Petrik Ottó
Légpárnás jármű modellje
Néhány tervezett és
elkészült jármű
A katonai légpárnás járművekre vonatkozó első terveket már az eredményes bemutatkozás évében, 1959-ben nyilvánosságra hozták. Egy sorozatot a 23. ábrán mutatunk be. Érdemes ezeket a vázlatokat a későbbi tervekkel, illetve a napjainkban már kivitelezett járművekkel összehasonlítani.
23. ábra.
Az amerikai Bell Aerosystems Co. cégtől származó rajzok felül egy négyfős parancsnoki járművet, középen egy 200 fős partra szálló, végül 5 Mp teherbírású anyagszállító (utánpótló) légpárnást mutatnak. Közös jellemzőjük, hogy valamennyi egyszerű kivitelű, nyitott szerkezet. Lényeges fejlődést mutatnak a 24. ábrán látható amerikai tervek 1962-ből, Chester W Clarke tábornok elgondolása alapján. Ezek a mai formához már egészen közel álló, LOTS (= Logistics-Over-the-Shore - „partra szálló") elnevezésű, 15 Mp hasznos terhelésű járművek - a tervek szerint - kb. 1 m magas hullámokon 75 km/h körüli sebességgel haladhatnak; kb. 0,5 m hullámmagasság esetén pedig 100%-kal túlterhelhetők. Kiereszthető stabilizáló lapokkal is felszerelhetők (lásd a középső rajzon).
24. ábra.
25. ábra.
A 25. ábrán egy, a Ford-cég által az Egyesült Államok hadserege szállítási kísérleti intézetének megrendelésére készített tanulmánytervet mutatunk be. A meglepően kis méretű szállítójárművet gyűrűs légpárnával tervezték; két db 300 LE-s repülőmotor 65 km/h sebességgel hajtja, emelkedőképessége 17°. Összsúlya (a gyártó cég adatai szerint) kb. 3,6 Mp, ebből a hasznos terhelés 2,5 Mp. Teljes felülete 11,6x7,3 m, a középső hasznos rakodótéré 7,3x2,4 m; a fedélzet partra futás esetén 1,5 m magasságban van, így a járműről közvetlenül gépkocsikra lehet rakodni. Szintén az amerikai haderő szállítási törzse számára készítette 1963-ban a Martin Marietta Corp. a 26. ábrán vázolt kísérleti alumínium jármű prototípusát. A megközelítően 6x3 m-es jármű súlya nem egészen 1 Mp, a légpárna magassága 30 cm, sebessége 80 km/h.
26. ábra.
Rátérve a már elkészült, megépített járművekre, nézzük át először az 1. táblázatban szereplő katonai légpárnás járműveket.
Az SR-sorozat tagjai a fokozatos fejlesztést tükrözik, csupán az SR.N4 komp ugrik ki a sorból. Az angolok már 1962-ben vizsgálták az SR.N2 katonai alkalmazásának lehetőségeit, majd kifejlesztették - most már kifejezetten a haditengerészet számára - az SR.N3 típust (27. ábra). Ezzel 1963-64-ben folytattak kísérleteket, amelyek az SR.N5 és az utóbbi további változatainak kifejlesztéséhez vezettek. Az SR.N5 (28, ábra) volt az első, tudatosan tipizált elemekből szerkesztett és sorozatgyártásra is alkalmas légpárnás jármű. Licencét az amerikai Bell Aerosystems Co. is megvásárolta, ahol ebből alakították ki a kb. azonos méretű SK-5 típust, kifejezetten katonai célokra. 1967-ben SK-9 típusjellel egy érdekes továbbfejlesztett változata jelent meg, amely tulajdonképpen a jármű ikresítésével keletkezett, és középen 41 m2-es zárt rakodótere van. Ugyanakkor az angolok kialakították az SR.N6-ot, amely elődjétől csupán annyiban tér el, hogy - egy közbehelyezett szerkezeti egység következtében - mintegy 3 méterrel hosszabb (29. ábra). Néhány polgári használatra szánt példányon kívül ez már kimondottan katonai célokra készült. 1965 novemberében mutatták be a NATOországok haditengerészeti vezetőinek, s több állam hadseregében rendszerbe is állították. Jelenleg több tucat van közülük forgalomban, elsősorban part menti járőrszolgálatot látnak el. Megemlítendő még, hogy az SR-sorozat említett tagjaival szerzett tapasztalatok alapján fejlesztették ki a már nehéz légpárnás járműnek számító, 48 Mp-os BH-7 típust is.
27. ábra.
28. ábra.
29. ábra.
30. ábra.
Amerikai tervezésű jármű a partraszállási feladatokra szolgáló VA-3 (Vickers-Armstrong) típus, teljesítménye az előbb említett angol járművek között van (30. ábra). Az Egyesült Államok haditengerészete számára tervezett kisebb járművek közül a 10. ábrán a Hughes Hydrostreaket mutatjuk be; a Bell-féle Hydroskimmer két különböző modelljét a 36. és 37. ábrákon láthatjuk.
Az 1. táblázat utolsó sorában szerepel a csehszlovák gyártmányú VZ-1 jelű kísérleti, könnyű katonai légpárnás jármű: modelljének megépítésére könyvünk utolsó fejezetében visszatérünk. Az igen jó terepjáró és manőverezőképességű járművön (31. ábra) a légpárnát egy 49 LE-s Skoda S-175 típusú gépkocsimotor állítja elő, a hajtását M-332 típusú, 140 LE-s repülőmotorral oldották meg, kétszárnyú légcsavarral. Hasonló kis méretű, könnyű és gyors járművek - ilyenek például az angol Hovercat („Macska"), vagy Hoverhawk („Sólyom") - szintén több országban látnak el járőr- és határvédelmi szolgálatot. Így többek között Romániában is, a Duna deltájának mocsaras, semmi más járművel nem járható területein.
31. ábra.
32. ábra.
33. ábra.
Egy szovjet légpárnás deszantjárművet mutatunk be a 32. ábrán, mely a mai korszerű, közepes egység jellegzetes típusa.
Érdekessége miatt mutatjuk be a SAAB 401 jelű prototípust (33. ábra); ez az egyetlen olyan újabb szerkezet, amelynél reaktív hajtást terveztek a párna levegője egy részének felhasználásával. A svéd tengerészet, a légierő és a katonai kutatóintézet közösen rendelte meg a SAAB légitársaságnál.
Végül megemlítjük, hogy 1976-ban épült meg az eddig legnagyobb katonai légpárnás jármű, az angol GH típus, a haditengerészet számára. Hossza kereken 32 m, súlya 100 Mp. A két db. 4 m átmérőjű légcsavart négy db. Rolls-Royce gázturbina hajtja; sebessége 110 km/h. Nehézlövegek és rakéták szállítására, sőt bázisául is alkalmas, befogadóképessége 130 fő.
♣ Archiválta SRY 2008 október 06. ♣ CANON
LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2008