SRY MODELLEZŐ KÖNYVTÁR


Repülőmodellezés

Haladók Számára

 

Általános Iskolai Szakköri Füzetek

Tankönyvkiadó Budapest 1950

 

Írta és rajzolta

Winkler László

A Magyar Repülő Szövetség modellező oktatója

A szárnyváz építése

 (9. foglalkozás)

 

  A repülő-modell szilárdsága. Eddig csak arról beszélgettünk, hogy a levegő miként áramlik a modell körül és milyen erők hatnak rajta. Most megismerjük, hogy a repülőgép szerkezetét –például a szárnyat- hogyan kell méretezni, hogy az a levegőben elbírja a gép súlyát. Levegőben a repülőgép szárnyán felhajtó erő keletkezik. Ez felfelé akarja emelni a gépet. A törzs, és a többi szerelékek viszont súlyuknál fogva lefelé húzzák a szárny középrészét. Ha az ábrát megnézzük, világossá válik előttünk, hogy a felhajtó erő, és a gép súlya felfelé igyekszik hajlítani a szárnyat. Ha nagy a hajlító erő, a szárny közepén el is törhet. Ezért főleg középen kell nagyon ügyelnünk a lécek erős összeillesztésére.

 

A szárny terhelései.

 

  A szárnyat a felhajtás ellen a szárny főtartója biztosítja. Ez a szárny legfontosabb része. A főtartó léceket mindig élére állítva használjuk, mert így nagyobb a lécnek a hajlítás elleni merevsége. A „Pajtás”-modellnél a szárny főtartója egy élére állított 3x6-os léc. Erre építjük fel az egész szárnyszerkezetet. A főtartót általában a szelvény legvastagabb helyén, kb. az első harmadában találjuk. Az él- és orrléc szintén segít a hajlító erő felvételében, de ezek főleg csak az alak kiképzésére szolgálnak. Egészen könnyű, kis sikló- és kezdő modelleknél legtöbbször elhagyják a főtartót, mert itt az él- és orrléc is elbírja a modell súlyát.

  Ha visszagondolunk a felhajtó erő keletkezésére, emlékezhetünk, hogy a levegő részecskéi az útjukból felfelé igyekeznek elnyomni a szárnyat. Egyben igyekeznek elcsavarni az útjukban lévő felületet is. A szárny elcsavarodását a megfelelő erősségű lécezés, és a borító papír akadályozza meg. Mindig ügyeljünk, hogy ahol nagy a csavaró erő –a nagy teljesítményű gépeinken- ott mindenütt feszes legyen a borító papír. A sima, feszes borítás tehát nemcsak az áramlás szempontjából kedvező, hanem szilárdsági szempontból is.

  A mai napra megszáradt a szárnybordák ragasztása, és így minden borda szilárdan áll a főtartón. A kivágást és a felragasztást pontosan csináljuk, mert –ha végignézünk oldalról a fél szárnyon- a bordáknak pontosan egyvonalban kell állni.

  A következő lépés az élléc beillesztése. A meghajlított éllécen megjelöljük a szárnybordák helyét és minden borda helyén 2 mm mélységű, 1 mm széles bevágást fűrészelünk. Ezzel elő is készítettük az éllécet az összeépítésre. Most a bordák végeit hidegenyvvel megkenjük, és beillesztjük azokat az élléc bevágásaiba. A szárnybordáknak mindenütt szorosan kell belemenni az élléc bevágásaiba, mert így könnyebb az összeállítás.

  Az orrléc beillesztésénél, a bordahelyek megjelölése után, egyszerűen alulról beillesztjük a borda kivágásába az orrlécet. Ezután kötöző gumival erősítsük meg az orrlécet úgy, hogy a gumit áthúzzuk a főtartón. Ha az orrléc mindenütt a helyén van, a bordáknál ragasztózzuk meg, és tegyük el a szárnyat száradni.

  Amíg a szárny szárad, 3x3-as dió-, vagy fenyőlécből meghajlítjuk a szárny lekerekítéseit. A hajlítást itt is nedvesen, forró bádoglapon (hajlítólámpán) végezzük. Újra fel kell hívnunk a figyelmet a nyugodt, türelmes munkára, mert elhamarkodott, vagy erőltetett hajlítás a léc törésére vezethet. A meghajlított léceket jól szárítsuk ki, nehogy kinyúljanak.

  Kiselőadás: A sztálini sólymok a Nagy Honvédő Háborúban.

  Szerszám- és anyagjegyzék: Fonalfűrész, hajlító bádog, hidegenyv, kötöző gumi, 3x3-as dió- vagy fenyőléc.

 

Előző rész

Következő rész

Vissza a tartalomjegyzékhez

 

♣ Archiválta SRY 2006 május 26. ♣ CANON LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2006