Rekviem egy álomért


A tartalomhoz

Rendezo es forgatoköny

A film alapja Hubert Selby regénye, amelyet 1978-ban írt meg, Rekvium egy álomért címmel. Darren Aronofsky amerikai filmrendező, az első nemzetközi sikerét ezzel a filmdrámával szerezte. A film bemutatója 2000 októberjében, bevétele 7 390 108 dollár volt, csak Amerikában, világszerte 460 379 930 dollár bevételt jelentett.

A rendező, Darren Aronofsky, 1969. február 12-én született New York Brooklyn kerületében. A művészetére, ahogy ő állítja, a hip-hop műfaj, és az amerikai klasszikus filmek hatottak leginkább. Harvardon végezte tanulmányait, itt animációs filmrendezést tanult. Egy szakdolgozatának szánt iskolai filmmel, a
Supermarket Sweeppel több díjat sikerült elnyernie. 1996-ban a című filmjén kezdett dolgozni, amelyet 1998-ban ki is adtak. A Sundance filmfesztiválon a filmfesztiválon hatalmas sikernek örvendeztetett. Ezután a Rekviem egy álomért című filmet kezdte el forgatni, ez a nemzetközi filmfesztiválon nagy kedvenc lett. Ezután saját kidolgozású forgatókönyv álltal A Forrás című film került megrendezésre. Először Brad Pitt-el és Cate Blanchettel lettek volna a főszereplők, de Brad Pitt, visszalépett a "művészetről alkotott képe" miatt.
2004-től Rachel Weisz házastársa.
2011-ben a Fekete hattyú film rendezéséért három jelölést kapott BAFTA-, Golden Globe-, és Oscar díjra, mint legjobb rendező.


Darren Aronofsky


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe