2007 Egyéb cikkek
Elvették Sebestyén mobilját Phenjanban
2007. február 22., csütörtök, 16:03Utolsó módosítás: 2007. március 28., szerda, 12:39
Bár már bejárta a nagyvilágot, s így igazán tapasztalt utazónak számít, Sebestyén Júlia az elmúlt héten jó néhány váratlan helyzettel szembesült a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Európa-bajnok mûkorcsolyázónõnk a Champions on Ice jégrevüvel a Kim Dzsong Il állami és pártvezetõ 65. születésnapjára rendezett grandiózus ünnepségsorozaton lépett fel a földkerekség legelzártabb országában.
A hírügynökségek is csak szûkszavúan tudósítottak az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szen fiának, az 1942. február 16-án (más források szerint 1941. február 16-án) született Kim Dzsong Il 65. születésnapja alkalmából rendezett phenjani ünnepségsorozatról. A sztálinista állam egyik legnagyobb nemzeti ünnepe idén is emlékezés volt Kim Ir Szenre, most is tízezek zarándokoltak el a néhai elnök mauzóleumához, valamint a 23 méter magas szobrához, hogy tövében virágot helyezzenek el.
- Hogy csöppent ebbe az ünnepségsorozatba? - kérdeztük Sebestyén Júliát, aki hétfõn érkezett haza Phenjanból.
- A fesztivál része, hogy minden évben rendeznek sportbemutatókat is, és idén meghívták a Champions on Ice-t, amellyel már én is léptem fel. Szóltak, hogy most is számítanának rám.
- Kik vállalták még be a túrát?
- Okszana Bajul, Surya Bonaly, Maria Anissina, Gwendal Peizerat, Okszana Kazakova, Jelena Grusina, Ruszlan Goncsarov, Frederic Dambier, Stanick Jeanette, vagyis igen nívós társaságba kerültem, olimpiai és világbajnokok közé. Londonban találkoztunk, onnan repültünk Pekingbe, de már ott látszott, hogy nem lesz sima utunk. Észak-Koreába nem egyszerû bejutni, s nekünk hiába volt elméletileg minden leszervezve, mi is csak hosszas ügyintézés után kaptuk meg a vízumot. Aztán ahogy megérkeztünk, rögtön azzal fogadtak, hogy a repülõtéren elkérték a mobiltelefonjainkat.
- Mi célból?
- Mi is megkérdeztük, de kitértek a válasz elõl. A mobiljaink ott bizonyára nem is mûködtek volna, szóval meglepõdtünk az eljáráson. A visszautazáskor persze visszakaptuk a készülékeket. Aztán az is furcsa volt, hogy mindegyikünk mellé külön kísérõt rendeltek, akik szinte el se mozdultak mellõlünk. Az én segítõm, egy fiatal lány még a buszon is mellettem ült, amikor mentünk valahova. Hivatalosan a tolmácsom volt, azzal a feladattal, hogy mindenben segítsen.
- El voltak zárva a külvilágtól?
- Nagy nehezen találtam egy postahivatalt, és ott egy nemzetközi hívásra alkalmas telefont, de nem kis idõ volt kivárni, mire megkaptam az engedélyt, hogy használhatom, és beüzemelték. Egyetlen alkalommal tudtam egy percre hazaszólni, hogy jól vagyok.
- Gondolom, a televízióban sem a CNN híradásából tájékozódott.
- Egy közepes kategóriájú szállodában helyeztek el bennünket, és ott a tévében egyetlen csatornát találtam. A mûsor sem volt túl változatos. Csak arról értesülhettem, hogy aznap éppen merre járt az elnök, és hogyan dolgoznak az emberek a gyárban.
- Városnézésre elvitték?
- Hogyne, felkereshettük például Kim Ir Szen mauzóleumát, de elõtte kiokosítottak bennünket, hogy mi a módja a tiszteletadásnak, amit mindenkinek kötelezõ betartani. Szigorú haladási irány van, a koporsó elõtt három helyen fejet kell hajtani, a bebalzsamozott holttestre pedig csak két másodperces pillantást szabad vetni. A szomszédos teremben pedig egy hatalmas Kim Ir Szen dombormû elõtt kaptunk egy fülhallgatót, és felvételrõl meghallgathattuk, hogy a koreaiak tíz napon és tíz éjszakán keresztül sírtak, amikor a nagy vezetõjük, aki annyi jót tett az országgal, eltávozott közülük. Minket reggel 9 órakor vittek el ide, és amikor kijöttünk, már kilométeres sort láttunk a bejáratnál. Mindenki a legszebb ruhájában volt, az emberek fegyelmezetten, négyes sorban álltak. Elképzelhetetlen volt, hogy valaki kilógjon a sorból. Döbbenetes élmény volt.
- Az utcán mit tapasztalt?
- Reklám vagy hirdetés egyáltalán nincs, itt is mindenhol Kim Ir Szen portréja köszön vissza.
- Ejtsünk szót arról is, amiért tulajdonképpen Phenjanba utazott, a gáláról.
- Kétszer is telt ház elõtt léptünk fel, és megtapsoltak bennünket, de igazából ez is afféle katonás taps volt, mert a nézõk nagyon fegyelmezetten nézték végig az elõadásainkat.
- Kim Dzsong Il is ott ült a nézõtéren?
- Úgy tudom, nem, én legalábbis nem találkoztam vele.
- Összességében hogy érezte magát?
- Én egyszer már voltam Észak-Koreában, 12 éves koromban egy versenyen. Arról az utamról csak annyi maradt meg bennem, hogy rettenetes fagy volt, az emberek csákánnyal törték a jeget az utcákon. Most csak nulla fok körül lehetett a hõmérséklet, vagyis ez egyáltalán nem volt zavaró. Sok más igen, mert egy nagyon furcsa világba csöppentem bele, nagy kaland volt.
- Egyszer sem ijedt meg?
- Csak akkor, amikor a ferihegyi repülõtéren észrevettem, hogy nem érkezett meg az a csomagom, amiben a korcsolyám is volt. De szerencsére azóta már megjött.
