|
|
Kurucok Szolnok környékén
|
Kurucok Szolnok környékén
|
|
Terenyei Attila 2006 January 10 Tuesday
|
KURUC KORI VISELET
KURUCOK SZOLNOK KÖRNYÉKÉN
A Kollonics-éra centralisztikus törekvései ellen Heves-Külső-Szolnok vármegye élénk küzdelmet folytatott. Hogy az ezernyi megpróbáltatáson átesett nép adóterheit megkönnyítse és a katonai beszállásolások terhét, amennyire csak lehet, enyhítse, 1694-ben új adóalapot vezetett be: a dika képzelt egységét. Ezután már dikák szerint vetették ki a jobbágyok adóját és a nemesek, papok taksáját is. Nagyon sok panasz hangzott el a portio, a só drágítása és az 1702-ben bevezetett dohányegyedárúság ellen.
A közgyűléseket már a kettős vármegye területén: Gyöngyösön, Pásztón és Patán tartották. A kilencvenes évek végén oly szomorú állapotok voltak és a vármegye területe oly néptelen volt, hogy a megye két szolgabíróval végeztette a közigazgatást. A viszonyok csak öt év leforgása alatt javultak annyira, hogy már a tiszántúli területre is választottak szolgabírót. Ebben a korban Fenessy Gábor volt a vármegye örökös püspök-főispánja; az alispáni tisztet hosszú időn át Horváthy Gergely töltötte be. Ekkor a törvényhatóság már helyettes alispánt is választott. 1700-ban Telekessy István lett Heves-Külső-Szolnok vármegye főipánja, az alispán pedig Almásy János, akit 1702-ben Ordódy György váltott fel.
Az alkotmányos élet egyetlen mentsvára ebben az időben a megye volt. A Kollonics-kormány adópolitikája, közjogellenes eljárása és központosító törekvése a XVIII: sz. elején az ország lakosságának elkeseredését a végletekig felfokozta. A nemzet szabadságtörekvéseinek II. Rákóczi Ferenc lett a képviselője, aki az alkotmány védelmére 1703-ban zászlót bontott. A Rákóczi-szabadságharcban dicsőségesen vett részt Heves-Külső-Szolnok vármegye, a Jászság és a Nagykunság is.
Mikor Rákóczi 1703. év nyarán Magyarországba nyomult, Heves-Külső-Szolnok megyét és a Jászkunságot csatlakozásra szólította fel. Szeptemberben Rákóczi hadai már a Középtiszamellékén jártak. Egy felkelő sereg Borbély Balázs és Deák Ferenc vezetésével körülzárta és tíz napi ostromzár után rohammal bevette Szolnok várát. A fontos fekvésű vár birtokában Rákóczi seregének tiszamelléki hadmozdulatai biztos támpontot nyertek. Almásy János volt alispán felhívására Heves-Külső-Szolnok vármegye rendei a fejedelemhez csatlakoztak. A kunok és a jászok már előbb Rákóczi táborába siettek.
Ekkor a marosi és tiszamelléki határőrvidék rácai fegyvert fogtak a magyarok ellen s pusztítani kezdték a Duna-Tisza közét. Gyülevész csapataik nem egyszer átcsaptak a Tiszántúlra is; raboltak pusztítottak, felégették a helységeket. 1704-ben egy nagyobb seregük a tiszamelléki falvak egész sorát elpusztította. A török időkben oly sok megpróbáltatáson átesett Karcagujszállás ekkor teljesen elhamvadt. A következő év tavaszán a marosmelléki rácok ismét megrohanták a Nagykunságot és most Kunhegyest és Madarast pusztították el. Akkor Károlyi Sándor üldözésükre sietett, a Kőrösnél utól is érte és teljesen megsemmisítette a rácok seregét. Ugyanekkor Bottyán tábornok a Duna-tiszaközi rácok erejét törte meg.
Heves-Külső-Szolnok vármegye népe nem csak személyes felkelésével támogatta a szabadságharcot, hanem zsoldos-sereget is állított: 240 lovast és 380 hajdút. A katonaság ellátásáról adófizetés útján gondoskodott.
A későbbi években a kuruc hadmozdulatok színtere megváltozott s nem állt elegendő katonai erő rendelkezésre a rácok megfékezésére. 1706-ban Erdély felől nagy haderővel nyomult Eger felé Rabutin tábornok s Szolnok várát, ahonnan a kurucok kivonultak, megszállta, majd rövid idő mulva leromboltatta a vár bástyáit és megsemmisíttette az összes erődítményeket. Amikor Rabutin és a rácok támadása a Középtiszamellék népét ismét fenyegette, akkor a fejedelem a jászkunokat rakamazi birtokára telepítette át. Így mindenfelől puszta, néptelen tájat talált maga előtt a császári sereg, melynek mozdulatait szerfölött megbénította ez az ősi szkíta taktika. Rabutin tábornok bosszúból Derzset, Szentimrét, Szőlőst stb. felperzselte. 1710-ben Rákóczi a szolnoki védőművek nagyrészét helyreállíttatta, hogy alföldi hadműveleteinek bázist teremtsen. Ekkor azonban már aláhanyatlott a fejedelem csillaga, megfogyott hadai egyre szűkebb térre szorultak. Ez év októberében Csajághi Imre parancsnok szabad elvonulás feltételével Szolnok várát átadta a császáriaknak.
