Munkavállalás területén napjainkban is sok nehézséggel kell szembenéznie egy nőnek. Ma már esélyegyenlőségről beszélhetünk, de mégis sokan tradicionális elveket vallanak, és azt gondolják, hogy a nőknek a családfenntartó szerepe a legfontosabb, a férfiak dolga pedig a pénzkeresés. Így a nőket érintő diszkrimináció igen jellemző a munkaerő-piacon.
A köztudatban az áll, hogy a nők az emancipáció óta dolgoznak, azonban ez nem igaz. Azelőtt is sok teendőjük volt a háztartásvezetésben, az idillikus családi élet megteremtésében, csak ezt a feladatukat nem kereső munkának tekintették. Mivel a férfiak biztosították az anyagi megélhetést, nekik tulajdonították azt a jogot, hogy dolgozhassanak. Azonban nagyon kevés országban és kevés ideig volt jelen a boldog háziasszony szerep. Ezzel szemben inkább az volt a jellemző, hogy egy asszony a háztartás vezetése, és a gyermeknevelés mellett még kénytelen volt kereső munkát is találni magának, azért hogy elegendő pénze legyen a családnak a mindennapi élethez. Úgy gondolom, hogy még ma is ez a helyzet és sokan még mindig a nők kizárólagos feladatának tekintik az otthoni teendők elvégzését, a férfiaknak pedig a pénzkeresést. Ez a gondolkodásmód visszahat a munkáltatókra is és ez az oka annak, hogy a munka terültén nem beszélhetünk teljes esélyegyenlőségről. Magyarországon köztudott és elviselt dolog a nők hátrányos helyzete a munkavállalás során. Míg korábban hazánkban a nők gazdasági aktivitása még a skandináv országokénál is magasabb volt, addig a kilencvenes években az Európai Unió tagállamainak a foglalkoztatottságát is alulmúltuk. Ma a nők foglalkoztatási aránya 44, míg a férfiaké 57 százalék. Ez azonban nem nagyon különbözik az Uniós átlagtól. A foglakoztatási mutatók folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak a rendszerváltás óta. A diszkrimináció első jelei már az állásinterjú során jelentkeznek. Gyakran elhangzanak olyan kérdések, melyek a családalapítással, életkorral illetve a gyermekvállalással kapcsolatosak. Erre a leendő munkavállalónak nem lenne kötelessége válaszolni, mégis sokszor e kérdések alapján bírálják el, hogy az illető alkalmas-e a betöltendő pozícióra vagy sem. Így több olyan esettel találkozhatunk, amikor azonos végzettségű nő és férfi közül az utóbbit választják, mert nála nem fenyeget a várandósság „veszélye”. Gyermekvállalás után egy nő nehézségekbe ütközik, ha vissza szeretne térni a munkaerő-piacra. Azonban törvény védi azokat az anyákat, akik gyesről illetve gyedről szeretnének visszatérni a már meg lévő munkahelyükre. Nem érheti hátrány azokat a nőket, akik gyermeket vállalnak. A munkaadó miután értesült alkalmazottja terhességéről, fel kell mérnie, hogy milyen egészségre ártalmas hatásoknak van kitéve a várandós nő és alkalmazkodnia kell a megváltozott helyzethez. Ha ez nem megoldható, fizetett szabadságra kell küldenie munkavállalóját. Minden terhes nőt megillett a minimum 14 hónapig tartó, fizetett szülési szabadság és nem bocsáthatók el a bejelentett terhesség előtt a fizetett szabadság végéig. A gyakorlatban ezek nem mindig érvényesülnek, de e törvények segíthetnek egy állás megtartásában. A gyermekes anyák helyzetére megoldás lehetne a részmunkaidő elterjesztése, azonban Magyarországon nagyon alacsony a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma. Az itthoni cégek közül csak néhány alkalmaz ilyen feltételekkel munkavállalókat, pedig az igények ennél jóval magasabbak. A gyesről visszatérő nők a csökkentett munkaidő mellett képes lennének ellátni családi teendőiket, több időt tudnának fordítani a családjukra, de mégis rendelkezhetnének kereső állással. A távmunka is megfelelő lenne ilyen esetekben, de még ez sem nyert igazán teret a hazai foglalkoztatási struktúrában. Megoldásként szolgálna az is, ha kialakítanának a munkahelyeken baba-mama szobákat, vagy olyan helyiséget, ahol a gyermek tartózkodhat addig, amíg édesanyja dolgozik, de még erre sincs igazán példa a munkahelyeken. Sajnos nem csak a fiatal, gyermekvállalás előtt álló, illetve gyermekes nőket fenyegeti a negatív elbírálás egy állásért folytatott harcban, hanem az idősebb nőket is. Magyarországon a foglalkoztatási mutatók jóval alacsonyabbak