Lónyay Menyhért élete

Született 1822. január 6-án Nagy-Lónyán. 1825 és 1829 között Tuzséron laknak. Olvasni anyjától tanul, majd házitanítók tanítják.

1833-tól a budai piaristákhoz jár, aztán a pesti egyetemen végzi jogi tanulmányait. 1939-ben bölcseleti doktor lett. Beutazta Magyarországot és Erdélyt, s nagyobb utazásokat tett külföldön (sikerrel növelve közgazdasági ismereteit).

21 éves, mikor egyhangúlag választják Bereg vármegye követévé az 1843-as országgyűlésre. 1845-ben házasságra lép Keppel Emíliával. Szorgalmas munkatársa a Pesti Hírlapnak. 1847ben feltűnést kelt "Hazánk anyagi érdekei" című munkájával. Az 1847-es országgyűlésen ismét Bereg megye követe. Buzgón vett részt az 1848-as törvények megalkotásában. (A parlament tagja.)

A szabadságharc bukása után külföldre menekült, s királyi kegyelemmel tér haza Párizsból 1850-ben. Ezután "nemzeti gazdasággal" foglalkozott, de mellette az irodalmi és társadalmi munkássága is jelentős. (egyik alapítója és elnöke az első hazai biztosító társaságnak.) A felsőszabolcsi társulat elnökeként tevékenykedett a Tisza szabályozásának ügyében. Az országos gazdasági egyletnél a közgazdasági szakosztály elnöke, és még számos vidéki takarékpénztári, iparegylet és közhasznú vállalat köszönhette létét ügybuzgalmának.

A tudományos akadémiának 1858-tól levelező, tiszteleti, majd igazgató tagja. 1866-tól másodelnöke, 1871-től első elnöke.

1870-től a dunamelléki református egyházkerület főgondnoka.

1861-től képviselő. 1865-67-ig a kiegyezésen munkálkodik. Elnyeri a pénzügyminiszteri tárcát az Andrássy kormányban.

1870-től a monarchia pénzügyminisztere.

1871 /72-ben miniszterelnök, honvédelmi miniszter.

A parlamenti harcok felőrlik. Még hallatja szavát 1883-ban a polgári házasság ügyében, majd visszavonul szentlőrinci birtokára, s a család vagyoni ügyeit rendezi. Szabadidejét az akadémiának, a tudománynak szenteli.

Visszaemlékezések szerint 1884. november 3-án az egyházkerület ülésén a református lelkészek özvegyei, árvái jólétének biztosításán fáradozik, s mikor javaslatát elfogadják, lefordul az elnöki székről. Temetése az akadémia előcsarnokából történik.

Lónyay Menyhért önéletrajzi töredéke

Gyerekkori legrégibb emlékeim Deregnyővel vannak kapcsolatban, atyai nagyatyám, Lónyay Gábor, ősi lakóhelyével és Tuzsérral, hol nagyatyámnak 1825-ben bekövetkezett halálától fogva 1829-ig laktunk.

A tuzséri boltozott nagy szobák, a régi festésekkel, melyekből most csak a boltozatok festései vannak meg: a francia modorban rendezett kert: ezek voltak gyermekkori élményeim színhelyei. Legkedvesebb helyeim voltak a Tisza partjára szolgáló kert és a kápolna-domb, melyet később a Tisza elmosott. A folyam oly erősen mosta a kert oldalát, hogy a kerten keresztül menő kocsiutat egészen elsöpörte. Élénken emlékszem, hogy anyám testvérei, Gábor és a később elhalt János, a szünidőben egyszer sötét éjjel a pataki főiskolából Tuzsérra jövet azon veszélynek voltak kitéve, hogy a kert oldalán a Tiszába leljék sírjokat. Kénytelen voltak a kocsiról leszállani és csak egy kerítésen át juthattak a kertbe s onnan a kastélyba. Gábor bátyám ez alkalommal, mint a kerítésen átugrott, elvesztette pénzestárczáját. Másnap a tárczát keresni mentem és vígan vittem haza a reggelinél ülő rokonaimnak kik örömriadallal fogadtak.

Tuzséron a terem egyik falán Lónyay Ferencz, ki a tuzséri házat a XVIII. század második felében építtette, mint ezredes volt lerajzolva, a mint ezredét generálisának bemutatja. Egy csomó púderes hajú, czopfos német volt mellette, mint néző. A fal ez oldalán, minthogy a termet ebédlőnek használták, kredencz állt. Mily nagy volt anyám csodálkozása, midőn ebédhez jövet látta, hogy én és Albert testvérem János nagybátyám vezetése alatt villákkal fölfegyverkezve kiszurkáltuk a németek szemét, kiabálván: hunczut a német. 1827 táján volt ez, azon korszakban, midőn az ifjúság hazafias érzésektől fölhevülve, a németek ellen oly gyűlöletet táplált, hogy pár főiskolán a frakkokat a piaczra kidobálták, elégették és megfogadták, hogy soha ilyen öltönyt magokra nem vesznek, hanem szűk magyar nadrágban és csizmában fognak járni.

Tuzséron történt, igen élénken emlékszem rá, midőn egy estve atyám édes anyámmal a nagy kandalló-szobában ült és ekképpen szólott hozzánk: No fiaim, egy fontos dolgot akarok veletek közölni. Eljött az ideje a komoly tanulásnak. Most j övök Debreczenből, beszéltem a püspökkel, a rectorprofessorral és hozok nektek egy ifjú embert, a ki kitűnő műveltségű és az iskola legjelesebb tanuló] a, ma este érkezik meg. Békássy Sándor hat éven át volt tanítónk. Ez idő alatt oly készültséget nyertem mindenben, hogy egyenesen a gymnasium harmadik osztályába léphettem be. A mint nevelésem dolgában édes anyámnak köszönhetek mindent, tanulmányaim körül Békássy Sándoré az érdem.