Jól felszerelt stúdiómban tudok fogadni minden kedves érdeklődőt és bátor vállalkozó szellemű hímet, aki ki szeretné próbálni az alávetettség, kiszolgáltatottság, és fájdalom által nyújtott, kínnal vegyített, kéjes gyönyört.
A képeken is látható, hogy számos a középkor hangulatát idéző kínzóeszköz is megtalálható a repertoáromban a modern felszerelések mellett. Aki meglátogat átélheti a régi idők tortúráit a deresen, vagy a kínpadon, esetleg kalodába zárva, de a klasszikus kereszt és fenekelőbak, valamint az új keletűbb medical téma kedvelői is tudnak válogatni játékszereimből. Ostorok, vibrátorok, elektroszettek, fenekelőeszközök, bilincsek, láncok, pórázok, ketrec, maszkok, fetish ruhák, a nővé nevelés, vagy állattartás eszközei, és sok más egzotikum vár itt, amik közt kedvemre válogatok.
Stúdióm bérelhető is, igen kedvező 4000 ft/óra áron, vagy hosszabb időre, megegyezés szerint is kikölcsönözhető, a benne lévő felszerelésekkel együtt.
A hely és a felszereltség okán filmezéshez is ideális, melyhez kamera és reflektor is igénybe vehető.