A következő film elmondja a
lényeget a jelenséggel
kapcsolatban,
elégé érthetően és hétköznapi
nyelven, és bemutat pár találmányt,
amik persze nem tudtak elterjedni a hatalmon lévő energia lobbi,
nagyhatalom jóvoltából!
Elégé terjedelmes, viszont érdemes figyelmesen
végig nézni, mert szemfelnyitó
és ráébredünk arra,
amire már rég rá kellet volna! Mindez azért
nem történt
meg, mert neveltetésünk, tudományunk,
iskolarendszerünk, mind arra van kiélezve,
hogy az igazság ne derüljön ki!
A továbbiakban, ugyancsak erről, Kisfaludy
György előadásában,
15, 22 és 27 percnél van a lényeg,
a "dimenzióforrás", a "bindu",
ami alapján működik minden a világon, a mi
esetünkben az ingyen energia is.
Érdemes végig nézni az egész
előadást:
A lényege hogy egyszer kell beindítani
(külső energiaforrás szükséges hozzá)
aztán
önmagát táplálja, és ami fontos, hogy többletenergiát
termel, és nem is kicsit!
Aki jártas az elektrotechnikában, annak itt egy
kapcsolási rajz erről a generátorról:
Trükkje a tekercsek rezonanciára
hangolásában rejlik (ekkor indul be az
öntápláló folyamat).
Az
új fizikai jelenségek megjelenése mindig
hitetlenkedésre készteti az embereket.
A vákuumenergiával kapcsolatban ugyan ez a szkeptimizmus
jellemző, ugyanis elég
hihetetlennek tűnik, hogy
"az üresség" kifogyhatatlan
energiaforrásként rendelkezésre áll
mindenhol. Azonban, mint más hihetetlennek
tűnő jelenséget a vákuumenergia jelenlétét
is kísérleti úton bebizonyították.
Az 1950-es években a Philips gyár
igazgatója, Hendrick B. Casimir elméletileg
bizonyította, hogy a vákuumnak lehet
energiája.
Casimir kollégája, Polder
kísérletileg is kimutatta azt, hogy ha két
alumínium lemezdarabkát a mikronnál
is
közelebb helyezzük egymáshoz, akkor azokat
csupán a vákuumból eredő energia
összenyomja. Kidolgoztak
egy eljárást arra, hogy hogyan "csapolják meg az
ürességből" származó energiát; azonban
ezzel az
energiatermelés gazdaságtalan lett volna, mivel a
lemezdarabkákat nem lehetett volna
újrahasznosítani.
A
vákuumenergia egyébként sehol sem kedvelt
jelenség. Véletlenszerűen is
jelentkezik egyes helyeken,
például a fűtési rendszerekben. Amikor a csőben
áramló víz alacsonyabb nyomású
helyre ér, a víz hirtelen felforr.
Ennek
eredményeképpen apró buborékok
keletkezhetnek, melyek mikor az áramló folyadék
magasabb nyomású
helyre érkezik "szétrobbannak". Ennek
hatására olyan
hanghullámok jönnek létre,
melyek az egész rendszerben kárt tehetnek ill.
tesznek.
A
tudomány ismeri és a kvantumelméletben
széleskörűen használja a vákuumenergia
fogalmát, de nem tud olyan
eszközről, amivel ez az energia folyamatos üzemben
kinyerhető. Valójában a tudomány szerint a
vákuumenergia elvileg nem
használható energiatermelésre, ezért nem
kutatnak ebben az irányban.
A gyakorlati
fizikusok felfedezték azt, hogy az elektromos
rendszerek szimmetriája az
aktív vákuummal megtörhető. Afféle
“szélmalom”
analógia alapján kialakított elektromos rendszerek
az aktív
vákuumban lévő
energia szeleket dolgoztatják meg. Az ilyen rendszereket a
vákuum energiával
lehet táplálni.
Azonban, a villamos mérnökök tervei az
energiaellátásban, még
mindig egy elektromagnetikus teórián
alapul, mely nem lett
megváltoztatva. Ez az elmélet nem tartalmazza az
energiának vákuumból történő
kinyerését
és hasznosítását. A mérnökök folyamatosan régi
módon tervezik
az áramellátó rendszereket.
John C Bedini épített egy laboratóriumi modell
gépet, melyben a kinyert energia meghaladja a bevitel
mértékét.
Ez áll egy savas-ólom akkumulátorból, mely
egy kis DC motort táplál, mely megforgat egy
elektromágnest,
mint dinamót.
A Bedini
folyamat, ismétlődően előállítja a
negatív ellenállást egy akkumulátor
belsejében, vagy más energiatároló
eszközben
ingyen, vagy legalábbis majdnem ingyen. Amint a negatív
ellenállás
pillanatnyilag létesül, egy
lökésszerű energia ugrás jön ki a
vákuumból az
akkumulátor és az áramkör
feltöltésére, mely villanás
tele van
többlet
energiával. Az akkumulátor és a terhelés
táplálása folyamatos.Az
akkumulátorok és a generátorok nem
táplálják a hozzájuk rendelt
áramköreiket. Ők kiterjesztik a rendelkezésre
álló belső energiájukat
(tengely energia bevitel a generátornál, és
kémiai energia az akkunál)
hogy erővel szétválasszák a saját
belső
töltéseiket, egy dipólus
forrást előidézve.Ez minden amit a generátorok
és az akkumulátorok tesznek.
Az akkumulátor
és a
töltő rendszer képes többlet energiát
kitermelni a vákuumból, átalakítani
felhasználható
DC (egyenáramú) formává, és
összegyűjteni azt.
Egy tipikus DC
(egyenáramú) kimenet könnyen
átalakítható standard AC-vé
(váltóáramúvá) egy
közönséges
DC-AC konverter
segítségével, így alkalmassá
téve otthoni használatra. A Bedini folyamat
felhasználása rendkívül
sokrétű lehet, hiszen egy decentralizált villamos
energia rendszert tesz lehetővé, melynek forrása
közvetlenül
a lokális aktív
vákuum.
DC-AC converter, 12V DC -> 220V AC, max.100W
---------------------------------------------------------------------------------------------------------