat. Igaz, hogy játékosaim ziccerben történt lerántásait vagy tovább engedték a játékvezetők, vagy szabaddobást ítéltek. Ennek ellenére nyernünk kellett volna Halason.

Egy pontot szereztünk Délvidéken.

Szombaton Bácsbokodon játszottunk sorsdöntőnek tűnő mérkőzést, hiszen eddig még megvolt az elméleti lehetőség a bajnoki címre is. Elmélet elmélet maradt. Mi is pontot vesztettünk, a Makó sem bírt az Abonnyal, így marad realitásnak az ezüst érem, amiért még tenni kell.
A pont vesztésnek több oka van, ........., de legfőképpen, hogy az eredményjelzőn 34:34 állt a lefújáskor. Pontszerzésnek is több oka van ......., de legfőképpen a hihetetlen akarat és dac, ha a sport szelleméhez méltatlan körülmények között kell kézilabdázni.

Játékos szemmel (Szalma Dóra):
Nagy a valószínűsége, hogy ebben az idényben nem kezdtünk még ennyire rosszul egy mérőzést. Arra kaptuk fel a fejünket, hogy a hazaiak folyamatosan lerohannak minket, holott fizikálisan nekünk kellene fölényben lenni. Szó szerint rémálom volt az eredményjelzőn a 6-1-es, illetve a 8-2-es eredményt látni. A félidő olyan eredményt hozott, ami normális esetben végeredménynek születik (20-15). A második félidőre összekaptuk magunkat, de loholni az eredmény után senkinek sem leányálom… A játékvezetők sem voltak a helyzet magaslatán, hagyták a játékot eldurvulni. Ezt próbálták hetesekkel kompenzálni, de a mai kézilabdában milyen egy olyan mérkőzés, ahol a hetesek folyton megtörik a játék menetét… igen, valószínű pont ez volt a cél. Végül sikerült ledolgozni a lemaradásunkat, és fej fej mellett haladtunk. Másfél fél percel a vége előtt 34-34-nél kaptunk a győzelemre egy esélyt, hetest ítéltek, de sajnos nem értékesítettük, így az egyik pont elszállt. Ettól függetlenül mindenki nagyot küzdött, a 7 gólos hátrány ledolgozása mindenkiből sok energiát vett ki.
Bokodi cikk a mérkőzésről.
2011. 04. 09. NB II -es női bajnoki mérkőzés,  Bácsbokod 100 néző
Vezette: Kézsmárki Róbert és Terbe Ferenc
Bácsbokodi NKSE - Kézilabda Szeged SE 34:34 (22:17)
KSZSE:Almási D. - Horváth 3, FORGÓ 8, Homoki, MIKLÓS 2, DRAXLER O. 10, Grandjean. Csere: SZALMA D. (kapus), Puhalák 4, SZALMA N. 4,  Sebestény, Kovács, Török 2, Draxler D. 1.
Gera Norbert: 
Győzni akartunk, de a 15. percben már hétgólos hátrányba kerültünk. Nehéz eldönteni, hogy szereztünk vagy veszítettünk egy pontot.

Sajnos a trehány módon karbantartott pályán az egyik hazai játékos súlyos lábtörést szenvedett.
(Legfrissebb információk szerint törés nem történt, csak csúlyos boka ficam.)
 Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. Csak remélni tudjuk, hogy az illetékesek okulnak a történtekből. A két mérkőzés közötti felmosás sem segített a parkettának.
Bácsbokodi NKSE - Kézilabda Szeged SE 32:36 (19:19) ifi mérkőzés
KSZSE: Almási - Bernátsky 3, Sebestény 2, TÓTVÁRADI 12, Giricz 1, NÉMET 5, Kovács 1.  Csere: Mészáros  (kapus), Kis 2, Horváth, PUHALÁK 7, Deák 2, Répás 1.
Gera Norbert: Mind két csapat a góllövéssel volt elfoglalva, melyből mi vizsgáztunk jobban.


Megkezdődött a szivacskézilabda bajnokság is az U9 és U8 -as korosztályban  a megyében, vasárnap be is fejeződött.

Az U9 korosztályból kiemelkedett az SZKKSE és a KSZSE csapata. Az első helyért nagy csatát vívtunk, de egy két technikai hiba miatt most a dorozsmai csapat volt a jobb, így a második helyen jutottunk tovább.

Az U9 -es korosztály megyei verseny végeredménye:
1. SZKKSE II.
2. KSZSE
3. HLKC
4. Orczy Ált. Iskola
5. SZKKSE I.
6. Zsombó
7. Székkutas

A csoportmérkőzések 2011.04.08 (péntek) Szeged, Etelka sor

Felelős rendező: Farkas József ' +36 30 456 6610

 

játékidő: 2x10 perc

 

 

 

1600

SzKKSE II

KSZSE

21-11

11-4

1630

Zsombó

Orczy Ált. Isk.

9-12

4-5

1700

KSZSE

Orczy Ált. Isk.

17-6

11-4

1730

SzKKSE II.

Zsombó

18-7

10-3

1800

Zsombó

KSZSE

6-13

2-11

1830

SzKKSE II.

Orczy Ált. Isk.

26-11

12-4


I-IV helyért 2011.04.10 (vasárnap) Szeged, Etelka sor

Felelős rendező: Farkas József ' +36 30 456 6610

 

játékidő: 2x10 perc

 

 

 

930

SzKKSE

HLKC

26:15

13:4

930

KSZSE

SzKKSE

13:18

6:8

1030

HLKC

Orczy Ált. Isk

15:13

9:8

1030

KSZSE

HLKC

20:15

11:7

1200

Orczy Ált. Isk

KSZSE

7:15

2:7

1200

SzKKSE

Orczy Ált. Isk

25:9

15:5


U8 (2002) korosztály
A megyei verseny végeredménye:
1. SZKKSE I.
2. Vörösmarty Ált. Iskola
3. HLKC
4. SZKKSE II.
5. KSZSE

 2011.04.10 (vasárnap) Szeged, Etelka sor

Felelős rendező: Farkas József ' +36 30 456 6610

 

játékidő: 2x10 perc

 

 

 

900

Szeged Öntöde SzKKSE

SzKKSE

15:9

8:3

900

KSZSE

Vörösmarty  Ált. Isk.

4:12

1:10

1000

Szeged Öntöde SzKKSE

HLKC

13:10

7:4

1000

Vörösmarty  Ált. Isk.

SzKKSE

16:16

7:11

1100

KSZSE

Szeged Öntöde SzKKSE

6:18

3:10

1100

SzKKSE

HLKC

10:12

4:8

1230

Vörösmarty  Ált. Isk.

Szeged Öntöde SzKKSE

4:13

2:7

1230

HLKC

KSZSE

8:6

3:3

1330

SzKKSE

KSZSE

22:4

9:2

1330

HLKC

Vörösmarty  Ált. Isk

8:20

5:13


Külön gratulálunk a szivacsmérkőzést vezető játékvezetőknek!  A játék szelleméhez, játékosok korához, képzettségükhöz igazodva vezették a találkozókat, így népszerűsítve ezt a szép sportágat!

U8 as csapatunk 93-94 es játékosokból áll, és szép jövő elé néznek, mert már most látszik, hogy élvezik és imádják ezt a játékot.


OSB mérkőzés Békéscsabán
2011. 04. 07. Békéscsaba ENKSE – Kézilabda Szeged SE 36-26 (17-13)
KSZSE: Szántó – Speth, NÉMET 13, DEÁK 9, Simhercz, Koltai, GIRICZ 4.
Csere: Kürti (kapus), Várady, Sevaracz, Hajós, Virág, Jankó.
Miklósné Kocsis Éva: A támadó játékunkkal elégedett vagyok, kivéve a szélről való sikertelen befejezésekkel. Ezekből, a rossz lövésekből, rendre leindítottak bennünket a csabaiak. A védekezésünk szélső poszton, kritikán aluli. Még a középső 4 ember keményen dolgozott védekezésben, addig a szélsők aludtak. Sajnos kapusaim sem remekeltek, nagyon kevés védésük volt.


OSB mérkőzés Dorozsmán
SZKKSE – Kézilabda Szeged SE 27 – 20 (17 – 10)
KSZSE: Tóth – Speth, Német 6, Deák 2, Simhercz , Koltai 3, Giricz 8.
Csere: Kürti (kapus), Farkas, Sevaracz 1, Virág, Kucsera, Várady.
Miklósné Kocsis Éva: Csapatom 5 játékosa, aki tagja volt a hétvégi országos bronzérmes csapatnak, nagyon fásultan és fáradtan kézilabdázott. Elindult egy betegség hullám is, amely remélem, a hétvégi utazó keretet elkerüli!


Hatalmas bravúr az U15 -ös Országos Döntőben!
Bronzérmes lett csapatunk!

A kétnapos viadalon öt mérkőzést játszottunk, melyből háromszor győztesen hagytuk el a pályát. Az elsőnap a Kisteleki csapatot 2 góllal, majd óriási meglepetésre az elmúlt évek bajnokcsapatát a Ferencvárost győztük le szintén két góllal. Az esti Pénzügyőr -Spartacus ellen ki-ki mérkőzésen vereséget szenvedtünk, azonban jobb gólkülönbségünknek köszönhetően másodikként jutottunk az elődöntőbe, ahol a toronymagas esélyes Győr volt az ellenfél. Papírforma eredmény született, így a harmadik helyért játszhattunk, ismét az FTC-vel, kik szintén vereséget szenvedtek az elődöntőben a Debrecentől. A bronz mérkőzésen óriási csata és izgalmak után (6 másodpercel a vége előtt egyenlítettünk) hétméteresekkel ismét legyőztük a kiváló  fővárosi gárdát, így  a lányok életük legnagyobb sikerét aratták  a szurkolók, szülők, az egyesület  óriási örömére. Gratulálunk  a lányoknak, és edzőjüknek Gera Norbertnek, valamint Miklósné Kocsis Évinek a fiatalabb játékosok felkészítéséhez!
Ezt a szép sikert köszönjük korábbi edzőinknek (Savany Feri bácsi,  Kis Sanyi bácsi) is.

Gera Norbert:

A lányoknak a döntő előtti utolsó edzésen azt mondtam,hogy ez a csapat képes a dobogóra és a 8. helyre is attól függően, hogy melyik arcát fogja mutatni.
Szombaton az örök rivális Kistelek csapata ellen kezdtünk. Biztos voltam benne, hogyha nyerünk óriási lépést teszünk a 4 közé. Végig vezetve nyertük a mérkőzést azonban a játékunkra még az idegesség volt a jellemző.
A második fordulóban az elmúlt 2 év bajnoka a Fradi volt az ellenfelünk.Fantasztikus hangulatot teremtett a szegedi és a pesti szurkolótábor. A mérkőzésen olyan játékkal rukkoltunk elő amire azt mondtam, hogy ezt már nem fogjuk tudni überelni. Remekül védekeztünk, fegyelmezetten támadtunk, éretten játszottunk! Tévedtem!!!
Mivel a kisteleki csapat nem tudta nekünk kikakaparni a gesztenyét a Szpari ellen így nekünk kellett ki-ki meccset játszani velük. A jól felkészített és óriási fizikális fölényben lévő pesti csapat ellen a nagyon fáradt lányaimat csak a szívük vitte előre.
Pontszerzés esetén az első,3 gólnál kisebb különbségű vereség esetén a második helyen jutunk tovább. 2 gólos vereség lett a vége, de a hulla fáradt gyerekek még nem örültek ennyire vereségnek.
Vasárnap az elődöntőben a toronymagas favorit Győr ellen kellett meccselnünk a döntőért. Sajnos túl nagy falatnak bizonyult a fiatal csapatomnak.(A miénk volt az egész mezőny legfiatalabb csapata!) Az első perctől kezdve önbizalom nélkül kézilabdáztunk,túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. A második félidőben viszont több lehetőséget kaptak azok a fiatal játékosok akik idáig kevesebbet játszottak.(Meghálálták!)
És jött a bronzmérkőzés ami felülmúlt minden eddigi mérkőzésünket. Az ellenfél a visszavágásért és a 3.helyért hajtó Ferencváros volt.
A pesti csapat tanult az első meccs hibájából,és kielemezve a játékunkat  a második félidő közepén már 5 góllal vezetett ellenünk.(10-15)
Azonban itt zsinórban lőtt 5 gólunkkal egyenlítettünk. Játékunkat egy jogos kiállítás megtörte és 3 perccel a vége előtt 15-18-ra ismét elhúzott a Fradi. Itt a nézők közül sokan temették a bronzérmet,  azonban innentől kezdve valami olyat produkáltak a lányok amire nehéz jelzőket találni és aminek a végén 6 mp-el a meccs vége előtt egyenlítettünk! 20-20
És jöttek a hétméteresek!
Kijelöltem a lányokat és a sorrendet.
Horváth Dorka belőtte az elsőt - egyenlített a Fradi! 1-1 ,
Kis Franciska sírva belőtte a másodikat - egyenlített a Fradi! 2-2
Németh Mónika felteszi az egész hétvégi teljesítményére a koronát,belövi a harmadikat Várhidi Zsóka megfogja a pesti játékos büntetőjét! 3-2 
Tótváradi Solange hidegvérrel belövi a negyedik hetesünket-nem hibázik a Fradi sem!4-3
Ha Puhalák Szidi belövi, harmadikok vagyunk! BELŐTTE!
Együtt sírtak a játékosok és a szülők! Hihetetlen tartásról tettek tanúbizonyságot a játékosaim! Nagyon büszke vagyok rájuk!
GRATULÁLOK MÉG EGYSZER NEKIK!! EZT A SIKERT NEM ÉRDEMELTE VOLNA MEG NÁLUK SENKI JOBBAN!!

