Repülőmodellezés
Haladók Számára
Általános Iskolai Szakköri Füzetek
Tankönyvkiadó Budapest 1950
Írta és rajzolta
Winkler László
A Magyar Repülő Szövetség
modellező oktatója
A szárnyváz befejezése
(10.
foglalkozás)
A törzs szilárdsága. A szárny
szerkezete és szilárdsága után nézzük meg, hogy a törzset milyen erősre kell
építenünk. Levegőben a törzs adja át a csillapító-sík irányítását a szárnynak.
Ha kezdő siklógépünknek vékony bottörzset készítünk, látni fogjuk, hogy az a
levegőben könnyen meghajlik és elcsavarodik. Különösen földhöz-ütődésnél hat
nagy erő a törzsre. A repülő-modell sokszor orral ér földet, vagy nekirepül
valamilyen akadálynek. A törés megakadályozására röbb hosszanti lécet építünk a
törzsbe. (A „Pajtás”-nál 4 drb 5x5-ös lécet.) A törzs csavarodását a
kereszt-merevítő léc és a feszes borító papír akadályozza meg.
A csillapító-síkoknak aránylag kis erőket kell csak elbírniok a
levegőben. Itt az a lényeges, hogy a léc váza olyan erős legyen, hogy azt a
borító papír feszülése el ne csavarja. A csillapító-síkok borítását, amint már
mondottuk, nem szabad vízzel feszíteni, mégis –erős napon vagy meleg szobában-
gyakran előfordul, hogy a papír magától megfeszül. Ha nem elég erős a lécváz,
ez olyan súlyos elcsavarodásokat okozhat, hogy csak a borítás teljes
lebontásával tudjuk helyrehozni.
Első munkánk a lekerekítések felkötözése lesz. Vágjuk le ferdén, az ábra
szerint az él- és orrlécet, s a lekerekítéseket illesszük hozzá hasonlóan a
csillapító-síkhoz. Az illesztéseket mindenütt szépen kössük át enyves cérnával.
A szárnyon a lekerekítést a főtartóhoz is hozzáerősítjük hidegenyvvel.
Ezután hozzálátunk a szárnyfelfekvő lap készítéséhez. Először is
kifűrészeljük ki 1.5 mm-es réteges lemezből a tervrajzon megadott
szárnyfelfekvő lap alakját. Ezt kell majd a szárny középső bordája alá
felkötöznünk. A szárny „V”-beállítása miatt ez a lemez nem fekszik fel jól a
szárny-, orr-, és éllécén, ezért ide fenyőlécből kis háromszögletű ékeket kell
tennünk. Az ékeket úgy helyezzük el az él-, és orrléc alá, hogy a szárnyat a
felfekvő lappal együtt egy sima lapra helyezzük. Utána ellenőrizzük, hogy
minkét szárnyvég egyenlő távolságban van-e alaptól. Ha a felfekvő lap helyzete
jó, erősen cérnázzuk fel a szárny-, orr-, és éllécéhez. Ezután rakjunk a
főtartó alá is megfelelő nagyságú éket, hogy
íg megakadályozzuk a felfekvő lap elgörbülését. Ezzel a szárny vázának építését
be is fejeztük. Tegyük száradni és ha a ma felszerelt részek ragasztása
megszáradt, a következő foglalkozáson elkezdhetjük a szárny borítását.
Kiselőadás: Mozsajszki, az
első repülőgép megalkotója.
Szerszám- és anyagjegyzék:
Fonalfűrész, éles kés, kötöző cérna, hidegenyv.
♣ Archiválta SRY 2006 május 26. ♣ CANON
LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2006