D. úr reggel, munkába menet, a kapuból kifordulván, elesett. Ebben még semmi furcsa nem lett volna. Azonban esés közben fejével nekiesett egy arra haladó hölgynek és mivel mindkét keze táskákkal volt leterhelve, fogával kapaszkodott meg az illető hölgyben. Az felsikoltott és lekevert egyet D. úrnak.

D. úr a pofontól szájzárat kapott (görcsbe rándult a szorító izma) s a földre esvén, magával rántotta a hölgyet.

A sarki rendőr látta az esetet és odafutott. Ő is lekevert egyet D. úrnak, akinek a pofontól még szorosabbra záródott a szája.

A rendőr felemelte a hölgyet a földről, ami nehezen ment, mivel egyidejűleg D. urat is fel kellett emelnie. D. úr derékszögben hajlott a hölgy hátsó felére s csak együtt tudtak előremenni.

Miután Havrákné (időközben bemutatkozott a rendőrnek) nem volt hajlandó levetni a szoknyáját – amivel együtt valószínűleg D. urat is levethette volna -, a rendőr úgy intézkedett, hogy lassan, oldallépésben közelítsék meg a rendőrkapitányságot az eset tisztázása céljából. Megadta a jelet Havráknénak az indulásra, D. urat pedig ülepen billentve indította el.

Már többen nézték őket, ezért a rendőr úgy döntött, hogy buszra szállnak. A felszállás a következőképpen történt: Havrákné jobb lábát feltette a busz első lépcsőjére. Ezután D. úr páros lábbal dobbantott, ugyanebben a pillanatban Havrákné feltette bal lábát is. Ugyanez megismétlődött a második lépcsőnél, de Havrákné itt már felsikoltott a fájdalomtól.

Innentől bizonyossá vált, hogy egyszerű szoknyalevevéssel nem jutnak célhoz. D. úr fogai mélyebbre hatoltak annál.

*

A rendőrkapitányság előtt szerencséjük volt. Egy villástargonca vesztegelt a buszmegállóban. A rendőr parancsára a targoncás szorosan az ajtóhoz állva, negyedóra alatt kiemelte őket a buszból.

A rendőr főnöke nem volt hajlandó kivizsgálni az ügyet. Borzasztó dühös volt és lemarházta a rendőrt, amiért az nem a kórházba vitte Havráknét és D. urat.

A rendőr vállat vont. Kijelentette, ő készen áll az útra. Havrákné eszelősen bólogatott, D. urat pedig szükségtelen volt megkérdezni.

A kórházba - mondván, hogy közel van – gyalog mentek. D. úr az utolsó métereket hasoncsúszva tette meg. A rendőr bírta az utat.

A műtét injekcióval kezdődött. D. úr kapta, a hátsó felébe. Ettől csuklani kezdett. Tíz perc múlva egy pajszert dugtak a szájába és egy kis ék segítségével szétfeszegették. A görcs megoldódott, Havrákné újra magányos asszonnyá változott.

D. urat átküldték a fogászhoz, protézist csináltatni, Havrákné fenekét pedig kamillás oldatba mártogatták.

Másnap a rendőrségen szembesítették őket. D. úr bocsánatot kért szemtelen viselkedéséért Havráknétől, aki ezt kegyesen el is fogadta és bájos mosollyal közölte, hogy voltaképp D. úr nem is tehet az egészről.

D. úr meghívta Havráknét a Kalória bárba, hogy végérvényesen tisztázzák ezt a furcsa ügyet, és fényképet kért tőle arról a csúnya kis sebről, hogy az őt mindig emlékeztesse baklövésére.

(Havrákné kis gondolkodás után elfogadta a meghívást a Kalória bárba, ahol végérvényesen tisztáztak mindent. Havrákné közölte – éjfél után három perccel -, hogy ismét fehér ruhában lesz az esküvőn, hiszen csak most döbbent rá, első házasságát elsiette, mert akkor még nem ismerte D. urat. Ezután minden másképp lesz, ebben mindketten megegyeztek és szép csendesen az asztal alá itták magukat.)

*