Végeredmény: 1. Győr, 2. Debrecen, 3. Kézilabda Szeged SE, 4. FTC, 5. Kistelek, 6. BP. Spartacus, 7. Kozármisleny, 8. Salgótarján.

További fotók a KSZSE facebook oldalán találhatók!

Legjobb játékos

Vékássy Fruzsina

Győri AUDI ETO KC

Legjobb kapus

Ungi Denise

Debreceni SC Sportiskola

Gólkirálynő

Aron Andrea

TKIKI Kisteleki Általános Iskola





Balról álló: Speth Evelin, Sebestény Fanni, Tótváradi Solange, Horváth Dorka, Puhalák Szidónia, Német Mónika, Giricz Laura, Deák Vivien, Várhidi Zsóka, Tóth Annamária, Gera Norbert.
Első sor: Répás Sára, Balogh Barbara, Bernátsky Kamilla, Kiss Franciska.



Győri Audi ETO KC

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

31:14

12:09

Debreceni SC Sportiskola

Beszterce DSE Salgótarján

25:17

12:06

TKIKI Kisteleki Általános Iskola

Kézilabda Szeged SE

20:22

10:13

Ferencvárosi Torna Club

Pénzügyőr-Spartacus SE

21:15

08:06

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

Debreceni SC Sportiskola

14:31

06:15

Beszterce DSE Salgótarján

Győri Audi ETO KC

10:28

06:13

Kézilabda Szeged SE

Ferencvárosi Torna Club

17:15

11:08

Pénzügyőr-Spartacus SE

TKIKI Kisteleki Általános Iskola

19:18

10:14

Debreceni SC Sportiskola

Győri Audi ETO KC

14:17

10:08

Beszterce DSE Salgótarján

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

20:16

08:06

Ferencvárosi Torna Club

TKIKI Kisteleki Általános Iskola

28:15

14.07

Pénzügyőr-Spartacus SE

Kézilabda Szeged SE

17:15

11:08


Beszterce DSE Salgótarján

TKIKI Kisteleki Általános Iskola

12:21

03:12

Pénzügyőr-Spartacus SE

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

21:17

09:08

Győri Audi ETO KC

Kézilabda Szeged SE

23:13

13:06

Ferencvárosi Torna Club

Debreceni SC Sportiskola

20:21

13:12


7. helyért

1250

N17

Beszterce DSE Salgótarján

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

18:13

07:06

5. helyért

1340

N18

TKIKI Kisteleki Általános Iskola

Pénzügyőr-Spartacus SE

22:21

12:09

3. helyért

 

 

 

 

 

1430

N19

Kézilabda Szeged SE

Ferencvárosi Torna Club

25:23

08:11

1. helyért

 

 

 

 

 

1530

N20

Győri Audi ETO KC

Debreceni SC Sportiskola

22:14

10:08







U12 -es Országos elődöntő Vasárnap (2011. 04. 03.) Dorogon
Hajszál híján döntő!
A továbbjutásban bízva utaztunk Dorogra, a csapat óriásit küzdött a továbbjutásért, azonban ezt ilyen körülmények között nem lehetett kiharcolni. Kimondhatjuk, hogy a leggyengébb csapat jutott elsőként tovább.

Eredmények: KSZSE - Szombathely 16:10, KSZSE -Dorog 12:12, KSZSE - Óbuda 16:18
Miklósné Kocsis Éva: Két hét állt rendelkezésünkre, hogy összekovácsoljuk a csapatot. A lányok nagyon keményen dolgoztak edzéseken. A mérkőzéseken betartották a taktikai utasításainkat, fegyelmezetten játszottak. Sajnálom, hogy nem sikerült bejutnunk az Országos Döntőbe, mert játékunk alapján megérdemeltük volna! A 99-es lányoknak sok sikert kívánok a saját korosztályukban, és köszönjük szépen nekik és edzőjüknek Czesznak Györgynek a segítségüket!

Czesznak György:Vasárnap Dorogon az U12-es Országos elődöntőn vettünk részt, 98'-99'-es csapatunkkal. Sikerült egy jó alakzatot összegyúrni a két korosztályból. Sajnos elég kevés edzés állt rendelkezésre, amin a két csapat igazán eggyé forrt volna. Az elődöntőn a Doroggal, ÓKSI-val és a Szombathelyi SI-vel kellett megküzdenünk a döntőbe jutásért. Mivel a 99-esekkel már játszottunk a  Szombathely 98-aival, tudtuk ők milyen erőt képviselnek, a Doroggal viszont még soha nem találkoztunk és egyetlen rangos tornán sem vettek részt, így nem soroltuk őket a komoly vetélytársak közé. A Szombathely és a Dorog elleni két meccs négy pontjával számoltunk biztosan, az ÓKSI elleni meccs csak hab lett volna a tortán ha összejön a tervek szerint.
Első meccsünket a Szombathely ellen kezdtük, mondhatnám minden a papírforma szerint ment. Szép játékkal, kőkemény védekezéssel, szívvel, lélekkel és határtalan akarattal nyertük magabiztosan a mérkőzést. Kicsit meg is nyugodtunk, bevallom én már a döntőben éreztem a csapatot a meccs után. Látva a Dorog játékát, tudtuk nem lesz könnyű meccs, de azt is láttuk, hogy jobb a mi csapatnunk. Ami így is történt a meccs 70 %-ig. Ekkor valóra vállt az Erima Gyermekbajnokság történetének legnagyobb szégyene, amit már a két hete Dorogon játszó U13-ok előjeleztek. A játékvezetők nem hagyták cserben a hazai csapatot, 3-4 gólos előnyünket szisztematikusan eltüntették, a meccs vége felé a kettős emberhátrányt is alkalmazták ellenünk, nehogy nyerjünk. A Dorog győzelmét még így sem tudták megfújni. Egy ellenünk értékesített büntető után mikor helyzetbe kerültünk lefújták a meccset 40 mp-cel hamarabb, mint a rendes játékidő. Így döntetlen lett a mérkőzés végeredménye. Sajnálatos ami történt, a lányok úgy gondolom életük legjobb teljesítményét nyújtották a mérkőzésen amit Dorogon nem lehetett megnyerni. A dolog pikantériája, hogy a következő meccsen a Dorog-Szombathelyen kísértetiesen hasonló volt a forgatókönyv, a Szombathelyi 4 gólos vezetést is elolvasztották a "sporik", a végén egy gólos Szombathely  vezetésnél büntetőt fújtak a vendégek ellen és a középkezdést követően azonnal lefújták a meccset. Így a Dorog egy győzelemmel és két csinált döntetlennel az elődöntőt megnyerve jutott az országos döntőbe.

Sajnálatos, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek a kézilabda szövetség által szervezett utánpótlás versenyeken. Sajnálatos hogy egy hasonlóan botrányosan lezajló U13-as elődöntő után a panaszok és figyelmeztetések ellenére a szövetség hagyta, hogy két héten belül ez ismét megtörténhessen. Igaz ezek után a sorsunk a saját kezünkben volt még. Elég lett volna az ÓKSI elleni döntetlen a döntőbejutáshoz, de sajnos a Dorog elleni meccsen több kulcs játékosunk is mindent kiadott magából, így próbálva kompenzálni a bírói "tévedéseket" és sajnos az ÓKSI elleni meccsre fáradtan és dekoncentráltan léptek pályára, ez sajnos meghatározta a meccs kimenetelét. Nem tudtunk 30 percig végig jó teljesítményt nyújtani ami két gólos vereséghez vezetett. Ez az eredmény is jó eredménynek számított volna egy hétköznapi ÓKSI-KSZSE meccsen, de most az előzmények tudatában ennek nem tudtunk örülni.

A lányoknak mindenképpen gratulálunk, jól játszottak de sajnos elvették tőlük az országos döntős szereplés jogát.

-     Hajrá csajok, hajrá KSZSE     -



Álló sor: Miklósné Kocsis Éva, Rácz Alma, Virág Eliza, Speth Evelin, Giricz Laura, Sevaracz Luca, Farkas Kata,
Czesznak György

Térdelnek: Szokolai Bettina, Várady Vanda, Bagi Kata, Bacsa Flóra, Czesznak Dóra
Első sor: Szántó Lili, Kürti Nikolett




III. Kiss Bálint Kupa

4 csapattal vettünk részt a tornán, mely az ország egyik legnagyobb ilyen rendezvényévé nőtte ki magát a nevezett 67 csapattal. Csapataink egy ezüst és egy bronzérmet szereztek, valamint egy 4. helyezést a nagyon erős mezőnyben.
Czesznak György:

Jó szerepléssel, sikeres felkészülési tornának mondhatjuk a 3. Kiss Bálint Kézilabda Utánpótlás Kupát. Kelet-Magyarország második legnagyobb tornáján öt korosztályban kettőből dobogón végeztünk, a legkisebbeknél ez sajnos nem sikerült, hajszál híján de ott lecsúsztunk a dobogóról. A 2001-esek 10 csapatból 4.-ek, a 2000-ek 5 csapatból a 2.-ok, míg a 1999-esek 9 csapatból a 3. ok lettek.
 
Minden korosztályban erős mezőny jött össze, ezért az elért eredmények fokozottan jónak számítanak. Természetesen voltak bőven hibák, de azok még válogatott szinten is vannak. Az is biztos, hogy bőven van még mit tanulnunk, de ez így természetes.
A 2000-eknél körmérkőzéses rendszerben dőlt el végső sorrend. Sajnos a négy mérkőzésen egyszer kikaptunk és ez ezen a szinten általában nem fér bele, mint ahogy most sem. Úgy gondolom az utóbbi időben sajnos a csapat egysége meggyengült. Mind a játékosok, mind pedig a szülők többet foglalkoznak a "nem rájuk tartozó problémák megoldásával" mint a mérkőzésekhez történő hozzáállás fokozásával. Igaz nem szégyen kikapni a Fraditól, de ha az nem indokolt akkor inkább nyerjünk. Azt mindenkinek el kell fogadni, hogy a gyerekek fejlődése nem egyforma, vannak akik maximális fejlődését nem a saját hanem a nagyobb korosztályban történő játéklehetőség biztosítja. Szerencsére közel egy tudásszintű az állomány, de jelenpillanatban a 2000 többsége még csak epizódszerepet kaphat a felsőbb korosztály mérkőzésein, azonban ezek a lehetőségek komoly tapasztalatszerzést eredményezhetnek részükre. Kár lenne egy ilyen jó képességű csapatot megbontani ilyen hozzáállásbeli gondokkal. Ettől eltekintve a szereplést eredményesnek tekintem, a 2. hely jó eredménynek mondható, hiszen az élcsapatok között általában nincs két egyformán alakuló meccs. Egyszer mi nyerünk a Fradi ellen legközelebb pedig  ők nyernek ellenünk. Ez így van rendjén a cél az , hogy mi néha beleduplázzunk ebbe a sorozatba és átfordítsuk 2 az 1-re. Remélem ez a probléma gyorsan megoldódik és a Vásárhelyi régiódöntőn ismét a "régi" formájában játszik a csapat.
A 99'-ek két csoportban küzdöttek, mindenképpen jó szereplésnek minősíthetjük a csapat eredményét. Egy mérkőzés kivételével a lányok egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak. Sajnos a szigorú kiírásnak köszönhetően egy botlás már azt eredményezte, hogy az első helyért  nem is játszhattunk. Sajnos a csoport döntőt a csapat nem vette elég komolyan, rengeteg helyzetet, ziccert kihagytunk és egy ilyen jó csapat ellen mint az ASI ezt nem lehet megúszni "büntetlenül". Az egy gólos vereség azt eredményezte, hogy a helyosztón már csak a 3. helyért játszhattunk. Igaz, hogy a bronz éremnek a színe nem olyan csillogó, az én szememben azonban ez most jobban ragyog az aranynál. Hiszen a bronzmeccsen a jelenlegi U11-es címvédőt az Óbudai Kézilabda Sportiskola csapatát győztük le látványos, szép játékkal és kőkemény védekezéssel. Ezért a teljesítményért gratulálok az egész csapatnak. Megbeszéltük személyre szabottan a hibákat, bízom benne, hogy ebből mindenki tanulni tud, és az Erima
2001 Lány
1. ASI, 2. FTC, 3. ÓKSI, 4. KSZSE A, 5. HLKC, 6. ADA, 7. Békéscsaba, 8. Zsombó, 9. KSZSE B, 10 ÓZD.
2001 Fiú
1. Békés, 2. ASI, 3. ADA B, 4. Tisza Volán A, 5. ÓKSI, 6. ÓZD, 7. Tisza Volán B, 8. Szentes, 9. Orosháza FKSE B, 10. ADA A, 11. Orosháza FKSE A.
2000 Lány
1. FTC, 2. KSZSE, 3. HLKC, 4. Ózd, 5. Tápiószele.
2000 Fiú
1. Tisza Volán 2000 F, 2. ÓKSI-Honvéd, 3. Békés, 4. Ózd, 5. Tisza Volán 2000 K, 6. Orosháza FKSE.
1999 Lány
1. ASI, 2. Nádudvar, 3. KSZSE Eszik-Optika, 4. ÓKSI, 5. HLKC, 6. ADA, 7. Orosháza KSC, 8. Ózd, 9. Békéscsaba.
1999 Fiú

1. Honvéd-ÓKSI, 2. ADA, 3. Tisza-Volán, 4. Békés, 5. ÓZD, 6. Berettyóújfalu, 7. Hort SE, 8. Szent Imre Gimnázium, 9. Orosháza FKSE.
1998 Fiú
1. Tisza Volán, Szent Imre Gimnázium, 3. ASI, 4. Berettyóújfalu.
1997 Lány
1. Orosháza KSC, 2. Hort SE, 3. Szent Imre Gimnázium, 4. ÓKSI, 5. ADA.
1997 Fiú
1. Honvéd-ÓKSI, 2. ADA, 3. Dabas, 4. Orosháza FKSE, 5. Kiskunfélegyháza.