az európai átlagnál az 50 évesnél idősebb generáció körében. Az 50 év feletti nőket sok diszkriminatív hatás éri napjainkban. Általában nagyon kevés esélyük van egy állásinterjún egy fiatalabb pályázóval szemben és létszámleépítésnél gyakran ők kerülnek ki elsősorban a munkahelyekről. Ha elveszítik állásukat, nagyon nehezen tudnak már visszakerülni a munkaerő-piacra. Alkalmazásuknál hátrányt jelenthet az, hogy nem beszélnek idegen nyelvet és a számítástechnika területén sem igen jártasak. Ugyanakkor sokkal több tapasztalattal, tudással és gyakorlattal rendelkezhetnek, mint fiatalabb társaik és sok esetben motiválhatóbbak és fegyelmezettebbek. Ennek ellenére az 50 év feletti nők halmozottan hátrányos helyzetben vannak foglalkoztatás tekintetében. Fizetés illetően a fiatalabb és az idősebb nők is kedvezőtlen bérezésben részesülnek. Magyarországon a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező férfiak 30-40 százalékkal keresnek többet, mint az ugyanolyan képzettségű nők. Egy 2011-es TÁMOP-kutatás adatai szerint a férfiak és nők jövedelmének különbségei kor függvényében is eltérő mintát mutatnak. A legfiatalabb munkavállalók közel azonos jövedelemmel rendelkeznek, azonban a következő két korosztályban ez eltérő irányba mozdul el: míg a férfiaké kezdetben gyorsan emelkedik, majd egy szinten stabilizálódik, addig a nőké folyamatosan csökken és 40 év felett a nemek közötti különbség változatlan marad. Az Európai Unió többi tagországában sem sikerült felszámolni a juttatások terén megjelenő egyenlőtlenséget. A nők vertikális szegregációját mutatja az is, hogy sokkal kevesebb esélyük van magasabb pozícióban elhelyezkedni annak ellenére, hogy iskolai végzettségük magasabb, mint a férfiaké. Ugyanakkor az is probléma, hogy a fejlett vezetési kultúrával rendelkező országokban sem tekintik azonos értékűnek a női és férfi vezetőket. A nők a vezetői beosztásban is gyakran kevesebb lehetőséget kapnak férfi társaiknál, annak ellenére, hogy iskolázottságuk magasabb. Mindezen negatív hatások mellett említést kell tennem a nők munkahelyi zaklatásáról is. Sajnos ez is gyakori jelenség napjainkban. Közvélemény-kutatás szerint minden 10. ember szexuális zaklatásnak van kitéve munkahelyén. A legrosszabb helyzetben az indiai dolgozók vannak, de Magyarországon is van erre példa, még sincs ez ellen külön jogszabály. Az esetek nagy részénél az a legrosszabb, hogy az áldozat félelmei miatt, nem mer fellépni zaklatója ellen, főleg, ha az magasabb beosztásban áll, mint ő. Sokan inkább állást változtatnak, pedig a legjobb megoldás az lenne, ha a zaklatottak összefognának és közösen lépnének fel a zaklatóval szemben. Azonban ehhez is nagy bátorság kell, hiszen sok esetben azt állítják, hogy maguk a nők azok, akik kiprovokálják a zaklatást. Felmerül a kérdés a problémák láttán, hogy van-e megoldás a nőket a munkaerő-piacon hátráltató gondolkodásmód ellen? Úgy gondolom, hogy az esélyegyenlőségi törvények, a közvélemény hozzáállásának javítása, valamint a pozitív példák a dolgozó családanyákról, segíthetnek a diszkrimináció csökkentésében. A média által közvetített pozitív üzenetek is javíthatnának a helyzeten. Az biztos, hogy még sok erőfeszítést kell tenni annak érdekében, hogy teljes mértékben egyenlő esélyekkel szerepelhessen a két nem a munka világában. Láthatjuk, hogy sok negatív szituációval kell szembenéznie egy nőnek nemc
Láthatjuk, hogy sok negatív szituációval kell szembenéznie egy nőnek nemcsak egy állásinterjú során, hanem akkor is, ha már egy biztos állással rendelkezik. Ennek oka lehet az, hogy még mindig érezhető a tradicionális gondolkodásmód társadalom tagjainak egy részén, amely a nőknek kizárólag a háziasszony szerepet tulajdonítja. A másik főbb „hátráltató tényező” a gyermekvállalás kérdése, ami miatt sok munkáltató nem szívesen alkalmaz fiatal, családalapítás előtt álló nőket. Ennek ellenére már sok esélyegyenlőségi törvény született, ami javított a nők munkaerő-piaci helyzetén. Véleményem szerint, egy nőnek ugyanolyan joga van dolgozni, mint egy férfinak és még sokat kell fejlődnie nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak, ahhoz, hogy egy diszkriminációmentes világban élhessünk.