riplak írta:
Nézem az eredménylistákat, és próbálom megérteni a rendszereket, ahogy lebonyolítják a versenyeket.
Az idei M VB-n a HMS rendszert használták, amit nem értek. A VB-t nyerő Martin Roberts az első futamon (az osztályozó? futamon) 14 pontot kap, a csoportjában a legrosszabbat, aztán a következő futamban 1-t, az egész mezőny legjobb pontját. Nem kellett volna valamelyik alsóbb csoportba kerülnie az osztályozós futam 14. helye miatt? Ő az A-ba került amit meg is nyert. Másoknál is látok olyan pontokat, ami számomra furcsa, hogy kerülhettek egymás után. Egy kis pontszám után egy magas, aztán megint kicsi...?
Tegyük fel, hogy van három csoport. Mindhárom 15 hajót tartalmaz.
Van egy selejtező futam, ami sorsolásos alapon osztanak be. A futam helyezések itt nem bruttó értéket kapnak, hanem az adott csoportba elért helyezést.
A három csoport első öt-öt hajója az A, második öt-öt a B, harmadik öt-öt a C csoportba kerül.
Ha elkeféled a selejtezőt, és mondjuk a C csoportba kerülsz, akkor ott kezdesz. A selejtező kivételével mindig hátulról kezdik a csoportokat, szóval a C jön elöször. Ha nem kerülsz az első négybe, akkor maradsz a C csoportban és kapsz egy pontszámot. Acsop+Bcsop+Ccsopban elért helyezésed vagyis egy 5. helynél ez 15+15+5 pont=35 pont.
Ha jól csinálod és mondjuk 4. helyen végzel a C csoportban, akkor nem kapsz pontot, hanem elindulsz a B csoport futamán is. Itt ugyan az a helyzet: Ha négyben végzel akkor felkerülsz az A csoportban, ha négyen kívűl akkor kapsz pontot és legközelebb a következő B futamban indulsz. Hacsak nem végzel az utolsó négyben, mert akkor a következő C futamban folytatod.
Ha felkerülsz az A-ba akkor rögtön indulsz a futamban. Az ott kapot pontod az első futamba kapott pontod. Ha nem kerülsz ott az utolsó négybe, akkor a legközelebbi A futamba folytatod, ha bekerülsz akkor a B-be.
Eyszóval ha elcseszed a selejtezőt, attól még a következő futamot meg is nyerheted. Persze három csoport futamban kell jól menni.
Remélem érthető voltam...