Nagyszerű győzelem Makón!

Céljaink elérése miatt  győzni mentünk Makóra, mely roppant nehéz feladatnak ígérkezett az utóbbi időben remek formát mutató hazai csapat ellen. A rutinos NB I-es múlttal rendelkező játékosokat felvonultató makóiak mindent elkövettek a győzelemért, azonban kiváló átlövő és kapus teljesítményünkkel  nem tudtak mit kezdeni. Hatosfalas védekezésünk is  össze ált, így néhány játékosunk gyengébb produkciója ellenére is biztosan nyertünk  Makón az NB II -ben először.
Mérkőzés játékos szemmel (Szalma Dóra):
Remegő kezekkel, lábakkal utaztunk a hétvégén Makóra, hiszen még éléken élt bennünk a korábbi makói vereség. A meccs elején nem volt túl magabiztos a játékunk, ez az eredményen is megmutatkozott, fej-fej mellett haladtunk. Egy idő után  megtört a jég, ekkor Forgó Niki és Szalma Nóri elkezdték szórni a gólokat. A hatosfalas védekezésünk nagyon fegyelmezett volt, ami rendkívül hatásos volt az ellenféllel szemben. A második félidő végére már 4-5 gólos előnyünk lett, de a kitartó hazai csapat a végsőkig küzdött, így egy gólra sikerült ledolgozniuk a hátrányukat. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor lefújták a mérkőzést és megérdemelten elvihettük a két pontot.
2011. 04. 02. NB II -es női bajnoki mérkőzés,  Makó 100 néző
Vezette: Gera, Korponai
Marosmenti NKSE - Kézilabda Szeged SE 25:26 (10:12)
KSZSE:SZALMA D. - Horváth 1, Draxler O. 2, HOMOKI 1,  Miklós 1, FORGÓ 8, PUHALÁK 5. Csere: Almási  (kapus),  Grandjean, SZALMA N. 7,  Sebestény, Kovács 1.
Gera Norbert:
 A hét közben idegenben magabiztos győzelmet arató hazai csapat ellen a múltkori vereség emlékével is megbirkózva kellett pályára lépnünk. Nagyon jó mérkőzésre számítottam, mert a makói csapat rendelkezik az egyik legjobb védőfallal a mezőnyben, csapatomban pedig sok igazán kreatív játékos található. 9-9-ig hol az egyik hol a másik csapat vezetett 1-2 góllal.Utána fokozatosan átvettük a játék irányítását és fegyelmezett védekezésünknek, remek kapusteljesítményünknek és Forgó Niki és Szalma Nóri gólerős játékának köszönhetően végig uralva a mérkőzést megérdemelten nyertünk.
MNKSE:KOZSERÁN K.- Sárkány 4, Erdei 4/1, SZEBEHELYI 4, Kozsrerán B. 3, Kovács 3, Matyi 4,
Csere:Dani (kapus), FODOR 3, Práger, Gyenge, Domján, Koczka
Hétméteresek:1/1 ill.4/2
Kiállitások:4 ill.8 perc
Baunok Bernadett: Kénytelenek voltunk 72 órán belül lejátszani második bajnoki mérkőzésünket, ez látszott játékunkon. Fáradtan sok hibát vétettünk, amit a jól játszó KSZSE ki tudott használni és megérdemelten győzött.Örömmel tölt el,hogy játékosaimnak végig volt tartása és mindent megprobáltak,küzdöttek.

Nagyon nehezen lendültünk játékba, de a végére kialakult az elfogadható különség.
Marosmenti NKSE - Kézilabda Szeged SE 16:28 (8:14) ifi mérkőzés
KSZSE: MÉSZÁROS - BERNÁTSKY 6, SEBESTÉNY 3, Tótváradi S. 6, Balogh 3, Német 2, KOVÁCS 6. Csere: Almási  (kapus),Homoki, Kis 2, Horváth, Puhalák.
Gera Norbert:
Az egész mérkőzésen kb. 15 percig játszottunk úg,y ahogy egy U15-ös bronzérmes csapathoz illik. Igaz, hogy Puhalák Szidit és Horváth Dorkát pihentettem a felnőtt mérkőzésre, de ettől függetlenül összeszedettebb játékot vártam! A győzelem mértéke lehetett volna nagyobb is, ha végig komolyan veszik a gyerekek a mérkőzést. 


Második helyen továbbjutás az U11 -es régiós döntőn Szekszárdon

Két csapattal vettünk részt az elődöntőn,  minden képpen a továbbjutás volt a célunk. A KSZSE ESZIK Optika csapatunk 2. helyen lépett tovább, mig 2. számú csapatunk a 4. lett.  
Két csapattal vettünk részt a Régiódöntőn hiszen a megyei fordulóban mind a két csapatunk kiharcolta a jogot a régiódöntős szerepléshez. Mind a KSZSE-Eszik Optika aki első helyen végzett az U11-es megyei fordulón, mind pedig a KSZSE "B" csapata aki U10-es létére jutott be második helyen a Régiódöntőbe. Komoly fejtörést okozott az idei versenyszezonnal bevezetett kötelező 12 fős szabály. A két csapatban így 24 gyereket kellett kiállítani a viadalra, végül sikerült megoldani igaz így még 2003-ok is bekerültek a keretbe. A döntő a "kisebbek" mérkőzésével kezdődött a mi részünkről, ahol magabiztos szép játékkal vertük a HLKC csapatát. A második meccs a Kocsola ISK és a KSZSE-Eszik Optika között zajlott, igaz ez inkább egy edző meccs jellegű összecsapás volta, ahol magabiztosan hoztuk a papírformát. A következő meccsen a KSZSE "B" találkozott a Tamási csapatával, ez azért ígérkezett érdekes találkozónak mert két jó U10-es korosztályos csapat mérkőzött meg egymással. Nagyon jó meccsen úgy sikerült döntetlent elérni, hogy mi a meghatározó 2000-s játékosunk nélkül játszottunk, és ha sikerült volna egy picit higgadtabbnak maradnunk,  az utolsó másodpercekben megnyerhettük volna a meccset. A nap rangadója a Szekszárd és a KSZSE Eszik-Optika között zajlott. A mérkőzés nagyon jóra sikerült, szép, látványos és nem utolsósorban okos játékot mutattunk be, igaz a sok pontatlanságnak köszönhetően végül a hazaiak arattak egy gólos győzelmet. A mérkőzés talán a csapat idei legjobb meccse volt, a Szekszárddal még eddig soha nem voltunk "partiban", egy kicsit több odafigyeléssel nyerhettünk  volna. 

Ezután mindkét csapatunk a döntőbejutásért küzdhetett, ami győzelem esetén az elődöntös szereplést jelentette. Mind a két meccs nagyon simára sikerült, ebből sajnos csak az egyik zárult sikerrel a mi részünkről. A csapatunk magabiztosan megverte a Tamásit, míg B csapatunk vereséget szenvedett a Szekszárdtól.

A bronzmeccsen a KSZSE "B" és a Tamási mérkőzött ismét, sajnos mi valósan "emberhátrányban" játszottuk végig a meccset egy sajnálatos sérülés miatt. A lányok becsületesen küzdöttek de sajnos szándékunk ellenére sajnos így nem volt esélyünk a győzelemre, igaz csak pár góllal de lemaradtunk a dobogóról. A döntő sem teljesen az elképzeléseim szerint sikerült, a cél mindenképpen a csoport elsőség megszerzése volt, mint utóbb kiderült ez azonban csak az én fejemben, sajnos a lányok maximálisan megelégedtek az Elődöntőbe jutás tényével. Igaz ezen a meccsen is megszorítottuk a Szekszárdot, de nem igazán égett az a tűz ami a győzelemhez kellett volna, nyerni viszont anélkül ezen a szinten nem lehet.

Czesznak György:A tornát mindenképpen eredményesnek tekintem, hiszen hoztuk az elvárt továbbjutást, sok jó meccset játszottunk ami biztosan a gyerekek fejlődését eredményezi, és fontos tapasztalatszerzés volt. Mindenképpen dicséretet érdemel mind a két csapat, a lányok egységesen jól teljesítettek, viszont úgy érzem külön dicséretet érdemel a hétvégi teljesítményéért Török Fruzsina aki a KSZSE "B" védekezésében kiemelkedőt teljesített és Frányó Laura aki 2001-es létére alakított kiemelkedőt. Úgy gondolom pár lépésre vagyunk a kitűzött céljaink elérésétől, akkor lépjünk pár nagyot csajok, sőt fogjuk meg a szülők kezét és lépjenek ők is velünk együtt.

-     Hajrá csajok, hajrá KSZSE     -



2011. 03. 20.

UKSE TŰZKŐ BIRTOK 

Kocsolai ISK

22:7

12:3

Tamási Kézilabda Klub 

Hódmezővásárhely NKC

13:9

4:2

Kocsolai ISK

KSzSE Eszik Optika

6:16

2:10

Hódmezővásárhely NKC

Kézilabda Szeged SE 2

10:13

3:6

KSzSE Eszik Optika

UKSE TŰZKŐ BIRTOK S

15:16

7:8

Kézilabda Szeged SE 2

Tamási Kézilabda Klub 

11:11

5:7

5. helyért

1400

L09

Hódmezővásárhely NKC 

 Kocsolai ISK

17:13

10:7

Tamási Kézilabda Klub 

 KSzSE Eszik Optika

12:20

5:11

UKSE TŰZKŐ BIRTOK 

 KSZSE 2

35:5

18:2

Helyosztó mérkőzések

3. helyért

1600

Kézilabda SzSE 2

 Tamási 

12:15

7:8

1. helyért

1640

UKSE TŰZKŐ BIRTOK 

 KSzSE Eszik Optika

22:18

11:7


OSB mérkőzés Hódmezővásárhely

Serdülő csapatunk nagyon tartalékosan utazott el Vásárhelyre az U15-ös Erima Országos Gyermekbajnokság küzdelmei miatt. Több játékost nélkülözni kellett, és helyettük több olyan játékos került keretbe, akik még nincs egy éve sem, hogy kézilabdáznak.

Hódmezővásárhelyi LKC – Kézilabda Szeged SE 30 – 10 (15 -3)
KSZSE: Tóth – Virág, Kálmán 2, SPETH 2, SIMHERCZ 4, Koltai, Sevaracz 1.
Cserék: Kürti (kapus), Várady 1, Ocskó, Keresztesi, Kucsera, Jankó.

Miklósné Kocsis Éva: Sok elvárásom nem volt a csapatommal szemben, örültem, hogy egyáltalán ki tudtunk állni. Próbáltuk túlélni a mérkőzést. Speth Evelin és Simhercz Fanni küzdeni akarása példaértékű volt. U15-ös csapatunknak gratulálok a bronzérem megszerzéséhez!

Győzelem OSB mérkőzésen a Kiskunhalas ellen

Hosszú idő után teljes csapattal játszottunk,  a győzelmet megérdemeltük.
Kézilabda Szeged SE – Kiskunhalas 31-28
KSZSE: Tóth – Speth, NÉMET 15, DEÁK 8, Simhercz 2, Kálmán 1, GIRICZ 5.
Cserék: Szántó (kapus), Várady, Kucsera, Sevaracz, Jankó.
Miklósné Kocsis Éva: A támadójátékkal elégedett vagyok, de a védekezéssel egyáltalán nem. Kevesen voltak, akik felvállalták, a fizikálisan erősebb Kiskunhalas ellen az ütközéseket.

Vasárnap  Kisteleken győzelemmel kezdtük  az NB II -es rájátszást

Az alapszakaszban a Kistelek ellen begyűjtöttük a 4 pontot,  a rájátszásban is ez a tervünk., melyből 2 pont megvan. Izgalmas, nagy iramú, de sok hibával tarkított mérkőzésen győztünk a hazai pálya minden előnyét élvező Kistelek ellen.
A Makó me
glepetésre 6 gólos vereséget szenvedett Bácsbokodon.

2011. 03. 20. NB II -es női bajnoki mérkőzés,  Kistelek 80 néző
Vezette: Mazzag, Papp
Kisteleki KK - Kézilabda Szeged SE 28:30 (15:18)
KSZSE: Szalma D. - Draxler D. 2, Forgó 4,  HOMOKI 8, Szabó 2, Draxler O. 1, HORVÁTH 6. Csere: ALMÁSI  (kapus), Miklós 1, Grandjean, Szalma N. 1, Török 3, Sebestény, Puhalák 2.
Gera Norbert:   A közel háromhetes szünet meglátszott játékunkon,  a rájátszásban minden pontért meg kell küzdeni, amit meg is tettünk.  Sok hibával, de megérdemelten győztünk.
A bajnokság állása:
1. Abony 16 pont, 2. KSZSE 12pont, 3. Makó 6 pont, 4. Bácsbokod 6 pont, 5. Kistelek 4 pont.

