A civil életben átlagos 21 éves egyetemista lány vagyok, aki azonban már igen korán rájött hogy ez a rejtett világ izgatja a fantáziáját. Fiatal korom senkit ne tévesszen meg, bőven rendelkezem tapasztalattal, gyakorlattal, hiszen 15 éves korom óta aktívan élek a bdsm világa nyújtott lehetőségekkel. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti hogy igen, a magánéletben is vonz ez, igen a barátaimmal is van lehetőségem megélni, így arra hogy domina legyek nem a haszonszerzés, vagy más érdek motivált. Ezért is van az, hogy a szeánszaim feltételei igen kedvezőek.
Tapasztalt vagyok filmes téren is, épp úgy ahogy a privát szeánszok, vagy többes bulik világában is. Szívesen tanítok kezdőket, bármelyik oldalról, és nevelek odaadó szolgát akár már tapasztaltabb jelöltekből is. Úrnőként tudok hideg és kegyetlen is lenni mikor arra van szükség, de igazságos, jutalmazó, fenséges nő is. A szolgáimtól elvárom és megkövetelem a tiszteletet, és azt hogy tudomásul vegyék: az uralkodás arról szól, hogy jogomban áll elvenni amire vágyom, a szolga dolga az akaratom kiszolgálása, nem több. Megtehetem, hogy megválogatom kivel vagyok hajlandó játszani, nem szolgáltató vagyok, így elvárom, hogy először levélben keress meg, mert amennyiben nem vagy kellően szimpatikus, csak egymás idejét rabolnánk. A számom bárki számára hozzáférhető, azonban elvárom, hogy este 8 után ne zavarjon senki.
Nyilván az előre megbeszélt kereteket és tabukat tiszteletben tartom a játékaim során, de ezen felül az én akaratom érvényesül, uralkodom nem csak a testen, de a lelket is birtokba veszem, és garantáltan élvezetes rabság vár mindenkire, aki veszi a bátorságot hogy színem elé járuljon.