Nemsokára hazatértek a jászok és a nagykunok is: újra felépült Kunhegyes, Madaras, Kevi, Karcagujszállás, Jászberény, Apáti stb. A telepesek először is templomot építettek, papot hívtak majd eke alá törték a földet. Fejük fölött borus volt az ég s bizonytalan volt a jövendő. Megfogyatkozva mégis mind visszaszállingóztak ősi földjükre, amitől a több mint másfélszázadon dúló fergeteg sem tudta elszakítani őket.
A szatmári béke ötödik cikkében ígéret történt a jászkun kiváltságok visszaállítására és a sérelmek megszüntetésére. 1712-ben az országgyűlés a Jászkunság ügyének rendezésére bizottságot delegált s annak működését részletes utasítással írta elő. Elvileg elismerést nyert, hogy a kunok és a jászok közvetlenül a Szentkoronához tartoznak, helyzetükön azonban pénzügyi okok miatt a Karok és Rendek nem segíthettek. A Jászkun-kerület tehát továbbra is a lovagrend birtoka maradt, szabadon kiszolgáltatva a visszatért inspektorok erőszakoskodásának és zsarolásának.
|
|
>> Kategória cikkeinek listája
<< Vissza a cikkek főoldalára
|
|
Hozzászólás: 1
Regisztrált: Nov 26 : 08:40
Válasz erre
|
Hasznos ez a cikk! Remélem mások is fiatalabbak is elolvassák. Talán egy kicsit nehezen olvasható a képek melletti információ.
|
|
|
Hozzászólás: 3
Válasz erre
|
Sajnos csak rossz minőségben vannak meg nekünk a kuruc kori viseletről szóló oldalak, ezért a szöveg nehezen olvasható. A látogatóktól elnézést kérünk, amint lehetőségünk lesz rá javítjuk.
|
|
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Minden védjegy © fenntartva: Terenyei Attila. E-mail: terenyei@t-online.hu
|
Rákóczifalva Névjegy Katalógusa
Üzenetek küldéséhez regisztrált tagnak kell lenned. Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
MelindaFeb 26 : 15:35 Örömmel találtam az oldalra!További jó munkát és kitartást! Juhászné Bede Melinda
vegh38Jun 06 : 17:08 szeretném felvenni a kapcsolatot a web-lap szerkesztőjével (1920 elõtti ftók, információk) üdv. vegh 38
FrankorsApr 11 : 08:41 Kedves Látogatók! 2008.április 20-án,18 órakor az Erzsébetligeti Színházban (Budapest) kerül megrendezésre kedves Barátaim , Friedrich Klára és Szakács Gábor történelmi zenemûve, Rákóczi él címmel. (Õk szervezik a Kárpát-medencei rovásírás versenyt hazánkban.) Akit érdekel, szívesen elküldöm a programjukat, írjatok a frankors@gmail.com-ra. (Tné Joli kérem az e-mail címedet) Üdvözlettel: egy volt rákóczifalvai "leányzó"
rakoczifalvaMar 14 : 05:12 Mindenkit nagy szeretettel várunk hagyományõrzõ Kurucbálunkra 2008. márc. 29-én a rákóczifalvi sportcsarnokba!
hukkaNov 26 : 18:53 Jó ez az oldal, csak reklámozni kéne. én is csak véletlen akadtam rá a Google-n.:-)
AnonymousOct 27 : 20:26 A Rákóczi Szeszfõzde (Horváth Levente) telefonszáma: 56/441-986, 30-4199-685
AnonymousOct 27 : 12:37 Sziasztok! Meg tudná mondani valaki, hogy hol van a szeszfőzde, esetleg tel.számot?
zolliMay 19 : 20:51 nem tudna adni valaki egy nagyo méretû rákóczifalva térképet, mert csinálnák belõle VPM-et.
rakoczifalvaApr 20 : 05:25 Kedves Látogatók! Újabb képek láthatók az aktuális árvizi helyzetrõl!
kertészFeb 22 : 14:11 helló!!! Nagyon tettszik az oldal, nagyon hasznosnak tartom!!! csak így tovább!!!
AnonymousFeb 05 : 17:04 Jó az oldal!
AnonymousFeb 05 : 14:30 Örömmel találtam erre az oldalra!amazed< br />Máskor is betérek majd.
kszabiJan 17 : 13:37 Tetszik az oldal, az érdeklõdést, folyamatos látogatottságot pedig a rendszeres frissítéssel fenn is lehet tartani.
rakoczifalvaJan 01 : 01:29 Köszi a tanácsot és a gratulációt.
ZolliDec 31 : 21:53 Szerintem.........................na ide már nem tudom mit írjak Jó az oldal gratula de a biztosnági frissítást fel kéne tenni mert 5 perc alatt fel fogják törni Üdv.
Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete (koordinátor oldala)
vendég: 1, tag: 0 ... legtöbb : 108 (tag: 0, vendég: 108) - Mar 27 : 21:01 Tagok: 80 Legújabb tag: Inculge
|