Az alapszakaszban veretlen Kisteleki ifi elleni siker gyógyír a korábbi vereségekre. Az eredmény a hazaiakra hízelgő, mivel a végjátékra csak a legfiatalabbak maradtak a pályán.
Kisteleki KK - Kézilabda Szeged SE 35:36 (15:24)
KSZSE: ALMÁSI - Draxler D.  4, Német 3, PUHALÁK 6, TÖRÖK 3, SEBESTÉNY 4,  HORVÁTH 5. Csere: Mészáros  (kapus), Giricz 1,  DEÁK 3,  BERNÁTSKY 6, Répás, Kis 1.
Gera Norbert: Az első félidőben határozott játékkal megszerzett nagy előny éppen kitartott a végéig.


U12 es régiós döntő az Etelka soron
98-as csapatunk nagy csatában tovább jutott  az Országos Elődöntőbe, mely Dorogon kerül megrendzésre 2011. 04. 10-én!
 Szép volt lányok!

Végeredmény: 1. SZKKSE, 2 Kézilabda Szeged SE, UKSE Szekszárd, 4. Kecskeméti Sportiskola
 2011. 03. 12.

KSzSE

-

SzKKSE

9:14 (4:5)

Kecskeméti Sportiskola

-

UKSE Szekszárd Sportbüfé

14:14 (7:5)

UKSE Szekszárd Sportbüfé

-

KSzSE

17:19 (9:10)

SzKKSE

-

Kecskeméti Sportiskola

15:6 (10:4)

Kecskeméti Sportiskola

-

KSzSE

11:18 (6:7)

UKSE Szekszárd Sportbüfé

-

SzKKSE

17:20 (6:12)


Nőnapon jutott országos döntőbe  U15 -ös csapatunk
 
A z országos elődöntő folyamán végig  nagyszerűen,  szellemesen, nagy iramot diktálva játszottunk. Sok jó teljesítményt láthattunk, mindenki hozzá tett ehhez a szép sikerhez. Gratulálunk a lányoknak és az őket felkészítő edzőknek (Gera Norbert, Mikósné Kocsis Éva).
Köszönjük  Almási Istvánnak, hogy a  hangosítással hozzájárult az ERIMA Országos Kézilabda Gyermek-bajnokság országos elődöntőjének méltó megrendezéséhez.
Az új szabályoknak minden csapat sportszerűen elegett tett, és reméljük  a helyezésektől függetlenül elégedetten  távozhattak.
Kialakult az Országos döntő mezőnye is, mely Szegeden kerül megrendezésre 2011. 03. 26-27 -én.
A csoport: Győri ETO, Kozármisleny, Salgótarján, Debrecen. B csoport:  Kézilabda Szeged SE, Kistelek, Bp. Spartcus, FTC.

Gera Norbert: A csapat végig fegyelmezetten, nagyon akarva a sikert játszott.  Két nagyon erős csapattal találkoztunk,  a legyőzésükkel a titkon remélt  döntőbe jutást elértük, melynek nagyon örülök.
2011. 03. 08. Etelka sor

Kézilabda Szeged SE

Toldi DSE Győr

32:18

Dunaújvárosi Sportiskola

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

15:16

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

Kézilabda Szeged SE

   8:23

Toldi DSE Győr

Dunaújvárosi Sportiskola

19:22

Kozármisleny Két Szekér Fogadó

Toldi DSE Győr

28:11

Dunaújvárosi Sportiskola

Kézilabda Szeged SE

17:22


A 3. Kiss Bálint Kupára jelentkezett csapatok:

2001L

2000L

1999L

1998

1997L

KSZSE A

KSZSE

KSZSE

 

Orosháza KSC

KSZSE B

HLKC

HLKC

 

Ada

HLKC

Ózd

Orosháza

 

Szent Imre G

SZKKSE

Tápiószele

Ózd

 

ÓKSI

Ózd

FTC2000

Ada

 

Hort SE

Ada

 

 

 

 

ASI

 

ASI

 

 

Békéscsaba

 

Békéscsaba

 

 

FTC

 

ÓKSI

 

 

ÓKSI

 

Nádudvar

 

 

Zsombó KK

 

 

 

2001F

2000F

1999F

1998F

1997F

Ózd

Tisza Volán K

Ózd

Tisza Volán

Dabas

Tisza Volán A

Orosháza FKSE

Tisza Volán

Szent Imre G.

Ada

Tisza Volán B

Ózd

Békés

Berettyóújfalu

Orosháza 

Békés

Békés

Szent Imre G.

ASI

KKFHáza

Ada A

Tisza Volán F

Ada

 

Honvéd-ÓKSI

Szentes

Túrkeve

Orosháza 

 

 

Orosháza FKSE A

ÓKSI-Honvéd

Berettyóújfalu

 

 

Orosháza 

Szentes

Honvéd-ÓKSI

 

 

ÓKSI

 

Hort SE

 

 

ASI

 

 

 

 

ADA B

 

 



Búcsú az Országos Ifjúsági Kupa negyeddöntőjén

Az  Országos Ifjúsági Kupában a legjobb négy közé jutásért játszottunk az NB I -es ifi bajnokságban második helyen álló Debrecen -CORVEX ellen, akik a lehető legerősebb csapatukkal érkeztek. A mérkőzésnek értelem szerűen nem mi voltunk az esélyesei. Jó kezdés után hamar kiderült, hogy nagyszerű csapat az ellenfél. A Bajnokok Ligájában is edződő játékosokat láthattunk testközelből. A csapat nagy akarattal, de játékosok nagy része érthetően megilletődve játszott. Sajnos kevesen nőttek fel a feladathoz, így is sokáig szorosan tartottuk az eredményt. 7-8 gólos hátrány után többször is látótávolságba kerültünk, de mindig buta hibák következtek. Gratulálunk a debreceni lányoknak és kívánjuk, hogy nyerjék meg a kupát.
Célunkat a kupában elértük a nyolc közé jutással, valamint azzal, hogy kiváló csapattal mérkőzhettünk az Etelka-soron. Szép volt lányok!


2011. 03. 10. 16:30 Szeged Etelka sor 200 néző
Kézilabda Szeged SE - DVSC-KORVEX  22:31 (11:17)
KSZSE: ALMÁSI - Draxler D. 3, FORGÓ 7, Homoki 4, SZABÓ 1,  Draxler O. HORVÁTH 4. Csere: Mészáros  (kapus),  Sebestény, Kovács, Puhalák 1, Tódváradi S. 2.

Gera Norbert:
Nagyon vártuk a mérkőzést hiszen óriási lehetőség előtt álltunk. Jó volt látni,hogy ilyen sokan kijöttek megnézni a mérkőzést.
Remekül kezdtük a meccset, aztán ahelyett hogy megnyugodtunk volna elkezdtünk "görcsölni" és egy 2-11-es eredménnyel, amit 6 perc alatt sikerült elérnünk lehetetlen helyzetbe hoztuk magunkat. Tovább romlottak az esélyeink Draxler Orsi korai kiválásával.
Nagyon akartak a lányok,hihetetlen energiákat mozgósítottunk, hogy felzárkózzunk az egyébként nagyon jól játszó debreceni csapathoz. Azonban támadásban bátortalanok voltunk (csak Forgó Nikit és Horváth Dorkát tudom mentesíteni eme kijelentésem alól), és kishitűségünk megint meggátolt bennünket egy komoly siker elérésében. A védekezésünk amit viszont a második félidőben bemutattunk arra büszkék lehetünk mert az megütötte egy nagyon jó NBI-es ifi csapat szintjét.
A debreceni csapatban Hornyák Dóra jelenléte hihetetlen stabilitást és magabiztosságot adott a csapat többi tagjának, és ezt sajnos kegyetlenül ki is használták ellenünk.
Minden kis sportolónak aki szereti ezt a játékot szeretném példaképnek állítani a Hornyák Dórát. Ugyanazzal a fegyelmezettséggel, alázattal játszotta végig a "kis " NBII-es ifi csapat ellen a mérkőzést, mint ahogy végig játszotta múlt héten a Debrecen-Ferencváros felnőtt NBI-es rangadót. Igazi sportember fiatal kora ellenére. Sok sikert kívánok neki és az egész debreceni csapatnak!
És végül szeretnék gratulálni az egész csapatomnak az eddig nyújtott teljesítményéhez. Emelt fővel veszítettünk egy jobb csapattal szemben, akit végig űztünk a 60 percen keresztül. Remélem sikerült kiszolgálni a nézőket is akik kíváncsiak voltak ránk.



2011. 03. 02. OSB mérkőzés Etelka-sor

Az ErimaGyermekbajnokság Országos Elődöntőjére készülő Békéscsaba csapatát fogadtuk, akik nagyon gyorsan és lendületesen kézilabdáztak.
Kézilabda Szeged SE – Békéscsaba 21 – 33 (9- 16)
KSZSE: Szántó – Speth, NÉMET 8, DEÁK 8, SIMHERCZ 3, Koltai, Giricz 2.
Csere: TÓTH (kapus), Virág, Sevaracz, Várady, Hajós, Kapitány.
Miklósné Kocsis Éva: 96-os békéscsabai csapat minden tekintetben felülmúlta csapatomat. Ami pozitívum az a 4-2-es védekezés, de sajnos még hamar elfáradtunk benne.

2011.03.08. OSB mérkőzés Csorvás 

Tegnap tartalékosan utaztunk el az OSB csapattal Békéscsabára. Három játékost kellet mellőznünk az ErimaGyermekbajnokság miatt. U15-ös korosztályunknak gratulálunk az Országos Döntőbe való bejutáshoz! A többi játékos nem tudta átvenni a hiányzó játékosok helyét. Nagyon kishitűen és rengeteg hibával játszottunk. Először szerepelt kettő 1999-ben született lány is a csapatban.

Csorvás SK – Kézilabda Szeged SE 19–17 (10–6)
KSZSE: Tóth – Kapitány, Speth 3, Deák 9, Simhercz 1, Koltai 1, Sevaracz 2.
Cserék: Molnár (kapus), Virág, Jankó, Várady, Hajós, Czesznak, Farkas 1.
Miklósné Kocsis Éva: A mérkőzés elején, a buszon maradt a társaság, a 8. percben már 7-1-re vezettek a hazaiak. Sajnos azok a játékosaim, akiknek fel kellett volna vállalni a mérkőzést, az első félidőben hibát hibára halmoztak. 15 technikai hiba és 6 kihagyott hétméteres önmagáért beszél. A második félidőben voltak jó teljesítmények, de egy mérkőzés 2x25 percből áll


Győzelemmel zártuk az alapszakaszt Újkígyóson !

A megerősödött Újkígyós ellen fejeztük be az alapaszakaszt, mely mérkőzés már  úgymond tét nélküli volt a helyezések szempontjából. A jövőre nézve  a szép, és a körülmények miatt értékes győzelem  erőt adhat.
Szabó Andrea: A mérkőzésre való felkészülés nem volt zökkenő mentes és több játékos hiánya sem könnyítette meg a dolgunkat. Ezen nehézségek ellenére a csapatszellem az eddigieknél erősebben jelen volt, bíztattuk és örültünk egymás jó teljesítményének. A mérkőzésnek gyakorlatilag nem volt tétje mégis a győzelmen kívül más eredményt nem tudtuk elképzelni. Ehhez mérten léptünk pályára és túllépve az „érdekes” bírói fújáson egy jó hangulatú szép megoldásokban gazdag, ötletes játékot produkálva magabiztosan legyőztük a végig küzdő hazai csapatot. Remélem a most megerősödő csapatszellem a ránk váró nehéz feladatokon is könnyedén átsegít majd minket és így elérjük a kitűzött célt!

2011. 02. 27. NB II -es női bajnoki mérkőzés,  Újkígyós 100 néző
Vezette: Pusztai, Góg
Felföldi István SE - Kézilabda Szeged SE 22:31 (10:15)
KSZSE: ALMÁSI - PUHALÁK 5, DRAXLER O. 6, HOMOKI 4, SZABÓ 1, TÖRÖK 2, HORVÁTH 4. Csere: Mészáros  (kapus),  MIKLÓS 2, GRANDJEAN 3,  DRAXLER D. 3,  Sebestény 1.
Forgó Zoltán: Gratulálok a lányoknak a felszabadult, de ugyanakkor fegyelmezett játékhoz, öröm volt a mai mérkőzés. 
2011. 02. 27. NB II -es női ifjúsági bajnoki mérkőzés,  Újkígyós 50 néző
Felföldi István SE - Kézilabda Szeged SE 23:38 (11:16)
KSZSE: ALMÁSI - BERNÁTSKY 4, PUHALÁK 5, Homoki 4, SEBESTÉNY 7, Török  1, HORVÁTH 6. Csere: MÉSZÁROS  (kapus), SZABÓ 6, DEÁK 2, NÉMET 3, Forgó.
Forgó Zoltán: A taktikai utasítások maradéktalan betartása  nagyarányú győzelemre vezetett.


Nem jutottunk továvább az U14 -es országos elődöntőn Mohácson
Nagyon jó csapatokkal találkoztunk az elődöntőn, ahol nem sikerült megküzdeni a meredek lejtős hazai pályával és az utazásból adódó nehézségekkel. A Győrrel és Dunaúvárossal nagyon jó és hasznos mérkőzést játszottunk.
Készülünk tovább az U15 -ös döntőre.
2011. 03. 13.

