Ahogy az orosz cárok, úgy az angol királyi család is büszkélkedett ezzel az Európában akkor még ismeretlen fajtával.
Többféleképpen nevezték őket jó ideig, Máltai kék, Spanyol kék, Kaukázusi macska, Arhangelszki macska.
Az első megmérettetése 1871 július 13.-án a londoni Kristály-Palotában történt, amikor is angol tenyésztők a Világ Első Macskakiállításán megjelentek velük, feltehetően - Angol kék -néven (nem azonos a brit kékkel). Addigra, mivel már régóta ember közelben élt, nem kellett ellátnia magát, nem volt kitéve az óriási hidegnek, a nagysága közepes, a szőre pedig rövidebb lett. Az embereknek egyre jobban tetszett a ragyogó ezüstösen csillogó kékes-szürke bundája és a mandulavágású smaragdzöld szeme, így jó pár tenyésztő kezdett velük foglalkozni, szeretettel, türelemmel. 1912 óta önálló fajta lett mint orosz kék macska.
A második világháború, mint annyi mindent szétrombolt, a macskák sem voltak kivételek, a fajta majdhogynem kihalt. Az orosz kékhez hű és ragaszkodó tenyésztők a - Kék Sziámi macskával-pároztatták, amitől a feje hosszabb lett, a szeme sárgás, a termete vékonyabb. Az angolok, a svédek, később más európai országok tenyésztői, 40-50 év leforgása alatt, hosszú tenyésztői munkával elérték, hogy visszanyerje zöld szemszínét, kialakult a szív-alakú fejforma, kecses-izmos-hosszúkás test, hosszúkás farok, széles alapú, erősen hegyesedő fülek, rövid-sűrű (a fóka bundájához hasonló), kettőzött, plüs-szerű, bársonyos, kékes-szürke szőre és a megjelenése újból egyedi, különleges és fantasztikus lett. >>
[1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 ]