Repülőmodellezés
Haladók Számára
Általános Iskolai Szakköri Füzetek
Tankönyvkiadó Budapest 1950
Írta és rajzolta
Winkler László
A Magyar Repülő Szövetség
modellező oktatója
A szárny borítása
(11.
foglalkozás)
A repülő-modellezés
sportszabályzata. A repülő-modellezésnek,
mint minden más sportágnak, van nemzeti és nemzetközi sport-szabályzata. A
repülő-modellezést a Nemzetközi Repülő Szövetség (eredeti nevének rövidítése:
FAI) sportszabályzata irányítja. Az FAI- szabályzatnak az a célja, hogy a
modellek „egyenlő követelmények”-nek feleljenek meg, s így a versenyeken és rekord-kísérleteken
a modellezők egyenlő esélyekkel induljanak.
Az FAI-szabályzat a modell méreteihez viszonyítva, megszabja azok
szükséges súlyát. Mennél nagyobb méretű egy modell, annál nagyobb súlyúnak is
kel lennie. Nem az nyeri tehát a versenyt, akinek a legkönnyebb anyagokból épül a modellje, hanem az, aki modelljének
formáját a legkedvezőbben tudja kialakítani. Ugyancsak a kedvező forma
kialakításáért megszabják például, hogy milyen kövérre kell a törzset készíteni.
Egy nagyobb keresztmetszetű törzsnek csak akkor kicsi az ellenállása, ha az
alakja szép, áramvonalas.
A repülő-modell szükséges súlyát és törzsének keresztmetszetét az FAI
szabályzat a gép felületeinek nagyságához érten szabja meg. A gép felületei
alatt a szárny- és a csillapító-sík felülnézeti területét értjük. (Azaz két
olyan síkidomot, amit akkor látunk, ha a szárnyra és a csillapító-síkra
pontosan felülről nézünk.) „Pajtás” modellünknél a felületi síkidom
lekerekített végű téglalap. A „Pajtás” szárnyfelületét tehát a következőképpen
kapjuk: 1. Kiszámítjuk a szárny középső, téglalap alakú részének területét. 2.
Kiszámítjuk a lekerekítő kör területét (ennek fele a bal, fele pedig a jobb
szárnyvégen van). A szárny felülete a téglalap és a kör területének összege.
A szárny felületének kiszámítása
A csillapító-sík felületét teljesen hasonlóan számítjuk ki. Ha
felületről vagy összfelületről beszélünk, ez alatt mindig a repülő-modell
szárny- és csillapító-felületének (területének) összegét értjük. A repülő-modell
felületét dm2-ekben szoktuk kifejezni. Az FAI szabályzat szerint a
legnagyobb repülő-modell felülete (összfelülete) 150dm2 lehet.
A borítás előtt finom csiszoló papírral még egyszer átcsiszoljuk az
egész szárnyvázat, majd kiszabjuk a szükséges borító papírt. A papír száliránya
a főtartóval párhuzamosan haladjon. A szárnyat 4 részből borítjuk be.
Külön-külön a szárny bal és jobb oldalának alsó és felső részét. A borításoz
hígabb hidegenyvet használjunk, mint a vázhoz. Először a szárny bal alsó részét
borítsuk be. Enyvezzük be ennek a szárnyrésznek a szelvényei alul, és helyezzük
rá símán az ide kiszabott papírt. Ezután enyvezzük be kis ecsettel az éllécet
és erre simítsuk rá a papírt. Néhány percig hagyjuk szikkadni a ragasztást és
csak azután húzzuk rá a papírt az orr rész első részére. A papírt az alsó
szárnyrészen mindig csak a szárny hosszának irányában feszítsük, mert a bordák
irányában feszített papír elválik a bordától. A szárny alsó részének másik
felét hasonlóan borítjuk
A szárny felső fele nagyobb görbületű, ezért itt jobban kell ügyelnünk,
hogy a papír feszes legyen. A borításnál itt először a szelvényekhez és az
élléchez ragasztjuk hozzá a papírt. A szelvényeket azonban csak a főtartóig
ragasztózzuk be, és így helyezzük rá simán a papírt.
Ha a ragasztó az éllécen és a bordák hátsó részén megszikkad, akkor
ragasztózzuk be elöl a bordákat és az orrléc első részét. Ezután nedvesítsük be
a papír ide kerülő részét és gyenge húzással fektessük a bordákra. A brítás a
szárny orr-részén is tökéletesen megfeszül, és teljesen ráncmentes szárnyat
készíthetünk..
Így készül a ráncmentes szárnyborítás
Ne feledjük el itt sem, hogy mindig a legkevesebb papírt és ragasztót
használjuk. Tehát a szárnyat nem szabad a papírba „becsomagolni”. Erre kötelez
a takarékosság és munkánk sikere egyaránt.
Szerszám- és anyagjegyzék:
Olló, borotvapenge, csiszoló papír, hidegenyv, borító papír.
♣ Archiválta SRY 2006 május 26. ♣ CANON
LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2006