Kézilabda Szeged SE

Mohácsi Torna Egylet

16:22 (8:9)

Dunaújváros A

Győri Audi ETO KC

    15:24

Mohácsi Torna Egylet

Dunaújváros A

25:16

Győri Audi ETO KC

Kézilabda Szeged SE

25:20 (13:8)

Dunaújváros A

Kézilabda Szeged SE

19:21 (9:11)

Győri Audi ETO KC

Mohácsi Torna Egylet

16:14


U14 -es csapatunk második helyen jutott az Országos elődöntőbe!
Régiósdöntő
Gyermekbajnokság U14 Szekszárd 2011. 03.06.
Nagy küzdelem és óriási izgalmak után jutottunk tovább a régiósdöntőből.
Eredmények:

KSZSE

Kistelek

8:20

11:5

TAMÁSI KC Ifjúsági Szakosztály

LAJOSMIZSE Fekete István ISE

 

 

TAMÁSI KC Ifjúsági Szakosztály

UKSE Szekszárd ALFA NOVA

24:20

10:9

 

Kistelek

 

 

KSZSE

UKSE Szekszárd ALFA NOVA

22:23

8:8

UKSE Szekszárd ALFA NOVA

-

 

 

 

Kistelek

-

TAMÁSI KC Ifjúsági Szakosztály

19:18

12:9

UKSE Szekszárd ALFA NOVA

-

Kistelek

30:17

16:6

KSZSE

-

TAMÁSI KC Ifjúsági Szakosztály

20:19

12:11

Tovább jutott: Szekszárd és KSZSE.
Az országos elődöntő Mohácson kerül megrendezésre március 13-án
.



Gyermekbajnokság U12 megyei döntő

Csongrád megyében befejeződtek (szivacskézilabda kivételével) a gyermekbajnokság  megyei döntői. 6 csapatunk jutott tovább a régiós döntőbe, melyből már kettő (U15 és U14) az országos elődöntőbe is.
Az utolsó mérkőzésen az SZKKSE -KSZSE 13:9.
A régiós döntőbe második helyen jutottunk, mely Szegeden kerül megrendezésre március 12-én.

Gyermekbajnokság U14 Kistelek 2011. 02.16.
96-os csapatunk két győzelemmel, első helyen jutott a régiós döntőbe.

Szeged KKSE

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

13:22

5:10

KSzSE

Szeged KKSE

21:14

12:7

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

KSzSE

15:18

8:8

2011. 02. 23. OSB mérkőzés Szeged
Kézilabda Szeged SE – SZKKSE 20-26 (10-12)
KSZSE: Tóth – Speth 2, Német 8, Deák 3, Simhercz 2, Koltai, Giricz 3.
Csere: Szántó, SEVARACZ 1, Virág 1, Bajusz, Jankó.
Miklósné Kocsis Éva: Sajnos azok a játékosaim, akiktől jogosan várnám el, hogy húzóemberekké váljanak, messze elmaradtak a jó teljesítménytől. Üveges tekintettel, tompa fejjel játszották végig a mérkőzést, nem tartva be a taktikai utasításokat.





Megérdemelt  Makói győzelem a megyei rangadón!
Vasárnap folytatódott az NB II. -es bajnokság, és  meglepetésnek tűnő vereséget szenvedtünk a Makótól, de nem az, mert kiválóan felkészült, motivált, jó csapat volt az ellenfél.
Mérkőzés játékos szemmel (Szalma Dóra):
A makóiak ellen nagyon kemény mérkőzésre számítottunk, de a vereség eshetősége nem fordult meg a fejünkben. A héten  a felkészülésünk nem volt zőkkenő mentes, és hátrány volt az is, hogy csupán 20 percünk volt bemelegíteni. Ez mind nem magyarázat a vereségre, hiszen 20 lőtt góllal sehol sem tudunk rangadót nyerni, ahogy Gera Norbert is mondta. A támadó játékunk nagyon bizonytalan volt, a sok pontatlan passz miatt nem egy labdát el is adtunk. A hazaiakat nem kellett félteni, több szegedi lány orrát is megtalálták… A játékvezetők úgy osztogatták a kiállításokat mindkét oldalon, mint a cukrot, a második félidőben szinte nem is volt olyan perc, amelyben teljes csapatok álltak volna a pályán egymással szemben. A vereség nagyon rosszul érintett mindenkit, a jövő heti mérkőzést kötelezően hoznunk kell.

2011. 02. 20. NB II -es női bajnoki mérkőzés,  Makó 200 néző
Vezette: Hirth, Kovács
Marosmenti NKSE - Kézilabda Szeged SE 24:20 (13:11)
KSZSE: Szalma D. - PUHALÁK 6, Draxler O. 3, HOMOKI 4, SZABÓ 1, Szalma, Horváth 2. Csere: Almási  (kapus), Tótváradi, Miklós, Grandjean 2,  TÖRÖK 2, Sebestény.
Gera Norbert: Nagyon sok "Ha ..."-val kezdődő mondatot tudnék mondani a mérkőzéssel kapcsolatban amivel más lehetett volna az eredmény. Ami viszont tény 20 lőtt góllal idegenben nem lehet rangadót nyerni. Nagyon akartak és becsülettel küzdöttek a lányok azonban ez most nem párosult jó játékkal. A kihagyott helyzeteink és a technikai hibáink száma meghaladta a 20-at, ezt pedig ezen az estén nem bírtuk el a nagyon lelkesen játszó hazai csapat ellen.
NB II -es női ifjúsági bajnoki mérkőzés,  Makó, 98 néző
Marosmenti NKSE - Kézilabda Szeged SE 25:27 (14:10)
KSZSE: Mészáros - Bernátsky 6 , Répás 1, Tótváradi 4, Giricz 2, Sebestény 4, Kis 3.   Csere: Habenyák (kapus),  Deák 1,  Koltai, Horváth, Puhalák 6.
Gera Norbert:
 Nagyon gyengén és szégyenteljesen játszott a csapat. Lebecsülték játékosaim az ellenfelet akik lelkes játékukkal a végjátékig szorossá tudták tenni a mérkőzést.Gratulálok a makói csapatnak.

A hétvégén folytatódott az NB II -es bajnokság, a sereghajtó, szebb napokat is megért Soltvadkert csapatát fogadtuk. A csapatok céljai ezen a napon mások voltak. A vendégek a nagyarányú vereség elkerülésért küzdöttek, mi pedig taktikai elemek begyakorlására törekedtünk.
A mérkőzés játékos szemmel (Szalma Dóra):
A mérkőzést nem kellő hőfokon kezdtük, ezt többek között betudhattuk a Soltvadkert nem éppen lendületes játékának is. A bizonytalan kezdés azonban nem ejtett csorbát az eredményen, hiszen már az első félidőben is 10 gólos vezetésre tettünk szert. A második félidőben a góljaink száma csak növekedett és a játékunk is egyre magabiztosabbá vált, míg végül 24 gólos győzelemet arattunk az idei év első bajnoki mérkőzésén. Izgatottan várjuk a hétvégi Makó elleni mérkőzést.

2011. 02. 13. NB II -es női bajnoki mérkőzés,  Szeged 100 néző
Vezette: Őry, Sajti
Kézilabda Szeged SE - Soltvadkerti TE  42:18 (18:8)
KSZSE: Szalma D. - Puhalák 4, DRAXLER O. 8, Homoki 6, Sebestény, Forgó 2, HORVÁTH 7. Csere: ALMÁSI, Mészáros (kapusok), Tótváradi 1, MIKLÓS 5, Grandjean 3,  Török 2, Szalma N. 4.
Gera Norbert: Remekül kezdtük a tavaszi szezont. Az első 10 perc hibáitól eltekintve végig komolyan vették a lányok a mérkőzést és önbizalom növelő győzelmet arattak a lelkes soltvadkerti csapat ellen. A jó kezdés lendületet adhat a hétvégi Makó elleni megyei rangadóhoz ami sokkal nehezebb mérkőzésnek ígérkezik mint ez volt.

NB II -es női ifjúsági bajnoki mérkőzés,  Szeged, 50 néző
Kézilabda Szeged SE - Soltvadkerti TE 39:17 (24:9)
KSZSE: Mészáros - KIS 2 , NÉMET 8 , Tótváradi 1, SEBESTÉNY 5, PUHALÁK 9, HORVÁTH 5.  Csere:  Deák 1, GIRICZ 3 ,  Koltai 1, Simhercz 3, Balog 1.
Gera Norbert:
 A mérkőzés jól szolgálta a 95 és 96-os csapatunk felkészülését a gyermekbajnokságra.

OSB mérkőzés Kiskunhalas

OSB-s lányaink tartalékosan utaztak Kiskunhalasra, mert 4 játékos Kecskemétre utazott az U15-ös régiódöntőre. A bál miatti kevesebb alvás is érezhető volt a csapaton.

Kiskunhalas NKSE – Kézilabda Szeged SE  27-19 (12-7)
KSZSE: Tóth – Jankó, Speth 1, DEÁK 11, Simhercz 3, Koltai 1, Sevaracz 3,
Cserék: KÜRTI – Kapitány, Kucsera, Ocskó, Várady, Hajós.

Miklósné Kocsis Éva: Német Mónika és Giricz Laura hiánya nagyon érezhető volt a csapaton, nekik és 95-ös csapatunknak gratulálok a továbbjutáshoz! Halason Deák Vivi teljesítményét szeretném kiemelni, aki végig küzdve a mérkőzést ment előre és lőtte sorba góljait. A többiek kicsit megilletődötten játszottak, voltak akik először voltak OSB mérkőzésen.


Aranyérem Kistérségi Ifjúsági Kézilabda Kupán

Élvezetes és fordulatos mérkőzésekkel búcsúzott a Kistérségi Ifjúsági Kupa az utolsó játéknapon a közönségtől. Mind a harmadik hely, mind pedig az arany érem sorsáról ma döntöttek az érintett csapatok, mind a fiú, mind a lány kategóriákban. A harmadik helyért mindkét kategóriában a kupában még nyeretlen csapatok mérkőztek. Itt mindkét nemnél a Csongrád és a Szentes csapatai mérkőztek és mindkét bronz meccset a szentesi alakulatok nyerték. A döntők párosítása csak részben volt hasonlatos, hiszen a fiúknál a Szentesi Kinizsi "A" csapata játszott a Mindszent együttesével, ahol szoros meccsen a Szentes diadalmaskodott. A lányoknál viszont a Mindszent játszott a  Kézilabda Szeged SE csapatával.  Czesznak György edző által irányított é U10-11-es csapatunk nyerte nagyon nagy csatában a döntőt. Gratulálunk!

Czesznak György: Nagyon örülök az elért sikernek, a lányok szenzációs teljesítményt nyújtottak. Igaz, hogy az ellenfeleink képzése nem hasonlítható össze a nálunk folyó utánpótlás neveléssel, de az az aprócska tény ebben az esetben sem hanyagolható el, miszerint 5-9 évvel idősebb játékosok ellen értük el azt a sikert, akik maguk is több, akár 10 éve kézilabdáznak. Nagyon örülök annak, hogy senkit sem tudok külön kiemelni és dicsérni a csapatból, mert ez azt bizonyítja, hogy kezd a társaság összeszokni és igazi csapatként dolgozni. Ez talán pillanatnyilag a legfontosabb, ha a célkitűzéseinket el akarjuk érni. Ezért az egész U10-11-es csapatot dicsérem meg nagyon-nagyon! Remélem ezzel kicsit kompenzálhatom a mérkőzések alatti "kíméletlen" szigort. Talán a csapat egyik nagy erénye amit nagyon szeretek bennük, hogy nincs a lányokban félelem érzet, bátran nekimennek az akár kilenc évvel idősebb és akár kétszer akkora ellenfélnek is ha azt kérem tőlük. Remélem jól érzem, hogy elkezdett kialakulni köztünk a kölcsönös bizalom, amit szintén nagyon fontosnak tartok. Feltétel nélkül elhiszik, ha azt mondom jobbak vagyunk egy csapatnál, akkor az úgyis van, és ha kell "felszedik a parkettát is a teremben" a győzelem érdekében. Ami nagyon pozitív, hogy a 2000-s korosztály is átveszi ezt a mentalitást és így egy valósan jó képességű 18-20 fős kerettel tudunk dolgozni és ennek a munkának remélem hamarosan meg is lesz a jól megérdemelt gyümölcse.
 -     Köszönöm lányok, hajrá KSZSE     -
Részletes eredmények:
Első játéknap: Szentes-Mindszent (lány) 13-14, Kinizsi II.-Mindszent 14-21, KSZSE-Csongrád (lány) 26-19, Kinizsi I.-Csongrád (fiú) 22-17.
Második játéknap: KSZSE-Szentes (lány) 22-20, Kinizsi I.-Kinizsi II. (fiú) 33-21, Csongrád-Mindszent (lány) 12-21, Csongrád-Mindszent (fiú) 19-27.
Harmadik játéknap: Szentes-Csongrád (lány) 28-13, Kinizsi II.-Csongrád (fiú) 26-23, Mindszent-KSZSE (lány) 21-22, Mindszent-Kinizsi II. (fiú) 15-18.
Végeredmény:
1. KSZSE
2. Mindszent
3. Szentes
4. Csongrád

A  kilencvenkilenc-kétezres csapatunk csütörtökön Szentesen vendégszerepelt a Szentesi Kistérségi Ifjúsági Kupán.

Túl az első játéknapon a lányok küzdelmei a várakozásokhoz mérten alakultak. A KSZSE a Csongrád csapatával találkozott, míg a Szentes a Mindszent csapatával mérkőzött. A Szentes nagy csatában az utolsó percben megítélt, majd a Mindszent által értékesített büntető révén egy gólos 13-14-es vereséget szenvedett. Míg a 99-2000-es csapatunk magabiztosan legyőzte a Csongrádi Kézilabda Se csapatát, így az első játéknap után megérdemelten vezeti a tabellát.

