Folyami rák
Dögvirágok
A legszebb görög sziget
Infó:
Valamikor
Kámon önálló falu volt, ma már
Szombathely belterületéhez tartozik.
Itt kezdte meg az arborétum
kialakítását az 1860-as években Saághy
Mihály földbirtokos, a terület
gazdája. Abban az időben a
Gyöngyös-patak mentén húzódó
négyhektáros tocsogós részt, láprét,
égerlápos foltok, és kőris-tölgy
ligeterdő borította.
Az alapítót követte fia, aki rendkívül
tehetséges kertépítőként a területet
bővítette, és az 1930-as évekig több
mint ötszáz fás szárút telepített az
arborétumba, amelynek majdnem fele
örökzöld volt. A II. világháború alatt
a park területén katonai tábor állt,
később pedig, az ínséges időkben a
lakosság az arborétum fáit használta
fűtéshez. Az eredmény: az 1950-es
évekre – amikor az arborétumot az
Erdészeti Tudományos Intézet ismét
fejleszteni kezdte – a park kétharmada
kipusztult.
A tervszerű fejlesztés eredményeképpen
ma mégis a Kámoni arborétum
rendelkezik Magyarország leggazdagabb
fás szárú gyűjteményével, közöttük jó
néhány igazi ritkasággal. A több mint
kétezer taxont számláló gyűjtemény
része a legnagyobb hazai
fenyőkollekció, a több tucat taxont
számláló juhar- és tölgyfagyűjtemény.
A parkban – a jegenyefenyők majd'
negyven változata mellett – a
Gyantáscédrus, a kínai, a mocsárciprus
hatalmas példányai láthatók, és igen
gazdag az arborétum cserjegyűjteménye
is.
Külön említést érdemel az arborétum
rendkívül esztétikus kialakítása,
amelyet a tavaszvégi hónapok hangulata
még emelkedettebbé tesz. Ekkor
virágzik a Gyöngyös-patak vizével
kialakított kis mesterséges tavak
körül a szépséges rododendron. A kert
rendkívül gazdag díszfa-, díszcserje-,
valamint lágyszárú gyűjteménye azonban
az év minden időszakában virágzó
fajokkal és fajtákkal várja a
látogatót.
Címe: Szombathely, Szent Imre
herceg u. 102. Herényi városrész.
Tel.: 94/500-131
Nyitva tartás: Ápr. 1-okt. 31.
9-18; nov 1-márc. 31. 8-16
Fenntartó:
Erdészeti Tudományos Intézet
Tovább a
növények fényképalbumához.
|
|