Sárkányos Lovagrend

Luxemburgi Zsigmond a rendet 1408 dec. 12-én kelt oklevelében alapította. Ebben az is olvasható , hogy a király és a királyné együtt hozta létre a kereszténység védelme érdekében ezt a lovagi közösséget. Védőszentül Sárkányölő Szent Györgyöt és Szent Margitot választották, akit a legenda szerint a sárkány lenyelt, de isteni segítséggel sértetlenül került ki a fenevad gyomrából. A rend alapító tagjai azok a bárók és főemberek, akik a királyt mindig hűségesen szolgálták. Azzal, hogy ezen urak a rend tagjai lettek, tisztességben még magasabbra emelkedtek. A király azt is megfogadta, hogy amennyiben uralkodói haragja rendtagot sújtana is, a tagokkal együtt kell az illető felett bíráskodnia.

A királlyal és feleségével együtt 24 főből állt az igazi lovagok csoportja, ide csak üresedés folyamán lehetett bejutni, de a rend tagja lehetett bárki, akit a többiek elfogadtak, és esküvel meg fogadta a rend szabályainak betartását. A huszonkét sárkányos báró közt megtaláljuk az ország legbefolyásosabb főembereit. Az 1400-as évek eleje olyan viharos volt az uralkodó számára, hogy a lovagrend létrehozásában mindenekelőtt saját trónjának biztosítását , a hozzá hű bárókkal való szövetkezést kell látnunk .Mivel Zsigmond rövidesen megszilárdította hatalmát, arra törekedett, hogy csökkentse a sárkányos lovagok gyámkodását. A rend életébe a legjelentősebb változást Zsigmond német királlyá, majd német-római császárrá való választása okozta . Ezzel kezdődött meg a Sárkányrend látványos külföldi karrierje. A rend az országon kívül a hit védelmére és az árvák, özvegyek oltalmazására szolgáló közösséget jelentett. Tekintélyét Zsigmond császári méltósága adta meg, akinek protokolláris gesztusai között jelentős szerepe volt a Sárkányrend jelvények átadása. A rend túlélte Zsigmondot. Albert király és császár előszeretettel adományozta a sárkányos jelvényt, hasonló megfontolásból mint apósa, azaz fontos külföldi személyiségek és külföldi méltóságoknak.

 A Keleti Sárkányos Lovagrend

A Habsburg uralkodóház az idők folyamán kiüresítette, majd megszüntette a Sárkányos Lovagrendet, ahogy annyi más magyar hagyományt. A  Lovagrend újjáélesztésével az ősi gyökerek felkutatása, a Sárkány erejének fellobbantása a célunk. Mivel a Sárkányos Lovagrend  jogutódlással tovább él - szellemében persze nem - Nyugat-Európában, a Habsburg érában, az őshaza, a felkelő Nap irányát választottuk vezérlő elvként. A Keleti Sárkányos Lovagrend 24 tagja mind vallja, hogy Magyarország felemelkedése közel van, őseink hite és ereje pedig itt van köröttünk, a földben, a patakokban, az erdőkben s az Égben arra várva, hogy újra a lelkünket nyújtsuk felé.  A Sárkány jelképezi ezt az erőt, azt az ősi égi támaszt, amelynek segítségével újra Nemzet lehetünk.