Az első meccsen mondhatni könnyű dolgunk volt, a lányok jó formában vannak folyamatosan játékban vannak megvan a megfelelő meccsrutinjuk is ami nagyon fontos. A Csongrád csapata hiába volt sokkal idősebb a Szegedi lányoknál, azok mind technikailag mind taktikailag, erőnlétileg és nem utolsósorban küzdeni akarásból is ellenfelük fölé tudtak emelkedni. Megbízható lendületes játékkal ugyan ,de mégis sok hibával játszva hozták a kötelezőt. A következő két fordulóban nem lesz ilyen könnyű dolgunk, mert mind a Szentes, mind a Mindszent csapata komolyabb játékerőt képvisel. Természetesen mindent meg fogunk tenni a győzelemért, senkinek nem adjuk csak úgy oda a 2 pontot, szándékunk szerint még egyet sem. Az igazság az, hogy a cél az Ifjúsági Kupa megnyerése. Ha ez sikerülne az biztos nagy lökést adna a csapatnak a Gyermekbajnokságban történő szerepléshez.

Kistérségi Ifjúsági Kézilabda Kupa. A második fordulója után már csak két csapat 100%-os, a Mindszent Ifi csapata és a KSZSE U10-11-esei.

A második játéknapon részleges meglepetést hozott. A Mindszent a Csongrád csapatával találkozott, míg a Szentes a Kézilabda Szeged SE csapatával mérkőzött. A Mindszent a várakozásokhoz mérten könnyedén 21-12-re verte a Csongrád csapatát. Azonban a nap rangadója  a Szentes - KSZSE  mérkőzés sokak számára meglepetéssel zárult. A Szeged gyors lendületes játékával gyorsan meggyőző 7-1-es vezetéshez jutott. Ezt azonban a Szentes nem egészen így gondolta. És mindent egy lapra feltéve, próbált erő feletti védekezéssel labdát szerezni, majd testi erejüket kihasználva gyors egyszemélyes "kamikáze" jellegű lerohanásokkal kapura törni. Ez meglepte a Szegedi lányokat, ilyen játékelem az ő korosztályukban még ilyennel nem találkoztak. Mire sikerült erre a stílusra megtalálni az ellenszert az előnyük nagy része ráment. Így a Szentes felzárkózott három gólra. A Szegediek megfizették a tanulópénzt, de megtanulták a leckét, innentől kezdve rendre megfékezték az ilyesfajta akciókat és a mérkőzés belesodródott egyfajta sablonos de mégis izgalmas mederbe. Hol a Szentes góljára válaszolt gyors góllal a Szeged, hol pedig a labdavesztést követő akciót védekezte ki a Szentes. Egyszóval innentől kezdve fej-fej mellett haladt mindkét csapat gólszerzése. A mérkőzés nem is dőlt el  valósan a 38. percig.  Ekkor a  Szeged  egy kulcsfontosságú támadást védekezett ki három gólos előnynél, igaz nem sietett az újabb gólszerzéssel, úgy eldugta a labdát, hogy azzal  a Szentes 40 mp.-ig nem is találkozott és ezzel megnyerte a találkozót. A Szentes mindent megpróbált, az utolsó egy percben három gól is esett de  ebből egyet  a  Szeged lőtt így kétgólos előnnyel 22-20-ra nyerte a rangadót.

Tudtuk, hogy a második meccsen nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Szentes jobb csapat a Csongrádnál,  több képzettebb játékossal rendelkezi és  több idősebb játékosa is van mint a Csongrádnak. Nagyon sokat készültünk a mérkőzésre, és úgy mentünk fel a pályára, hogy gyorsabbak vagyunk az ellenfélnél, komolyabb technikai tudással rendelkezünk valamint nem veszíthetünk mert mi meg akarjuk nyerni ezt a kupát. A lányok ezek tekintetében játszottak és megmutatták joggal "nevezik" őket Megye válogatottnak. Maximálisan elégedett vagyok a játékosaim teljesítményével, fantasztikus volt amit a pályán nyújtottak. Az biztos ez a mérkőzés rengeteg tapasztalatot adott a lányoknak és az önbizalmukat  is maximálisan helyre tette. Már csak egy lépésre vagyunk egy nagy eredménytől, igaz valósan ez a lépés lesz a legnehezebb. A mindszent is jó csapat és  mivel ő is 100%-os nem szeretné kiadni a kezéből a kupagyőzelmet. Nagyon kemény meccsre számítunk ahol nem lesz könnyű győznünk, úgy gondolom  fegyelmezett védekezéssel és a szélső játékunk előtérbe helyezésével a Mindszent fölé kerekedhetünk, fontos, hogy lélekjelenlétünk  a helyén legyen  akkor 1-2 gólos győzelemmel megnyerhetjük a Kupát. A Mindszent nem jobb csapat a Szentesnél, ezt mutatja az egymás ellen játszott szoros mérkőzés ahol az utolsó percben értékesített büntetővel tudott nyerni 14-13-ra. Bárhogy is lesz Győzni jövünk csütörtökön, mert ha ez sikerülne az biztos nagy lökést adna a csapatnak a Gyermekbajnokságban történő szerepléshez, mondta Czsesznak György a KSZSE  edzője.

Állás a második játéknap után:

1. Mindszent

2. KSZSE kilencvenkilenc-kétezer

3. Szentes

4. Csongrád


U10 -es korosztály Hódmezővásárhely 
Tovább jutás első helyen, mely a várakozásoknak megfelelő történt, bár a HLKC elleni mérkőzés kicsit szorosra sikerült.

A megyei döntőből két csapat jutott tovább a három megyét összefogó Régiódöntőbe. Elszomorító kissé, hogy már a verseny előtt lehetett tudni, hogy alakul a döntő rangsora. Ez persze nem azért volt így mert bármi is meg lett volna előre beszélve, hanem azért mert sajnos a megyében eléggé papírforma szerint zajlanak a versenyek. A Dorozsma egy nagyon ügyes, de fiatalabb korosztállyal tudott nevezni a versenyre, nekik nem igazán volt esélyük a másik két csapat ellen még a pontszerzésre sem. Ennek ellenére szép játékot mutatva tetszetősen játszottak aminek később biztos megtapasztalják az előnyét, most ez csak a III. helyre volt elég. A Vásárhely a várakozásokhoz mérten a II. helyen végzett és ezzel megszerezte a jogot a Régiódöntőn való szereplésre. A Vásárhely jó csapat, komoly egységet tud kovácsolni egyes mérkőzésekre, de kevesebb meghatározó játékossal rendelkezik mint a KSZSE, és ez rendre eldönti az egymás elleni meccseket. A Megyei Bajnok viszont igazolva a papírformát a KSZSE lett éppúgy mint januárban az U11-es korosztályban. 

Czesznak György:

Szokásunkhoz híven az első mérkőzésen szundikáltunk, igaz ez most nem a korai kelésnek volt betudható. A kétezreseinknek ez volt a héten a 6. munkanapjuk. Elképzelhető, hogy a csütörtöki kupameccs és a  péntek délutáni két órás edzőmeccs nyomta rá kicsit a bélyegét a csapatra. Az előzőt a Csongrád ificsapatával az utóbbit a kisteleki 99-es fiúkkal és a 98-as lányokkal játszottunk. Igaz ebből a valós játék csak 60 perc körül volt a másik felét a kilencvenkilenceseink játszották. A mérkőzést jól kezdtük, 7 perc elteltével háromgólos előnnyel állhattunk a büntető dobáshoz, és itt kezdődött a valós kálváriánk. Egymás után három büntetőt hagytunk ki ami után a Vásárhely gyors indításokkal és három góllal büntetett. Így a 12. perc körül mondhatni 7-7-ről újra kezdhettük a mérkőzést. Ez a Hlkc-nak nagy lökést adott, oroszlánként védekeztek, alaposan megnehezítve a gólszerzőink dolgát. A végkimenetelt tekintve aggodalomra nem volt okunk, végig kézben tartottuk a meccset. Ami elszomorító, hogy megint magunk tettük nehézzé a "rangadót", ha belőjük a megítélt büntetőinket a HLKC a 10. perc körül összeomlott volna és hasonló eredményt lehetett volna elérni ellenük mint a Főnix Kupán. Két hét alatt nem tudott változás történni egyik csapat tudásában sem, valószínűleg a mieink fejében még nagyon frissen élt a Debreceni nagyarányú győzelem emléke, ami egy visszafogottabb teljesítmény nyújtására sarkalta őket. Ezt el kell felejtenünk és minden meccsen a maximumot kell adnunk, hogy elérjük céljainkat.

A Dorozsma ellen minden simán ment, nagyon sok lehetőséget kaptak a keretbe került fiatalabb játékosok is, akik nagy pályás  tornán most vettek részt először. Az első sorunk is már felpörögve élvezettel szlalomozott a kisebb Dorozsmaiak között. Reméljük lesz még rá alkalmunk a Régiódöntőben is ilyen forma örömjátékot látni.

Eredmények: KSZSE - HLKC 14:12, SZKKSE - KSZSE 8:25, HLKC - SZKKSE 23:2



Első sor: Dömösi Petra, Gedai Csenge, Csáki Zsófi, Miklós Bianka, Frányó Laura 2, Kócsó Petra

Álló sor: Koncz Csenge, Bognár Anna 12, Szokolai Bettina 8, Kovács Noémi 6, Koltai Rebeka 7, Simon Armilla 2, Török Lili, edző: Czesznak György

III. KSZSE JÓTÉKONYSÁGI BÁL

2011. február 5-én megrendeztük a III. KSZSE jótékonysági bált. Helyszín az Üveg-vár étterem volt. A remek hangulatú rendezvényen közel 150 -en vettünk részt.  Köszönjük a szervezők, de legfőképpen Miklósné Kocsis Éva áldozatos munkáját. Továbbá köszönet  minden részvevőnek, hogy jelenlétével, adományaival hozzájárult a sikeres lebonyolításhoz.

Az egyesület vezetősége nevében: Forgó Zoltán elnök





A bálról bővebb beszámolót Czesznak György készített: 
A rendezvény  immár harmadik alkalommal teremtett jó alkalmat a kézilabdát művelő és szerető sportbarátoknak, hogy pár vidám, jó hangulatú és felejthetetlen órát töltsenek együtt, most a sportpályától távol is. Közel 150 fő szórakozott a színvonalas rendezvényen. Itt most nem az erőnlétről a taktikáról és a technikáról folyt a diskurzus. Igaz akarva akaratlanul ezek az elemek is előkerültek, csak éppen ki-ki az étellel és itallal megrakott asztal mellett taktikázott, ill. a táncparketten technikázott és mutatta be páratlan erőnlétét. Egy biztos aki ott volt annak nem volt oka panaszra, jól csak az nem érezte magát aki nem is akarta. Megvallom én ilyet nem láttam
Este 18h-tól gyülekeztek a vendégek, zömmel az egyesület sportolói, vezetői, edzői és azok szűk családtagjaik, az adott korosztályok edzői fogadták őket. Majd miután mindenki megérkezett és elfoglalta a helyét Forgó Zoltán az egyesület elnöke megnyitotta a 3. KSZSE bált. Ezt követően rövid videó vetítésen bemutatták az egyesület elmúlt 6 év főbb történéseit. Szerencsére volt mit bemutatni, a lányok rengeteg tornán szerepeltek és rengeteg szép eredményt értek el.
Ezután a vacsora következett ami többféle nagyon finom fogásból állt, mindenki megtalálta a saját szája ízére valót. És persze ki-ki a kedvére való "kísérőt" is megpróbálta beszerezni. De hát így vacsora tájt valamivel a hanglatot is kellett emelni ugyebár. Ahogy szépen lassan a vacsora véget ért és a kísérők száma nőtt, úgy nőtt a táncparketten mutatványozók száma is. Lassan lassan megtelt a táncparkett és ki-ki "technikai tudásához" mérten akár két  ingváltásig ropta a talpalávalót. Kicsik-nagyok, szülők-gyerekek, persze az utóbbiakat nehezebb volt táncra bírni, mert állítólag ez már nem divat és "ciki".
Mikor mindenki alaposan kifáradt, úgy 23h-körül jöhetett a nap fénypontja a tombolasorsolás, ahol rengeteg hasznos és értékes nyereményt lehetett megnyerni. Fődíj két a Pick Szeged kézilabdázói által dedikált kézilabda volt  A nyeremények kisorsolásában két majdani kézilabdás csillag segítkezett, mérhetetlen felelőségtudattal és élvezettel.
Ezután tovább folyt a mulatság ki-ki erőnléte szerint hajnal háromig mulatozhatott. Ami biztos több ilyen csapat és közösségerősítő "tréningre" lenne szükség, hiszen amit nagyon akar az ember az előbb utóbb sikerül. A magyar kézilabdának pedig manapság legjobban összefogásra van szüksége.
-     Hajrá KSZSE, hajrá Magyar kézilabda     -


Országos Ifjúsági Kupában a legjobb a 8 közé jutottunk!

Nagyiramú, magasszínvonalú mérkőzésen sikerült  magasabban jegyzett vendégeket legyőzni úgy, hogy a továbbjutás egy pillanatig sem volt kérdéses, mert végig koncentráltan és kiemelkedően játszottunk.  
A nyolc közé jutott csapatok: FTC, Debrecen, Győr, BP. Spartacus, Tököl, Cornexi, Szent István BP., Kézilabda Szeged SE

2011. 02. 02. 16:30 Szeged, Etelka sor

Kézilabda Szeged SE - Békéscsaba NKSE  30:22 (16:9)
KSZSE: ALMÁSI-DRAXLER D. 6, FORGÓ 10, HOMOKI  5, SZABÓ 1, DRAXLER O. 4, HORVÁTH  1. Csere: MÉSZÁROS P. (kapus), NÉMET 1, SEBESTÉNY 2, BERNÁTSKY.

Gera Norbert: 
Amióta a csapatnál dolgozom ilyen érett és taktikailag fegyelmezett játékot nem produkáltak a játékosaim mint a remek békéscsabai csapat ellen. 60 percen keresztül az erőnket remekül beosztva magas színvonalon kézilabdáztunk.Valamennyi játékosom, az 1 gólostól a 10 gólosig extra teljesítményt nyújtott. Fegyelmezett és agresszív védekezésünk fantasztikus kapusteljesítménnyel párosult ami teljesen elbizonytalanította az NB I-es bajnokságban is vitézkedő csabai játékosokat.
Egy lépésre vagyunk attól,hogy tényleg valami nagy dolgot vigyünk véghez.Várjuk a sorsolást és a következő ellenfelet. Bárki is jön hozzánk, ezzel a teljesítménnyel mindenkinek méltó partnerei leszünk.


U12 es korosztály csongrád megyei döntője

            

Végeredmény: 1. SZKKSE, 2. KSZSE Eszik Optika 3. Kistelek, 4. KSZSE 99

Szeged KKSE

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

16:12

KSzSE  99

Szeged KKSE

13:18

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

KSzSE 99

18:12

KSzSE  99

KSzSE Eszik Optika

13:27

10:16

 

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

KSzSE Eszik Optika

12:12

7:6

  

Szeged KKSE

KSzSE Eszik Optika

13:9

9:4

 


Puhalák Szidónia

Horváth Dorka
Horváth Dorka és Puhalák Szidónia meghívást kapott a magyar női serdülő válogatott felkészülésére, mely Budapesten lesz 2011. 02. 10-én.

Program:
8,45 találkozó
9,00-11.00 edzés , antropológiai felmérés
11,30-12.00 ebéd
13,30-15,00 edzés

Gratulálunk, és jó munkát lányok!

Bravúros továbbjutás Kecskeméten 1. helyen!
A legidősebb korosztályban megrendezett régiós döntőben közel egyformán kiváló csapatok szerepeltek, ahol magasszínvonalú mérkőzéseken dölt el továbbjutás.
Az első mérkőzése a Tamási ellen nehezen lendültünk játékba, többször vezetünk 2-3 góllal, de mindig felzárkóztak a tolna megyeiek. A végjátékból jól jöttünk ki.
A második meccsen az UKSE ellen beragadtunk az elején, és az  összeszedett hátrány végig megmaradt, illetve még nőtt is.
A harmadik mérkőzést az örök rivális Kistelek ellen   játszottuk, ahol már az életben maradásért kellett közdeni. Óriási csatában győztünk, visszavágva a múlt heti vereségért.
Az utolsó mérkőzésen a továbbjutás volt a tét a házigazda,  ifi válogatott Korsós Dorina által vezérelt Kecskemét ellen. Az első félidőben 10:8 volt a javukra.
A második félidőt  9:1 -re nyertük, hihetetlen védekezésünknek köszönhetően, így  mérkőzést is.
A nap utolsó mérkőzésén eldőlt, hogy a Kézilabda Szeged SE az első, míg a Kistelek a második helyen jutott az országos elődöntőbe.
Gera Norbert: 
Ha 1 szóval kellene jellemeznem minden egyes mérkőzést akkor az úgy nézne ki, hogy a tamási mérkőzés - idegesség, szekszárdi mérkőzés - ámokfutás, kisteleki mérkőzés - akarat, kecskeméti mérkőzés - iskolajáték.
Minden egyes mérkőzésen megcsillantottunk valami erényt  (kivéve a Szekszárd ellen) amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy csapat sikeres legyen. Ha egy csapat ezeket az erényeket folyamatosan minden mérkőzésen egyszerre tudja kidomborítani, akkor nagyon komoly eredményeket érhet el. Mindenki hozzá tett valamit a sikerhez, annak meg külön örülök, hogy a "kicsik" közül Németh Mónika és Giricz Laura bejátszotta magát ebbe a csapatba. Gratulálok a lányoknak a  sikerhez és remélem ez egy nagy lökést fog adni a csapatnak, ami kitart egészen a szegedi országos döntőig.
U15

 

játékidő: 2x15 perc

Kecskeméti Sportiskola

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

13:15 

Tamási KKE 

KSzSE

 13:16

UKSE  Szekszárd

 19:20

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

 21:15

KSzSE

UKSE Atomerőmű Szekszárd

 16:23

Kecskeméti Sportiskola

Tamási KKE 

 19:10

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

KSzSE

 14:18

UKSE Szekszárd

Tamási KKE 

 22:8

Kecskeméti Sportiskola

KSzSE

 11:17

UKSE 

TKIKI Kisteleki Ált. Isk.

 14:17





ERIMA Országos Gyermekbajnokság Csongrád megyi döntő

1997 -es csapatunk két győzelemmel és egy vereséggel jutott a megyei döntő elődöntéjébe.  A megyei elődöntőn vereséget szenvedtünk az SZKKSE -től, így nem jutottunk tovább a megyéből, harmadik helyen végeztünka Kistelek büntetőkkel való legyőzése után.
2010. 01. 29. Szeged, Etelka sor

820

U13L

KSzSE- ECOMETER

Szeged KKSE-Zsombó III.

24-11

(12-6)

910

U13L

Szeged KKSE-Zsombó I.

Fontos Sándor Ált.Isk

29-9

(19-2)

1050

U13L

KSzSE - ECOMETER

Fontos Sándor Ált.Isk

34-6

(25-4)

1230

U13L

Szeged KKSE-Zsombó III.

Fontos Sándor Ált.Isk

24-8

(9-5)

1410

U13L

KSzSE-ECOMETER

Szeged KKSE-Zsombó I.

15-22

(10-11)

 U15 TKIKI Kisteleki Ált. 

KSzSE

23:21

12:11

Megyei elődöntő:

U13L1

KSzSE

-

Szeged KKSE-Zsombó II

15:20

10:9

U13L2

SZKKSE-Zsombó I.

-

TKIKI Kisteleki Ált.Isk.

21:11

9:5


5. helyért

 

 

HLKC

-

Szeged KKSE-Zsombó III

 

 

3. helyért

1050

 

U13L1 vesztese/ KSzSE

-

U13L2 vesztese/ TKIKI Kisteleki Ált.Isk.

24:23

10:9

1. helyért

1140

 

U13L2 győztese/ SZKKSE-Zsombó I.

-

U13L1 győztese/ Szeged KKSE-Zsombó II

22:9

16:3


1995 -ös csapatunk nagy csatában alulmaradt a Kistelekkel szemben, így másodikként jutott a kecskeméti régiósdöntőbe.


95-ös csapat

97-es csapat


FŐNIX KUPA DEBRECEN
Aranyérem és 5. hely a Főnix kupán!
1999-es és 2000 -es csapatunk a szülők támogatásának köszönhetően részt vett a debreceni FŐNIX kupán, mely 2011. 01. 28-30 -án került megrendezésre. Mind két korosztályban komoly mérkőzéseket játszottunk az Ország legkiválóbb csapataival. 99-es csapatunk kissé tartalékosan utazott el, így az eredmény a várakozáshoz közeli.
2000-es csapatunk a nagy nevű ellenfeleink általános megdöbbenésére (FTC és Debrecen legyőzése) pontveszteség nélkül hódította el  a FŐNIX kupát.

1999 es korosztály végeredmény:

1. Szombathelyi Sportiskola
2. Debreceni SC– SI
3. FTC Bp.
4. UKSE Szekszárd - Tzk Birtok
5. Szeged KSZSE
6. Angyalföldi SI és DSE
7. Orosháza KSC
8. Ózd Lóczi DSE

2000-es korosztály:
1. Szeged KSZSE
2. Hódmezvásárhelyi LKC
3. Ózd Lóczi DSE
4. FTC 1
5. FTC 2
6. Nádudvari SC
7. Debreceni SC– SI
8. Angyalföldi SI és DSE
9. Ikervár Student Comfort KUK
10. Szombathelyi Sportiskola
11. UKSE Szekszárd – Adri-Épker

RÉSZLETES BESZÁMOLÓ
Az idén 4. alkalommal rendezték meg Debrecenben a Főnix Utánpótlás Kézilabda Kupát. A rendezvény "rövidke" élete alatt az idei évre már az ország legnagyobb és legszínvonalasabb tornájává nőtte ki magát. Az idén csaknem száz csapat vett részt a küzdelmeken. Ez talán a rendezők figyelmességének és precíz szervezésének köszönhető. Hibát csak a játékvezetés eseti "színvonaltalanságában" lehetett találni de remélhető erről a házigazdák közvetlenül nem tehetnek. Ha ezt a problémát sikerül orvosolni, valószínű hosszú évekig a Főnix Kupa lesz az ország legjobb utánpótlás tornája.

Két korosztályban indítottunk csapatot, versenybe szállt az U10 - es és az U11- es korosztály is. . Mind a két csapat nagyon erős ellenfelekkel került szembe, mind a két korosztályban részt vett az FTC, Debreceni SI, Szombathelyi SI, Szekszárd és az Angyalföldi SI is a KSZSE mellett, akik az ország legjobb csapatainak számítanak. A 3 napos küzdelemsorozaton megközelítőleg 360 mérkőzést játszottak le a csapatok, ez nagyon nagy szám. Nem csoda, hogy vasárnap mindenki hulla fáradtan indult haza, ki-ki több száz km.-re. Az biztos, megérte végigcsinálni, hiszen felbecsülhetetlen tapasztalatokkal lett gazdagabb minden résztvevő. Az U11-es csapat kissé tartalékosan érkezett meg a tornára, de szerencsére van olyan jó játékosállomány, hogy így is egy-két U10-es korú játékossal megsegítve tisztesen tudott a csapat szerepelni. Mindenkivel partiban voltunk és szoros meccseket játszottunk, sőt a forgatókönyv minden mérkőzésen hasonló volt: 3-4 góllal vezettünk majd onnan, eladva az előnyt az ellenfelet magukra húzva saját dolgunkat nehezítettük meg. Sajnos két mérkőzésen ez bizony mindkét pont elvesztésébe került. Végül két győzelemmel egy döntetlennel és két vereséggel az 5. helyen végzett a csapat. A lányok és a szülők kissé csalódottak voltak, a célkitűzés a dobogó valamelyik fokának megszerzése volt náluk.

Az U10-ek viszont az ellenkezőjét cselekedték. Már a csoportbeosztás is komoly aggodalomra adott okot, hiszen mind az FTC, Debreceni SI és a Szombathelyi SI is a mi csoportunkban tanyázott. Mivel a korosztályban három csoport indult, így csak a csoportelsőknek volt lehetősége az első helyért harcba szállni. Ezek nagyon kemény feltételek, elég egy apró botlás és akár az ország legjobb csapata egyből a 4-6. helyért játszók között találja magát. Azonban ez most nem így történt. Az ország egyik legjobb U10-es csapata nem botlott meg, sőt történetesen már a második nap megnyerte a tornát az  FTC a Debreceni SI és a Szombathelyi SI csoportban történő legyőzésével. Így kényelmesen hátradőlve várhattuk a vasárnapi folytatást. A hármas döntő már csak a szórakozásról szólt, hiszen ott két küzdelemből ötösre vizsgázó, de képességeiben jóval gyengébb csapattal mérkőztünk meg. Bemelegítésképpen az Ózd csapatát utasítottuk magunk mögé, majd a Hódmezővásárhelyi HLKC csapatára mértünk nagyarányú 10-22 -es vereséget. Így a tornán végig magabiztosan játszó 2000-es születésű csapatunk veretlenül hódította el a 4. Főnix Kupát.

Czesznak György:

Mind a két csapatom jól teljesített a tornán. Sajnálatos, hogy az U11- ek nem tudtak teljes csapattal kiállni, ha ez sikerült volna talán be lehetett volna azt a hajót is kormányozni a dobogó valamelyik fokára. Persze tudom a ha -val kezdődő mondatoknak nem sok értelme van. Sajnos az utazó keretből is többen betegeskedtek a tornát megelőző héten és volt aki a torán is 70%-os állapotban vett részt. Ilyen erős mezőnyben ezt nem lehet elbírni, igaz két U10-es lánnyal remekül kiegészítettük a csapatot igaz nekik így mind a két korosztály összes meccsén játszaniuk kellett, de ezt tökéletesen megoldották. A probléma talán a túlzott és később kicsit görcsös akarássá átcsapó elszántsággal volt. A lehetőség mind a két vesztett meccsünkön megvolt, mind a két meccsen 3-4 góllal is vezettünk, de a kritikus pillanatokban a nagy akarás pontatlanságot idézett elő. De ez törvényszerű általában, ha valaki nagyon be akarja dobni a büntetőt akkor az rendre kimarad. Most 5-en, 6-an is nagyon beakarták! Ennyi gól nem is hiányzott a továbbjutáshoz. Azonban az 5. hely szerintem nagyon jó eredmény egy ilyen erős mezőnyben, a keret csak pár hónapja állt össze és most még az is hiányos volt. Ebből az eredményből sokat fogunk építkezni és az -ra remélhetőleg már ilyen hibák nem fognak becsúszni.

Az U10-ek szereplése magáért beszél, egy ilyen rangos tornát az összes ellenfél legyőzésével megnyerni csak bizakodásra adhat okot. Igaz sokak szerint a csoportmeccsek előtt nem mi voltunk a favoritok, de a végjáték mégis az én elképzelésem szerint alakult. A lányok határozottak és magabiztosak voltak, persze ők is sok hibával játszottak de ez nem baj ha az ellenfeleket még többre tudjuk rákényszeríteni. Ez most tökéletesen sikerült. Természetesen ez azért még nem garancia arra, hogy ezentúl mindig megverjük a Fradit meg a Debrecent de az biztos, hogy jó eséllyel szállhatunk harcba az-ban, ahol a célkitűzés az Országos Bajnoki cím megszerzése. Igaz addig még hosszú az út és sok csatát meg kell vívni még de az biztos, hogy a KSZSE-vel már minden csapatnak számolnia kell aki a bajnoki címre pályázik.

-     Hajrá csajok, Hajrá KSZSE     -


Fotók: hajduonline



Kiskuhalas nyerte Vasárnap (2011. 01. 30.) a felkészülési mini tornát. A mérkőzéseket  nagy iram, sok gól , szép megoldások jellemezték. Köszönjük magasabb osztályban játszó vendégeinknek, hogy megtisztelték egyesületünket a tornán való részvétellel.
 
Eredmények:

Kézilabda Szeged SE (NB II) – Kiskunhalas NKSE (NB I/B) : 25-31 (12-15)
A Kézilabda Szeged SE gólszerzői: Homoki 5 (2), Draxler D. 4, Draxler O. 4, Forgó 3 (1), Horváth 3, Miklós 3, Grandjean 2, Szalma N. 1.
Edző: Gera Norbert.
A Kiskunhalas NKSE gólszerzői: Dr. Karsai 7, Barna 5 (1), Kurgyis 5, Domokos 4, Takács 3, Virág 3, Gál 2, Katona 1, Kokas 1.
Edző: Varga József.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 7/3, ill. 1/0.

Orosházi Stílus SzK (NB I/B) – Kiskunhalas NKSE: 35-43 (12-23)
Orosházi Stílus SzK: Dávid – Gregus 4, Krivik 4, Kovács B. 4, Kránitz O. 2, Kránitz A. 10 (2), Héjjas 7 (1).
Csere: Csapó 3 (1), Körmendi, Szabó 1.
Edző: Farkas József.

A Kiskunhalas NKSE gólszerzői: Domokos 10, Dr. Karsai 9 (1), Barna 4, Katona 4 (2), Kokas 4 (1), Takács 3, Vikor 3, Karsai 2, Virág 2, Gál 1, Tóth 1.
Edző: Varga József.
Kiállítások: 2, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 7/4.
Kézilabda Szeged SE – Orosházi Stílus SzK: 34-35 (16-15)
A Kézilabda Szeged SE gólszerzői: Török 6, Puhalák 5 (3), Tótváradi 5, Draxler O. 4 (1), Homoki 4 (2), Horváth 4, Szalma N. 4, Grandjean 2.
Edző: Gera Norbert.
Orosházi Stílus SzK: Dávid – Krivik 3, Csapó 2 (1), Kránitz A. 7 (1), Kránitz O. 9, Gregus 2 (1), Héjjas 6 (1).
Csere: Kovács B. 4 (1), Szabó 1, Körmendi 1.
Edző: Farkas József.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 9/6, ill. 6/5.


Draxler Orsolya

Draxler Dorottya

Jelentősen erősödött NB II -es csapatunk

A mai napon eldölt, hogy  két  fiatal tehetség, Draxler Orsolya és Draxler Dorottya egyesületünkben folytatja  pályafutását. Mindketten Orosháza Stílus NB IB -s csapatától érkeztek, korábban a HNKC csapatát erősítették.

(fotók: Orosháza Stílus)


OSB mérkõzést felkészülésnek szántuk a 95-ös régiós döntõre a tabellát pontveszteség nélkül vezetõ orosháziak ellen. A vereség ellenére a mérkõzés elérte célját. Gyõzelem azért maradt el, mert többen komoly szerepet kaptak az NB I -re készülõ Kiskuhalas elleni mérkõzésünkön is.
 
2011.01.30. Etelka-sor OSB mérkõzés
Kézilabda Szeged SE – Orosháza Stílus21:23  (13:15)
KSZSE: VÁRHIDI - Bernátsky 4, PUHALÁK 7,  SEBESTÉNY  2, TÓTVÁRADI S. 4, HORVÁTH 2, Kis 1. Csere: Szántó (kapus), Deák, GIRICZ, Simhercz 1, Német, Balog.
Gera Norbert:
A veretlenül listavezetõ Orosházi döntõen 94-es csapat ellen nagyon szépen helytálltak  a 95-96-os gyerekbajnokságra készülõ  lányok. A végjátékban ha kicsit pontosabbak, és döntõ szituációkban nem hibáznak meglepetés is születhetett volna.


OSB mérkõzés Gyula, 2011. 01. 20.
Gyulai SE – Kézilabda Szeged SE 28–19 (13–10)
KSZSE: TÓTH – Speth 2, NÉMET 4, DEÁK 7, SIMHERCZ 2, Koltai, GIRICZ 4.
Csere: Molnár, Kürti (kapusok), Sevaracz, Kucsera, Várady, Ocskó.
Miklósné Kocsis Éva: A fizikálisan sokkal erõsebb gyulai csapat ellen, nagyon bátran kezdtek lányaim. Támadásban nagyon szép dolgokat láttam tõlük, sajnos a védekezés, hullámzó volt. A hazai csapat kemény és gyakran durva védekezése teljesen felõrölt bennünket a mérkõzés végére. A vereség ellenére elégedett vagyok a lányok teljesítményével.

OSB mérkõzésen csapatunk nagyon tiszteségesen küzdve, szoros mérkõzésen szenvedett vereséget a bajnokságban második helyen álló nagyon jó erõkbõl álló orosházi csapattól.
 
2011.01.16. Etelka-sor OSB mérkõzés
Kézilabda Szeged SE – Orosháza KSC 20-26 (10-13)
KSZSE: TÓTH – Speth 1, NÉMET 5, DEÁK 1, SIMHERCZ 2, Koltai 1, GIRICZ 10
Csere: Molnár (kapus), Kálmán, Bajusz, Kapitány, Sevaracz, Kucsera, Virág.

Miklósné Kocsis Éva: A vereség ellenére megdicsértem a lányokat a mérkõzés végén. Küzdöttek, akartak, keményen védekeztek. Szép cseleket, és páros kapcsolatokat láttam tõlük. Sajnos átlövéseink és szélsõ lövéseink most nem jöttek be, fogjuk gyakorolni. Szeretném kiemelni Tóth Annamária teljesítményét, aki egy éve állt be a kapuba, és remek teljesítménnyel rukkolt elõ. Köszönöm az orosházi szülõk dicsérõ szavait, nagyon jól esett!



2011.01.12-én elhalasztott OSB mérkõzést játszottunk Kiskundorozsmán.


Döcögõs kezdés után nagyarányú gyõzelmet arattunk úgy, hogy mindenki játéklehetõségehez jutott.
SZKKSE – Kézilabda Szeged SE 26 – 35 (7- 15)
KSZSE: HABENYÁK - BERNÁTSKY 5, PUHALÁK 6, TÓTVÁRADI 7, SEBESTÉNY 5, Simhercz 1, GIRICZ 4 Csere: Szántó (kapus), Tóth (kapus), NÉMET 6, Koltai 1, Speth, Virág, Sevaracz



BUDAPEST CUP Régióválogatottak tornája – 2010.12.27-29.

A két ünnep között a Budapesti Kézilabda Szövetség rendezésében, a Nemzeti Sport Intézet és az MKSZ támogatásával ismételten megrendezésre került a BUDAPEST CUP Régióválogatottak tornája Budapesten. Hétfõn a csoportmérkõzések, kedden az elõdöntõk és szerdán a helyosztó mérkõzések kerültek lebonyolításra. A leányok versenyében az 1996-ban és késõbb, a fiúknál az 1995-ben és késõbb születettek vettek részt. A torna nagyban segítette a serdülõ korosztály tehetségkutató kiválasztását, a serdülõ válogatottak kialakítását. A Budapest Cup 2010. évi résztvevõi: Adorján JánosAmbrus Péter régió, Csiszár László régió, Kovács László régió, Kulcsár Anita régió, Sterbinszky Amália régió, Tóth László régió, Zákányi Bálint régió.

Az  Ambrús Péter (Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád megye) régiós válogatottba Farkas József kiválasztó edzõtõl meghívást kapott Balog Barbara, Bernátsky Regina, Horváth Dorka és Puhalák Szidónia.
régió,

RÉSZLETES PROGRAM, ÉS EREDMÉNYEK

A tornáról részletes beszámolót Horváth Dorka készített.

Dorka Horvath

1. nap. :
Az elsõ napunk elég döcögõsen indult , mivel korán reggel indultunk fel Budapestre nagy hóesésben. A dolgunkat az is megnehezítette , hogy az otthoni csapattal kezdtük a a tornát.A budapestiektõl (Adorján János régó) 22:20 -as vereséget szenvedtünk .
A második meccsünket a viszonylag gyengébb Észak-Magyarországi csapattal (Kulcsár Anita régió) játszottuk , és õket sikerült megvernünk 41:13 -ra.
2. nap.:Ezen a napon mindenki addig aludhatott , ameddig szeretett volna , hiszen a Debrecen-Orosháza-Békéscsaba (Sterbinszky Amália régió) elleni meccsünket negyed kettõ-kor kezdtük. Az eltelt idõ nem változtatott azon , hogy még mennyire nem volt összeszokott a játékunk.
Az elsõ 15-20 percben még tudtuk tartani a rutinosabb csapattal a lépést , de a második félidõre teljesen leengedtünk , ezért csúfos vereséget szenvedtünk tõlük.

3.nap.:A játékot az 5-6 helyért reggel fél kilenckor kezdtük a Csíszár László régió ellen.
Mindenki fáradt volt, mert eddig három  húzós meccset játszottunk.
A szombathelyiek ellen sokáig 6-8 góllal vezettünk , de a 40. percben kezdtek feljönni. Próbáltuk még visszahozni , de a végén 24:21-re megnyerték a csatát. Mindenki csalódott volt , hiszen látszólagosan jobbak voltunk , mint õk.
A torna végén az edzõk megköszönték nekünk (mi is a lehetõséget) ezt a 3 napot , és további sok sikert kívántak mindenkinek!



Balogh Barbara és Puhalák Szidónia

Horváth Dorka

Bernátsky Kamilla


Megkezdõdött az ERIMA Országos Gyermekbajnokság Csongrád megyében
Mind két csapatunk tovább jutott a régiós döntõbe, mely Tolna megyében kerül megrendezésre.

Czesznak György: Hódmezõvásárhelyen a  Balogh Imsi Sportközpontban került megrendezésre az U11 (99)-es lányok megyei döntõje.   A  lányok elég hullámzó teljesítményt nyújtottak, a papírforma persze a végén realizálódott, de a mutatott játék messze tudás alatti volt. Ez a HLKC - KSZSE "B" mérkõzésen ki is csúcsosodott, hiszen a szünetre a Vásárhelyiek  mehettek 3 gólos elõnnyel. A szünetben rendesen el kellett beszélgetni a  lányokkal, aminek eredményeképpen a második félidõt már mi nyertük meg meg 9 góllal, ezzel a mérkõzést is 6 góllal. Sajnos a lányok hajlamosak felvenni az ellenfél ritmusát, ezzel rendre sikerül maguknak megnehezíteni a mérkõzést. Külön megdicsérni senkit sem tudok, mint ahogy külön elmarasztalni sem. A csapat egységes volt jóban-rosszba egyaránt, mindenki megelégedett  azzal, hogy tartja az ellenfél ritmusát, pedig ez a fordulatszám nem a mi csapatunké. Ezt a második mérkõzés, második félidejében sikerült is alátámasztanunk, igaz ott már kényszerhelyzetben voltunk. Összességében elégedett vagyok a lányok munkájával, amiért mentünk azt megszereztük, még ha most annak értéke kissé halványabb is. Jobb lett volna egy hat-nyolc csapatos megyei bajnokság végén nyerni, persze a távlati célunk elérésének ez volt az elsõ állomása.

A versenykiírás értelmében egy megyében legalább három csapatnak kell nevezni ahhoz, hogy Megyei versenyt lehessen rendezni. Mivel Bács-Kiskunban nem rendeztek megyei versenyt, már-már úgy tûnt, hogy a HLKC is részese lehet a Régiódöntõnek. A végén persze nem így lett, mivel a Kecskeméti Si nevezett a viadalra, így õ lett a Bács-megyei továbbjutó. Hát a sportban sokszor történnek érdekes dolgok. A lényeg, hogy mindkét  csapatunk a várhatóan Szekszárdon megrendezésre kerülõ régiódöntõ résztvevõje.

2011.01.15. Hódmezõvásárhely, Balogh Imsi Sportközpont U11 (99)
KSZSE Eszik Optika – KSZSE II. 20-16
HLKC – KSZSE Eszik Optika 6-12
HLKC – KSZSE II. 9-16







                                                                                                          VISSZA